Említettem, hogy egy platformer alkotásról van szó, melyben különféle akadályokon kell átjutnunk. Ebből más sejthetjük, hogy itt nem az ellenségek mesterséges intelligenciáját és nem a bivalyerős konfiguráción jól mutató grafikát kell magunk elé képzelni, hanem valami varázst, melynek köszönhetően első indításra végig szeretnénk vinni az alkotást. Az, hogy szerintem rendelkezik e ezzel a varázzsal, majd kicsit később fejteném ki, hiszen jó néhány alapvető információval még adós vagyok. Nézzük meg például a történetet, mely talán az ilyen platformer játékok esetében nem túl fontos, inkább egyfajta magyarázó szerepet tölt be. A Monochroma esetében pontosan ez a helyzet, hiszen a játék az alternatív 1950-es években játszódik, a történet pedig két testvér kalandjaira épül, akik egy szörnyűséges bűntény szemtanúi voltak egykoron.
Az évszám a pályák világánál köszön vissza, míg a családi helyzet ismerete a karakterek miatt fontos. A játék túlnyomó része mellőzi a színeket, ám a fekete-fehér árnyalatot néha meg-megtöri a piros szín. Ez a kombináció remek hangulatot kölcsönöz az alkotásnak, a játék során egyáltalán nem hiányoltam a színeket. A pályák egyébként egytől egyig nagyon jól átgondoltak és valóban visszaköszön az 50-es évek hangulata. Ezt a hangulatot főleg a beltéri pályáknál és a járműveknél érzékelhetjük, de a többi helyszínen sem látjuk nyomát modern dolgoknak. Említettem a család és a karakterek viszonyát, mely a játék egyik alapja. Egy kis részt az elejéről leszámítva, szinte mindig velünk van a testvérünk, ám a húgica csúnyán fogalmazva inkább csak teherként funkcionál. Azt viszont nagyon jól teszi, hiszen így utólag átgondolva nélküle jóval egyszerűbb lett volna több szakaszon is az átjutás. Róla azt kell tudni, hogy sírva találunk rá egy rövid barangolás után, ekkor pedig a hátunkra vesszük és nekiindulunk a kalandnak.
A fejlesztők nagyon ügyesen bántak a testvérünk által megtestesített teherrel, és a karakterének fontosságát mi sem mutatja jobban annál, hogy a pályán található lámpák szinte csak miatta lettek elhelyezve. Néhányszor ugyanis le kell tennünk őt a földre, hogy tovább tudjunk menni, ő azonban nem hajlandó a pálya bármely pontján leülni, csakis kizárólag a lámpákkal megvilágított helyeken. Ezt megszokva rövid idő után már nem teherként, hanem kihívásként tekintünk a pálya ezen pontjaira, hiszen jól tudjuk, hogy itt bizony valamit meg kell majd oldanunk. Testvérünk mellett néhány tereptárgyat is mozgathatunk, melyeknek szintén fontos szerepük van a továbbhaladásunkban. Főként hordóval és dobozzal találkozunk majd szembe, melyeket a ctrl-t lenyomva tartva tudunk mozgatni, ám kell majd hintázó mozdulatokat tenni a kötéleken. Ezt a gombhasználati tippet kihasználva ki is térnék röviden az irányításra. Tényleg csak röviden, hiszen a karaktert irányító nyilakon kívül a már említett okokból szinte csak a ctrl-ra van szükségünk, tehát azt lehet mondani, hogy az irányítás pofonegyszerű. Ez nem baj, inkább örüljünk, hogy egy-egy nehezebb logikai feladatnál nem kell szanaszét nyújtani az ujjainkat.
A tereptárgyakhoz és a grafikához is nagyban kapcsolódik a játék borús világa, melyet nem csak a színhasználattal kívántak prezentálni az alkotók, hanem az esővel is. Ez az eső azonban több alkalommal is hasznos volt, ám elsőre egy ideig úgy tűnt, hogy csak az említett hangulatteremtő, valamint grafikai szempontból került be a játékba. A grafikára sem tértem ki még bővebben, de itt sem húznám az időt, hiszen nincs is mivel. A magyar nyelvű menü megléte igazán örömteli, így az összes beállítással tisztában lehetünk. Az alkotás grafikailag szerintem teljesen rendben van, egyáltalán nincs szükség a legújabb enginekre épülő grafikára, minden ilyen tényező nélkül is remek hangulatot teremt a Monochroma. A hangulathoz és a grafikához is hozzátartozik a hangzásvilág, mely előtt szintén csak emelni tudom a nemlétező kalapom. A grafika, a hangzás és az ebből a kettősből álló hangulat tehát nagyon jó lett, tehát visszakanyarodhatunk ahhoz a bizonyos varázshoz.
Én sajnos nem tudtam első indításra végigvinni a játékot, azonban minden nap haladtam benne, hiszen érdekelt, hogy vajon mivel akarnak még megszívatni a fejlesztők. Az akadályok nehézségét illetően szerintem pontosan jó határok közé lőtték be magukat a Nowhere Studios emberei, hiszen a pofonegyszerű feladatok mellett kellően agytornász kihívásokat is kaptunk. Volt néhány olyan akadály, ahol már a kilépést fontolgattam, de amikor rájöttem a megoldásra, akkor konstatáltam, hogy bizony igen egyszerű módon lehetett tovább haladni a pályán. A játék másik fontos erénye a többplatformos megjelenés, hiszen Windows, Mac és Linux platformokra is elérhető a játék és szerintem még a konzolos verziónak is lenne létjogosultsága. Ezzel tehát nincsen gond, sőt csak örülhetünk a multiplatformos megjelenésnek.
Összességében tehát egy olyan alkotásról beszélünk, mely képes lekötni minden figyelmünket, ráadásul kellő mennyiségű sikerérzethez is hozzájuthatunk egy-egy szakasz teljesítése után. Fontos megemlíteni, hogy le tudjátok tölteni a Demo verziót a játék Steam oldaláról, valamint június 4-g tíz százalék kedvezménnyel vásárolhatjátok meg az alkotást. Én azt mondom, hogy azt a 18 eurót, azaz nagyjából 5500 Ft-ot megéri a játék, pláne ha úgy állunk hozzá, hogy nem valami nagy cég zsebét tömjük még jobban, hanem egy Greenlight-os projektet támogatunk.
A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve - Windows 8.1 rendszeren.
Monochroma / Tesztplatform: PC
jó lesz ez!- Stílus: Platformer
- Megjelenés: 2014. május 28.
- Ár: 5.500 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Remek hangulat
- Igazi indie feeling
- Szakaszok közötti töltés
- Néhány frusztráló helyzet