Pontosan az ilyen igények kielégítésére készült el az Alvion műhelyében PS3-ra a Malicious, amely a sikerre való tekintettel később egy folytatással is büszkélkedhetett, Malicious Rebirth címmel, amelynek a PS Vita tulajok örülhettek. Most a saga legújabb és egyben befejező részét, a Fallen-t vesszük górcső alá - akcióra fel!
Kezdjük azzal, hogy a Malicious Fallen nem pusztán folytatás, hanem amolyan Ultimate kiadása a sorozatnak, azaz tartalmazza az eddig megjelent részeket is. Ha tehát eddig nem volt szerencsétek a darabhoz, de érdekel az ázsiai vonásokkal erőteljesen átitatott hentelde, akkor tökéletes megoldás egyből ezzel kezdeni a kört.
Miről is van szó tulajdonképpen? Nos, adott egy afféle félisten hős, választásunknak megfelelően nő vagy férfi, akinek óriási túlerőben közelítő gonosz erőkkel kell felvennie a harcot, hogy megvédje világát a végső pusztulástól - klisé klisé hátán, kb. pár perc alatt hozhatták össze egy brainstormingon az Alvion jómunkásemberei a sztorit.
Bővebben valahogy így hangzik, figyelembe véve az összes eddig megjelent részt: egy fura kinézetű "próféta" elküld minket, hogy verjük vissza az ellen hordáit, akik a (spoiler-spoiler) vereségük után mégsem adják könnyen magukat, és visszatámadnak, majd miután ez a kör is lefutott, kiderül: lehet hogy elölről kezdődik az egész. Nagyjából ennyi, igyekeztem bő lére fogni... De ne akadjunk fenn ezen, a készítőknek bevallottan nem egy új irodalmi klasszikus megírása volt a céljuk, hanem ahogy már a bevezetőben is írtam, egy egyszerű, szórakoztató akciójáték elkészítése, és azt kell mondjam e tekintetben bizony nem is állnak messze a céljuktól.
A játék maga tulajdonképpen bossfightok egymásutánja: minden pályán adott egy hatalmas főellenfél, és a kis segítőtársai, akik önmagukban, sőt csapatostul sem jelentenek minimális veszélyt sem ránk. Főleg arra jók, hogy elvonják figyelmünket a főnökről, nehogy már csak vele kelljen foglalkoznunk, illetve kiiktatásukkal feltölthessük az auránkat.
Ez utóbbi nagyon fontos, az auránk segítségével gyógyíthatjuk magunkat harc közben, és / vagy vihetünk be komolyabb, nagyobb sebzésű csapásokat a bossnak. Egészségszintünk romlását egyébként úgy jelzi a játék, hogy eltűnnek a végtagjaink: ha mindegyik eltűnik, megyünk a levesbe. Nem szokványos megoldás, mit ne mondjak.
Hősünk meglehetősen látványosan harcol, van két nagyon pofás, szárnyszerű, de ha kell ökölben végződő testrésze, ezzel képes különféle változatos támadásokra. Sokáig gondolkodtam, hogy hogyan lehetne ezeket a fegyvereinket jobban leírni, láthatjátok hogy végül mégis ezzel a béna mondattal jöttem elő, tehát ezeket tényleg látni kell, de tényleg nagyon ötletesek, jóval érdekesebbek mint valami pallos, vagy urambocsá' gépfegyver - utóbbi ebben a japános-mitologikus világban amúgy is meglehetősen furcsán hatna.
Ilyen bossharcok teszik ki tehát a játék teljes egészét, jó hír viszont, hogy az ellenfelek kellőképp változatosak, van itt robotféleség, boszorkány, óriás vérfarkas, minden, mi szem-szájnak ingere, ráadásul a harcmodoruk is változik annak függvényében, hogy mekkora sebzést értünk el náluk. Emellett a kisebb ellenfelek is mindig másmilyenek, idomulnak az adott főnökhöz, valamint mindig van valami olyan fegyver is a környéken, ami távolról keseríti életünket - ezeket is le kell szerelnünk, ha nem akarjuk egyhamar a GAME OVER feliratot bámulva végezni.
Talán már ebből a pár mondatból is sejthető, hogy akad bizony dolgunk bőven a csatatéren, pörögnek az események rendesen. Ez egyébként a játék egyik negatívuma is, egész egyszerűen túl sok a tennivaló, nagyon kaotikus a küzdelem, és közben taktikáznunk sem árt a siker érdekében.
Ez egy idő után frusztrálóvá is válhat, főleg ha nehéz fokozaton toljuk a játékot - ezt csak a legkeményebb harcművészeknek javaslom jó szívvel, de előre szólok, hogy nekik sem lesz egyszerű menet. Enyhén szólva a kamera sem siet a segítségünkre, gyakran megőrül, ilyenkor néhány pillanatig azt sem tudjuk, merre van előre, persze a csata ilyenkor sem áll meg, kapjuk a nyakunkba az áldást rendesen.
A pályák sorrendje egyébként tetszőleges, de mégsem teljesen mindegy, hogy melyikkel mikor végzünk: harc közben újfajta támadásokkal gazdagítjuk repertoárunkat, tehát előfordulhat, hogy az a módszer, ami az adott boss ellen a legjobb, még nem is elérhető a számunkra, tovább növelheti ez is a kihívást.
Néhány szó a megjelenítésről is. Nem lehet különösebb panaszunk, igaz, nem túl kidolgozott semmi sem, de valahogy jól áll ez a rajzfilmszerű stílus a játéknak, meglehet, hogy valakinek néha PS2-es déja vu-ja lesz, de nekem kifejezetten tetszett, szerintem tökéletes ez ehhez a világhoz. Hasonlóan nyilatkozhatok a hangokról is, nem feltűnően rosszak vagy jók, egyszerűen csak beleillenek a képbe.
A Malicious Fallen elég korrekt kis játék lett. Ha elsajátítjuk a harcrendszert és mellé kellő érzékünk van a kontrolleres küzdelmekhez, akkor egész látványos kis csatákat produkálhatunk, a hatalmas hordák egyszál egyedül legyakása pedig ad egy külön feelinget az egésznek. A stílus kedvelőinek érdemes vele tenniük egy próbát, semmi extrára ne számítsunk, tényleg csak és kizárólag akcióra a legpörgősebb fajtából... De néha nem is kell több, nem igaz?
Malicious Fallen / Tesztplatform: PlayStation 4
ne várj sokat tőle...- Stílus: Akció
- Megjelenés: 2017. február 21.
- Ár: 9.190 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Látványos harcok
- Pörgős akció
- Változatos ellenfelek
- Kicsit túl nagy kihívás
- Rövid játékidő
- Végig egysíkú játékmenet