MotorStorm Apocalypse teszt

2011. március 25.
73.9431
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alex profilja, adatai
Alex
Zárnak a sípályák, nyílnak a virágok, emelkedik a hőmérséklet és műholddal ütközik a benzin ára. Zümmögnek végre a méhecskék is, amíg fel nem kenődnek a 600 lóerős gépszörnyetegünk szélvédőjére. Semmi baj, úgyis mosatni visszük a kocsit, hiszen végre tavasz van. Úgy tűnik, boldogságunk felhőtlen, mégis egy felhőkarcoló közelít balról. Az építmény számára ismeretlen a jobbkéz szabály, mert nem adja meg az elsőbbséget. Durr! Lapos a karosszéria, nincs egy ép része, ilyen a Motorstorm széria harmadik része...


A rövid bevezetőből biztosan mindenki számára kiderült, hogy nem egy valóságos élethelyzeteket megcélzó autós játék a mai témánk. Harminc év körüli vagy annál idősebb olvasóink talán még emlékeznek Nusikára, a nyúlra, a régi Kresz tankönyvekből. Rajzos ábrákon magyarázta, hogy miért nem érdemes hídon tolatni. Nos, a Motorstorm láttán Nusika jó eséllyel kapna agyérgörcsöt. Felejtsünk el mindent, amit mondott! Ezúttal egészen más szabályok érvényesek. Nincs egyetlen "Nagypapa hazahajt a templomból" elnevezésű pálya sem. A "Nagypapa hazahajt a templomból, de útba ejti a kocsmát" küldetés már közelebb állna a játék stílusához, de még ennél is sokkal többről van szó. Látványos, adrenalinban gazdag, akcióorientált száguldásra készülhet minden olyan játékostársam, aki birtokában van a Motorstorm Apocalyse lemezének, egy Playstation 3-nak és egy türelmes barátnőnek. Hölgy olvasóink esetében pedig természetesen egy türelmes barát a feltétel. Tényleg, amúgy kíváncsi vagyok, milyen létszámban olvassák lányok a játékteszteket. Feltétlenül jelentkezzenek a hölgyek.

MotorStorm Apocalypse teszt - 2. kép

Felhívom az élethű szimulátorokért rajongók figyelmét, hogy a game kifejezetten árkád stílusú, amelyben nem kell kirakni az elakadásjelző háromszöget, miután lerobbant a kocsi. Ehelyett inkább gyors és dinamikus játékmenetből, elképesztő pályákból, valamint észvesztő sebességélményből építkezik a játék. Azaz dehogy építkezik! Sokkal inkább a rombolás és a pusztítás jellemző, ahogy ez már a címből is sejthető. Az első rész sziklás-sivatagos pályáin csak néhány kő vágott homlokon a homokon, miközben a kopár mezőn kerülgetve a köveket az egész mezőny megkergülve követett. A másodikban a murván nyomtuk durván, jöttek a dzsungelek, és a kocsinkkal alkalmanként végzett az aljas aljnövényzet. A játék ezúttal romos úttal övezett, lakott övezetbe vezet be. A helyszín egy sorozatos földrengéstől a saját romjaiba dőlő nagyváros, ahol egyszer sem találkozunk a lakóparkok környékéről ismerős 30-as sebességkorlátozó táblával. A katasztrófa sújtotta helyszínen egyáltalán nem gáz a tövig nyomott gáz. Csak úgy érvényesülhetünk, ha gyorsak leszünk és finomra hangoljuk reflexeinket.

MotorStorm Apocalypse teszt - 3. kép

Most, hogy remélhetőleg megjött a száguldozáshoz az étvágyunk, nézzük, hogy mi az Evolution Studios napi ajánlata, azaz mit tartogat számunkra a menü. Nincs nagy választék, tehát nem fogunk elveszni a menürendszerben, de amit találunk az épp elég ahhoz, hogy az autós játékok iránt érzett mérhetetlen éhségünket egy elégedett mosoly kíséretében csillapítsuk. A korábbi részekből már ismerős főfogások közül választhatunk. Például: Festival, Quick Race, Multiplayer és a többi szokásos opció. Szerencsére mindegyik játékelem alaposan kidolgozott. Talán meg is nyalnánk mind a tíz ujjunkat utána, csak úgy nehezebb kézben tartani a controllert.

