"Mi vagyunk a zsoldosok, kezünk sosem dolgozott, kardot, lándzsát hordozott, ruhánk mégse foltozott!" - Az ismert idézet bár csak részben, de igaz az Electronic Arts új üdvöskéjére. Zsoldosok vagyunk, dolgozunk látástól vakulásig, fegyvert és gránátot hordozunk és foltozott a ruhánk. Ez így már jobban beleillene a képbe. A Mercenaries 2 egy Playstation 2-es változatát sikerült megkaparintanom és górcső alá vennem, így hagyatkozzunk most erre a verzióra. Biztosan a PS3-as, Xbox-os, de főleg a PC-s verzióban rengeteg különbség fedezhető fel, ellenben a Playstation 2 egy kicsit már öregecske konzol, így természetesen kompromisszumokat voltak kénytelen kötni, csakhogy ellátogasson hozzánk is a kicsike.
Megkötések ide vagy oda, tényként kell közölnünk már az elején, hogy az egyik legszebb és legizgalmasabb játékot kaptuk erre a konzolra, természetesen ízlések és pofonok, de biztosan többen egyetértenek velem. Persze buktatók és idegesítő tényezők itt is helyet foglalnak, de ez szerintem mindenhol érzékelhető, emberek készítették ezt a játékot is...
A játék nem máshová, mint Venezuela szépséges tájaira kalauzol minket, ahol a pénz az úr, na meg a játékból kiderült, a benzin is. Itt hoz össze a sors minket Ramón Solano-val, aki egy önkényúr szerepében virít. A kapzsi, mindenre elszánt uraság Venezuela kőolajtól hemzsegő földjére pályázik, azonban ezt az ott lakók nem nézik ölbe tett kézzel. Káosz és zűrzavar keletkezik, amelybe szépen lassan mi is belecsöppenünk, hiszen zsoldosok vagyunk vagy mi, a pénzért és némi benzinért bármire hajlandóak vagyunk.
El is érkeztünk a játék kezdetéhez, ahol is először ki kell választanunk, hogy a három versenyző közül kivel szeretnénk csatározni. Választásképpen lehetünk egy leánnyal, aki Jen névre hallgat, vagy egy kopasz néger csókával, más néven Chris-szel és végül de nem utolsó sorban az előzetesekből talán legjobban megismert figurával, az enyhe punk beütésű Mattias-szal. Ha túlestünk a karakterválasztás fáradalmain, jöhet is a bemelegítés. Egy vagány chopperrel begurulunk Solano birtokára, ahol megkapjuk az első küldetést. Szabadítsuk ki hőn áhított tábornokát, aki Carmona névre hallgat és egy közeli szigeten található meg. Rögtön hajóba pattanunk és irány a sziget.
Partraszállásunk első perceiben nyugalom vár ránk, amíg beljebb nem merészkedünk, itt már lőnek ránk rendesen, azonban nagyobb fejtörést nem fog okozni a dolog, egy épület felrobbantása és néhány méter megtétele után ki is szabadítjuk a tábornokot fogságából. Mikor visszavittük épen egészségesen és már tartanánk a markunkat a fizetségért, hát nem egy pisztoly csöve mered az arcunkba? Hősünk jobbnak látja menekülőre fogni és kivetni magát az ablakon, miközben szépen popsin lövik! Az idegei annyira elszállnak, hogy bosszút esküszik Ramón Solano ellen. Ezután kezdetét veszi a kalandozás...
Persze először csak finoman, nem vágunk bele egyből a lecsóba. Első dolgunk, hogy beússzunk a hatalmas nagy földrészre, amely a mi kis bejárható környezetünk lesz. Egy hatalmas birtoknál érünk partot, ahol már lőnek is ránk. Célunk, hogy eltegyünk láb alól mindenkit és ha ezzel megvagyunk, máris megkapjuk a bázisunkat és első segítségünket, egy leány képében. Ő majd innen fogja adni az instrukciókat egy pár számítógép előtt ücsörögve. Miután megismerkedtünk az irányítással indulhat a nagy móka és kacagás, most már korlátok nélkül.
A sztori szálba nem szeretnék mélyrehatóan belemerülni, hiszen mindenkinek szeretném meghagyni ezt az örömöt. Hagyatkozzunk inkább a bejárható utakra és lehetőségekre, amik a játékban fontos szerepet fognak betölteni. Az első igazi küldetésünk szabad legényként fix. A nem messzi városba kell elautókáznunk és felvenni a küldetést, amelyet ha elvégzünk megnyílnak előttünk a kapuk, szinte minden frakció felől. Igen több is lesz, kalózok, gerillák és még néhány, akikkel vagy együttműködünk vagy keresztbeteszünk nekik, ahogy kedvünk tartja. Természetesen ezeket akár a magunk hasznára is fordíthatjuk, például ha egy gerilla bázisra szeretnénk bejutni valamiért, akkor előbb nekik jót teszünk és nagyobb az esélye a sikeres akciónak. Így a kezünk tényleg nincs megkötve, oda futunk, ahova szeretnénk és azt tesszük amit csak akarunk.
Természetesen utazgatásainkat nem gyalog fogjuk nyélbe ütni, hanem valamilyen jármű segítségével. Ezek elég széles skálán mozognak, bár biztos vagyok benne, hogy kicsit meghúzták a nadrágszíjat a fejlesztők a PS2-es verziónál. De van többféle személyautó, terepjárók, teherkocsik, versenyautók, helikopterek, hajók és jetski is akad. Egyedül a motort hiányoltam (elvileg más platformokon vannak), azzal sehol nem találkoztam a játékban. Azonban a járműveknél van egy egészen aprócska baki. Ez pedig az, hogy iszonyat lassúak a járgányok és az irányításuk valami borzalmas. Legalábbis ami földön megy annak nagyon. Nyakamat rá, hogy ez is csak a Playstation verzióban van így. Volt, hogy el kellett jutnom A pontból B-be, miközben egy mérő számolta az adrenalin szintemet. Ha lemegy ugye akkor elrontottuk a küldetést, ha megbírom tartani az út során, akkor nyert ügyünk van.
Nos, hadd ne mondjam el mekkora adrenalin volt belepattanni egy szakadt kis autóba és körülbelül 30 km/h-nak megfelelő sebességgel "száguldozni" az utakon, miközben a gép éljenzett, hogy höjj, de mekkora adrenalin szintünk van. Az autók fizikája sincsen teljesen rendben, hiszen sokszor pattognak, mint egy gumilabda és elég idegesítő, ha a sziget egyik legtávolabbi pontjába kell mennem és a semmi közepén minden előzetes nélkül egyszer csak felborulok. Ez itt egy kicsit lerontja az összképet, de túl lehet élni.
Ha már utazgatni tudunk, akkor kellene pénzt is szerezni, hogy vehessünk magunknak dolgokat. Pénzkeresésre többféle módszer van. Az egyik kézenfekvő, ugye a küldetések elvállalásával. Ellenben ha túl nehéz a küldetés még rengeteg módja van a pénzszerzésnek. Vannak különböző kontaktok, akikhez ellátogatva adnak nekünk aprócska feladatokat (pl.: menj ide, öld meg ezt, vagy tégy meg ennyi meg ennyi kilométert ennyi idő alatt), amikkel szintén pénzt és benzint kereshetünk magunknak. Ha netán ez túl unalmas lenne, megtehetjük, hogy felkeressük utazásunk célpontjának, Solano-nak a tábornokait és nem kevés összegért eltesszük őket láb alól. De ha sikerült szert tennünk egy helikopterre vagy egy tankra és elkezdünk vele lövöldözni katonai objektumokat, amik hatalmas robbanással ezer fele szállnak, szintén pénz üti a markunkat, nem beszélve a térképen szanaszét elszórt apró szeretetcsomagokra, amik vagy benzint vagy pénzt hoznak a konyhára.
Küldetéseink közben természetesen nem szabad megfeledkeznünk a végső célunkról sem, így a nagy rohangálás közben néha szakítunk időt egy-egy extra segítség igénybevételére is. Szép lassan, apró küldetéseknek köszönhetően kiépítjük saját kis hadseregünket, amely az aktuális harcokban is sokszor segíthet. Helikopterpilótánkkal például kérhetünk légibombázást vagy elsősegélycsomagot, de még lőszert is akár, amire csak szükségünk van. Szerezhetünk magunk mellé egy szerelőt is, aki mindenféle szuper járgányokat rak nekünk össze, hogy azért a földön se kelljen annyira nélkülöznünk.
Az egyik legnagyobb segítségünk azonban mégiscsak a saját kis PDA felszerelésünk lesz, amellyel elérhetjük a térképet teljes életnagyságban, megnézhetjük, hogy a frakciók éppen haragszanak-e ránk vagy sem, megszemlélhetjük merrefelé is tartunk a játékban, milyen statisztikáink vannak eddig, de segítségünkre lesz Solano tábornokainak megtalálásában is, akik eltűntetésével ugye pénz üti a markunkat. A hasznos kis kütyüt bármikor előránthatjuk, sőt sokszor rá is leszünk kényszerítve erre a lépésre.
"Csak az a szép zőőd gyep..." - Szintén egy nosztalgikus idézet, ami anno nagyon hiányzott Poldi bácsinak, hát nekünk is hiányzik, mert elég szegényes a kínálat belőle. Ellenben a terepviszonyok és a környezet nagyon szépen kivitelezett, hatalmas hegyek és puszták várnak majd ránk, olyan szépségben, amilyet egy PS2-őből ki lehet hozni. Kicsi hasonlóságot éreztem a Just Casue-al, ott találhattunk hasonló környezetet. Bár a városok néha belefásulnak az állandóságba, amely mint tudjuk gyönyörködtet, néha mégis feldobják nekünk apróságokkal, így unalomba azért nem fog fulladni a dolog. Főleg azért nem, mert az állandó lövöldözésekre sokszor jobban figyelnünk kell, mint a tájra.
Apropó lövöldözések. Hát a játékban elég nagy kulcspont volt a realizmus sok helyen, ez a fegyvereknél is megfigyelhető, hiszen egyszerre csak két csettegő lehet velünk és általában a hátunkon cipeljük, némi C4 és gránát társaságában. A fegyverarzenál nem mozog túl széles skálán, pisztolyok egyáltalán nincsenek, van négy-öt féle sorozó és egy aknavető. Nagyjából ennyi a hordozható fegyverek száma, aminek muníció tartalmával sosem lesz gondunk. Természetesen vannak előre odarakott fegyverek, golyószórók és a katonai terepjárók is fel vannak szerelve ilyenekkel, mégsem fogjuk illetve nincs is lehetőségünk olyan sokszor használni őket.
A járművek kissé nehézkes irányítása mellett a nagy bánatom a játék zenéje. Ez nálam elég érzékeny pont és kevés amit hagyok is a játék alatt, mert sokszor csak összecsapott vagy éppen tucat zenék szólnak, amik oda sem illenek a játékba. A Mercenaries 2 is beleesett ebbe a hibába sajnos, ugyanis az idétlen gitárvinnyogás az egész játék alatt kicsit idegtépő. Sokkal jobb lett volna a GTA megoldását alkalmazni, vagy valami zúzda zenéket beletenni, ha már egyszer akció-akció hátán van. Ha a zene nem elég, akkor hadd áruljam el, hogy a kooperációs módot is kihagyták ebből a verzióból, pedig az aztán megint nagy móka lenne...
Mindent összevetve azért egy egész pofás kis játékot dobott össze az EA. Higgyétek el nekem a sztoriban sem fogtok csalódni, szerintem nagyon jól összehozták. Bár a PS2-es verzió eléggé le van butítva, így is hozott néhány nagyon szép kis apró újdonságot a játékok világába. Ha az autók irányítását jól kidolgozzák és meglepnek minket valami király háttérzenével, akkor egy szinte tökéletes játék lenne. Bár szerintem az autós téma a többi platformon biztosan jobban ki lett dolgozva. Szabadon bejárható és rombolható környezet, rengeteg akció és izgalom, nem kell más. Gyújtsuk lángba a világot!
