Need for Speed: Rivals teszt

2013. december 12.
75.8171
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nagyjából idén is annyira vártam az új Need for Speedet, mint az influenzajárványt, avagy nem igazán voltam feldobva attól, hogy az Electronic Arts ezúttal is szeretne letuszkolni a torkomon egy minimális újdonságokkal felvértezett autós játékot. Reménykedésre adott okot azonban, hogy a jól bevett fejlesztőcsapatok helyett idén egy új stúdió, a Ghost Games újoncai tették oda magukat annak érdekében, hogy megmutassák, van még potenciál a sorozatban.


Tény, és jómagam is aláírom, hogy a 2011-ben alakult stúdió valóban mindent megtett azért, hogy a Need for Speed: Rivals jó legyen, azonban hiába lett valóban jól összerakott, mondhatni kellemes a végeredmény, a klasszikus NFS-játékok hangulatát már nem igazán tudták visszahozni vele. Ez pedig úgy vélem nem is annyira az ő hibájuk volt, mint inkább az Electronic Arts csapatáé, akik évről-évre kikényszerítenek egy új epizódot, így a franchise már inkább egy zümmögő, ámde lecsaphatatlan légy, netán szúnyog képét idézi fel előttünk, ami akkor is itt van, akkor is az arcodba mászik, ha nem is kérted korábban.

Berlin, szél és szakadó eső.. A hajam, akarom mondani a fényezésem még mindig zsír!

Berlin, szél és szakadó eső.. A hajam, akarom mondani a fényezésem még mindig zsír!


A Need for Speed: Rivals keretein belül az első megdöbbenést egyébként számomra az okozta, hogy a Ghost Games valamiért kigyomlálta belőle a klasszikus kampányt, így sem a megszokott klisés történet nem kapott helyet az alkotásban, sem egy igazi egyjátékos mód. Itt ugyanis egy nagyobb, szabadon bejárható területen, a 160 kilométernyi útszakasszal rendelkező Redview megyében kell helyt állnunk, ami tulajdonképpen egy hatalmas online világ, ahol természetesen egymagunk is érvényesülhetünk a versenyek során, azonban a multiplayer szó szerint ránk lesz erőltetve, ami magányos NFS-rajongóként engem kifejezetten frusztrált.

Hogy miről van szó? Legfőképpen arról, hogy hiába választunk a két oldal közül - lévén lehetünk illegális utcai versenyzők, és rendőrök is -, hiába választunk magunknak elérendő feladatokat - ezeket csomagokban kapjuk, és egyszerre több célt is el kell érnünk -, amint kiszabadulunk a világba, látszólag talán egyedül vagyunk, azonban bármikor felbukkanhat egy őrült fakabát, vagy egy idióta játékos, aki belerondíthat az élménybe. A Need for Speed: Rivals-ban ugyanis például a versenyek után pontokat kapunk, ellenben ezek csak akkor íródnak jóvá ténylegesen a virtuális számlánkon, ha kocsinkkal visszagurulunk garázsunkba.

Köd előttem, por utánam, térdig ér a rendőr-állam.

Köd előttem, por utánam, térdig ér a rendőr-állam.


Igen ám, de autóink elméletileg sérülnek - a gyakorlatban ez egy igazi vicc -, így amennyiben éppen egy olyan versenyt fejeztünk be, ahol a nagy lökdösődésben csak füstölgő roncshalmaz maradt a verdánkból, majd a verseny végeztél éppen szembetalálkozunk egy rendőrállattal, aki úgy gondolja vicces lenne belénk rohanni, akkor máris kidob minket a játék a garázsba úgy, hogy pontjainkat elveszítjük. A pontokra egyébiránt azért lesz olyan nagy szükségünk, mert ezek segítségével vásárolhatunk magunknak új autókat, illetve felszereléseket négykerekűink számára, a Need for Speed: Rivals-ban ugyanis erre is lehetőségünk nyílik.

A garázsban szó szerint bármilyen optikai módosítást végrehajthatunk autónkon, és bár az alkatrészekbe nem tudunk annyira belenyúlni, mint amennyire annak idején az Undergroundban tudtunk, de azért így is végrehajthatunk pár érdekes módosítást az autó belsejében is, habár ezek valódi értelméről és hatásáról azért lehetne vitatkozni. Nem úgy a különböző technikai kütyükkel kapcsolatban, amelyek már-már futurisztikus hatást varázsolnak a játékba, hiszen olyan érdekességekkel vértezhetjük fel autóinkat, mint például az EMP, vagy az elektromos erőtér, amelyeket természetesen aktívan használhatunk is a versenyek során, elsődlegesen arra, hogy borsot törjünk az ellenfelek orra alá, vagy szemtelenül nagy előnyhöz juthassunk velük szemben.

Érdekes, hogy mindig annyi a sirály, de mégsem találják el soha az autómat.

Érdekes, hogy mindig annyi a sirály, de mégsem találják el soha az autómat.


Az állandó online jelenlétnek egyébiránt valóban nincs semmi értelme azon túl, hogy kifejezetten idegesítő, hiszen például emiatt nem is tudjuk a klasszikus értelemben megállítani, vagy szüneteltetni a játékot, így amennyiben elkap minket a szapora, akkor vagy feláldozzuk nehezen összeszerzett pontjainkat, vagy reménykedünk abban, hogy bár óvodás korunk óta nem volt rajtunk fecske, reggel azonban mégis azt vettünk fel, így a szapora a helyén marad legalább addig, amíg kibalettozunk a fürdőszobába. Jómagam annyira rühelltem az online versenytársakat, hogy inkább rendszeresen kiléptem a versenyekből, csak ne kelljen közösködnöm a Need for Speed: Rivals élményén, mert ez számomra mindig is - de legalább a második rész óta - egyet jelentett a magányos versenyzéssel.

A játékmenet természetesen ettől még többnyire azért szimpatikus, a bejárható terület például meglepően óriási és változatos is - a havas hegyektől a sivatagos környezetig mindent találunk -, de nekem nagyon tetszett az is, hogy random ellenfelek cirkálnak körülöttem a pályákon, illetve az útszakaszokon elszórva találjuk a versenyeket, amelyek túl sok újdonsággal nem szolgálnak ugyan, de ez nem is feltétlenül probléma, hiszen a játékmódok terén a Need for Speed-sorozat mindig is erős volt, így az ismétlés ezen a téren inkább pozitívum, mint negatívum még akkor is, ha az agresszív rendőrök gyakran már szó szerint az agyamra mentek azzal, hogy egy perc nyugtomat sem hagytak.

Állj meg kislány, és mondom a... igen jó segged van!

Állj meg kislány, és mondom a... igen jó segged van!


Az autók felhozatalára egyébiránt szintén nem lehet panasz a játékban, így a legismertebb és legvagányabb sportkocsik volánjai mögé pattanhatunk be, amelyek között végre ismét megtalálhatók lesznek a Ferrarik is, természetesen a számtalan egyéb jól ismert márka mellett. Habár a Need for Speed-sorozatra sosem volt jellemző, de azért egy újgenerációs résztől az ember elvárná, hogy egy belső nézetet készítenek hozzá a fejlesztők, de hiába volt ez sokunknak egyik féltett vágya, a Ghost Games csapata megelégedett azzal, ha az autó sejhaját láthatjuk a versenyek közben, netán egy elülső rendszámtáblanézetből követhetjük az eseményeket.

Hogy milyen elvárásaink voltak még a Need for Speed: Rivals kapcsán? Leginkább az, hogy a fizika terén hozzon komolyabb újdonságokat, de ez sem történt meg, így tulajdonképpen ugyanazoktól az ökörhibáktól szenved a játék, mint közvetlen elődei. Magyarán az autók úgy viselkednek, mintha guruló kartondobozok, de sokkal inkább gumilabdák lennének, amelyek pattognak a falakról, és még 200-as tempónál is úgy veszik a hajtűkanyarokat a jeges úton, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig nem az!

Mi a fene villog itt mögöttem, ez valami új kukásautó?

Mi a fene villog itt mögöttem, ez valami új kukásautó?


Mivel a Need for Speed: Rivals a franchise első újgenerációs része, ezért a küllem terén szintén nagyok voltak az elvárásaink. A Frostbite 3 grafikus motornak köszönhetően a végeredménnyel túl sok probléma nincs is, a pálya változatos és kiválóan összerakott, az autók nagyszerűen néznek ki, az összkép is csodálatos, azonban azt még mindig nem tudom felfogni, hogy miért nem lehet egy next-gen játékban igazi törésmodellt alkotni. A Grid 2 számára sem jelentett ez problémát, így nem hiszem, hogy éppen egy olyan nagy név, mint a Need for Speed alatt ne lett volna pénz kivitelezni egy jó fizika mellett egy derekas törésmodellt, mert ezek nélkül a végeredmény olyan, mintha matchboxokat dobálnék a falhoz, és azt élvezném, hogy a falban egyre nagyobb lyuk lesz - mert a környezet itt is szépen törik -, majd apám egy atyai pofon társaságában észhez térítene, hogy "de fiam, megint hülye vagy".

