MotorStorm: Pacific Rift teszt

Tartalmilag ugyan nem feszegetett pozitív, felső lélektani határokat, de az online versenyek lehetősége gondoskodott arról, hogy ne unjunk bele hamar az eszement szélvészkedésbe. A MotorStorm első felvonása a kietlen sivatagra fókuszált, ahol a veszélyes hegyperemektől a sárdagonyán át, a süppedős homoktengerig minden zord felület adott volt, kivéve a komfort érzetet árasztó, mesterséges aszfaltcsíkokat. Miként is lehetne ezen, szélsőséges körülményeket tovább, sokkal tovább fokozni? A srácok megtalálták a módját. Mi lehetne forróbb a perzselő homoknál? Mondjuk egy hömpölygő lávatenger. Mi képezhetne ellenállóbb közeget az iszapnál? Talán a sokkal mélyebb folyékony közegek. Mi fokozhatná jobban az adrenalin termelést, mint a hatalmas ugratók? A válasz kézenfekvő, a még nagyobbak. A MotorStorm egy amolyan vándorló cirkusz, öntörvényű megszállottakkal a fedélzeten, akik a saját és a járműveik képességeinek határait feszegetik. Talán ez a helyes körüljárási irány, az össznépi fesztiválról és a félelemmel köszönő viszonyt nem ápoló, extrém, off-road versengésről szól.

A buli megy tovább, de a környezet gyökeresen megváltozik, szélsőségesebbé válik. A terméketlen sivatagot egy buja, trópusi sziget váltja a poszton, ahol a radikalitás új értelmet nyerhet. Az intro bejátszás vázolja a történetet, amely arról szól, hogy elindul egy megrendítő erejű, humán eredetű offenzíva, vízen és levegőben egyaránt, hogy meghódítsák a talpalatnyi földrészt. Jaj neked, anyatermészet. Egy halom helikopter és megannyi hajó tart egy sziget felé, vadabbnál-vadabb verdákkal a fedélzeten. Elmebeteg pilótáink még több izgalom és adrenalin termelődés reményében érkeznek az idillinek nem teljes mértékben nevezhető szárazföld darabkára, az óceán kellős közepén. A helyszín kiválasztása annak jegyében történhetett, hogy a lehető legnagyobb legyen a kontraszt a szélsőségek között. Amennyiben ez cél vezérelte őket, beletenyereltek a közepébe, ennél változatosabb terepet aligha hordoz a hátán, a Föld nevű bolygó, ezt hangsúlyozandó, a második MotorVihar otthonául szolgáló sziget négy külön zónára van bontva, ezen zónák mindegyike, egy-egy alapelem nevét és tulajdonságait viseli magán. A négy alapelem pedig köztudottan nem más, mint a Föld, a Víz, a Tűz és a Levegő. Stílszerű megközelítés, kitűnően vázolja, mi vár ránk a pacifikus térségben. Föld, úgy, mint növényekben dús szegmens, és ahol burjánzik az élet, ott víznek is bőven kell lennie.


Víz, úgy, mint a magasból aláhulló zuhatagok, zúgók, tenger és holt vizek. Tűz, úgy, mint folydogáló, vörösen izzó láva, amely felperzselte a tájat, a mérgező gázok pedig kiölték az őshonos növényzet egy részét, hamuréteggel terítve a sivár zónát. Levegő, úgy, mint szédítő magasságok, meredek lejtők és rengeteg, a talaj felett töltött idő, az extrémebbnél extrémebb rámpák megmászása után. Ezen elemek együttese alkotja a második MotorVihar időnként meglehetősen barátságtalan helyszínét. Az új elemekkel együtt, új veszélyforrások is kerültek a pakliba, hiszen ahol a több száz fokos, folyékony, vulkanikus kőzet hömpölyög, ott a motorok is hamarabb túlhevülnek. Ahol viszont a hűsítő víz ömlik a fedél alatt duruzsoló erőforrásokra, ott gyorsabban hűlnek is vissza üzemi hőmérsékletre. Ezeknek önmagukban nem is lenne szerepe, ha nem lenne ott a boost képessége, melynek segítségével elérhetünk igen-igen vágtázó sebességeket, viszont a lóerőktől duzzadó motorok a használatuk során felforrósodnak, majd ha későn lépünk le a turbó gombról, bizony fel is robbanunk, annak rendje és módja szerint, értékes másodperceket veszítve, a kiélezett versenyben ez nem sűrűn engedhető meg magunknak. A Pacifit Rift-ben lesz tehát két befolyásoló tényezőnk, amelyek korábban nem voltak jelen. Az első és legfőbb újítást máris kitárgyaltuk, nem lesz hosszú a frissen bevezetett dolgok listája, amiből nem következik egyenesen az, hogy nem fejlődött volna eleget az első felvonáshoz képest, sőt, drasztikus mértékben lépett túl az eredeti önmagán.


A fejlődés fogalma egy érdekes, relatív, olykor megfoghatatlan valami, nem tudjuk pontosan definiálni, hogy mit is értünk ez alatt. A MotorStorm úgy volt jó, ahogy azt akkoriban összerakták, a Pacific Rift pedig hozta a kötelező köröket, több pálya, új géposztály, változatosabb, szélsőséges környezet, színesebb grafika, tarkább zenei felhozatal, osztott képernyős multiplayer, látványos effektek és nem utolsó sorban a motorok hőmérsékletét befolyásoló elemek, mint a tűz és a víz. Vágjunk is bele a The Festival módozatba és nézzük meg pontosan, mit rejt magában, a Pacific Rift gerinceként tekintett menüpont. Nos, a hangulat a csúcson, a megfáradt sofőrök hatalmas fesztiválokon pihenik ki a versenyek során felgyülemlett feszültséget, élünk a képzavarral. Buliznak orrvérzésig, majd nekivágnak a vérre menő versengésnek. Az említett négy zóna teljes mértékben elkülönül egymástól, szabadon választhatunk közöttük. Beljebb lépve ismét a jól ismert ticket rendszert fogjuk megtalálni, ahol az események között válogathatunk a későbbiekben. Egy adott pontszámot elérve nyílnak majd meg előttünk az újabb és újabb verseny ticket-ek. Minden zóna négy-négy pályát tartalmaz, majd ezeket bolondítják különféle napszakokkal és időjárási kondíciókkal, ezáltal folytonosan változik a környezet megvilágítása, tónusa, nem válik hamar egyhangúvá.

Több versenyszám is képviselteti magát, így indulhatunk az idő ellen, checkpoint-os rendszerben (Speed), nekilendülhetünk az eliminátor felállásban (Eliminator), vagy simán csak zúzunk a többiek ellen, aki először ér a célba, az nyeri a futamot alapon (Race). A checkpoint-os megoldás újonc a MotorStorm-ban. Ezeken a versenyeken az idő ellen küzdünk, még pedig oly módon, hogy mindig áthaladunk egy ellenőrző ponton, minek hatására időt nyerünk a kegyetlen visszaszámlálónk ellen. Kemény meló, mert jóval előre nem tudjuk pontosan, hogy hol bukkan fel a következő átjáró, már pedig ha elhibázzuk, akkor rengeteg idő vész kárba és bukjuk a célszalag átszakításának mámorát. Az eliminátor rendszere ismerős lehet, más játékokból. Annyi a lényege, hogy a verseny alatt többször induló visszaszámlálás lejártakor ne mi legyünk az utolsók a pályán, mert annak harangoztak. Így megy ez egészen addig, amíg csak egy marad, egy, aki mindent visz. A játék bronzéremig díjaz, majd az alatt megismételteti az adott eseményt, bár ki is léphetünk, hogy újabb versenybe lessünk bele.


A Pacific Rift egy ranglétrát is felállít, azon menetelhetünk egyre feljebb és feljebb, melynek gyümölcse számtalan új dolog lesz. Ily módon tehetünk szert további karakter és jármű csomagokra, pályákra és extra videókra. Mostantól külön választható a rider/driver és külön a verda. Van egy garázsunk, ahová időnként érdemes belesni, hátha figyelmetlenségből eredően nem vettük észre, hogy újabb kilométerfalókkal gazdagodott az arzenál. Bár nem számoltam össze, hogy pontosan mennyi járművet mutat a Pacific Rift végső mérlege, de érezhetően nagyobb a kínálat és extrémebb is, mint amit az első részben tapasztalhattunk. Újdonság a palettán a Monster Truck géposztály, veszedelmes jószágok, nem egészséges ujjat, kereket, vagy lökhárítót húzni velük, ha nem hasonszőrű bestiában meresztjük a hátsónkat, füstöljünk a környékéről, nehogy a grandiózus papucsai között leljünk dicstelen halált. A többiek maradtak a helyükön, vannak kamionok, racing truck-ok, motorok, rally autók, ATV-k és buggy-k is. A The Festival módban eseményenként változnak a választható géposztályok, nem vághatunk neki tetszés szerint bármivel a küzdelmeknek. Van, ahol csak motorokkal mehetünk, van ahol pedig rally autók és homokfutók közül is szelektálhatunk és így tovább, tehát minden versenyen limitált és változó az igénybe vehető géposztályok száma, erre persze a gépi ellenfelek nincsenek tekintettel, a szolidaritás ismeretlen fogalom számukra, nem ritka, hogy csak ATV-vel, vagy motorral nevezhetünk, míg a gép a legnagyobb szörnyekkel repeszt körülöttünk. Nem is baj ez, hiszen pontosan ebben rejlik a MotorStorm egyik vonzereje.


Az izgalom fokozásának nagy mestere ez a játék, komoly motivációt képvisel az a szituáció, amikor egy Caterpillar jellegű dömper repeszt a motorunk seggében, ilyenkor illik ráhasalni a boost gombra, ha még bírja szuflával a járgány és kereket oldani. A MotorStorm másik sajátja, hogy bizonyos pontokon, szabadon választhatjuk meg a követendő útvonalat, ezt a járművünk típusa alapján illik eldöntenünk, mert nem biztos, hogy egy gyengécske ATV-vel derékig érő vízben célszerű utat törnünk magunknak, ugyanez igaz arra az esetre például, amikor egy keskeny sziklaperemen próbálunk terelgetni egy testes Monster Truck-ot, annak más, szélesebb csapást érdemes keresnünk. A pályák ismeretén sok múlik, megkockáztatom, hogy egy idő után a sikereink is, mert az ellenfelek bekeményítenek, magasabb fokozatra kapcsolnak, és nagyon kell tepernünk a leginkább jutalmazott első helyezésért. A Wreckreation módozat takarja a szabad versenyeket, ilyenkor mi választunk meg szinte mindent, úgy a napszakokat, mint a pályát és a járműveinket. Ezek tét nélküli versenyek, csupán a móka kedvéért. Az első MotorStorm-ban nem tudtunk variálni a napszakokkal, bár voltak ott is eltérőek, de sajnos nem állt rendelkezésünkre free play opció, ahol ezeket kedvünkre variálgathattuk volna. Most van, díjazandó, maszatolok piros pöttyöt.


