Oninaki teszt

2019. szeptember 07.
76.9371
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
adriano profilja, adatai
adriano
A mai tesztben a szellemeskedésé a főszerep, na nem azért, mert annyira vicces lenne a játék, sőt, épp ellenkezőleg. A Tokyo RPG Factory új művében a témát a halál utáni élet, az elmúlással való megbírkózás, és főleg a mi világunk és az azon túli közt tévelygő elveszett lelkek szolgáltatják. Aki ezután a felütés után is tovább olvas, az maradjon velünk a végéig, és segítsen eldönteni, hogy vajon jó lett-e ez, mert én magam még most sem döntöttem el. Abban mindenesetre szinte biztos vagyok, hogy egy eléggé megosztó darab került most a kezem közé.
Advertisement


Vágjunk is bele, nézzük a történetet. Nagyon szomorú jelenettel indítunk, eg kissrác épp gyászolja elhunyt szüleit, akik valamilyen úton-módon egyszerre távoztak el. Rögtön a stuff mitológiájába is nyerünk egy rövid bepillantást, megtudhatjuk, hogy ebben a világban szinte fanatikusan hisznek a lélekvándorlásban, és úgy általában a túlvilági létben. Ugrunk egyet az időben, a kisfiú, Kagachi felnőtt, és ő lesz a főhősünk az elkövetkezendő jó néhány órában.

Kagachi nem épp szokványos karriert futott be, valamilyen hagyományos irodai meló vagy jó kis tizenkettes műszakozás helyett úgynevezett Watcher lett belőle. A Watcher ebben az univerzumban nem más, mint egyfajta kapcsolattartó az élők és a holt lelkek között. Utóbbiak alatt olyanokat értsünk, akik valamilyen oknál, például egy elintézetlen ügynél fogva nem tudnak reinkarnálódni, és a két világ között bolyonganak. Hősünk egyébként tényleg munkaként fogja fel az egészet, igyekszik minél előbb túl lenni a helyzeteken, ez pedig sokszor remek poénokat szül.

A szupercsapat japán kiadásban.

A szupercsapat japán kiadásban.


Kagachi és társai feladata leginkább az, hogy megszabadítsa ezeket a szerencsétlenül járt szellemeket a kötöttségeiktől, és segítse őket a továbblépésben. Eddig még semmi extra, mondhatnánk, de mindezt olyan sötét, szomorú hangulaton és főleg történeteken keresztül tárja elénk a program, amilyennel nem emlékszem, hogy bármikor is találkoztam volna videojátékon belül.

Lesz itt szó a vallási fanatizmustól kezdve a legkülönfélébb szerencsétlenségen át szinte mindenről, amit el tudtok képzelni, de tényleg. Az Oninaki szemmel láthatóan azt tekinti fő küldetésének, hogy az érzelmeinkre hasson. Hogy érzékletesebben szemléltessem ezt az egész miliőt, elmondanék egy konkrét példát, amivel a stuff legelején voltam kénytelen szembesülni. Ismét csak egy kissrác volt a középpontban, jobban mondva az ő szelleme, aki azért szorult Kagachiék segítségére, mert nem volt képes itt hagyni a szüleit. El is vezettük őt a házukhoz, majd a dolog drámai fordulatot vett, és oda futott ki, hogy a szülők önszántukból a gyerek után mentek, mindezt Kagachi hathatós közreműködésével, ha értitek, mire gondolok.

No para, simán megugrom.

No para, simán megugrom.


Nagyjából ilyenekre lehet tehát számítani, nem lepődnék meg, ha sokaknak már csak ez is elvenné a kedvét a kipróbálástól. Ahogy már mondtam, egyedinek mindenképp egyedi, sőt bevállalós a megközelítés, ami általában gyönyörködtet, nem is ezzel van a gond. Sokkal inkább azzal, hogy emögött az álca mögött egy igencsak érdektelen tucat-RPG bújik meg. A következőkben pedig igyekszem is szemléltetni, hogy miért gondolom ezt.

Az elveszettek között valamilyen oknál fogva akadnak olyanok, akiken senki sem akart vagy épp nem tudott segíteni, és idejük lejártával mindenféle szörnyekké alakultak át. Immár menthetetlenek, csak lecsapni lehet őket, viszont nagyon sokan vannak, úgyhogy hentelés, az lesz bőven. Ebben is szellemek lesznek a segítségünkre, az Oninaki nyelvén daemon-ok, akik amúgy szintén elkallódott lelkekből alakultak ki.

Ejj, de aranyos.

Ejj, de aranyos.


Az elején még csak egy ilyen előhívható daemonnal rendelkezünk, de a későbbieknek még csatlakoznak hozzánk páran. Mind más és más erősséggel, képességgel rendelkeznek, klasszik RPG-s módon, több irányba fejleszthetők, még többnyire szívszaggató háttérsztorijuk is van, amit utunk során megismerhetünk. Ez is olyan dolog, ami papíron, sőt mondhatni még a játékban is érdekes, és ez jó dolog. A rossz benne az, hogy a gyakorlatban hosszú távon nincs túl sok értelme fejlesztgetnünk vagy váltogatnunk őket, mert egy-két karakterrel is végigvihető az egész.

Némelyek konkrétan használhatatlanok, mert igaz, hogy az egyik mondjuk hatékony védelmet nyújt, de cserébe viszont lassú, mint egy agyig megpakolt, defektes IFA. Ebből következik, hogy támadásban egyáltalán nem hatékony, úgyhogy mégis visszatérünk a már megszokott, relatíve működőképes másik daemonunkhoz, következésképp ki is ütve ezzel az egyik idézőjeles változatossági faktort.

Tiszta Star Wars ez a kép, nem?

Tiszta Star Wars ez a kép, nem?


Azért írtam, hogy idézőjeles, mert maga a küzdelem elképesztően, már-már gyerekesen repetitív és leegyszerűsített, függetlenül attól, hogy épp melyik segítő szellemünket idézzük magunk mellé. Ütemérzéken és reakciókon alapuló harcrendszert használ a játék. Igen ám, de minden ellenfelet, beleértve a bossokat is elég könnyű kiismerni, onnantól meg már csak klasszikus nyomógomb-csépeléssé silányulnak hősies erőfeszítéseink.

A bossfightok, merthogy vannak ilyenek is, azért némileg felkavarják az állóvizet. Viszonylag sok van belőlük, mindegyik jól dizájnolt, változatosan küzd, és nem utolsó sorban hatalmas méretű. Ellenük a dolgunkat többnyire csatlósok, pontosabban kisebb, egyszerűbb ellenfelek is nehezítik, akik csoportokban bukkannak fel körülöttük, mi több, újra is termelődnek. Őket talán meg sem említettem volna, ha nem kapcsolódna hozzájuk az a vicces kis bug-féleség, hogy hajlamosak lefagyni. Egész egyszerűen állnak ott, és hagyják magukat, még akkor is, ha éppenséggel már megtámadtuk őket. Ki tudja, talán a sokadik órában már nekik sincs kedvük az Oninakihoz.

Ő az, a híres kutyámajom!

Ő az, a híres kutyámajom!


A környezet is a jó ötlet-gyengébb megvalósítás ellentmondásába ütközik. Az átmeneti világ, ahol a tévelygő szellemek leledzenek, a történet szerint földrajzilag ugyanott helyezkedik el, ahol az élők birodalma, csak épp egy másik síkon. Egyetlen gombnyomással bármikor válthatunk ezek között a síkok között, csak épp kis túlzással nincs értelme. Nagyjából annyi a változás, hogy a holtak világa sötétebb, kékesebb tónusú, mint ahogy az a képeken is látható, illetve másfajta ellenfelekkel találkozunk. A gond csak annyi, hogy azokat az eseteket leszámítva, amikor a játék jelez nekünk, hogy váltani kéne, tényleg nem sok teteje van az egésznek.

Se egy puzzle, aminek a megoldásához szükség lenne erre a váltogatásra, se semmi egyéb. Mindennek eredményeképp az Oninaki nem más, mint egy faék egyszerűségű RPG sok-sok tragikus sorsú NPC-vel fűszerezve, akikből meg egy idő után túl sok is lesz, a kevesebb talán itt is több lett volna. Rátesz egy lapáttal az angol szinkron és úgy általában a beszéd hiánya is, a szövegbuborékok mellett ugyanis csak elvétve hallhatunk néhány japán szót. Ez megnehezíti, hogy empátiával viseltessünk a karakterek felé, akkor meg hogyan is törődhetnénk velük igazán?

Ha ez nem baljós környezet, akkor semmi.

Ha ez nem baljós környezet, akkor semmi.


Hangok terén tehát nem állunk túl jól, a látvánnyal viszont már más a helyzet. Rajzfilmes, szinte festményszerű, igazi japános kinézetet kapunk, ami nem illeszkedik résmentesen a sötét hangulathoz, de talán éppen ez az erőssége. Az átvezetőkben is számtalanszor jönnek szembe olyan képek, amiket bármikor el tudnék képzelni mondjuk háttérként. Gondban is voltam a képek kiválasztásánál, remélem, azért többségében sikerült jól döntenem.

A végéhez közeledve még mindig nagy gondban vagyok, hogy végülis mit gondoljak erről a játékról. Az egyedi hangulat adott, hellyel-közzel a sztori is, még a grafikával sincs gond, csak valahogy a töltelék, a tartalom, az élvezhetőség lett egy kicsit szűken mérve. Utóbbi véleményemben persze nyilvánvalóan közrejátszik az is, hogy nem vagyok a zsáner különösebb rajongója, ha valaki ezekkel kel és fekszik, akkor bizonyára nem lesz ilyen szőrösszívű.

Jó a hangulat, csak sok a szellem.

Jó a hangulat, csak sok a szellem.


Mindenképpen leszögezném, hogy az Oninaki egyáltalán nem rossz játék. Biztos vagyok benne, hogy néhányan nem értenek majd egyet velem, és több pontot adnának neki, és lesznek olyanok is, akik még ennyire sem tartják. Tényleg az lehet a kulcs, hogy akik odáig vannak az oldschool jellegű, főleg japános RPG-kért, nagy eséllyel kedvelik majd. Nekik ajánlom is, másoknak egész biztosan nem éri meg erőltetni akkor sem, ha a sztori és a felütés esetleg érdekesnek tűnik.

Oninaki / Tesztplatform: PlayStation 4

jó lesz ez!
  • Stílus: JRPG
  • Megjelenés: 2019. augusztus 22.
  • Ár: 16.379 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Bátor témaválasztás
  • Szép grafika
  • Néhány jó ötlet...
  • ...amiből keveset hoztak ki
  • Egysíkú játékmenet
  • Gagyi hangok
  • Hang
    7
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    7
7
5 hozzászólás

muki

4 éve, 11 hónapja és 1 napja

Én a magam részéről rádobnék plusz egy pontot, nekem 3-4 óra játék után kb letehetetlen szint.

válasz erre

Tommy

4 éve, 11 hónapja és 2 napja

Nekem nagyon bejön teszt és képek alapján. Egy próbát meg fog érni.

válasz erre

zender

4 éve, 11 hónapja és 2 napja

Ha gagyik a hangok, miért kapott 7 pontot? meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 11 hónapja és 2 napja

Nagyon ritka az igazán jó játék ebben a stílusban. Nekem nagyon tetszik, minden hibája ellenére.

válasz erre

fighterlaci

4 éve, 11 hónapja és 2 napja

Azta! meglepett smiley Ennél jobb pontra számítottam.

válasz erre
Oninaki
16.379 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Reichert Viktor profiljaManiac profiljamarco profilja