Ezen születésnapot megünneplendő fog majd megjelenni a szóban forgó játék "Remaster"-je augusztus 28-án (igen, egy nappal korábban), mely a "Definitive Edition" névvel van kiegészítve, azonban tesztünk nem a legelső részről szól, hanem az azt követőről, amit meglepő módon, most adtak ki a harmadik részt definitív verziójával együtt.
Lássuk is, hogy mit kapunk, ha a Mafia II: Definitive Edition megvásárlására vetemedünk. Természetesen a 2010-es játékot, illetve az utólag megjelenő három DLC-t, mindezt egy alapos grafikai ráncfelvarrással, illetve némi tartalmi plusz is jár az első és a harmadik játékhoz, ha a kettes benne van a könyvtárunkban. Tulajdonképpen sokkal többre ne számítsunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne érné meg beizzítani ezt a klasszikus programot.
A történet Vito Scalleta kalandjait mutatja be több évtizeden át. Megjárja ő a Második Világháborús Szicíliát, az Empire Bay-i maffiaéletet és még a börtönt is, keresve a nyugodalmas, de jövedelmező pályafutást... mondanom sem kell, nem igazán jönnek be a számításai. A sztoriról ennyit; alapvetően nincs túlbonyolítva, ám elég érdekes ahhoz, hogy a játék végéig megtartsa a figyelmemet, azonban ugyanez már nem mondható el a három DLC-ről.
Az első kettő kiegészítő tartalom egy Jimmy nevezetű maffiózó felemelkedéséről, bukásáról és bosszújáról szól, míg a harmadik Vito jóbarátjának, Joe-nak a kínlódásairól, miközben a főszereplő a börtönben tesped. Mindhárom DLC ugyanarra a küldetés-struktúrára épül, vagyis időre kell hamar ismétlődővé váló feladatokat megoldani, miközben minimális narratíva kerül átadásra minden egyes misszió előtt, ritkásan megspékelve átvezető videókkal.
A küldetések újrajátszhatóak, a játék értékeli teljesítményünk bizonyos paraméterek alapján, és a végösszeget egy globális táblázatra helyezi. Én mondjuk megszerezhető bónusz fegyvereknek jobban örültem volna, főleg, hogy ezek a missziók retek nehezek tudnak lenni, ha magasabb rangra fáj a fogunk. A főtörténet epizódjai, amellett, hogy sokkal sztori orientáltabbak rengeteg átvezetővel és színesítéssel, is újrajátszhatóak, amit elősegítendő, a készítők elszórtak egy raklapnyi összegyűjthető dolgot.
Ezek Playboy magazinképek és vérdíj poszterek. Mindkettő magáért beszél: az egyikről huncut lányok néznek vissza ránk, a másikról kevésbé huncut rosszfiúk. Azonban Steam "Achievement"-eket leszámítva sok extrát ezek sem hoznak, hacsak nem volt minden vágyunk retro Playboy modelleket gyűjtögetni, akik ráadásul még csak nem is nevezhetőek felnőtt tartalomnak, mert a mellvillantás, és a csupasz bőr mutatása tizenhat pluszos filmekben is gond nélkül előfordulhatnak.
Tehát az alapjáték olyan, mint volt; szórakoztató, de semmi grandiózus zsáner-újításra ne számítsunk. A kiegészítők adnak néhány plusz játékórát a DLC küldetésekkel, de végső soron repetitívek, nem tudtak engem hosszú távon lekötni. Ha végképp nincs már semmi tennivalónk, akkor végigmehetünk a városon, illetve a fősztori fejezetein összegyűjteni, amit csak lehet. Ideje elővenni a gúgli rejtett bugyraiból a kincses térképeket, mert ezt magunktól összegyűjteni hosszabb idő lesz, mint egy Pokémon játékban teljesíteni a Pokédexet.
Itt-ott előfordul grafikai "bug", de ezt félretéve a látvány igencsak szépre sikeredett, nagyban hozzájárult a hangulathoz, a zenei repertoárról nem is beszélve. Ám itt véget is ér a dicséret, lássuk a rengeteg apró-cseprő hibát, a történetmesélés bukdácsolását, illetve a rendszerbeli negatívumokat, melyek nagy része az alapjátékból köszönnek vissza, de engem nagyon hamar fel tudtak bosszantani.
