A tavalyi esztendő mondhatni bővelkedett második világháborús stratégiákban. Bár akadt már jobb éve is a műfajnak, azért ott volt az Order of War, a Theatre of War 2, az Ofifcers vagy éppen a legjobb, a Men of War. Utóbbi alkotás egyértelműen kenterbe verte a felsoroltakat, és vált sokak számára a nagybetűs stratégiává, erről a trónról pedig egyelőre senki sem tudta ledönteni, még úgy sem, hogy közben akadtak, és akadnak is kihívói. A játék helye azonban biztosított, egy ideig legalábbis száz százalék, pozícióját pedig még egy expanzióval is szeretné megerősíteni, amely Red Tide néven futott be a fanatikusokhoz, és egy merőben más élményt kínál a stratégia szerelmeseinek, mint maga az alapjáték. Ez korántsem negatívumként értendő tény, sokkal inkább egy a rókabőr lehúzását elkerülendő fejlemény, hiszen cím megmaradt annak, ami, csak most kicsit másképpen közelíti meg a témát. Ám lássuk előbb, miért is szerettük az alapjátékot!
/>
Sokunkat, köztük például minket is, elsősorban az a hangulat, az a képi világ nyűgözött le a játékkal kapcsolatban, amit sikerült lefestenie előttünk. Bár kinézetében akadtak hiányosságok, a monumentális ütközetek, a játék menete, a páncélosok - melyek darabonként is rombolhatók voltak -, és hasonló apróságok, feledtetni tudták a játékossal azokat a kicsiny hibákat, amik esetleg szúrták a szemét. Ki is érdemelte nálunk a 8 feletti értékelést, ami bizony lehetett volna több, de ez sajnos a fentebb említett hibák miatt nem volt megengedett. Most azonban elérkezett a pillanat, hogy egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a játékhoz érkezett első kiegészítőt, amely ezen a pontszámon szeretne egy kicsit javítani. Nyilván a végső értékelésnél csak önmagát fogjuk megvizsgálni és pontozni, azonban odatéve az alapjáték mellé - talán nem lövünk le nagy poént - bizony felfelé módosíthatja annak végső pontértékét is. Mivelhogy a
Men of War: Red Tide expanziója ugyanolyan zseniális lett, mint az alapjáték. Bár igaz ami igaz, kissé másképpen!
Történt ugyanis, hogy az illetékesek gondoltak egyet, és elhitték, hogy a második világháború legtöbb színtere valóban lerágott csont, ellenben akadnak olyan kisebb részletei, amelyeket még egyáltalán nem érintett senki sem. Így vették a bátorságot, és a Red Tide alcím alatt Alexander Zorich népszerű orosz író művei alapján kezdtek el küldetéseket készíteni. Összesen 23, hat fejezetre osztott misszió vár ránk az önállóan is futtatható expanzióban, amelynek középpontjában a Black Coats - szabad fordításban Fekete Zubbonyosok - nevű orosz elit tengerészgyalogos osztag áll majd, akik tulajdonképpeni partizánakcióikkal próbálták segíteni a nagy hadsereget. Ott voltak - és így mi is ott leszünk - Odesszánál , Szevasztopolnál, Nikolaevnál (mindhárom Ukrajnában található), és Konstancánál is többek között, mely a mai Románia területén fekszik. Egyszóval sehol egy Sztálingrád, egy Kurszk és a többiek, melyek agyonismételt helyszínei a történelem ezen részének. Sokak számára ez már önmagában egy értékes kiegészítővé teszi a Red Tide-ot, ám nem csak ebben rejlik az ereje, illetve különlegessége.
Akinek megakadt a szeme azon, hogy egy orosz elit csapatot irányítunk, és játszott az alapjátékkal, annak túlzottan nem fog összeállni a kép magyarázat nélkül, hiszen az expanzióban általában néhány emberrel kell végrehajtani a küldetéseket, elfoglalva az ellenfél - többnyire a németek - szerkezeteit, lövegeit, ágyúit, járműveit. Ez azonban ritkán fog sikerülni, mert vagy teljesen megsemmisítjük ezeket a gépeket miközben csipkedjük az ellenfeleket, vagy semmit sem érnek az állandó túlerővel szemben, hiszen elit csapat ide vagy oda, ha nem irányítjuk őket elitek módjára, igazából ugyanolyan könnyen elesnek a harcmezőn, mint a szimpla egységek. Ennek hála tehát elbúcsúzhatunk az olyan momentumoktól, mint a sok-sok páncélos egységgel lefolytatott küzdelmek, az órási sereggel, több ponton védett frontvonalak, vagy éppen a színlelt visszavonulások, amelyek esetében tízesével is hívhattuk az erősítést, akár csak páncélozott egységek képében.
