Orcs Must Die teszt

"Ez egész jó!"
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy másfél év alatt megismerhetünk embereket, s még ha a legmélyebb titkaik felfedetlenek is maradnak előttünk, azért nagyjából megtudjuk, hogy mire hajlamosak. Mint az a napokban kiderült, ez sajnos nem mindig van így. Szobatársamat olyan embernek ismertem meg, aki ugyan szeret játszani, de a szociális életét mindig előbbre tartja, mint a digitális világot. Nos tévedtem... vagy esetleg jelen tesztünk alanya változtatta meg? Ez már sosem fog kiderülni, a tények azonban tények maradnak.
Pár napja megkérdezte, hogy mivel játszok, mire én megmutattam neki jelen teszt alanyát és megkértem, hogy próbálja ki, hátha van benne valami olyan hiba, zavaró dolog, ami nekem ugyan nem tűnt fel, de rányomhatja a bélyeget a játékra. Vállalkozott a feladatra, s hat kerek óra múlva fel is állt a gépem elől, majd az ágyához lépett és bedőlt aludni. Nem vagyok biztos abban, hogy egyszer is pislogott az azt megelőző negyed napban. A játék teljesen beszívta, és mintha csak a Jumajiról lenne szó, csak akkor engedte el az áldozatát, amikor az már végigjátszotta. Ezek után félve ültem le a gép elé, tekintve azt, hogy az "Ez egész jó!"-tól szobatársam odáig jutott, hogy amikor menet közben megpróbáltam felállítani, vérben forgó szemekkel nézett rám, s mondta, hogy nagyon sajnálja, de nem teheti meg. "Nem érted Lac, még mindig nem érted? Az orkoknak meg kell halniuk!"

Mentsük meg a világot!
A játék története szerint az orkok régóta szeretnék elérni a Réseket /The Rifts/, amelyek mibenlétéről ugyan nincs konkrét információnk, viszont nem nehéz kitalálni, hogy egyfajta világok közötti kapukról lehet szó. A Réseket időtlen idők óta őrzik a csatamágusok vezetésével, azonban az orkok fokozatosan egyre nagyobb erőkkel támadnak, s ez sorra őröli fel a védőket. Egyre több csapat bukik el, míg végül főszereplőnk tanítómestere is holtan végzi, köszönhetően a csúszós orkvérnek és a márvány lépcsőknek. Idióta hősünkön hát a sor, hogy megvédje az ismert világot és bla...bla...bla... valljuk be a sztori érdektelen, unalmas, sablonos, ötlettelen. Az más kérdés, hogy maga a játék az elmúlt évek egyik legütősebb darabja.

Plants vs. Orcs
A bevezető után részletezett "haverom képtelen felállni a játék elől" lényegű szituáció leírását nyilván eltúloztam, de az alapja igaz: a játék tényleg elkapta szerencsétlen flótást, s miután nagy nehezen megszabadult tőle, félve vettem át a helyét, hiszen nem egyszer kapott már el a gépszíj, azaz szívott be teljesen a digitális kódsor.
Gondolom sok embernek megdobogtatja a szívét, ha meghallja a PopCap Games legütősebb játékának, a Plants vs. Zombies-nak a nevét. A PvZ méltán lett az egyik legelismertebb multiplatform cím, hiszen élő példa arra vonatkozólag, hogy sokszor a legegyszerűbb dolgok sikerülnek a legütősebbre. Az Orcs Must Die! ugyan számos dologban eltér a PopCap Games alkotásától, egy valamiben mégis egyezik a két játék, ez pedig nem más, mint a közönség. Aki ugyanis imádta ez utóbbit, az nagy valószínűséggel a Robot Entertainment legújabb címét is szeretni fogja.

Kevin McCallister büszke lenne
Mint azt említettem, ugyan hasonló stílusú (tower defense) játékokról beszélhetünk, jelen teszt alanya teljesen más aspektusból közelíti meg ugyanazt a témát, mint a PopCap Games üdvöskéje. Az OMD! ugyan szintén egyszerű alapokra építkezik, azonban első ránézésre sokkal komolyabb megvalósítás keretében fedi fel előttünk, hogy mekkora móka is csúf teremtmények ezreit lemészárolni.

Az Orc must die! teljesen háromdimenziós játék, ifjú csatamágusunkat TPS, azaz "nézd a hátam" szemszögből irányíthatjuk 24 pályán keresztül. Minden szint máshogy néz ki, s sokszor nem csak egy ajtón keresztül csörtetnek be a szörnyek, hanem a tehermentesítés jegyében több nyílás zárót is igénybe vesznek. Ezen felül van, hogy nem csak egy átjárót kell megvédenünk, hanem legalább kettőt, ami kétszer annyi tervezgetést és számolást jelent a számunkra. A pénz ugyanis nagy úr.

A játékmenet a következőképpen néz ki: először is minden pálya elején kiválaszthatjuk, hogy mely kiegészítők és csapdák segítségével szeretnénk végezni a szörnyekkel. Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet a csapdák lepakolása (nyilván minden pálya más kombinációt igényel), végül pedig a roham indítása. Miután megnyomjuk a mágikus "G" gombot, pár pillanaton belül megindul a roham, mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy azt sem tudjuk hova kapjunk hirtelen, a bőség zavarában melyik szörnyet vadásszuk le. Az Orcs Must Die!-ban ugyanis a Plants vs. Zombies-tól eltérően főszereplőnk fizikailag is létezik, magyarán szólva aktívan részt vesz a csatákban. Míg az előbb említett játékban minden munkát a növények végeztek, addig jelen tesztünk alanya esetében a csapdák csak egyfajta kiegészítő szerepet játszanak, a szörnyek nagy részét büszke csatamágusunknak kell eltennie láb alól.

A csökkentett szereptől függetlenül szükség van a csapdákra, a játék ugyanis közepes nehézséges is könnyen megizzasztja az embert, a legnehezebb fokozat pedig csak tovább szenvedteti az éppen aktuális alanyt. Szerencsére van itt minden, mi a Kirakós gyilkos szemszájának ingere, így a tüskés padló és rejtett pengék mellett számos olyan extrém (és szerény véleményem szerint haszontalan) csapdát is bevethetünk, mint például a kidobó, amely a távolba hajítja az orkokat, vagy éppen a padlón nyitott szellőzőrács, amin időnként gőz áramlik ki, feldobva majd leejtve, így pár másodpercig megbénítva az ellenséget.

A legény a gáton
Mivel a játékban főhősünk is harcol, ezért sokkal akció orientáltabb, mint a sokat emlegetett PvZ, ebből kifolyólag nem csak taktikai érzékünkre és ügyességünkre lesz szükségünk, hanem bizony a reflexeinkre is. Elsődleges fegyverünk az íjunk, ami egyfajta automata pisztoly szerepet tölt be, s végig kísér minket a játék során. Akad még egy kard is ugyan, de nem vesztegetnék rá sok szót, szimplán haszontalannak találtam. Ugyan a másodlagos támadása hátralöki az ellenfeleket, mivel védeni nem tudunk, ezért párbajra abszolút alkalmatlan, a sebzése pedig messze nincs akkora, hogy ezt a sérelmet kompenzálja. Nem beszélve arról, hogy az ellenségek nagy száma miatt egyszerűen nem lenne időnk egy-egy orkra koncentrálni, ezért bátran ajánlom mindenkinek, hogy felejtse el a pengét, s inkább tanulja meg kezelni az íjat (két másodperc alatt bárki belejön).

A kevesebb néha több
A játék egy erős pontja ironikus módon egyik azon része, ami miatt soha nem lesz olyan népszerű, mint a PopCap Games csodája. Ez nem más, mint a grafika. A játék ugyanis szép, s ugyan nem veri a mai csúcsprogramokat, mégis jól néz ki, azonban ehhez a látványhoz sajnos megnövekedett vasigény is társul. Nyilván nem akkora, amely megfekteti a mai gépeket, azonban valamilyen szinten casual, azaz az alkalmi játékosokat is megcélzó programról van szó, akik nem feltétlen rendelkeznek a szükséges hardverrel. Nem beszélve arról, hogy az összetettebb irányítás miatt az OMD! nehezebben ültethető át az érintőképernyős csodákra, amik viszont nagy piacot jelentenek a fejlesztőknek. Elég csak a minden második sorban emlegetett növényes-zombis csodára gondolnunk, amit már csak mosógépen nem tudunk játszani.

A hangokkal egyébiránt nincs semmi probléma, s bár a zenék megfelelő aláfestést jelentenek, én mégis inkább a saját szolid muzsikáim lágy szólamaira daraboltam az ellenség sorait.
A szinkronizálással nem kellett sokat vesződniük a színészeknek, néha egykori mesterünk mond pár sort, illetve hősünk tesz pár megjegyzést, de ezzel ki is fújt a dolog. Nem mintha többre lenne szükségünk.

Konklúzió
Az Orcs Must Die! képében egy nagyon jó játékot üdvözölhetünk. Izgalmas, magával ragadó, amennyire a kötött környezet engedi, változatos. Mindezek mellett sajnos nem ér fel a Plants vs. Zombies-hoz, s bár sok helyen képes túlszárnyalni azt (grafika, aktívabb játék), valahogy az mégis időt állóbnak hat. A Robot Entertainment üdvöskéje biztató kezdet, s merem remélni, hogy egyszer megér egy folytatást, amiben már nem csak 24 pályán kell harmadannyi szörnyet irtani, hanem sokkal hosszabb, tartalmasabb és változatosabb lesz. Amíg azonban arra sor kerül, bátran ajánlom mindenkinek a kipróbálást, hiszen a játék képes valóban berántani az aktuális játékost. Ugyan mi nem pakolgatunk plecsniket, én lélekben dobok a játéknak egy "Szobatársam ajánlásával" feliratút, magam részéről pedig - ahogyan azt mostanában mondjuk az oldalon - adom a kesztyűt a Robot Entertainmentnek. Csak így tovább, fiúk!