Újkor. Az a történelmi korszak, amellyel nem sokszor találkozhatunk, ha számítógépes játékokkal játszunk. Ugyan néhány stratégiai játék megemlékezik ezekről az időkről, az akció-orientált(abb) első- és harmadik személyű programok inkább a fantasy-középkorban, vagy a háborúkkal teli XX. században játszódnak, valamint a baljós jövőbe kalauzolják el az adrenalinra vágyókat. Jelen tesztünk alanyáról ugyan nem állítom azt, hogy maximálisan felpörgeti vén ketyegőnket, azonban valószínűleg mindenkinek megdobogtatja a szívét, aki szeretne végre nem csak karddal, vagy pisztolyokkal szétcsapni az ellenség sorai között, hanem szívesen ötvözi a különböző korok fegyvereinek előnyeit, mondhatni tűzzel-vassal az éppen aktuális ellenség torkának esni. Mount & Blade: With Fire and Sword teszt következik!
A Mount & Blade széria bár nem éppen mai csirke, első találkozásom vele mégsem 2008-ban, az alapjáték megjelenésekor volt, hanem pár évvel később, egész pontosan 2011 májusában. Ugyan hallottam már a sorozatról, s nagyjából tisztában is voltam vele, hogy milyen játékokról van szó, valahogy sohasem tudtam rávenni magam, hogy harmadik személyben lóhátról is megvívjam a nagy csatákat. Közvetetten a sors, közvetlenül pedig marco keze által azonban elérkezett a pillanat, amikor nem bújhattam ki a feladat alól, így pár nappal ezelőtt belekóstolhattam a puskaporszagú újkori csatákba. Előzetesen csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy mivel "M&B-szűz" vagyok, pontosabban voltam a With Fire and Swordig, ezért egy kis toleranciát kérek a rajongók kemény magjától, ha netalán valamit rosszul írnék az elődökkel kapcsolatban.
A játék szakít az előző részek által felállított hagyományokkal, a Warband által elejtett szálat a sötét középkor helyett pár száz évvel később, a XVII. század közepén veszi fel. Európa forrong, így ezúttal sem kell attól félnünk, hogy izgalmak és kalandok híján a hősünk egy nyugdíjas otthonban köt ki. Az új kor új technológiai fejlettséggel jár, s ez tisztán visszaköszön a játékban is. Kibővült a távolsági fegyvereink listája, így ezúttal már ólomgolyókkal is rendet tehetünk a harctéren, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A pisztoly ugyanis abszolút használhatatlan fegyver - vagy legalábbis én voltam vele nagyon béna -, de egyszerűen nem éri meg időt pazarolni rá. Lassú, nem is sebez olyan sokat, emellett elég pontatlan is. Persze, tisztában vagyok azzal a cseppet sem jelentéktelen ténnyel, hogy ez a valóságban is így volt - azzal a különbséggel, hogy itt "csak" életpontot veszít az, akit eltalálunk, míg a valódi ütközetek során végzetes volt az, ha valaki bekapott egy száguldó fémdarabot -, így ilyen téren nem lehet panasz a készítőkre, jó munkát végeztek. Ettől független ajánlom, hogy aki teheti, az térjen vissza az (ekkor) több száz, ezer éve jól működő íj-kard párosra, sokkal többet ér velük. Ezen felül bekerült a játékba a tömegoszlató fegyverek legelső példánya, a bomba is. Személy szerint nem sokat használtam a puskaporos veszedelmet, de használhatóbb eszköz, mint a fent említett golyóköpködő.
A játékmenet hasonló - na jó, ugyanolyan -, mint az előző részekben volt, így itt is a lovaglás és a harc fogja a legtöbb időnket kitölteni. A várak és falvak fontosabb embereinél bármikor küldetéseket vehetünk fel, amelyek a legtöbb RPG-hez hasonlatos séma szerint csoportosíthatóak, ebből kifolyólag idővel - na jó, valójában elég rövid játék után - kóros ásítássorozatra kényszerítenek minket. A "hozd vissza", "öld meg" és "vidd el" típusú feladatok egyszerűen ugyanazok, csak éppen más városba szólnak, illetve más körítéssel bírnak, azaz más indokkal kell ugyanazt újra és újra megcsinálnunk.
A vár(osok) között ezúttal is ugyanúgy mozoghatunk, ahogyan az előző részekben, azaz egy makettekkel díszített térképen kell bőszen kattintgatnunk, majd figyelnünk és imádkoznunk, hogy nehogy megtámadják büszke seregünket. Mert, ha az megtörténik, akkor beindul a harc, ami egyértelműen a játék egyik legerősebb pontja.
