NBA 2K14 teszt

2013. november 02.
74.4841
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
2013 október 29 nagy nap a kosárlabda szerelmeseinek, ugyanis ezen a napon rajtolt el az új, talán az eddigi legizgalmasabb NBA idény, ráadásul rögtön egy Heat - Bulls meccsel, amin láthattuk, a visszatérő Derrick Rose és bandája csak asszisztálni tudott James és Wade remek meccséhez. Ahogy mondtam, az idény minden eddiginél izgalmasabb lesz, hiszen kelet iszonyú erős, jó példa erre a Pacers, nyugat viszon hihetetlen mély, ráadásul a nagy öregek, mint a Spurs és az OKC bizonyítani akar, de ott fog lihegni a nyomában a brutálisan erős Rockets és a Warriors is. Viszont egy valaki biztos, hogy megállíthatatlan lesz, ő pedig nem más, mint LeBron James!


Jamest a tavalyi performansza miatt (alapszakasz MVP, bajnok, döntő MVP) már nagyon sokan méltó Jordan utódként emlegetik, noha azért a Levegő Ura teljesítményét még ő sem tudja felülmúlni. Ezek után természetesnek tűnik, hogy a legfrissebb 2K kosárjátéknak, az NBA 2K14 - nek is ő lett az arca, rá épült az újdonságok nagy része. Az NBA ezen digitális kivetülésének én hatalmas fanja vagyok, mert eddig nem sokan tudták úgy visszaadni a sportág szépségét, mint a jelenlegi fejlesztők.

Nézd Kobe, így kapsz az arcodba egy triplát

Nézd Kobe, így kapsz az arcodba egy triplát


A tavalyi részbe is több száz órát beleöltem, de itt volt az ideje a friss epizódnak, lássuk is, hogy miben és hogy változott az egész. A Path to Greatness mottó belengi az egész játékot, csakúgy, mint az említett szupersztár életét, ezt rögtön az intróban meg is tekinthetjük, ahogy James király szuggesztív tekintettel elmagyarázza, hogy bizony mindenért kutya keményen meg kell majd küzdenünk. Ha alaposan körülnézünk, láthatjuk, hogy a menüben olyan sok dolog nem változott, a legutóbbi nagydöntőt van defaultban beállítva, így ha Spurs hívók vagyunk, bármikor elégtételt vehetünk a vereségért. A többi lehetőséget továbbra is a jobb kar elmozdításával tudjuk előhívni.

Amennyiben most csöppentünk bele a sorozat jelentette addikcióba, ajánlom először a Training Camp elvégzését, mert itt tudjuk begyakorolni az irányítást, valamint a haladóbbak itt szembesülhetnek azzal, hogy az új rendszer, a Pro Stick mennyire megváltoztatta az eddigi mechanikát. Teljesen a job analógra let átrakva minden mozgás, a kar tekergetésével tudjuk elérni a különböző cseleket, no look passzokat illetve mindenféle dobást. Elsőre, talán még másodikra is nagyon fura less az egész rendszer, de pár meccs alatt simán bele is jövünk majd.

Mit keres a Heat a Euroleague Challange-ben?

Mit keres a Heat a Euroleague Challange-ben?


Az anyag gerincét továbbra is a félelmetesen jól kidolgozott MyCarrer menüpont adja, ahol a saját játékosunk létrehozása után bele is vethetjük magunkat az NBA nyújtotta lehetőségekbe. Itt rögtön egy egyetemi meccsel kezdünk, ahol a teljesítményünk meghatározza majd a draftunk helyét. Ezek után leül pár GM beszélgetni velünk, a kérdéseikre különböző válaszokat is adhatunk, habizusunknak megfelelően, aztán pedig magát a draftot is élőben izgulhatjuk végig. Engem végül a Denver Nuggets vitt el a 27. körben. Egy teljesen újjáépülő csapat arcának szántak, de a szamárlétra összes fokát végig kell járnunk, tehát először a kispadról állunk be, összesen 6 percre.

Ezzel az idővel kell gazdálkodnunk, hogy folyamatosan javítva a teljesítményünkön masszív perceket adjanak nekünk, hogy aztán majd kirobbanthatatlanok legyünk a kezdőből. A játék több szempont alapján értékeli a teljesítményünket, aztán ezek végén kapunk egy bizonyos mennyiségű SP - t, amit a tulajdonságaink fejlesztésére költhetünk (szükségünk is lesz rá). Ezeken kívül vásárolhatunk még úgynevezett Signature Skilleket is, amik a játunk egy elemét fogják nagoyn durván befolyásolni. Jó példa erre a Catch and shoot. Ha abban a pillanatban dobjuk el a labdát, ahogy megkaptuk, sokkal nagyobb valószínűséggel dobunk majd kosarat, mintha pozícióba visszük és ott erőlködünk. Rettenetesen sok ilyen képesség van, ha jól számoltam akkor maximum ötöt vihetünk magunkkal egy meccsre.

Az első hibát viszont itt ki is kell emelnem, mert nagyon sok esetben a gép olyan pofátlan módon fog csalni, hogy lesül az ember arcáról a bőr. Az utolsó hat meccsemet például úgy veszítettem el, hogy a társaim nem tudták megfogni a teljesen normál passzokat, gyorsindításos zsákolást hagynak ki üresen, vagy csak simán elrontják a ziccereket. Arról nem is beszélve, hogyha az ellenfél betörésekkel operál, akkor tízből nyolc esetben büntetőzhet, amíg nálunk ez az arány tízből kettő.

Azt a figurát játszuk, hogy nem paszolok

Azt a figurát játszuk, hogy nem paszolok


Nem értem, hogy erre mi szükség volt, mert ez iszonyatosan elveheti a kedvét az embernek, hiszen hiába koordinálod jól az egészet, ha a rendszer úgy dönt, hogy akkor szopiasz maténe, borulj térdre és nyeld le a békát. Is. Minden mérközés után egyébként adunk interjút is, ahol a válaszaink befolyásolhatják a játékosok között lévő kémiát, valamint a rajongóink számát is. A második brutál szegmens természetesen a James féle Path to Greatness, ahol a Miami Heat ikonjának a karrierjét vihetjük tovább, ráadásul az elején választanunk is kell, hogy marad - e a csapatban, vagy pedig új utakra lépünk. Kis túlzással ez tekinthető a program sztorijának is, noha semmi meglepő nem fog történni, sőt, egy picit visszásnak is éreztem, mert ha már a Királyra van ennyire kihegyezve az egész, akkor azért ezt egy picit jobban is összerakhattaák volna, például hogy egészen pici gyerekkorától irányítjuk a sorsát. Ha még nem láttátok, mindenképp nézzétek meg a More than a Game áldokumentum filmet, megértitek hogy miről is beszélek.

A többi opció egyébként a már megszokott less, játszhatunk online bajnokságokban, nyomhatjuk a street ballt is, meg természetesen a netre felcsatakozva az összes csapat összes statisztikája, rostere, sérülése naprakész less, tehát például Beasley már a Heatben fogja tekergetni a cigiket. A zenék és a hangok, főleg a kommentárok, iszonyatosan jók lettek. Ha láttunk már eredeti közvetítést, akkor pontosan tudjátok hogy miről beszélek. Jópofa amúgy, hogy Steve Kerr is a stáb tagja, aztán egy meccsen beszórtam nyolc triplát, egyből elkezdett követni Twitteren.

Ahogy megszoktuk, a muszika majdnem teljes egészében hipihopi, de ez itt kifejezetten jó, valamint egy kis esettanulmány is, mert a soundtracket James állította össze, így megtudhatjuk, hogy milyen zenét is hallgat. A grafikát direct hagytam a végére, mert csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Döbbenetesen komolyan festenek a játékosok, az arénák meg úgy minden. Ha egy hazai meccset játszunk, akkor a felvezető videók olyan atmoszférát teremtenek, amit én még sportjáték esetében nem nagyon éreztem. A közönség teljesen együtt lélegzik a játékkal, ordítanak, óbgégatnak vagy éppen fújjolnak.

Meg itt is

Meg itt is


Rendkívül jó játék let tehát az NBA 2K14. Jó az új irányítás, noha szokni kell, a karrier még mindig hihetetlenül mély és tartalmas, James kiemelt szerepeltetése pedig nagyon örvendetes. A fent említett csaláson kívül talán csak a picit kevés újdonságot tudom még kiemelni, de ezt is csak zárójelben, hiszen ez egy sportjáték, ahol a stabil alapot már nem nagyon kell macerálni. Ha szereted a kosárlabdát, akkor a kötelezőbbnél is kötelezőbb vétel, de szerintem mindenki kóstojon bele, mert nagyon könnyen rajta lehet maradni!

Én magam vagyok a labda!!!!

Én magam vagyok a labda!!!!


NBA 2K14 / Tesztplatform: XBOX360

a polcon a helye
  • Stílus: Sport
  • Megjelenés: 2013. október 01.
  • Ár: 5.999 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • LeBron James
  • Brutális tartalom
  • Kicsit kevés igazi újítás
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8.8
15 hozzászólás

angol26

10 éve, 2 hónapja és 13 napja

Vendég írta:
Lehet a játékban csak egy játékost irányítani, mint a régebbi játékokban lehetett?
lehet azóta is minden részben!

válasz erre

GameMester92

11 éve, 2 hónapja és 14 napja

Egyszerűen imádom ezt a játékot. Igaz, hogy mindig haverral toljuk, de remek kis élményt nyújt, jó szórakozási lehetőség. röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja

Lehet a játékban csak egy játékost irányítani, mint a régebbi játékokban lehetett?

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja

Tudja valaki mi lett Create a Legend móddal, mert én úgy tudom kikerült a játékból?

válasz erre

csonesz003

11 éve, 3 hónapja és 4 napja

Haverom tolja, annyit áradozik róla, h ki kell majd próbálnom röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 3 hónapja és 16 napja

Sok helyen olvasom, hogy ez a játék odaveri az EA féle kosaras kiadást és lehet is valami alapja. A 2K játékáról csak jókat olvasok, a kép és videó anyagok nagyon szépek, ellenben az EA játéka szerintem csak elmegy. EA-ben már nincs meg az alázat a játékkészítés iránt.

válasz erre

LinkedHornet

11 éve, 3 hónapja és 17 napja

Sosem voltam oda nagyon a sport játékokért, NFL-n kívül más nem is érdekel, úgyhogy ez kimarad...

válasz erre

kpal

11 éve, 3 hónapja és 17 napja

Ez a játék valahogy jobb mint egy fifa , a grafika mozgás stb szép lett!

válasz erre

drift3r91

11 éve, 3 hónapja és 18 napja

1. kosaras játékom,de nem bántam meg,nagyon klassz.

válasz erre

fantis6

11 éve, 3 hónapja és 18 napja

jó game, am éppen az ilyen sport játékokban utálom a legjobban amikor a gép "csal"

válasz erre

NoVa2

11 éve, 3 hónapja és 18 napja

Nem bírom a sport játékokat, azt vallom hogy aki sportolni akar az tegye azt, ne a gép előtt üljönmosolygó smiley
De a grafika elég jó lett szerintem.

válasz erre

LolZ

11 éve, 3 hónapja és 18 napja

Tényleg nagyon jó grafikája van és végre,nem csak a pályát és a játékosokat dolgozták ki hanem a látóteret és a nézőket is megtöltötték élettel.Ez a csalós dolog meg elég idegesítő tud lenni,de egy idő után megszokja az ember.Összességében tényleg jó játék lett.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
NBA 2K14
5.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja