Minecraft Xbox 360 Edition teszt

2012. május 11.
89.4661
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Kisebb paradoxonnal ér fel, hogy amióta az ember felhúzta maga köré az első nagyváros falait, folyvást rést keres azokon, amiken át a magányba menekülhet. Jól példázza ezt Daniel Defoe regényének mérhetetlen sikere is: noha a neves író könyörtelen részletességgel ecseteli nekünk a szigeten raboskodó Robinson Crusoe embertelen megpróbáltatásait, az olvasó mégis minden fejezet felett elmélázik egy csöppet azon, milyen jó muri is lenne egyszer egy lakatlan szigeten tengődni, ahol csak és kizárólag saját találékonyságunk és a rendelkezésünkre álló matériák szabhatnak határt elképzeléseinknek. Markus "Notch" Persson tavaly volt olyan kegyes és néhány Javás pálcamozdulattal otthonainkba varázsolta eme páratlan remete életérzést.


Aki kicsit is otthonosan mozog a gaming világban, az már bizonyára hallott a Minecraft jelenségről, ami olyan vészes ütemben tizedeli a hardcore játékosok tömegeit (is), hogy a maradéknak lassan földalatti bunkerekben kell menedéket keresniük. Sokan értetlenül állnak a Mojang szülte hisztéria előtt, s őszintén szólva én maga sem értettem, miért e nagy felhajtás és az az a töméntelen mennyiségű YouTube videó, amiből a Duna sikeres elrekesztése után is elég maradna ahhoz, hogy a Rajna felé is laposakat pislogjunk. Azonban, mint eme teszt is bizonyítja, nekem volt szerencsém betekintést nyerni a színfalak mögé, és egy sokat megélt vietnami veterán üveges tekintetével mondom nektek: onnan nincs visszaút...

Mintha csak George Orwell regényébe csöppentünk volna...

Mintha csak George Orwell regényébe csöppentünk volna...


Hasis, alkoss, gyarapíts...
A Minecraft egy hamisítatlan sandbox játék; egy olyan alkotás, amelyben mi - a szó szoros értelmében is kockafejű - játékosok építünk. Hogy mit? Amit akarunk. Mekkorát? Amekkorát akarunk. Miből? Amiből akarunk. Helyesbítek: abból, amivel csak ellát minket a Minecraft világa: homokból, kőből, földből, fából... és mindabból, amiket ezen nyersanyagokból elő tudunk állítani: téglából, üvegből, falécekből, stb. A lehetőségek tárháza kis híján kimeríthetetlen. A játék építőelemeinek alapegysége az esetek többségében a kocka. Építményeinket kockáról-kockára húzzuk fel, bányáinkat kockáról-kockára haladva tárjuk fel, szélesítjük ki... Mint azt Einstein mondotta volt: Isten nem veti meg a kockát - és ami azt illeti, mi sem, hisz ezen alapkoncepcióból eredően roppant egyszerű, mégis rendkívül szórakoztató az építkezés. Ráadásul a közkedvelt LEGO-val ellentétben itt a darabok nem veszhetnek el és még véletlenül sem szolgáltatnak kéretlen talpalávalót...

Lóra hát, felebarátim! Vár minket Nottingham vára!

Lóra hát, felebarátim! Vár minket Nottingham vára!


Azonban a virtuális remeteéletnek is vannak hátrányai, éspedig azon rémisztő és kártékony kreatúrák személyében, akik az est leszálltával, esetleg a sötét tárnákban bukkannak fel - már amennyiben nem a peaceful nehézséget választottuk, mert akkor bizony számolnunk kell velük. Az első itt töltött napunk ennélfogva meglehetős sietségben fog eltelni, minthogy íziben tetőt kell húznunk a fejünk fölé vagy más búvóhelyet kell találnunk. Na már most ekkor lehetőségünk van ugyan leásni három kockányira és a fejünk fölé rakni egy kitermelt földdarabot, vagy akár földből is felhúzhatunk gyorsan valami építményt, de multiban így garantáltan ránk aggatják a n00b jelzőt. Akkor hát mi a legcélravezetőbb? Ez egyszerű...

