A legviccesebb az egészben az, hogy most, a Nioh 2 tesztje fölött merengve azon gondolkodom, simán be tudnék másolni szakaszokat az évekkel ezelőtti cikkből. No nem azért, mert semmiben sem fejlődött alanyunk, hanem egyszerűen az alapokon tulajdonképpen semmit sem változtattak. Oké, ez nem teljesen igaz, de egy kicsit mégis. Pontosan emiatt találóbb lenne neki a Nioh másfél, vagy háromnegyed, mert azért alapvetően egy sorszámozott második résztől többet várnék.
Ne értsetek félre, valóban jobb és összeszedettebb mint az első rész, de ha végre befejezném a felesleges rizsázást, akkor Ti is látni fogjátok, hogy kellett volna még pár új ötlet abból a bizonyos cilinderből. Persze jár neki a megérdemelt majdnem nyolc pötty, de őszintén remélem, amennyiben lesz harmadik epizód (mivel jól fogy, tulajdonképpen borítékolható) ezeket végre javítani fogják.
Sajnos a sztori megint legalább annyira átláthatatlan és kusza, mint az előd esetében. Az odáig rendben van, hogy a fehér hajú szamuráj előtt játszódik térben és időben, hogy aztán a végén legyen egy jó nagy csavar. Még az is világos, hogy a Hiddy becenevet büszkén viselő, Gordon Freeman monológjait megirígylő dalia félig ember, félig pedig yokai (így hívják itt a démonokat). A köztes rész viszont teljesen zavaros és homályos: megismerkedünk Tokichiroval és Mumyo-val, aztán együtt elkezdjünk amrita kristályokat gyűjtögetni.
Nagyjából ennyit lehet kihámozni az egészből, ami minimum kevés. Szerencsére ezt valamennyire megmentik a piszkosul látványos átvezető videók, de nem hittem volna, hogy az első részt felül tudják múlni kaotikusság terén. A külcsínről ellenben csak és kizárólag pozitívan lehet nyilatkozni. Főhősünk szinte lemászik a képernyőről, valamint a legkisebb módosítás a felszerelésén azonnal látszik - igen, még a fentebb emlegetett átvezetőkben is.
A pályák nem feltétlenül nagy kiterjedésűek, cserébe roppant változatosak, bár valamiért a félhomályt erőltetik fejlesztőink. Volt olyan, hogy erős napsütésben konkrétan semmit sem láttam a játékból, dehát ezt szerencsére egy redőny megoldotta.
Ellenfeleink úgyszintén pompázatosan festenek: démonok különféle variánsai, meg persze humán rettenetek (plusz a kettő fúziói) is életünkre fognak törni. Amikor a játékmenetet taglalom, vissza fogok csatolni ide, mert tulajdonképpen ez az egyik legfőbb baj címünkkel, de erről később. Szóval bátran oda lehet állítani tulajdonképpen bármelyik stuff mellé, nem fog kilógni a sorból.
Cseresznyefa virágzás közben kitérünk a halálos csapás elől, miközben kéken világító fegyverünk hátulról lesújt a gaz ellenre, aki egy kicsit ficánkol, de aztán elcsendesedik. Vagy a távolról, a lenyugvó nap fényében osztogatjuk íjunkból a halálos fejlövéseket, hogy pár pillanattal később a kis halászfalu szűk, sáros utcáin aprítsuk a démonokat - nagyon sok cool élményben lesz részünk, na. Ehhez persze szükségünk van arra, hogy technikailag stabil legyen a szituáció, amit szerencsére játékunk masszívan hoz.
Még az elején kiválaszthatjuk két mód közül: inkább a képfrissítésre figyeljen intelligenciánk, vagy a látványra. Egy ilyen tempójú cucc esetében érdemesebb előbbit választani, hiszen a legkisebb lag halálunkhoz vezethet. Apróbb bugok előfordulnak, főleg átlógás formájában, de szinte fel sem tűnik, szóval jár a kudos fejlesztőinknek.
Az előd általam leginkább kritizált pontja az a harcrendszer teljesen felesleges túlbonyolítása volt. Na, ahelyett, hogy ebből egy kicsit visszavettek volna, itt még sikeresen rátettek egy lapáttal. Ha hozzáadjuk a kifejezetten szörnyű betanító részt, valamint az elsőre ijesztőnek tűnő nehézséget, akkor végeredményként megkaphatjuk azt, hogy sokan a sikerélmény totális hiánya miatt simán elpártolnak tőle már az első óra után, pedig nem kéne, mert egy kis türelemmel és kitartással tényleg szórakoztatóvá válik.
A Nioh 2 talán legfontosabb pontja a Ki (lánykori nevén stamina) csík. Minden mozgásforma ezt használja. Ha elfogy, akkor pár másodpercig csak lihegni tudunk, ez pedig egy szörnyellákkal hemzsegő közegben nyilván nem jelent jót, értsd: beszántják velünk a veteményesüket, mi pedig maximum csúnyán tudunk nézni közben. Szerencsére van megoldás. Minden kombónk végén egy világító aura villan fel pár másodperce - ekkor kell megnyomnunk a dedikált gombot és egy nagy adag Ki lesz jutalmunk.
Persze ez leírva lényegesen egyszerűbben hangzik, mint a valóságban, hiszen, ha csak egy pillanatra is kihagy a figyelmünk, akkor az esetek nagyobbik felében kampó. A második dolog, ami nehezíteni fogja ezt a műveletet, hogy kontrollerünk összes gombját használnunk kell valamire.
A stílusok közötti váltás nem új. A magassal nagyon megnő a sebzésünk, viszont lomhák leszünk. A normál póznál egyszerre tudunk koncentrálni a támadásra és védekezésre is, míg a legalsó esetében átavanzsáluk egy jobbfajta bolhává és össze-vissza repkedünk, természetesen sebzésünk rovására. Egyszerre két főfegyver lehet nálunk, plusz még kettő távolba ható, amik között szintén kombinációkkal tudunk váltani.
Adjuk ehhez hozzá a kitérést, valamint a védekezést, a tárgyhasználatot (a keresztekhez lehet rendelni összesen négy darab valamit, amiből az egyik fixen a gyógylötty) meg persze két újdonságot. Át tudunk változni ugyanis egy hatalmas yokai démonná, rettenetes pusztítás rendezve. Nyilván ehhez is külön kombók vannak, hogy tovább tetőzzön kínunk. A másik friss dolog pedig ahhoz köthető, ha ellenfeleink feje felett egy nagy piros pamacs jelenik meg.
Ha nem lőjük el időben a kontrát, akkor bizony tölthetjük is vissza a mentett állásunkat. Szóval megint eszeveszettül összetett a rendszer, ami marha nagy koncentrációt igényel és igen, az elején rettentő mennyiségben fogunk mellé nyúlni, ami nyilván halálunkhoz vezet. Aztán persze szépen lassan belejövünk, úgy a második-harmadik szakasz környékén, de tény, hogy ezen lenne mit csiszolni, vagy legalább egy normális tutorialt összekalapálni, mert az nyilván nincs.
Aztán ha ez nem lenne elég, megint megvert minket a Team Ninja egy egészen döbbenetes mikromenedzsment érzéket kívánó fejlesztéssel. Ez persze megint nem a "junior" Nioh-tanoncoknak szól, hiszen anyagunk nem szelektál, majdnem mindent már az elején nyakunkba önt. Az oké, hogy a legyőzött ellenfelek töméntelen mennyiségű lootot dobnak páncél, kard, muníció meg kismillió egyéb formában.
Nyilván azt aggatjuk magunkra, aminek jó nagy értéke van. Ha valamit nem akarunk használni, azt megint beáldozhatjuk, hogy értékes tárgyat kapjunk cserébe - itt térnek vissza zöld haverjaink, a kodamák, akiknek már bazárjuk is van, tehát még több tárgy között tudunk válogatni. Ha olyanunk van, akkor a kovácsnál úgyszintén erősíthetjük halálosztó eszközeinket, valamint variálhatjuk őrzőnket is.
