Bullet Hell; így hívják ezt a zsánert, ami nagyszerűen le is írja, hogy miről szólnak ezek a játékok. A képernyő, ha szerencsénk van, akkor fokozatosan, ha nem, akkor azonnal, megtelik lövedékekkel, ellenségekkel és egyéb akadályokkal, így a gyors reflex, szem-kéz koordináció elengedhetetlen ezekhez, nem beszélve a nagy adag gyakorlásról és türelemről. Mai játékunk, a Nex Machina, az ősök által már letett alapokat követi, és megpróbál rá építeni. Megpróbál.
Twin-stick játék, nagyszerű, hol a kontrollerem? Putty, bedug ééééés... semmi. Jó, PS2-es a gamepad, de azért igazán felismerhetné a játék, hisz alig használ pár gombot. Mindegy, akkor lássuk a billentyűzet plusz egér kombót. Uramisten, hát ez így játszhatatlan, az egér mutató útban van, és össze-vissza forgolódik a karakter. Oké, akkor csupaszon a billentyűzettel tolom; wasd-vel forog és mozog főhősünk, a kurzor nyilakkal lő a billentyűn szereplő nyíl irányába. És így hajlamos néha beragadni, ha egyszerre sok gombot nyomok le (ami az átlós mozgásnál plusz a lövésnél négy gomb... és ezt használom állandóan... zseniális). Nyolcfelé lehet így mozogni és lőni, crtl-al speciális fegyverünk sütjük el, space-el dash-elünk. Ennyi? Ennyi. Nagyszerű, mehetünk öldökölni.
Hmm játékmódok; Arcade, na jó, kezdjük ezzel. Nehézségi fok: Rookie, Experienced, Veteran, Master. Sajnos nem tudok felvágni a Master-el, le van zárva, ameddig végig nem visszük a játékot veterán módban, de mivel úgyis saláta vagyok még az egészhez, kezdjük a Rookie-val.
Öt plusz egy világon kell végigmennünk, helyszínről helyszínre ugrálva. A plusz egy világ az Experienced nehézségi szint által történő végigjátszás után nyílik meg. A világok helyszínekre vannak lebontva, és akkor váltunk egyikről a másikra, miután elimináltuk az összes ellenséget az adott részen. Az egész hajcihő végén egy boss vár ránk, melynek halála után eredménytábla mutatja, hogy mit felejtettünk el felszedni, és milyen extra gyűjtögetni valók voltak a pályákon.
A pontot érő dolgok első, és legfontosabb csoportja az egyszerű embereké, akik tudósoknak néznek ki. Nekik az összeszedése feltolja a szorzó értéket, vagyis, minét többet szedünk össze, annál többszörös pont jár az ellenségek szétlövése után. Ha gyors egymásutánban szedjük össze az embereket, akkor azok után is kapunk kombót, mely átmegy a következő helyszínre is, és minél nagyobb láncot hozunk így össze, annál több pont jár érte a végén. A szorzó érték öléssel is nő, csak eléggé nyugdíjas tempóban. Rejtett emberekkel is fogunk találkozni, őket ki kell szabadítani bokorból, kőből, tudja a fene, ahová beragadtak. Ezek sosem lesznek egyértelműek így véletlenszerűen kell lőni a környezetet, hátha valami történik.
A már kevésbé egyértelmű rejtett feladatok közül a könnyebbik a Visitor vonatok kilövése. Zöld csík felvillanása jelezi nekünk a megérkezésüket, és átsiklanak a helyszínen A pontból B-be. Ha ezen időintervallum alatt kilőjük őket, akkor királyság, ha nem, akkor ez van. Bármikor megölhetjük magunk, hogy újrainduljon a helyszín, és még egy esélyünk legyen. A Beacon-ök már nem ilyen látványosak, általában eldugva szoktak lenni, pályaszélén, elérhetetlen területen, ahová még át tudunk lőni.
A Disruptor viszont a teljes véletlenszerűség áldozata, ugyanis teljesen random, hogy spawn-ol egy helyszínen vagy sem. Előszeretettel teszi ezt titkos részeken, ahová rejtett kijáratokon kell elzarándokolni, így gyakran nem lesz meg a három, melyet ki kell lőni a maximális pontszámért. Ezek egyébként smaragd bogár robotok, melyeket, ha valamilyen rejtélyes oknál fogva nem vettünk volna észre, a rendszer a jelenet elején szól, hogy jelen vannak.
Ha már a "Secret Exit"-ekről esett szó, ezek igazából konzolok, melyeket, ha meglövünk, akkor szivárványosan szikráznak, így fogjuk tudni, hogy jó helyen vagyunk. Elég lövés után aztán megnyílnak ezek is, és a helyszín végeztével a következő előtt a szóban forgó titkos pályát csináljuk végig.
A világok végén váró boss harcoknak mind három fázisa van, és életcsíkjuk egyharmadának elvesztésével történik meg a fázisváltás. Nehezek ezek, igen, hisz boss-ok, de miért van az, hogy amint elfogy az életünk, a pálya újraindul? Ez csak azért baj, mert a showdown-t megelőzi egy robotikus előőrs, akik nincsenek kevesen, és magasabb nehézségi fokon (ez lenne a normál nehézségi fok már) egyszerűen nem marad elég életünk, hogy a rengeteg, script nélküli kavalkádot a boss-nál túléljük. Na jó, azért marad? miután több órát eltöltöttünk, hogy belejöjjünk, miközben téptük a hajunk, és a program szüleinek a munkáját jellemeztük.
A következő játékmód az Arena, mely ugyanaz, mint az Arcade, csak a nehézségi fok fix, és érmék is esnek az ellenségekből. Emellett pontrekordokat kell megdönteni, ami csak azért necces, mert miután kifogyunk az életből, és "continue credit"-et kell használnunk, nullázódik a pontszámunk. Az itt szerzett érmékkel lehet esztétikai opciókat venni, vagy további Arena pályákat kinyitni. Csak három Arcade pályát tudunk itt játszani, különböző szabályokkal ellátva, melyek nem is igazán fantáziadúsak, és ez eléggé szomorú.
Végül ott a Local Coop mód, mely csak azért rossz, mivel, ha a játék bizonyos részéhez (Arena) kell az internet, akkor mennyibe került volna egy online coop módot berakni? Így csak egy gépen, talán LAN-ban lehet játszani; kár érte.
Vannak beépített Achievement-ek, melyeket Feat-eknek neveznek. Ezeknek sok jelentőségük nincs, nem kapunk érte semmit, még pontot sem, és csak azoknak fog jelenteni valamit, akik a már így is ganéjosan nehéz játékot még nehezebbé akarják varázsolni.
Ez a legnagyobb baj a játékkal; röhejesen nehéz. Már a normál fokozat is nevetségesen nagy kihívást jelent, ami casual játékosok számára élvezhetetlenné teszi az egészet. Jó, megértem, bullet hell, ennek ez a dolga, hogy nehéz legyen... de akkor mi a frászért van egy unlock-olható Master és egy rejtett Hero nehézségi fok? Nem is akarom tudni, hogy azokon miféle szenvedéseket kell átélni. Türelmes emberi képződménynek titulálom magam, de nem igazán találtam sok értelmét vesződéseimnek, mivel ehhez túlságosan is repetitív a játék, sztori az majdhogynem nincs, a karakter testreszabás pedig nem igazán fantáziadús.
De mégis miért tértem vissza hozzá? Mi ez a ragályos addikció, amivel megajándékoz ez a shooter? Erre normális magyarázatot nem tudok adni csak a saját maximalista hozzáállásomat. Mint, mikor a régi Nintendós játékokkal szerencsétlenkedtem, Castlevania-val, Legend of Zelda-val; kiborultam milliószor, repült a kontroller, a monitor, de végül újra felvillant a startképernyő, és én ismét irtottam az ellenségeket. Itt is ez volt. Olyan káromkodások hagyták el szappant nyelt számat, melyek hallatán a kocsis társadalom is elpirulna, csapkodtam, mint egy óvodás, de két perc után ismét rohant karakterem és lőtte a robotokat.
Ezen a kis varázslaton kívül nem sok extrát nyújt nekünk a Nex Machina. A gyenge játékmód felhozatal mellett a grafika ugyan nem nagy durranás, de itt megfelel, mivel nem a részletes látványvilág a fontos, hanem az egyedi, mégpedig a pixelesített effektusok nagyon találóak. A zene nem rossz, feledhető, és egyszerű, de nagyszerűen támogatja az akciódús játékmenetet, és hozzájárul az adrenalin pumpához szervezetünkbe.
Elérkeztünk hát az végéhez, amikor is kiderül, hogy érdemes e megvenni teljes áron a játékot vagy sem. Igen, érdemes. Egyrészt, mert egész olcsó, másrészt, mert akármennyire is gyalázkodtam a nehézségi fok miatt, ha beleölünk elég időt és energiát, rá fogunk jönni, hogy egy igen pergős, hangulatos és végső soron klasszikus árkád játék néz vissza ránk minden előnyével és hátrányával. A tökéletes élmény érdekében viszont kénytelenek leszünk egy jó kontrollert beszerezni, ami ellenben drága. Kellemetlen.
Nex Machina / Tesztplatform: PC
egynek jó...- Stílus: Akció
- Megjelenés: 2017. június 20.
- Ár: 6.000 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Tökéletes játéktermi élmény
- Megállás nélküli, adrenalinpumpáló akció
- Kellemes irányítás (kontrollerrel)
- Irgalmatlan nehéz
- Kicsit kevés a tartalom
- Saláta irányítás (kontroller nélkül)