Minden évben elgondolkodom rajta, hogy játékmenet és realizmus tekintetében merre fejlődhet még tovább ez a franchise, de a válasz valószínűleg az, hogy sehová. Az egész mechanikáját, a különböző segítségeket és hasonlókat már annyira jól bekalibrálták a fejlesztők, hogy szemmel láthatóan nem törik magukat az innovációkért.
Ilyen téren semmi változást nem tapasztaltam, ha csak azt nem, hogy mintha kicsit nehezebb lenne hazafutást ütni vagy meccset nyerni, viszont ez egyáltalán nem probléma, sőt. Meccs közben és a menüben is ugyanúgy néz ki minden, a grafika is dettó a tavalyi csaknem hibátlan színvonalat hozza. De akkor hol a fejlődés, miért érdemes megvenni? Megmondom én, az új játékmódok miatt. Hihetetlenül ötletesek lettek, és olyan szinten dobják fel az egészet, hogy a The Show megint csak példaként szolgálhat a többi sportjáték számára.
Kezdjük először a régi ismerősökkel. A Road to the Show, a Diamond Dynasty és a Franchise-mód csakis Ctrl+V-vel kerülhetett be, annyira hasonlóak a tavalyihoz. A Road to the Show még azt is felkínálja, hogy az MLB 18-ból visszamaradt mentésünket folytassuk, gondolhatjátok, hogy ott nem esünk hanyatt az újdonságoktól-de még mindig jól működik.
Viszont itt van a March to October, ami ötlet és megvalósítás szintjén is kiváló. Tulajdonképpen az MLB The Show 17-ben bemutatkozott Critical Situations továbbgondolásáró van szó. Ott ugyebár elég csak az egyes meccsek úgymond fordulópontjait (a kritikus szituációkat, micsoda meglepetés) lejátszani, így akár tíz percesre rövidítve az alapesetben jóval hosszabb találkozókat. A March to October is követi ezt a formulát, csak itt teljes szezonokat is lenyomhatunk ilyen kötelezők röviden-stílusban.
Lássuk, hogy néz ki mindez a gyakorlatban. Kezdéskor az MLB csapatait négy csoportra osztja a program, jelesül nagy esélyesekre, kihívókra, esélytelenebbekre és azokra, akiknek a sikere tényleg csodaszámba menne (longshots), mint pl. a Soroksár a Magyar Kupában. Mondanom sem kell, hogy előbbi két kategóriából indulva sokkal könnyebb dolgunk lesz, hiszen nem kell szinte minden meccsen elvinnünk a fogadók 1.20-as szorzójú szelvényeit, viszont ha esélytelenebb csapattal toljunk, akkor meg nagyobb a sikerélmény.
Miután kiválasztottuk a szerencsést, neki is vágunk a 162 meccsből álló szezonnak. Eddig tiszta sor, de jön is a csavar, mert nem játszunk ám le minden mérkőzést, dehogyis. Csak némelyikbe kapcsolódunk be, és azoknak sem mindig a legelejébe. Küldetéseink változóak, valamikor még jó helyzetben vagyunk, csak ki kell húznunk a végéig, máskor a hetedik inningben járunk ordas hátrányban, és a cél a fordítás. Olyan is előfordul, hogy Road to The Show-módra csak egyetlen játékost irányítunk, és vele kell hátunkra venni az egész brigádunkat.
Ha teljesítjük a feladatunkat, az megdobja a csapatunk morálját azokra a gép által szimulált meccsekre, amikbe ugye más beleszólásunk nemigen lesz. Természetesen ellenkezőleg is igaz ez, ha az elején túl sokszor elcsúszunk, arra könnyen rámehet az egész szezon is. Hát nem egy zseniális mód ez, ami bármikor elférne a fociprogramokban is? Hát de.
Nem kell csapatot menedzselnünk, vagy unalmassá váló meccseket végigülnünk. Csak a játék esszenciáját kapjuk, azaz izgalmas helyzeteket, amelyeket meg kell oldanunk rövid idő alatt. Egy teljes szezon nagyjából tíz óra alatt játszható végig, de minimum ugyanannyira beléli magát az ember így is a szezon eseményeibe, mintha letolná az egészet. A körítésre a pálya széli riporterekkel és a kommentátorok értékelésével szintén nem lehet panasz, úgyhogy szerintem ez a legjobb mód az egész játékban. Hatalmas piros pont érte!
A következő újdonság, és egyben a másik nagy-nagy kedvencem Moments névre hallgat. Ez is küldetéseken alapszik, akárcsak a March to October, de itt egy jelenlegi szezon izgalmai helyett a múlt nagy pillanatain vezetnek végig bennünket. Olyan nagyságokat irányíthatunk, mint Babe Ruth, Willie Mays vagy épp a ma is aktív Bryce Harper, aki nem mellesleg a játék borítójának sztárja is egyben.
Mindegyikük esetében a karrierjük valamelyik legendássá vált mozzanatát vagy teljesítményét kell reprodukálnunk, mindehhez pedig szerencsére leírva megkapjuk az adott esemény pontosabb történetét is. A régi ászok természetesen korhű mezekben és stadionokban szerepelnek, mi több, fekete-fehér képernyőfilterrel. Utóbbi szerintem nem rossz, hozzátesz egy kicsit a hangulathoz, de ha valakit mégis zavar, akkor azért ki is kapcsolhatja.
Meglepő azonban, hogy a Moments bizonyos esetekben nélkülözi a játékra olyannyira jellemző kompromisszumok nélküli profizmust. Gondolok például arra, hogy itt is a mai kommmentátorok hangját halljuk az adott korszak szpíkerei helyett. Bizonyára nagyon nehéz lett volna kivitelezni, de el tudnék képzelni valami jó kis akkori recsegős hangot ezek alatt a részek alatt. Persze az is lehet, hogy ez megoldhatatlan feladat, ezesetben tekintsük semmmisnek ezt a megjegyzésemet, mindenesetre jópofa lett volna.
A hangoknál feltűnőbb viszont, hogy a legendák kivételével nem nevezik nevükön a játékosokat, csak a pozíciójuk szerint tüntetik fel őket, például kettes védő, beállós, stb. Ez már azért egy kicsit illúzióromboló, igazán utána lehetett volna nézni annak a pár spílernek. Megkockáztatom, hogy (így magyar szemmel legalábbis) még a fiktív nevek használata is jobb, bár több értelme annak se lett volna. Ezzel együtt azért nagyon jó móka a Moments, mondanom sem kell, hogy ez is beillene szó szerint bármelyik másik sportjátékba.
A már meglévő játékmódok közül gyakorlatilag csak a Road to The Show-ba csempésztek némi innovációt, és a valós értéke annak is minimum véleményes. Mikor megalkotjuk új játékosunkat, kiválaszthatjuk a személyiségének főbb jellemzőit is. Lehet forrófejű, csapatjátékos, igazi vezéralkat, egyszóval a sportolóknál már megszokott panelek. Elméletileg ez a későbbiekben hatással kéne legyen a karrierjére meg a csapatban betöltött szerepére, de én ebből úgyszólván semmit nem vettem észre. A lényeg még mindig az, hogy hogyan játszuk, milyen számokat hozunk, pont.
A marketing-anyagokban kiemelték, hogy ebben az évben a játékosok még inkább hasonlítanak a valós önmagukra. Megmondom őszintén, hogy ehhez keveset tudok hozzászólni, hiszen elég limitált számú baseball-játékost ismerek, de az tény, hogy az emberek továbbra is élethűek, a mozdulatok pedig közelítenek a tökéleteshez. Ugyanez igaz a fények, az időjárás megjelenítésére is, úgyhogy kár erről sokat beszélni, még mindig gyönyörű a stuff. Szerintem képeken is pofás, de garantálom, hogy élőben még jobban néz ki.
Azt hiszem nagyon is kidomborítottam, hogy az MLB The Show 19 igazán csak az új játékmódjainak köszönhetően emelkedik el az elődjétől, azok viszont tényleg olyan tartalmak, amelyek miatt megéri váltani. Szerény véleményem szerint még mindig ez az a sport-stuff, ami a leghűbben és a legjobb minőségben szimulálja az általa bemutatott játékot. A gond megint csak az, hogy idehaza kevesen ismerik a baseballt, de aki az eddigieket szerette, az idén sem fog csalódni.
MLB The Show 19 / Tesztplatform: PlayStation 4
kihagyhatatlan!- Stílus: Sport
- Megjelenés: 2019. március 26.
- Ár: 17.990 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Szuper új lehetőségek
- Gyönyörű grafika
- Hangulatosabb, mint valaha
- Moments mód hiányosságai
- A régi dolgokhoz szinte hozzá sem nyúltak