Töltsd le a Flash Playert, hogy használhasd a Game Channel TV-t.


Hevenyésszünk célszerszámokat! Mert bár ököllel is rönkökre kung-fúzhatjuk a fákat, kőhalommá őrölhetjük a sziklákat, mégis célravezetőbb az éppen adott feladatra alkalmas eszközöket segítségül hívni, elvégre fejszével gyorsabban aprítjuk a fát, csákánnyal hamarabb Mohamed elé visszük a hegyet és karddal nagyságrendekkel előbb nyakazzuk le az életünkre törő rémeket - és így tovább. Hogy miből állítjuk elő ezeket, az már abszolút a mi dolgunk: fából, kőből, vasból, gyémántból vagy shukár aranyból... Mindazonáltal tudvalevő, hogy a vasból készült szerszámokkal előbb célt érünk, mint a fából tákoltakkal. Ezt még maga Robinson Crusoe is tudja.

...és akkor azt mondtam neki: Sssssssssssssz! Erre úgy betojt, hogy...

...és akkor azt mondtam neki: Sssssssssssssz! Erre úgy betojt, hogy...


Eközben az Xbox 360-on...
Egy percig sem akarnálak tovább ámítani benneteket. Az igazság az, hogy aki az Xbox-on is a PC-s Minecraft élményt várja tárt karokkal, nos az kénytelen lesz tovább várni, a konzolos kiadás ugyanis fájdalom, de messze-messze elmarad eredetijétől, mind játékélményben, mind feature-ökben és tartalomban.

Alig töltjük be a játékot, mindjárt szembesülünk is az első keserű ténnyel - azzal, hogy ez a világ, kicsi kettőnknek együnknek. Eszemben sincs azt állítani, hogy ilyen határok között nem fogunk tudni felhőtlenül szórakozni és nem lesz alkalma teljes egészében felbugyognia a bennünk rejlő építészmérnöknek; csupán jó ha tudjátok, hogy míg a PC verzióban a rendszer folyamatosan generálja kalandozásaink során az elénk (és alánk) táruló tájat, ami ezáltal gyakorlatilag a végtelenségbe nyúlik, nos addig a Minecraft Xbox 360 Editionben kénytelenek leszünk megelégedni egy 5 perc alatt keresztül-kasul bejárható területtel, egy tengerrel övezett szigettel, mindezt azért, hogy mindig minden körülmények között 60fps-sel fusson a game. Így tehát némiképp érvényesül a mondás: "Oszd be és uralkodj". Az egészben a legfájdalmasabb az, hogy a stablis 60fps-es megjelenés miatt a távoli hegyek-völgyek megjelenítései időnként csúnyán késnek.

Farkaséknál újabban a retro mikrofonhaj a divat

Farkaséknál újabban a retro mikrofonhaj a divat


A másik jelentős - ámbátor inkább pozitívumként, semmint negatívumként számba vehető - különbség az eszközkészítésben, avagy közismertebb nevén a crafting rendszerben mutatkozik meg. A PC-s verzióban nem csupán nekünk magunknak kell beszerezni a szerszámok és egyéb okosságok elkészítéséhez szükséges alapanyagokat, de ráadásul mi magunk kísérletezzük ki azt, mi hova kerüljön az egyes céleszközök létrehozásához. Példának okáért a csákány elkészítéséhez függőlegesen elhelyezzük a két rudat (nyél), majd a tetejére ezekre merőlegesen mondjuk a három követ (fej), és az így képezett T-alakkal jutunk hozzá a csákányhoz. AZ Xbox-os verzióban a felfedezések ezen örömforrása nem szerepel. Itt mindössze az alapanyagokat kell összekaparnunk, a craftingolást már a rendszer végzi, aminek valójában örülünk, hiszen a kontrollerrel történő eszkábálás során előbb őszülnénk meg, mint hogy felépítenénk az első házunkat. A fejlesztők (hála az égnek) inkább feláldozták a kísérletezés örömeit a gyorsaság oltárán, így végső soron egy gördülékeny és könnyen használható crafting felületet kaptunk.

A Deák Ferenc tér következik

A Deák Ferenc tér következik


Az igazság az, hogy a konzolos Minecraft egy minden ízében letisztult, alaposan megkopaszított Minecraft, ami valósággal a játék őskorába repít minket vissza: a modoknak hűlt helye, a PC-s változat gazdag eszköz/tárgyfelhozatala sehol... Nincsenek például pistonok, azaz dugattyúk és egyéb nyalánkságok, amik elengedhetetlenek a komolyabb építmények és szerkezetek megalkotásához. Magyarán a YouTube tutorialok többségének nem vesszük hasznát. Azonban mind közül a szabad építkezés, a Creative mód hiánya az, ami miatt a legjobban fáj az én kicsi szívem, mert így - figyelembe véve az erősen korlátolt erőforrásokat - vajmi kevés esélyünk van olyan grandiózus és/vagy látványos építményeket létrehozni, mint amilyeneket másutt látunk - vagy amilyeneket éppenséggel megálmodtunk. Emellett hiányoznak olyan feautre-ök is, mint mondjuk az állattenyésztés és az éjszaka előmerészkedő retteneteken túlmenőleg nem sok izgalmat kínál a játék.

Tudom, mit tettél tavaly nyáron...

Tudom, mit tettél tavaly nyáron...


Még! Mert bár a térkép talán sosem lesz ennél sokkal terjedelmesebb (1024x1024 kocka), update-ek és letölthető tartalmak révén a játék bizonyára igyekszik majd felzárkózni felmenőjéhez mind a feature-ök, mint pedig modok és eszközök tekintetében, emiatt tehát igazán korai lenne aggódnunk.

Arról nem is beszélve, hogy a Minecraft Xbox 360 Editionben is képviselteti magát a multiplayer, méghozzá jól megszokott online, no meg lokál osztott képernyős formában is. Ez utóbbit választva akár négyfelé is felszabdalhatjuk a képet; az online játszótereken eközben persze egyszerre nyolcan "kockulhatunk", ami óhatatlanul felhőtlen szórakozásba torkollik, kivált akkor, ha dedikált szerveren barkácsolgatunk. A modok és kiegészítő tartalmak érkezésével a móka értelemszerűen itt is hatványozódni fog...

Ne vágj ilyen rémült arcot! Nem te fúrtad meg megint a vízvezetéket...

Ne vágj ilyen rémült arcot! Nem te fúrtad meg megint a vízvezetéket...


Már konzolos Minecraft kalandunk első perceiben konstatáljuk, hogy karakterünk a kontrollerrel is remekül idomítható: az irányítás, ami miatt a legtöbb PC-s port a gyehenna tüzén végzi, esetünkben határozottan kifinomultra sikeredett. Mintha a 4J Studios külön kontroller-tesztelő laboratóriumot rendeztek volna be, ahol csimpánzok, emberek és puhatestűek kontrollerekkel szembeni igényeit vizsgálták, hogy ezen megfigyeléseikre alapozva rukkoljanak elő a tökéletes, kézre eső gombkiosztással. Mondanom sem kell, a kísérletezést siker koronázta, és ami legalább ennyire fontos: gördülékenyen és végletekig finomított irányítást kaptunk a kezünkbe. Karakterünket egy balerina kecsességével táncoltathatjuk végig a tájon és nem kap epilepsziás rohamot, valahányszor félrerántjuk az analóg kart. Egy szó mint száz: a vezérléssel még egy zöld szemes ostoros is perceken belül meg fog barátkozni.

Ez pompás helyszín lesz a Kék Lagúna 3 leforgatásához!

Ez pompás helyszín lesz a Kék Lagúna 3 leforgatásához!


A levont konzekvenciák:
Hát, hölgyeim és uraim, ez a nap is eljött. Akik a PC-s verzión cseperedtek fel, azok most alighanem a járóbotjukat lóbálva zsörtölődnek, hiszen ez a Minecraft nem az a Minecraft - és ami azt illeti, teljesen igazuk van. Terjedelem és tartalom tekintetében bizony jelentős elmaradásai vannak, ehhez kétség sem fér, ám egyrészt Mojangék mindig bepótolják (illetve remélhetőleg bepótoltatják) a házi feladatot, másrészt a konzolos változat jelenlegi felhozatalával is garantált a felhőtlen szórakozás, no meg persze a páratlan Minecraft élmény - és akkor még enyhén fejeztem ki magam. A kedves hangeffektek, a kellemes, szolid melódiák, amelyek többórás játék során sem kergetnek minket a halálba, valamint a jellegzetes, 60fps-sel felszolgált képi világ egyaránt olyan élménynek ágyaznak meg, amely nemes egyszerűséggel a képernyőhöz bilincsel minket és nem is ereszt addig, amíg meg nem untuk...

És tetszik vagy sem, de ez a pillanat sokáig, sokáig, nagyon sokáig fog váratni magára, hiszen a konzolos Minecraft is, ha kisebb-nagyobb kompromisszumokkal, de egészen addig tart minket rabságban, amíg ki nem merítjük saját ötlettárunkat: ez a világ ugyanis éppen annyi, amennyit beleteszünk.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

Minecraft Xbox 360 Edition teszt / Tesztplatform: XBOX360

a polcon a helye
  • Stílus: Sandbox
  • Megjelenés: 2011. május 09.
  • Ár: 6.000 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • kifinomult irányítás
  • négy férőhelyes, osztott képernyő multi
  • igazi Minecraft élmény!
  • meglepően apró világ
  • a PC-verzióhoz képest elmaradott tartalmak
  • a térképgenerálás olykor döcögős
  • Hang
    8
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8.8
25 hozzászólás

Vendég

6 éve, 6 hónapja és 22 napja

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

válasz erre

Vendég

7 éve, 3 hónapja és 8 napja

hogyan kell modolni

válasz erre

Vendég

8 éve, 1 hónapja

Tök j?

válasz erre

marco

8 éve, 4 hónapja és 3 napja

Vendég írta:
csak azt nem tom hogykell skint be álitani ???
Hol?

válasz erre

Vendég

8 éve, 4 hónapja és 3 napja

csak azt nem tom hogykell skint be álitani ???

válasz erre

Vendég

8 éve, 10 hónapja és 7 napja

Alapjáték lett nálam. Minden nap órákig pörgök vele. Zseniális.

válasz erre

Vendég

8 éve, 10 hónapja és 8 napja

Cpt_Nihil írta:
A LIVE-os barátaiddal tudsz játszani, a véletlenszerű multinak igazság szerint nem sok értelme volna
De kiráááály!!!!! Köszi az infót! Zúzom is!

válasz erre

jezzahun

8 éve, 10 hónapja és 8 napja

bejövős a minecraft! rá is kaptam ezerrel,persze pc-n! multiban a legjobb én a mestermc szerón játszok! jó játék és kész Kapitány! nagyon jó cikk,megy a kesztyű+ a kedvencek közé is teszem!

válasz erre

Cpt_Nihil

8 éve, 10 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
Lehet benne direktben egymás ellen játszani vagy véletlenszerűen dobál be multiban?
A LIVE-os barátaiddal tudsz játszani, a véletlenszerű multinak igazság szerint nem sok értelme volna

válasz erre

Vendég

8 éve, 10 hónapja és 9 napja

Lehet benne direktben egymás ellen játszani vagy véletlenszerűen dobál be multiban?

válasz erre

Vendég

8 éve, 10 hónapja és 9 napja

Hihetetlen hogy el lehet lenni ezekkel a kockákkal!

válasz erre

Vendég

8 éve, 10 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
PS3-ra nem is lesz?

Ha Vitára lenne az meg főleg jó lenne.
Felejtsd el.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Minecraft Xbox 360 Edition
6.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaManiac profiljaM.O.R.P.H. profiljasmadi1968 profilja