Bármennyire is fájdalmas, ilyenekkel most nem fogunk találkozni, bár ez nem azt jelenti, hogy a Red Tide expanzió unalmas lenne, sőt, éppen ellenkezőleg. Bár csak néhány katona áll majd szolgálatra készen a kezeink alatt, függően attól, hogy mennyire vagyunk gyakorlott stratégák, végigtombolhatunk a pályán, de akár apró csipkelődésekkel, megfontoltan is átstratégiázhatjuk magunkat az ellenség vonalain. Utóbbi módszerrel különösen hosszú játékidőt ígér a kiegészítés, hiszen ha átlagosan másfél órát számolunk egy térképre, akkor azt szorozzuk meg huszonhárommal, és kijön egy óriási számadat. Aki tehát minden másodpercét és momentumát ki akarja élvezni a programnak, az hosszú napokat, akár heteket is ellehet vele - és ez csak egy kiegészítő -, hiszen többszörös túlerő néz ránk minden esetben, feladataink nagyon nehezek lesznek, a hangulat folyamatosan adott lesz, egy helyzetre pedig mindig többféleképpen reagálhatunk majd, sőt, ezeknek most kiemelt fontosságuk lesz, hiszen minden egyes emberünk, minden veszteségünk valóban komolyan veszélyeztetheti a küldetés sikerességét.
Már az alapjátékban sem volt könnyű dolgunk, de itt néha tényleg vért izzadhatunk néhány feladat végrehajtásában. Ismét óriási szerepe lesz olyan apróságoknak, hogy milyenek a domborzati viszonyok, illetve, hogy milyen fegyver van nálunk. Katonáink ismét saját inventory-val rendelkeznek, így az elesett hősökből, vagy ellenfelekből bátran összeszedhetünk magunknak néhány napi töltényadagot, gránátokat, illetve egészségügyi csomagot. Fontos, hogy gránátok - de ne az amerikai kukorica-féle, mert az semmit sem ér - mindig legyenek nálunk, ha másért nem is, ezért érdemes lesz átkutatni néhány holttestet, hiszen mi gyalogság vagyunk, az ellenfél viszont többször is páncélosokkal ront ránk, ami ellen - hacsak nem foglaltunk el magunk is egyet - csak a gránát, illetve a molotov a hatásos. Minden egyes lépésünket kiemelten fontoljunk majd meg, hiszen bár az illetékesek érezhetően visszavettek egy kicsit a mesterséges intelligenciából - egy falu megtámadásakor például csak a nagyon közel lévő katonák tódulnak oda -, azért néha-néha így is tényleg nehéz dolgunk lesz.
Ugyanakkor a kinézetben az alapjátékhoz képest szinte semmi sem változott. A grafikus motor ugyanolyan, kissé idejétmúlt, kissé kopottas, ám még abszolút egy kategórián felüli teljesítményt nyújt. Képes hangulatot varázsolni a képernyőre - bár nyilván ez elsősorban a dizájnerek érdeme -, és talán ez a legfontosabb, ami megjegyezhető ezzel kapcsolatban, hiszen lehet valami szép, ha nincs mögötte semmi. A hangok terén azonban határozott változást érzek az alapjátékhoz képest. Mind a szinkronok, mind az effektek a javulás útjára tértek, és bár tökéletes élményről még mindig nem beszélhetünk, látszik, hogy hallgattak a fejlesztők a kritikusokra, és megpróbáltak egy kicsit szépíteni ezen a téren. És sikerült nekik!
Szerencsére azonban nem csak itt, hiszen az expanzió egészét erősebbnek érzem, mint az alapjátékot, persze ez elsősorban annak köszönhető, hogy egy sokkal személyesebb helyzetbe állít minket a Red Tide, mint amihez készült. Odatéve azonban a szülőatyja mellé, a két programot egy nagy egészként nézve, egyértelműen kijelenthető, hogy megszületett a nagybetűs második világháborús stratégia, amely bár még nem éri el a maximális pontszámot, közelebb került hozzá, mint eddig bármikor. Óva intenék azonban minden olyan stratégát a programtól akkor, ha megszállottan csak azt keresi egy ilyen produktumban, hogy ezer meg egy tankkal hasítson a képernyőn, hiszen - bár szerintem az alap sem erről szólt - a Red Tide végképp nem ezt helyezi előtérbe, hanem a Fekete Zubbonyosoknak, avagy az elit szovjet tengerészgyalogosoknak állít méltó emléket. Aki szereti a megfontolt RTS-eket, annak önmagában is kiváló alapanyag lehet a
Men of War: Red Tide!
#tv#