MotorStorm Apocalypse teszt - 4. kép

A Festivalt kiválasztva, ahogy azt a játék is írja, a klasszikus sztori módba csöppenünk. Túlzó szavak ezek, hiszen egy sztori módhoz általában sztori is kell. A pályák közé kanyarított történetet azonban nem nevezném annak. Maradjunk annyiban, hogy egy trendinek és viccesnek szánt hátteret kapunk, amely egyfajta keretet ad a játéknak. De még egy Sas-kabaréban is több poén van! A lényeg, hogy a közelgő apokalipszis dacára néhány laza arc a városba érkezik, hogy stílusosan szólva rommá versenyezzék magukat. Tervük azonban az épületekkel együtt megdőlni látszik. Sajnos az átvezető animációk grafikai megvalósítása is megváltozott. A korábbi epizódok látványos videói helyett ezúttal képregény stílusú filmecskéket látunk. Olyan unalmasak, hogy egy jóérzésű játékos azonnal tovább nyomja mindet. Szerencsére minden rosszban van valami jó! Az ásításra kényszerítő videókkal óriási kontrasztot alkotnak az ötletes, pörgős pályák. Itt végre erőre kap a Motorstorm harmadik része és oktató jelleggel mutatja be, hogy milyennek kell lennie napjainkban egy árkád autóversenynek. És ha már oktat a játék, a legjobb az lesz, ha lelkesen tanulunk. Mert bizony itt sokat számít a tapasztalat. Ahogy a versenyjátékoknál általában, úgy itt is ki kell alaposan ismernünk a pályákat a minél jobb eredmény elérése érdekében. Itt érvényesül a game egyik nagy varázsa! Egy három körből álló versenynél ugyanis kis túlzással nem egy pályát kell megtanulnunk, hanem hármat. Az összeomló város ugyanis körről körre átalakítja az útvonalat, így ugyanahhoz a kanyarhoz visszatérve minden alkalommal más helyzet fogad. Itt is rátalálhatunk néhol az előző részekből ismert alternatív útvonalakra, de szinte minden körben máshol kell felfedezni őket. Mindezt jobban szemlélteti egy rövid összefoglaló az egyik versenyző tolmácsolásában.

1. kör
A rajtot kicsit elba... elbaltáztam, de jövök fel, mint a higany. Az aszfalt tele repedéssel, hatalmas kátyúk és burkolatból kiszakadt méretes térkövek mindenfelé. Ez egyedül a magyar útviszonyok ismerőinek nem lehet kihívás. Nyomom az X-et, hadd szóljon a nitro. Persze csak ésszel, mert túlmelegedés esetén robban az egész. A gyárnegyedet elérve már a harmadik vagyok. Most jön egy felüljáró, amely betonsávokkal elválasztott iparcsatornák felett halad. Mögöttem egy buggy próbálkozik, kevés sikerrel. Na, még egy éles kanyar, balra magasvasút, jobbra egy hatalmas tévétorony és vége a körnek.

2. kör
Egy benzineshordó kel át váratlanul a zebrán. Neki lenne elsőbbsége, de mit tudja ezt egy hordó? Így fék nélkül telibe kapom. Cserébe felrobban és a falhoz csap. Közben ez a rohadt buggy is megelőz. Sebaj, majd a gyárépületeknél utolérem. Hopp! Újabb földrengés rázza meg a várost. A gyárak eltűnnek, de legalább meglátom a buggyt. Épp a felüljárón halad, amely előzetes bejelentés nélkül összeomlik alatta. Nézd már! Hehe! A hülye buggy megmártózik a csatornában! Nehogy én is kövessem. Beletaposok, ugratok és máris a magasvasút mellett száguldok. Tőlem jobba a tévétorony vészjóslóan füstöl. Biztosan a vacsoracsata van adásban, és az egyik szerencsétlen odaégetett valamit.

3. kör
Egyre durvább a helyzet. Az útra omló épületek miatt kitérőket kell tennem, de már az élen állok. Hirtelen feltűnik a buggy a visszapillantómban. Hogy a fenébe csinálja? Majd a felüljáró romjainál elintézem, ott az előbb sem volt szerencséje. Sikeresen átrepülök a csatornák felett. Ekkor a magasvasúton haladó szerelvény gondol egy nagyot. Eddig vonatként dolgozott, de szó szerint pályát tévesztett és most az aszfalton kóborol. Épphogy elkerülöm a kisiklott szerelvényt. Újra a visszapillantóba nézek és látom, ahogy a kis buggy megint elvéti a felüljárót. Nem tévézik, mégis csatornát váltott, mert most a másik kanálisban landol. Most már az enyém az első hely, hacsak a föld meg nem nyílik. Erre tessék! Tényleg megnyílik, épp a tévétorony alatt. Az épület hatalmas robajjal az útra dől, jelerősítők és parabolaantennák repülnek mindenfelé. Ez már többet nem sugároz, de én veszem az adást, és próbálok kitérni. Túl későn. Belerohanok, közben páran megelőznek. Kezdjük az egészet előröl.

MotorStorm Apocalypse teszt - 5. kép

Ilyen, és ehhez hasonló események sokasága vár ránk a Festival módban. A pályatervezők alapos munkát végeztek, mindvégig remek ötletekkel és hatásos rombolással kísért őrület vezet a célig. Nemcsak az útvonalak változatosak, de a járműtípusok is sokfélék. Lehetőségünk lesz többek között salakmotorral, versenyautóval, kamionnal, rallykocsival, izomautóval, versenymotorral, buggyval vagy akár quaddal rajthoz állni. Azonban! A sztori módban nem választhatunk járművet. Csak azzal a géppel versenyezhetünk, amelyet a játék ad nekünk, amely egyébként pályáról-pályára változni fog. Az irányítás érzékelhetően eltér mindegyiknél, de nem jelentősen. Pillanatok alatt át lehet állni az éppen aktuális jármű vezetésére.

MotorStorm Apocalypse teszt - 6. kép

Elég sokat időztünk már az első menüponttal. Nézzük a következőt. A Wreckreation elnevezés négy opciót takar. Az első a Quick Race. Tegye fel a kezét, aki nem tudja, hogy ez mit jelent. Senki sem jelentkezik? Jól van, beírok egy ötöst minden kedves olvasónak. Szóval az azonnali játékot választva már nem vagyunk kiszolgáltatva az alkotók kedvének és a versennyel kapcsolatos valamennyi beállítást ízlésünk szerint alakíthatjuk. Azért egy transzportbetont szállító keverőautóval nem lesz lehetőségünk a párizsi Lido előtt parkolni, de így is sok variációnk marad. Eldönthetjük, hogy melyik autóval, melyik pályán, hány körös futamon szeretnénk teljesíteni. Kiválaszthatjuk a verseny típusát is, ami lehet sima körverseny, párbaj, vagy akár az Eliminator mód, ahol az utolsó helyezett minden körben kiesik. Meghatározhatjuk az ellenfelek vezetési intelligenciájának szintjét is.

A menüben rátalálhatunk még a Time Attack-ra, amelyben értelemszerűen az idő lesz a legnagyobb ellenfelünk. Szerintem a nehezen ébredőknek ehhez Playstation sem kell, hiszen minden hétköznap reggel harcban állnak az órával. A Hardcore Festival azonban még az óramű pontosságú versenyzőktől is óriási koncentrációt kíván, mert nem könnyű teljesíteni az itt található 33 pályát. Igazi hajtépős kihívás ez, amelynek során bizony intim vonatkozásokat állapítunk meg a fejlesztők édesanyja és valamelyik jámbor igavonó állat között. Kis könnyítést jelent talán, hogy nem ül mellettünk egyetlen anyós sem, a róla elnevezett ülésen.

MotorStorm Apocalypse teszt - 7. kép

A MotorStorm Apocalypse természetesen tartalmaz Multiplayer lehetőséget is. Osztott képernyőn négyen indulhatunk neki a rázósnak ígérkező versenynek, online kapcsolattal pedig egyszerre 16 pilóta mérheti össze tudását. A jó teljesítmény után tapasztalati pontokkal gyarapodunk, és talpig becsületes katonatiszt módjára haladhatunk felfelé a ranglétrán. Ám van más is! A pontok mellett zsetonok felett is rendelkezhetünk, amelyekkel kevésbé becsületes katonatiszt módjára, tetszés szerint fogadhatunk a versenyek előtt. Az így nyert pénzek után további rangokat kapunk, és elkölthetjük az autónk átalakítására, felcicomázására. Járműveink optikai tuningjáról a My Motorstorm menüben gondoskodhatunk. Érdekes, hogy a hazánkban élő, általában kopasz, nagyméretű terepjáró tulajdonosok kedvenc kellékei nincsenek a választható dolgok között. Csakis ezért nem tehetünk szert op-art mintás üléshuzatra, pitbullra vagy 15x15 cm-es medált magába foglaló, tömör aranynak mondott, de csak futtatott bevonatú nyakláncra. De biztos jönnek még DLC-k, én reménykedem. A játék multiplayer részében gyakorlatilag ugyanazokból a versenytípusokból és pályákból választhatunk, amely az offline módban is megtalálható.

MotorStorm Apocalypse teszt - 8. kép

Rengeteg pozitív jelzőt használhatnék el, hogy bemutassam a játék grafikáját. Most kifejezetten a versenyekről beszélek! Az átvezető videókról már elmondtam visszafogott véleményemet. Sajnos a cikkben szereplő képek sem adják vissza teljesen azt a vizuális orgiát, amelyben a tévére tapadva megmártózhatunk. Ahogy Kiszel Tünde is egészen más hatást kelthet mozgás közben, mint méltán híres naptárfotóin, úgy a játék valódi grafikai megvalósítása is csak képernyőn bontakozik ki igazán. Az összedőlt épületek, hatalmas robbanások, leomló hidak, füstölgő városnegyedek látványától talán még az előbb említett művésznő is csodálattal vonná fel hangsúlyos szemöldökét. Az eltalált grafikához ráadásul elképesztő sebességérzet párosul, így a versenyek végére garantáltan emelkedik vércukor- és adrenalinszintünk. A játék felismeri, hogy televíziónk támogatja-e a 3D módot, és amennyiben ilyen készülékkel találkozik, elindítása után azonnal felajánlja a térbeli lehetőséget. Jó pár játékot végigjátszottam már így, az ismert szemüvegen keresztül, és azok alapján azt mondhatom, hogy a MotorStorm Apocalypse nyújtja eleddig a legteljesebb 3D élményt. A romokat kerülgetve élethűen arcunkba csap a por, röpködnek körülöttünk a felpattanó kődarabok és szinte le kell húzni a fejünket, amikor centikre száll el mellettünk egy letört alkatrész. Mindehhez borotvaéles grafika és nagyszerű mélységérzet párosul. Etalon!

Autós nyelven szólva egy hatsebességes, minden extrával felszerelt, optikai tuningon átesett játék lett a Motorstorm harmadik része, amely nagyszerű rajtot vehet a Playstation 3 játékok felhozatalában. Az biztos, hogy gond nélkül megelőzi az unalmat és ideális íven tartja a játékélményt.

MotorStorm Apocalypse / Tesztplatform: PlayStation 3

a polcon a helye
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2011. március 15.
  • Ár: 11.500 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • egekbe szökő adrenalin
  • látványosan összeomó pályák
  • óriási sebességélmény
  • idióta átvezetők
  • rövid egyjátékos mód
  • Hang
    7
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8.5
22 hozzászólás

kpal

11 éve, 5 hónapja és 27 napja

Ez a játék megérdemelt volna Pc átiratot !

válasz erre

Braddock

13 éve, 2 hónapja és 16 napja

Autós játékot csak belső nézetből vagyok hajlandó játszani így ez kiesett!

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 10 napja

Nagyon jó játék, elhiheted. Ha minőséget szeretnél, mindenképp PS3-at vegyél.

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 10 napja

Na tessék, megint nem tudom milyen konzolt vegyek.
Remélem tényleg olyan jó a játék mint a cikk, mert akkor 10ből 11

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 15 napja

Volt szerencsém hétvégén kipróbálni 3D tévén. Hát azt kell mondjam, a cikk szerzője egyáltalán nem túloz, ez a játék maga a gyönyör! Boxosok, megint kimaradtatok a jóból!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 18 napja

Kell egy ps3!

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 18 napja

Gyönyörű grafika, ez nem semmi gamma!

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 18 napja

pcre minek? ez ps3 exkluziv ember. épp azért az hogy csak azon jelenjen meg!!!

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 19 napja

Ha boxra nem is de pc-re kiadhatnák...

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 19 napja

Csinálhatnának 3d-s játékokat pedig speciális tévé nélkül is. Anno dvd-k is jelentek meg szemüveggel. Aztán ez úgy eltűnt...

válasz erre

marco

14 éve, 1 hónapja és 19 napja

Alex írta:
Gyere bátran Marco! Várni fog egy 3D tévé, 3D szemüveg és 3Dobozos sör. röhögő smiley
Akkor ezt hamarosan élesbe tesszük!mosolygó smiley

válasz erre

Alex

14 éve, 1 hónapja és 20 napja

marco írta:
Nagyon kíváncsi vagyok most már erre a 3d élményre, amit a játék nyújt! Úgyhogy készülj Alex, beköltözöm a nappalidba pár napra!mosolygó smiley
Gyere bátran Marco! Várni fog egy 3D tévé, 3D szemüveg és 3Dobozos sör. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
MotorStorm Apocalypse
11.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja