MotoGP 19 teszt

2019. június 28.
77.0621
iPet profilja, adatai
iPet
Nem tudom, ki hogy van vele, de én, amikor meglátok egy játékot, amire az van írva, hogy a Milestone fejlesztette, csípőből elkezdek kifogásokat generálni, miért nem tudom vállalni a tesztet. Szerencsétlen olasz stúdiót már annyit bántottuk, hogy kifejezetten kényelmetlenül érzem magam, amikor mégis rá kell vennem magam arra, hogy a legfrissebb produktumukat behelyezzem a PS nyílásába.


Még azon is gondolkodtam, hogy írok egy Milestone sablont és amikor cikket kell prezentálni egy termékükből, csak néhány változót helyettesítek be aztán voilá, meg is vagyunk. Leírhatnám ezredszerre azt is, hogy milyen sok nagyszerű licensz birtokában vannak (főleg technikai sportok esetében) és mégis képtelenek sokszor még a középszert is elérni velük.

MotoGP, Supercross, WRC - hogy csak a legnagyobbakat említsem, de ide tehetném Valentino Rossi vagy Sébastien Loeb nevét még. Szóval, megérkezett a legújabb tákolmányuk én pedig sűrű elnézések közepette (a PS kétszer is kiköpte magából) nekiveselkedtem, hogy pár percnyi játék után elővegyem a sablont.

Csináld már meg tes, a kutyagumi simán lejön róla, csak dörzsöld!

Csináld már meg tes, a kutyagumi simán lejön róla, csak dörzsöld!


Jelen értekezésünk alanya a MotoGP 19, ami ugye a motorsportok királya (nagyjából mint az F1, csak kétkeréken). Ha visszalapozunk egy évet, akkor láthatjuk, az előző iteráció hozta a szokásos formát, éppen csak nem verte le popsival a totális középszerűség lécét. Emiatt tulajdonképpen nem vártam semmit az anyagtól, viszont legnagyobb megdöbbenésemre azt tapasztaltam, hogy kifejezetten sokat fejlődött egy év alatt a dolog! Még azt is le merem írni, hogy élveztem a játékkal töltött időt, amit szerintem eddig sosem lehetett őszintén odabiggyeszteni a csapat neve mellé. Persze azért meglehetősen sok sebből vérzik az MGP 19, de talán elindultak a srácok/lányok a jó irányba.

Van, ami nem változik, így egy új játék indításánál először is pilótát kell kreálnunk. A lehetőségek száma eléggé korlátozott így elsőre, de ha élsz-halsz a virtuális babázásért: nyugi, később úgy cicomázhatod fel a motoros csizmától kezdve a kesztyűn át egészen a bukósisakig bezárólag emberedet, ahogy szeretnéd. Amint megalkottuk avatárunkat, egyből a főmenübe kerülünk, mindenféle hangulatfokozó nélkül. Pár újdonság már itt is tetten érhető, lévén külön szegmenst kapott az eSport részleg, valamint egy érdekesnek tűnő, Historical Challanges opció is feltűnik, de ezekről kicsit később.

Vajon eltanyál hősünk a kanyarban, mert nem akar fékezni?

Vajon eltanyál hősünk a kanyarban, mert nem akar fékezni?


Anyagunk gerincét továbbra is a karrier mód alkotja. Mentést ugyan nem tudunk áthozni az előző évadból, de szerencsére a rendszer felajánlja a választás lehetőségét, így nem muszáj a Rookie Cup-pal kezdenie a vérprofi pilótáknak. Viszont bárhogy kerestem, nem találtam a játékban semmilyen tutorial-t, ami problémás, lévén a MotoGP 19 még mindig erősen szimulátor jelleget mutat, így nem ártott volna bele egy kis gyakorlás. Így mindösszesen a versenyek előtt található szabad gyakorlásban tudjuk a dolgokat kipróbálni, szokni a kezelést, tehát szinte mindenre nekünk kell rájönni, semmiben nem segít a gép.

Ami szimpatikus, hogy mi tervezhetjük meg saját magunknak a versenyhétvégéket. Minden futam előtt találunk kettő vagy három gyakorlásra alkalmas szegmenst, amit követ a tétre menő kvalifikációs futam, majd pedig maga a verseny zárja le az egészet. Egy csúszka segítségével beállíthatjuk, mire van szükségünk a felkészüléshez, simán kihagyhatjuk a legtöbb eseményt, sőt, mehetünk egyből az éles küzdelemre, ha nem akarunk bíbelődni a többivel. Motorunkat természetesen szinte az utolsó csapágyig megbütykölhetjük, ha nem tetszik a default beállítás. Ezt amúgy igyekeztek dinamikusabbá tenni, mert a gyakorlás ideje alatt meg tudjuk osztani tapasztalatainkat a vezető mérnökkel, aki ennek tükrében mond pár variációt, mihez nyúljunk hozzá.

Csodás, hogy hűtöd a motort miközben felforr az agyvizem

Csodás, hogy hűtöd a motort miközben felforr az agyvizem


Érdekes, hogy kivették a tavalyi fejlődési rendszert és csak mutatóban pakoltak bele valami újdonságot. A lényeg, hogy amint teljesítjük a csirke osztályt és felkerülünk a nagyokhoz, választhatunk istállók közül, akik más-más célt tűznek ki elénk. Ha esetleg nem lennénk elégedettek velük (vagy mi nem hozzuk az elvárt eredményeket), akkor szezon közben is válthatunk az úgynevezett transfer window időszak alatt. Továbbra is hatalmas baj, hogy rettenetesen száraz ez az egész karrieresdi. Szinte csak menüből menübe ugrálunk, zéró egyéb interakcióval. Ha már így belekezdtem, ekézzük tovább anyagunkat, lássuk, külcsín szempontjából hogyan teljesít.

Sajnos erre az a válasz, hogy nem túl fényesen, legalábbis konzolon. Érdekes módon maguk a motorok és a rajtuk hesszelő pilóták kidolgozottságára továbbra sem lehet panasz, plusz megfelelően szépen animáltak. Ezzel szemben a környezet olyan elképesztően sivár, unalmas és kidolgozatlan, hogy az már nekem fáj. Pedig a körülmények adottak lennének a hivatalos engedélyek birtokában. Ha követed a MotoGP-t, akkor pontosan tudod, hogy nem egy, nem kettő roppant látványos szakasszal rendelkezik a való életben. Nos, a virtuális kivetülésük ezeknek tényleg siralmas. Teljesen mindegy, hogy éppen melyik országban versenyzünk, sehol sem azt kapjuk, amit elvárnánk. Az, hogy néhány kanyarba el van rejtve valamelyik szponzor logója, vagy kiszúrhatjuk a Red Bull Ringen a bikát, minden, csak nem design.

Legyorsulok mindenkit is

Legyorsulok mindenkit is


Technikailag sem valami rózsás a helyzet. Továbbra is elképesztő mennyiséget képes tölteni a játék, illetve olyan adalékok borzolják tovább kedélyünket, mint a sokszor eltűnő hangok, apróbb szaggatások és társaik. Ugyanakkor a fenti hibák ellenére tartom a bevezetőben említett állítást, miszerint anyagunk nagyon sokat fejlődött - ez egészen pontosan versenyzés közben csúcsosodik ki. Egyrészt érezhetően sokat dolgoztak a mesterséges intelligencián, ami sokszor meglepően életszerűen reagál a szituációkra. Csak annyira szemét, ami nem zavaró, cserébe képes a hibára.

A motorozási élmény szerintem most lett a legjobban eltalálva. Igen, egy szimulátorról van szó, viszont olyan szépen adagolja a segítséget rendszerünk, ami feltűnésmentes, cserébe nagyon élvezetessé teszi a versenyzést. Kis fékrásegítés itt, gáz visszafogása ott és azon kapjuk magunkat, hogy kezdő létünkre már az első futamon a dobogóért küzdünk. Mindenféle szarkazmus nélkül mondom, hogy tényleg nagyon élveztem a körözgetést. Persze a tapasztaltabbak úgyszintén megtalálják a számításukat, hiszen van Pro mód, ahol zéró a támogatottság mértéke. A tartalom bizonyos része miatt is kalapot kell emelnem a Milestone előtt.

Szevasz haver, állóra fékezted magad?

Szevasz haver, állóra fékezted magad?


Ez mondjuk speciel a totálisan felesleges és fapados online multira egyáltalán nem igaz. Értem, hogy az ilyesfajta cuccok igénylik a netes erőfelmérést, de nem ebben a formában. Lagos, bugos, nem játszik vele senki, ergo néha fél órát kell várnunk arra, hogy egy-egy futam összejöjjön. De ez még mindig istenes az eSport részhez képest. Itt már az elején annyi dolgot kell kitöltenünk/elfogadnunk, hogy az ember kedve totális elmegy tőle, plusz ha ezen átrágod magad, láthatod, hogy még maguk a fejlesztők sem vették komolyan, gondolom valami fejes ragaszkodott hozzá. Ráció lenne benne amúgy, de csak ismételni tudom önmagam: nem így, nem ebben a formában.

A bevezetőben emlegetett Historical Challanges pont viszont abszolút üdve színfoltja az egésznek. Itt közel nyolcvan egyedi szcenáriót kapunk a MotoGP meglehetősen illusztris időszakaiból. A négy kategóriába sorolt lehetőségek mind bizonyos emlékezetes momentumokat takarnak, amiket ezúttal nekünk kell teljesíteni, természetesen az adott szereplővel. Ha sikerül, egyrészt büszkék lehetünk magunkra, mert ezek nem egyszerűek, másrészt egy csomó csecsebecsét kapunk ajándékba, amit motorunk pimpelésére használhatunk.

Szép az idő, friss a levegő, már csak egy stadion kéne

Szép az idő, friss a levegő, már csak egy stadion kéne


Összességében egy meglepően korrekt darab lett a MotoGP 19. Figyeltek a felhasználói visszajelzésekre és a gameplay-t úgy alakították, hogy még a hozzám hasonló kezdő legények is megtalálják benne a sport szépségét. Tényleg nagyon élvezetes volt versenyezni benne, főleg esős időben. Az AI nem szigorú de nem is tutyimutyi, abszolút támogatja a férfias küzdelmet.

Sajnos a grafika nem túl pompázatos, ráadásul ordenáré mennyiséget képes tölteni a játék, hogy az apróbb technikai bakikat ne is említsem. A multi totál felesleges, az eSport pláne, de ha a jövő évben is legalább ennyit fejlődik, akkor simán lehet, hogy a nyolc pontot is megadom neki. Minő kellemetes meglepetés, Milestone!
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

MotoGP 19 (PS4)14.799 Ft

MotoGP 19 (PC)11.799 Ft

MotoGP 19 (XBOX ONE)14.799 Ft

MotoGP 19 (Nintendo Switch)12.799 Ft

MotoGP 19 teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

jó lesz ez!
  • Stílus: Motorverseny
  • Megjelenés: 2019. június 06.
  • Ár: 11.799 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Remek karrier mód
  • Élvezetes vezetési élmény
  • Meglepően sokat fejlődött az elődhöz képest
  • Nem túl acélos grafika
  • Felesleges, kidolgozatlan multi és eSport rész
  • Továbbra is sótlan az egész
  • Hang
    7
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    7
7
4 hozzászólás

töfi81

4 hónapja, 4 napja

Én szeretem a Milestone-t,mert egy remek WRC 4-et tett le az asztalra,amit a mai napig játszok.A motorbicikli verseny viszont nem a műfajom,csak a fejlesztő miatt szóltam hozzá a cikkhez...

válasz erre

Eltohn

4 hónapja, 5 napja

Ideje volt gatyába rázni ezt a szériát. Határozottan fejlődik a Milestone.

válasz erre

muki

4 hónapja, 5 napja

Nafene.

válasz erre

Ronalddo

4 hónapja, 5 napja

Az igen! Ez elég kellemes meglepetés!

válasz erre
MotoGP 19
11.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt