Mini Ninjas teszt

/>Történetünk főhőse Hiro, az apró ninja, akiben mestere olyan dolgot fedez fel, ami társaiból hiányzik: képes használni a Kuji varázslatokat. Az öreg tanító nappal a ninják életére készíti fel hősünket, ám az éj leple alatt titokban olyan varázsigéket tanít Hironak, amelyet csak a legtapasztaltabbak képesek elsajátítani. Amikor egy gonosz szamuráj hadúr visszatér, a mester legjobb harcosait küldi csatába, ám azok nyomtalanul eltűnnek. Végül csupán Hiro és legjobb barátja, Futo maradnak, és bár az öreg tanító nem érzi úgy, hogy tanítványai teljesen készen állnak egy ekkora megmérettetésre, végül mégis úgy dönt, hogy őket is harcba küldi a világot elpusztítani akaró fenyegetés ellen.


A játék első harmadában feladatuk az lesz, hogy kiszabadítsuk ninjatársainkat fogságukból. A megmentett harcosok csatlakoznak hozzánk, ami annyit jelent, hogy nem csak Hiro-t irányíthatjuk, hanem egy gombnyomással válthatunk közte és a másik öt ninja között. Minden karakter más fegyverrel rendelkezik, Futo óriási kalapáccsal képes a legnagyobb ellenfeleket is könnyűszerrel legyőzni, Suzume furulyájával táncra tud perdíteni megannyi ellenfelet, Tora karmaival villámgyors támadásokat tud végrehajtani, Kunoichi lándzsájával vág utat magának, míg Shun íjjal a távolabbi célpontokat is könnyedén likvidálja. Bár mindegyik ninjának vannak olyan tulajdonságai, ami miatt érdemes velük is játszani, a legtöbb időt mégis Hiro irányításával fogjuk eltölteni, hiszen ő képes egyedül varázsolni.

Az új varázslatokat nem szintlépéskor sajátítjuk el, hanem különféle shrine-oknál. Ezek az oltárok általában jól el vannak rejtve, ám az egyik alap varázslatunk aktiválásakor megjelenő apró lepkék megmutatják az utat hozzájuk. Azonban nem elég csupán megtalálni az oltárt, működtetésükhöz egy úgynevezett amane virágot is keresnünk kell, amik szintén el vannak rejtve, és pusztán a véletlen műve, hogy rábukkanunk egy ilyen aprócska fehér virágra. Engem kifejezetten zavart a játéknak ez a része, hiszen a pályák elég nagyok, oltárokból szintenként csupán kettő-három van, így a hozzájuk tartozó amane-k megtalálása nem egyszerű. Gyakran úgy jutunk át a következő pályára, hogy egyetlen oltárt sem aktiválunk. Nem igazán értem, miért nem lehetett a szintlépésekhez kötni a varázslatokat, ezt a megoldást egyáltalán nem tartom felhasználóbarátnak.


A kitartó oltárvadászok fáradozásaikért cserébe ötletes varázslatokat szerezhetnek meg. Az egyik Kuji-val például a környező állatok bőrébe bújhatunk bele, így megtéveszthetjük az ellenséget. Bizonyos állatokkal, mint például a medvével támadni is tudunk, míg az apróbb állatok, mint a béka vagy a macska arra jók, hogy észrevétlenül elhaladjunk egy csapat ellenség mellett. Egy másik varázslattal bokornak álcázhatjuk magunkat, ami az ostobább ellenfelek kijátszására jó. De lesznek olyan képességeink, amivel lelassíthatjuk az időt, vagy tűzlabdákat eregethetünk, energia pajzsot vonhatunk magunk köré, hogy csak néhányat említsek. Aki nem elég kitartó az oltárkeresésben, az sok olyan képességtől fosztja meg magát, amik változatosabbá teszik a játékot.

Bár a Mini Ninjas leginkább egy hack-and-slash és egy platformjáték egyvelegének tűnik, azért jó ninjákhoz hűen lehetőségünk van lopakodni is. Bármelyik általunk irányított ninja képes arra, hogy elbújjon a magas fűben, illetve a háztetőkön. Ilyenkor egy apró ikon jelzi, ha nem látnak minket az ellenfelek. Ha rejtőzködünk, akár egy nagyobb csoport szamurájt is kikerülhetünk harc nélkül, de ha rejtőzködésből támadunk, akkor a sebzésünk is nagyobb lesz. A harc meglehetősen egyszerű a játékban, hiszen egy gomb megnyomásával támadunk, egy másikkal védekezünk. Lehetőség van különleges képességek használatára is, Hiro például felugrik a levegőbe, az idő lelassul, és pár ellenfelet ki tudunk jelölni, akiket egy vágással megsemmisít. Mindenkinek más képessége van: Futo hatalmas kalapácsával az összes körzetében álló ellenfélre lesújt, míg Suzume zenéjével transzszerű állapotba taszítja ellenfeleit.


Kalandjaink során sokszor fogunk főellenségekbe botlani. Bár első ránézésre sebezhetetlennek tűnnek, valójában ezeket az ellenfeleket a legkönnyebb legyőzni. Csupán ki kell ismerni a mozgásaikat, és általában egy Quick Time Event-szerű minijáték keretein belül tudjuk őket elpusztítani. Az alap ellenfelek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek mint a főellenségek, pusztán azért, mert egyszerre többen rohamoznak meg minket. Az aprócska szamurájok mindig sokan vannak, és legtöbbször különféle típusok is találhatóak egy csoportban. Így a kardosok egyből ránk rontanak, miközben az íjászok távolabbról keserítik meg az életünket. Érdemes először a lövöldöző szamurájokat elpusztítani, mert ők jelentik a legnagyobb veszélyt. Bár gyakran úgy tűnik, hogy ésszerűbb lenne egyszerűen elbújni az ellenség elől, ez nem annyira ajánlott, hiszen az ellenfelek leölésével rengeteg tapasztalati pontot szerezhetünk. Szintlépésekkor mindig kapunk valamit: több életünk lesz, hosszabb ideig tudunk futni, és hasonlók. Tapasztalati pontot úgy is szerezhetünk, ha a ketrecbe zárt állatokat kiszabadítjuk.

A Mini Ninjas legnagyobb bája kétséget kizáróan a vizualitás. Grafikailag letisztult, s bár első ránézésre nem tűnik túl kidolgozottnak, minél több időt játszik vele az ember, annál jobban feltűnnek az apró részletek. Ellenfeleink kinézete és viselkedése mosolyt csal arcunkra, a helyszínek kellően változatosak, s bár a játék nem cell-shaded, stílusban leginkább ehhez a grafikai irányhoz hasonlítható. Az élményt a távol-keleti, nyugtató hatású zenék tovább fokozzák, a mókás ?ninja! ninja!? felkiáltásokat pedig nem lehet nem imádni. Mind a zenék, mind a karakterek hangja illeszkedik a játékhoz, engem egyedül az ellenfelek legyőzésekor lejátszódó pukkanó hang zavart. A játékban gyakran vannak rendervideók, amelyek simán elérik egy animációs film szintjét, mind látványvilágban, mind humorilag.


Akadnak azonban apróbb dolgok, amelyek miatt még sem tudom azt mondani, hogy tökéletes a játék. Az egyik a kamera, amely gyakran megnehezíti a dolgunkat, hiszen nem követi száz százalékig hősünket, valamint egyes helyeken a játék elveszi tőlünk a kamerairányítást, és fix pozícióból mutatja a terepet, ami miatt nem tudunk rendesen körülnézni a pályaszakaszon. Az amene-k keresése elég idegőrlő tud lenni, hiszen a leglehetetlenebb helyekre kell felmásznunk értük. Gyakran olyan helyeken nem tudunk átmenni, például két fa között, ahol látszólag elférünk, mégis láthatatlan falba ütközünk. Bár a játék elején úgy tűnt, hogy egy szabadon bejárható terepen vagyunk, sajnos a játék pályákra van felosztva, igaz ez nem akkora probléma, csak ha kihagyunk egy oltárt, akkor már nincs lehetőségünk visszamenni érte. Ellenfeleink nem túl változatosak, ugyanazokkal a szamurájokkal harcolunk a játék végéig. A lopakodásnak sincs túl sok értelme, hiszen rengeteg tapasztalati ponttól esünk el, ha nem kardozunk. A harc egy idő után monotonná válhat, kevés lehetőségünk van a változatos támadásra, gyakran elég egy gombot nyomogatni a győzelemhez.

A Mini Ninjas üde színfolt a mostanában megjelent játékok között. Attól függetlenül, hogy láthatóan gyerekeknek készült, az idősebbeket is simán leköti stílusával, humorával és játékmenetével. Bár hibátlannak és forradalminak nem nevezhető, mégis tud annyira szórakoztató lenni, hogy az ember hosszú órákat játsszon vele. Bár újrakezdeni csak kevesen fogják, egyszer azért mindenképpen érdemes végigvinni, mert kellemes élménnyel gazdagodhatunk.