A csaták szintén az előző részekben megszokottakhoz hasonlóan játszódnak, TPS, azaz "nézdahátam" nézőpontból kell terelgetnünk egyetlen lovagunkat. Hogy "teremtényünk" ne éljen örök magányba, lehetőségünk van hadsereget toborozni, zsoldosokat bevonni a harcokba. Őket a számítógép irányítja, és a játék többi technikai részével ellentétben nagyon is jól teljesít a mesterséges intelligencia. A csaták viszonylag valósághűen zajlanak, nincsenek egy helyben álló agyatlan katonák, s ez nagy megkönnyebbülés volt a részemről, ugyanis nincs is annál borzasztóbb, mint amikor egy, az A.I. által kontrollált karakter Han Solo-ba vált, azaz gyorsfagyasztott módban, egy helyben szemléli a harcot, és türelmesen hagyja, hogy véget vessenek virtuális életének. Ennél már csak az a szörnyűbb, ha egy ilyen NPC a mi oldalunkat "erősíti", á la a legtöbb játék mínusz az utóbbi néhány év.
Ezeken felül nem személyes tapasztalat ugyan, de többen is azt mondták, hogy a játék nehezebb, mint az előző részek voltak, köszönhetően annak, hogy az ellenségek szívósabbak, ezen felül többet is védekeznek. Tény és való, hogy nem egy alkalommal győztek le, de mivel nincs viszonyítási alapom, ezért csak a szóbeszédre hagyatkozva írom le, kéretik tehát fenntartással kezelni!
Mint azt az előbb említettem, a mesterséges intelligencia meglehetősen jól sikerült a játék többi technikai részéhez képest, így itt az ideje annak, hogy azokat is kivesézzük. Az öreg motorosok most valószínűleg készítik a woodoo-babáikat, hogy így álljanak bosszút azért, ami következni fog, de állom a tűszúrásokat, és megpróbálom minél tárgyilagosabban, a valóságnak megfelelően leírni a dolgokat.
Az első benyomás nagyon sokat számít, ez igaz mind a való életben, mind a virtuális valóságban. A Mount & Blade grafikája már az eredeti, 2008-as játék megjelenésekor is le volt maradva a vetélytársaitól, s ez jelenleg sincsen másképp. A Warband ugyan átesett egy kis ráncfelvarráson, azonban az inkább egy, a rajongóknak szánt figyelmesség volt, mint a "külsősöknek" való csemege, hiszen aki első alkalommal pillant rá a játékra, az valószínűleg így is, úgy is kopottnak fogja találni. Az ilyen emberek közé tartozom én is, s bár a mai napig szívesen vérfarkaskodok Morrowindben, azért kicsit csípte a szemem a játék ezen része. A problémám ugyanis nem az volt, hogy a kinézet nem éppen mai, hanem az, hogy ezt a gépem nem vette figyelembe, és időnként úgy éreztem, mintha "kiesett" volna pár FPS. Többször előfordult az, hogy egy-két métereket teleportáltam, ami egy online játéknál még a "megesik" kategória, azonban egy egyszemélyes alkotásnál már nem mehetünk el ilyen könnyen mellette. A hangoktól szintén nem voltam elragadtatva, szintén gyengére sikeredtek, így csakhamar azon kaptam magam, hogy a játék audiojelei helyett a saját zenelistám tagjai szóltak a hangszórókból.
Mindent összevetve a mai korban a játék technikailag nem hogy nem állja meg a helyét, hanem egyenesen elhasal. Aki tehát Crysis 2 szerű látványorgiára vágyik, nem ebben a játékban fogja megtalálni a számításait. Ha valakit azonban nem zavar a kopott grafika, a gyenge hangok, vagy éppen az, hogy hősünk néha térmágussá válva egy szempillantás alatt arrébb slisszol a harcmezőn, az nyugodtan belevetheti magát az élvezetekbe.
A With Fire and Sword összességében nem egy rossz játék, nekem azonban mégsem nyerte el a tetszésem. Nem a technikai gyengeségek miatt nem zártam kegyeimbe, afelett általában szemet hunyok, ha a játék többi része kellően megkapó. Valószínűleg bennem van a hiba, hiszen abszolút hidegen hagyott a program, holott tudom, hogy hatalmas rajongótáborral rendelkezik, tehát nyilván vannak becses értékei, nem beszélve arról, hogy nem egy szokványos alkotással volt dolgom. A különleges, egyedi játékok általában rajongóra tesznek szert a személyemben, azonban mint azt jelen teszt is bizonyítja, ez nem minden esetben van így. Mindettől függetlenül bátran ajánlom azoknak, akik kedvelték az előző részeket is, akik pedig hozzám hasonlóan újoncoknak számítanak, azoknak azt javaslom, hogyha lehetőségük akad, akkor tegyenek egy próbát vele, mielőtt beruháznak rá, hisz ugyan bárki lehet hatalmas rajongója egy-egy stílusnak, kornak, vagy éppen kreatív ötletnek, sosem lehet tudni, hogy mikor jön el az a bizonyos kivétel.