Tudjátok, ezek azok a lények, akik segítségével nukleáris csapást mérhetünk a nekünk nem szimpatikusokra. Természetesen itt is felfedezhető némi friss elem a soul core-ok képében. Legyőzöttjeink néha hátra hagyják lelküket, mi meg köszönjük szépen, felmarkoljuk és fuzionáljuk szellemünkkel. Igen, jól gondoljátok, további különleges támadások lehetőségével.
Hősünket természetesen fejleszteni is tudjuk, több lépcsőben. Az amrita lesz a helyi XP, amivel alap képességeinket tudjuk erősíteni. Persze mindent ésszel kell csinálnunk, hiszen az eltérő értékek más-más dologra lesznek hatással. Aztán ha sokat használunk egy eszközt, növelni tudjuk jártasságunkat benne, valamint így erősíthetjük a kilenc eltérő harceszközben való jártasságunkat. Persze itt még nem ér véget a móka, hiszen alap skilljeinket, valamint démoni képességeinket szintúgy erősíthetjük, nyilvánvalóan egymástól függetlenül, eltérő módon. Remélem elvesztettétek már a fonalat, mert én teljesen.
A lényeg: rettentően összetett a fejlődés, valamint a tárgyhasználat. A Nioh 2 egyszerre vérlázítóan nehéz és nevetségesen egyszerű. Nekem személy szerint az előd túlzottan egyszerű volt, itt viszont alaposan feltekerték a nehézséget. A játék elején úgy hullottam, mintha fizetnének érte. Egy idő után azért ráéreztem, ugyanakkor két ok miatt egyáltalán nem aggódtam túl az egészet.
Az egyik, hogy kis kupák segítségével meghívhatunk rommá tápolt vadidegeneket, hogy kisegítsenek minket a bajban - így tulajdonképpen simán vehetünk minden akadályt. A másik a nagyon nagyfokú újrahasznosítás. Döbbenetes mennyiségű elemet fedezhetünk fel az elődből mind ellenségek, mind pedig a pályák tekintetében.
Sokszor izommemóriából verekedtem át magam egy-egy szekvencián, ami meglehetősen vicces. De tényleg: volt, hogy egy főellenség meg sem tudott ütni, hiszen csukott szemmel felidéztem a patterneket amiket használ, onnantól meg teljesen mindegy volt, mit csinál. Erre azért talán jobban kellett volna figyelni. Tartalmat tekintve kifejezetten jól állunk.
A fő küldetések mellett számtalan másodlagos lehetőségünk van, illetve online expedíciókba is bele tudjuk ártani magunkat. Több, mint húsz órámba került az első végigjátszás, de az elérhető missziók felét simán kihagytam, így ez a szám jóval magasabbra rúg. Horror mennyiséget tudnék még írni a Nioh 2-ről, de lassan ideje konklúziót vonni.
Ahogy a bevezetőben említettem, szerintem ez nem teljes értékű folytatás, de ettől még rendkívül szórakoztató. Ha a kezdeti nehézségeken túltesszük magunkat (és mondjuk nem kérünk lépten-nyomon erősítést), akkor egy kihívásban gazdag, remek tempójú akciójátékot kapunk pénzünkért cserébe. A külcsín meg technikai háttér nagyon rendben van, hosszú is, szórakoztató is.
Persze valamennyi kompromisszumot hoznunk kell, főleg akkor, ha orrvérzésig nyomtad az elsőt. Túl sok lesz az ismerős elem, a kezdőket nem kíméli a feleslegesen túlbonyolított harcrendszer meg a szerteágazó fejlesztés sem, de ha bírod a csihipuhit, esetleg Soulsborne elvonási tüneteid vannak, nyugodtan ruházz be rá, nem fogsz csalódni. Ha pedig véletlenül engem idézel meg, hogy kihúzzam a valagad a bajból, akkor igazán nincs mit.
Nioh 2 / Tesztplatform: PlayStation 4
jó lesz ez!- Stílus: Akció
- Megjelenés: 2020. március 13.
- Ár: 21.890 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Remek külcsín és atmoszféra
- Lendületes, pörgős harcok
- Korrekt tartalom
- Feleslegesen túlbonyolított kezelhetőség
- El lehet veszni a mikromenedzsment részében
- Kusza sztori