Mit is mondhatnék zárásként a Need for Speed: Rivals-ról? Talán azt, hogy én ismét többet vártam, bár magam sem tudom miért. Tény, hogy a sorozat sajátos bája ezúttal is jelen van a játékban, ergo képes azonnal beszippantani a száguldás szerelmeseit. Tény továbbá az is, hogy vannak újdonságok, de sokkal inkább visszatérő elemek, amelyek örömöt okozhatnak a régi arcoknak is, ellenben a végeredmény messze van a tökéletestől, de különösen a - TROLL MODE ON - Need for Speed Undergroundtól - TROLL MODE OFF. Ha szeretsz száguldani, ha szereted a szép, de nem kirívó játékokat, és nem zavar az állandó online jelenlét sem, akkor a Need for Speed: Rivals neked is tetszhet, de számomra idén is csalódást jelentett...

A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.

Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

Need for Speed: Rivals teszt / Tesztplatform: PC

jó lesz ez!
  • Stílus: autóverseny
  • Megjelenés: 2013. november 19.
  • Ár: 8.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • ismét vannak Ferrarik
  • kötetlen száguldás
  • macska-egér versenyek
  • nagy és változatos világ
  • kötelező online jelenlét
  • nincs normális törésmodell
  • nincs igazi újdonság
  • Hang
    7
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    7
7.5
16 hozzászólás

rDAVE

5 éve, 10 hónapja és 17 napja

Kedves EA!
Kérlek told a képed a Sony elé és add oda nekik kedvezményesen a PS Plus szolgáltatáshoz, de persze PS3-ra, kösz.
Na, játszani akarok vele! Nem egy nagyon jó játék, de kellenek az autós címek.

válasz erre

Lordgun

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

ahogy a need for speed részek kijönnek úgy romlik az egész... nekem nagyon bejött az hogy nem csak versenyezni lehetett hanem külön a pályákon menni és nem csak a versenyeken és hogy mindig lehetett tuningolni a verdákat mostmár azokat se lehet..

válasz erre

Becikehun

6 éve, 2 hónapja és 17 napja

Szörnyen jó lett imádom

válasz erre

Tomis

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

Grafikára nagyon szépen meg van csinálva szerintem, de nekem a játékmenet (ha lemész az útról, akkor autómatikusan visszatesz) videók alapján nem tetszik. NFS sorozatól a legjobb játékélményt az Underground és a Carbon rész adta.

válasz erre

beni9915

6 éve, 2 hónapja és 26 napja

Én kifejezetten élveztem a játékot, a kocsik igen sokfajta "mozgáskulturával" rendelkeztek, de ez jol kielégitette a különbözö vezetési stilusu gamereket. Ja és az online trollkodás egy kifejezetten jo szorakozás kivéve persze abban a kényelmetlen helyzetbe amit a cikkben is leirtak.De ha egy kiss arcade autozásravágyik az ember és nem veti meg az onlinet akkor nyugottan ajánlhatom.

válasz erre

HDMate

6 éve, 3 hónapja és 1 napja

Szerinem az utóbbi 1-2 nfs a Rivals előtt nagyon Trágya lett de ez egész jó nem annyira bugos stb. nekem bejött

válasz erre

denielphoto

6 éve, 3 hónapja és 2 napja

NFS Carbon után már nem volt olyan ami lekötött volna.

válasz erre

csirkee

6 éve, 4 hónapja és 6 napja

ki fogom próbálni ha lesz időm rá, szeretem az nfs-ket csak a rendőröket rühellem benne

válasz erre

kpal

6 éve, 4 hónapja és 6 napja

Jónak tünik de valahogy , Én leragadtam a Grid1-nél (régi NFS után az volt a legjobb amivel játszottam az elmúlt 8 évben kb. ) az totál beszippantott , 2. rész nagyon elrontott a fizikája

válasz erre

1000feri

6 éve, 4 hónapja és 7 napja

marco írta:
Lassan le kell arról tennünk hogy a régi NfS hangulatot várjuk. Nem fog menni, ez már biztos. Más irányból kell közelíteni ehhez a játékhoz, ha nem keressük benne a régi vonalat akkor baromi jó szórakozás!
A reklámban is megmondták....már semmi sem olyan mint régen

válasz erre

iPet

6 éve, 4 hónapja és 7 napja

jezzahun írta:
xbox 360-nál is kötelező az online? akkor nem szerzem be mert ugye a xboxom offline only csak....
Megy offline is dobozon. Csak akkor ugye az AllDrive funkcióját veszti

válasz erre

marco

6 éve, 4 hónapja és 7 napja

Lassan le kell arról tennünk hogy a régi NfS hangulatot várjuk. Nem fog menni, ez már biztos. Más irányból kell közelíteni ehhez a játékhoz, ha nem keressük benne a régi vonalat akkor baromi jó szórakozás!

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Need for Speed: Rivals
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljaWarriorAutobot profiljarDAVE profiljaRobi022 profiljaMarduk profiljaXelosz profilja