A garázsba betérve nézelődhetünk körül a járműparkban, megtekinthetjük a megnyitott extráinkat, a megszerzett trófeáinkat, valamint, az addigi statisztikáinkat. A játék állóképek formájában megörökíthető az utókornak, a szintén újonc fotómód segítségével, ám esetében nem a merevlemez képei közé tárolódnak alap esetben, hanem a játék mentései közé, így csak a galériában tudjuk meglesni őket. Pozitív viszont, hogy kedvünkre exportálhatjuk őket a merevlemezen tárolt fotóink közé, így már küldözgethetjük, kinyomtathatjuk, vagy akár cikkíráshoz is felhasználhatjuk őket, ahogyan jómagam is tettem ismét. Sajnos a HUD ilyenkor nem kerül kijelzésre, kizárólag az ettől mentes kép mentődik el. A The Festival módban zónánként 24 eseményt számolhatunk össze, ez felszorzódik néggyel, így kapunk egy igencsak becsületes számot, a 96-ot, ennyi event-en kell átverekednünk magunkat a 100%-os teljesítéshez. Ezek voltak a konkrétumok, de adós vagyok a személyes élményeim ismertetésével, vannak bőven. Az első PlayStation 3-as next-gen élményem a MotorStorm-hoz fűződik, ott és akkor belehabarodtam a játék stílusába, játékmenetébe, és sodró dinamikájába.


A szerelem ma is dúl gőzerővel, mert a második epizód komolyan képes elmélyíteni az iránta táplált érzelmeket. Ez az elküldöd a csajodat egy plasztikai sebészhez, majd egy szépségszalonba is bezavarod, így aki hazatér, az egy dús keblű, széles ajkú, mindenre kapható, szőke, hosszúkörmű vadmacska lesz, tipikus, de hatásos esete. Teszi mindezt a sokkalta színesebb, vidámabb grafikájával, az izgalmasabb szituációival, a brutális ugratóival és a változatosságával. A négy zónára osztott koncepció fantasztikus ötletnek bizonyult, úgyszintén az ezzel bevezetett tűz és víz elemeinek mellékhatásai. Hangulatán is tetten érhető a fejlődés, a versenyek alatt felcsendülő dallamok stílusban és mennyiségben is szélesebb skálán mozognak, bár jórészt megmaradtak a rock-os beütéseknél, ehhez a kemény műfajhoz ez simul leginkább, azért némi drum?n?bass, raggae párosítást is felfedezhetünk a kínálatban A grafika összképileg valami lenyűgöző, közelebbről vizsgálódva viszont felüti a fejét néhány kisebb-nagyobb esztétikai hiba. Számomra zavaró volt a jelen generációra már nem igazán jellemző pop up jelenség, amely a semmiből, hirtelen előtűnő tárgyakat jelenti. Vannak még után-textúrázási problémák is, amelyek bizonyos esetekben szintén elég feltűnőek, engem nagyon tudnak zavarni, mert egy PlayStation 3-tól komolyabb teljesítményt és részletgazdagságot várnánk el a grafika címszó alatt.


Én bele tudok kötni és jogosan teszem, mert ezek létező, látható jelenségek, amiknek nagyon nem kellene megjelenniük. Ez egy kritikus vizsgálódás eredménye, nem lesz mindenki ennyire szigorú vele szemben, talán a legtöbbek szemének fel sem fog tűnni a versenyzés hevében, mert hévből kifogyhatatlan, nem vitás. Nekem viszont kötelességem szót ejteni róluk, bármilyen mély benyomást is gyakorolt rám a Pacific Rift. A játék irányításán nem érhető tetten nagy változás, minek is piszkálták volna meg azt, ami tökéletesen muzsikált az előző részben is. A Havok fizikai motor teljesít, ezzel abszolúte elégedett voltam, nem különben a törés modellekkel és a járművek amortizációjával. Hullnak az alkatrészek, elhagyunk ezt-azt, de a vég csak egy kemény ütközés után következik be, a menettulajdonságra nincsenek hatással, tekintve, hogy ez egy árkád stílusú racer, nem pedig egy szimulátoros megközelítésű produktum. Amit nagyon díjazok továbbra is, az a versenyek dinamikája. Nem szakad szét annyira a mezőny, mint az sok hasonszőrű játékban előfordul, sohasem körözünk egyedül egykedvűen, mindig akadnak majd körülöttünk sündörgő járművek és sokszor a legváratlanabb helyekről kerülnek elő, egy alternatív útvonalról, nem árt résen lenni, mert sanszos, hogy egyszer a fejünkön landol majd valamelyik, vagy ugyanez fordítva.

Roppantul élveztem továbbá a pályák megnövekedett méreteit és vonalvezetéseit. A szabadság, illetve bezártság érzetünk is a szélsőségek között mozog, lesznek pillanatok, amikor hatalmas tereken repesztünk tova és vannak olyanok, amikor szorosan körülvesz minket a sűrű növényzet, vagy éppen a meredek sziklafalak, egy szűk kanyonban haladván előre. A meredek lejtőkön, vízmosásokon való száguldozás igazi adrenalin fröccsök és esetében nem csak egy elcsépelt frázis, komoly helyszínek adnak otthont a versenyeknek. A speciális effektek nagyon pofásak, kezdve a lemenő nap vöröses színétől a láva és a tengervíz találkozásánál az ég felé törő gőzoszlopokig. A folyékony közegekkel sűrűn fogunk kölcsönhatásba kerülni, sok-sok módon és formában. Belegázolhatunk a beach-en a part menti tengervízbe, átrepülhetünk a gigantikus vízfüggönyök alatt és persze olykor a sebesen áramló zúgókon is kénytelenek leszünk utat törni magunknak. Talán külön kiemelnem sem szükséges, hogy a SIXAXIS mozgásérzékelős irányítása itt is megbukott, bár fenntartom, hogy a MotorStorm-ban a leghasználhatóbb az összes versenyjáték közül.


Valami csattanósat szerettem volna a végre vésni, de kifulladtam, mire ide értem. A MotorStorm eladja önmagát, nincs szüksége külön ajánlólevélre sem tőlem, sem mástól. Az Evolution Studios off-roader-e különbözik a stílusbeliektől, kiemelkedik a sorból, mert van stílusa, imázsa, durva jó zenei arzenálja, perfekt dinamikája, korrektül eltalált irányítása, pofás grafikája, egyszóval must have darab a polcodra, ha versenyorientált játékosnak érzed magad és nem feltétlenül ragaszkodsz a már ezerszer elsütött hivatalos aszfalt/dirt versenypályákhoz, a milliószor látott tuning megoldásokhoz és a liszenszelt autómárkákhoz. Tökös legény vagy? Bizonyíts, mert a MotorStorm nem a puhányok versenye, ez egy valóságos MotorVihar, a találó cím nem véletlen. A benzingőz mámorától elvakult sofőrök kemény próbatétele ez, ahol a szabályok felborulnak, egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, megnyerni a futamokat, minden terepen, minden körülmények között, minden kilométerfaló volánját markolva. Nem vitás, hogy az első rész csak egy könnyed felvezetője volt mindannak, amit most fogtok átélni, mert a Pacific Rift több, szebb, színesebb, változatosabb, tartalmasabb, veszélyesebb, hosszabb és durvább is. A még mindig kétkedőknek ott a demó, pattanjatok rá hamar és azt szorozzátok meg legalább százzal mindenben. Meggyőztelek?

P.S.: Mivel nálunk tradícióvá nőtte ki magát az, hogy állandó vezetési szakértőnk, személyes jóbarátom, Kapócs Zsolt uraság is jelen van a verseny játékok tesztelésénél, ezúttal sem volt ez másként. Köztudottan Ő inkább a szimulátoros anyagokra vagy mérhetetlenül rágyógyulva, de valami felemelő öröm volt látni, ahogy belefeledkezik a MotorStorm univerzumába. Álljon itt ez egyfajta minősítésként, hogy valóban széles réteghez szól a móka. Köszönöm, hogy ismét köreinkben voltál.