Szerencsére ezt az általános lelkesedést több fejlesztőcsapat is kihasználta több-kevesebb sikerrel, hogy alkotásaikkal megpróbálják elnyerni a nép elismerését. Ezen címek közül kiemelkedik a Blobber Team társulat műremeke, az Observer: System Redux, mely a három évvel ezelőtti Observer játékuk grafikailag és tartalmilag is kiegészített verziója.
Az előd tesztelésének lehetősége is nekem jutott, a teljes képért ajánlom, hogy fussátok azt is egyszer végig. Őszinte leszek, mikor újra olvastam azon tesztemet be kellett látnom, hogy bizony némileg elfogult voltam a témával és a főszereplő szinkronszínészetével kapcsolatban.
Akkor azt mondtam, hogy a jellegzetes játékmechanika, az emlékek járása, közbeni képi világ mindenféle logikát nélkülöző struktúrája megnehezíti a ténylegesen megtörtént dolgok összerakását, hiába érződik az egész valószerűnek. Emellett pedig Rutger Hauer mesteri szinkronmunkája sem nyerte el a tetszésemet, azonban örömmel jelenthetem, hogy változnak a vélemények.
Főleg az enyém, és ebben sokat segített az utóbbi évek során hallott rengeteg szinkronszínészi eredmény, illetve, hogy ezen új iterációja a játéknak sokat tett azért, hogy a cselekmény tisztázódjon, a környezet kiszínesedjen és az egész jobban érthetővé váljon. Az alapjáték nem feltétlenül sugallta egyértelműen a főszereplő Dan és fia, Adam közötti kapcsolatot, illetve a háznak a sokatmondó értékét sem, azonban a mostani cím nagyon ráállt arra, hogy lefújja a ködöt az előd narratívájában fellépő homályos pontokról.
Azonban mindez a félelem faktor rovására ment, ami már nem annyira markáns, mint eddig volt. Továbbra is sok a hirtelen ránk dördülő hangeffektus, gyakorta groteszk képekkel, váratlan eseményekkel kiegészítve, de ezek rendkívül elenyésző hatásúak. Egyszer ijedtem meg, mikor a játék egy galambot vágott az arcomhoz egy bombarobbanás hangjával megspékelve. Ám itt-ott előkerül némi hangulati ijesztgetés is, ami becsülendő.
Apróságnak tűnhet, de nagyon hatásos tud lenni egy szoba, mely tele van rakva babákkal. Egy markáns, díszes, kalapos bábú szoba közepén levő teás asztalnál ül és mered maga elé. Mi nem látunk semmi érdekeset első ránézésre, ám mikor leállunk nyitogatni a szekrényeket, a szemünk sarkából megpillantjuk, hogy az asztalnál ülő baba feje nyikorogva kissé elfordul... a mi irányunkba. Nincs "jumpscare", nincs hatalmas katarzis, azonban mégis jobban megmarad ez a kicsi, viszont annál inkább hátborzongató esemény a fejünkben, mint bármely másik.
A háttérbe szorult horror helyett a történeten van a hangsúly. A Redux több új mellékküldetéssel teszi változatosabbá a már ismert sztorit, a gyűjtögethető "nanophage" áldozatok képeiből is több van elszórva és a pókos-labirintusos bónuszjáték is gazdagodott újabb pályákkal. Új, eldugott helyiségek várnak felfedezésre, még több lakó, kikkel elbeszélgethetünk és rejtélyek, melyek felgöngyölésre várnak.
A történet továbbra is Dan Lazarski-t követi, aki fiát szeretné megtalálni egy több emeletes lakóházban, ahová visszakövette őt legutolsó telefonbeszélgetésük nyomán. Dan az épületbe belépve egy kis ökoszisztémában találja magát, mely annak ellenére, hogy a nyomornegyedben található, meglepően "színes". Már ha az egyik napról a másikra való túlélés bármely aspektusát is lehet színesnek nevezni.
A lakók saját hiteik szerint birkóznak meg a kilátástalansággal, ami létüket átjárja, hisz pénz nincs, álmok elvétve vannak, a lehetőségek pedig kétélűek, ráadásul bárki, bármikor megfigyelheti lépteiket; legalábbis mindenki ezt hiszi. Egytől egyig nyomorult az összes a maga módján, még főszereplőnk, az Observer is. Hová lehet ebből a nyomorból menekülni? A kiberverek világába; a test részeinek leváltása maradandó(bb) dolgokra talán megadja az időt, hogy nyomot hagyjanak ezen az átkozott világon.
Ha teljesen szintetikus anyagból vagyunk, akkor nem vagyunk testünk rabjai, viszont elménk működhet még, feltöltve az új géptest rendszerébe. Halhatatlanság. Azonban tényleg megmaradunk embereknek így? Nem válunk mi is gépekké, kiket egy szoftver irányít? Komplex, ám mégiscsak szoftver.
Így gondolja a szexrobot is, bár ellenkezőleg: ő is egy rab, de ő a fém és műanyag testének az. Dan szerint felesleges "viszontlátásra"-t mondania a gépi bábnak beszélgetésük végeztével, mire a robot visszakérdez, hogy "Miért? Mert akkor emberként kezelnél?". Ha pedig ez sem út, akkor maradnak a drogok, az elborult kényszerképzetek, illetve a remény, hogy majd jobbra fordul minden előbb-utóbb.
Nem fog. Olyan világban élünk, ahol a tenyészállatok is kihalófélben vannak, a példányok pedig, melyek élnek, azok is genetikailag szétmarcangolva, és VR head-set-tel a fejükön képesek kibírni a rajtuk elkövetett gyomorforgató kísérleteket. Amikor az állat sem tud ép elmével megmaradni a valóságban, milyen reménye lehet az embernek? Mondjuk galambból van több millió.
Természetesen a rejtélyek és titkok felfedése rajtunk áll. Aki már ismeri a játékot, annak néhány óra elég lesz a fősztorin végigrohanni, mivel az többé kevésbé megmaradt változatlanul, de nem ezen van a hangsúly. A kiegészítések, mellékszálak arra ösztökélik a játékost, hogy elmélyedjen a részletekben, és átérezze a házat bejáró kietlenséget és az ezzel járó horrort.
Továbbá az extra tartalom segít megérteni, hogy pontosan mi is történik körülöttünk, ráadásul az emlékekben való turkálás is némileg tisztábban van bemutatva, de sajnos az epilepszia figyelmeztetés továbbra is nagyon indokolt a játék kezdésekor, ugyanis a képváltakozás és az ezeket követő fényhatásokon semmi finomítás nem esett. Ezen probléma természetesen enyhíthető, ha fényes szobában játszunk, nem teljes sötétben, azonban nem ez az egyetlen baja a játéknak, sajnos; kettőt emelnék ki, ezen kívül.
Az első a bugok látványos jelenléte, illetve a nem éppen optimalizált állapota a programnak. A grafika szebb és jobb, természetesen, a Ray Tracing és a HDR hozzák a tőlük elvártat, azonban gyakorta tapasztaltam indokolatlan szaggatást, illetve néha a használati eszközök is megkergültek, melynek hála kétszer is újra kellett töltenem egy állást, mert egy kábel, amit be kellett volna dugnom egy konnektorba átcsúszott egy felületen és többet nem tudtam megfogni, emiatt pedig a továbbhaladás lehetetlenné vált.
A második gond a pályaszerkesztéssel volt, helyenként. Egy-egy helyszínen néha percekig kellett rohangálnom, mire sikerült megtalálnom a haladást lehetővé tevő megoldást, csupán azért, mert gyakorta nagyon nehezen volt észrevehető. Például egy magnó sávszélességet beállító tekerője mellett többször kellett elszaladnom, mire hajlandó volt a játék megmutatni a használat lehetőségét jelző fehér kockát felette.
Ha pedig nem egy eldugott kapcsolót kellett kergetnem, akkor pedig a helyszínek ismétlődő mivolta okozott elvesztegetett perceket, miközben a kijáratot, vagy annak kódját keresgéltem. Szerencsére egyik probléma sem játéktörő, és egy újratöltéssel minden hiba kiküszöbölődik, a cél pedig a végén úgy is kinyílik (ha nincs kód, hekkeljünk a középső egérgombbal), a játék pedig gyakorta ment, így nem fogunk súlyos visszalépést elszenvedni, ha bekövetkezne egy fent említetthez hasonló bug.
Tehát végeredményben a játék jó; jobb az elődnél, kétség sem fér hozzá, a pénzét is megéri, ha friss játékosok vagyunk, azonban aki játszott már az Observer-rel, annak nem biztos, hogy tud annyi újat nyújtani a System Redux, hogy kicsengessék érte a teljes árat. Igen, elszomorító, de a 2017-es verzió tulajdonosai semmi kedvezményt nem kapnak a felújított változatért, míg például a Mafia játékok esetében ingyen juthattak hozzá a Remaster-hez a hűséges rajongók. Bár nemsokára biztos lesz karácsonyi leárazás... talán.
Observer: System Redux / Tesztplatform: PC
jó lesz ez!- Stílus: Túlélő horror
- Megjelenés: 2020. november 10.
- Ár: 10.500 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Tisztább, kerekebb narratíva az elődhöz képest
- A kietlenség, reménytelenség tapintható
- Elgondolkodtató életüzenetek
- Kellemes megjelenés
- Nincs kedvezmény, hiába van meg az előd
- Kiegészített tartalommal együtt sem túl hosszú
- Bug-ok itt-ott