Ezek közül a legszembetűnőbb, főleg azoknak, akik konzolon próbálkoznak a játékkal, a gyengére sikeredett technikai megvalósítás. A PC-sek úgy-ahogy megúszták a mérhetetlen frusztrációt ebből fakadóan, mivel a "bug"-ok és a "glitch"-ek szinte egyáltalán nem befolyásolják a játékmenetet, és inkább csak nevetést váltott ki belőlem, mikor Leo szemei néha a rossz irányba fordultak ki, vagy Vito arca, mikor esetenként teljes érzelemmentességet mutatott, illetve a helyenként a földbe süllyedő kocsikerekek, melyek beszállásnál a helyükre ugrottak.
Az alaptörténet kicsit nyögvenyelősen indul be, és később is furcsa struktúrájú marad, attól függetlenül, hogy egyébként érdekes. A fejezetekre osztás megkönnyíti az újrajátszást, de meg is akasztja az akciót és a narratívát, kizökkentve a játékost. Emellett a drámai pillanatokat nem bírtam átérezni, mégiscsak bűnözőkről van szó, a csavarok pedig nem hatnak meglepőnek, mert egy maffia játékban vagyunk, itt nem lesz senkinek és semminek sem jó vége.
A fegyverek sok variánsban várnak ránk, és ez a fedezékről fedezékre történő kommandózással egyetemben teszik taktikussá, mozgalmassá a harcot. Azonban a kistérkép nem mutatja, ha az ellenség felettünk van vagy velünk egy szinten, így könnyen meglehet, hogy valaki kilő felülről, anélkül, hogy bármit fel tudtunk volna fogni az egészből. A közelharc pedig rendkívül gyenge hála a nehezen megszokható kitérés mechanikájának, és az ilyenkor össze-vissza mászkáló kamerának.
Emellett botrányosan idegesítőek voltak még az autós üldözések egy szakállas hiba miatt: nem lehet a kocsiból kilőni. Jó, érthető, nem könnyű vezetés közben durrogtatni (kivéve ha bableves volt ebédre), de megesik, hogy egy küldetésen üldöznünk kell kocsikat, vagy épp a rendőrök akarják a vérünket; valamiért az ő autóikban mindig ülnek hárman-négyen, és a készítők reálishoz közeli sebzésrendszer használtak, ebből fakadóan másodpercek alatt ki tudnak szedni, függetlenül attól, hogy a mi kocsinkban ült e lövöldöző barát (általában nem).
A rendőri fejfájás abból is fakad, hogy a zsaruk a legkisebb kihágásra is gond nélkül ránk ugranak, tönkretéve ezzel a szabad vezetés örömét. Kicsit mismásolva reagálnak, ugyan, de ha koccanunk, ha gyorshajtunk és ha fegyvert hordunk látványosan, akkor legtöbb esetben célba vesznek, és ez irgalmatlan bosszantó, ha épp egy küldetést szeretnénk befejezni, de nem lehet, mert már megint ott lihegnek a sarkunkban.
A DLC misszióknál ez még irritálóbb lesz, főleg, amikor olyan feladatot kapunk, hogy barmoljunk szét egy ruhaboltot vagy éttermet. Amint elkezdünk lőni, biztos, hogy oda teleportál egy rendőrautó és nekünk esnek a kék kabátosok, azonban mikor szétvertük a küldetéshez szükséges üzletet, akkor megesik, hogy elfeledkeznek rólunk, hiába van egy rakás hulla az ajtóban.
Elképzelhető, hogy ez valami mesterséges intelligencia malőr, mert az sincs épp a helyzet magaslatán; gyakorta rohangálnak fejetlenül az ellenséges erők, és a civilek sem épp intuitív módon próbálnak elugrani a közeledő gépkocsi elől; nagyjából a kerekek alá feküdnek. A vezetők is hasonlóan gondolkoznak: jövök szembe és kanyarodnék el az ütközést elkerülendő, de a másik megálljt parancsol szándékomnak, ugyanarra kanyarodással. Hát, bumm. Azt már inkább nem részletezem, hogy az NPC-k, gyakorta egy az egyben kontrol cé kontrol vé lettek elkészítve, és ezt még a börtönnél sem javították ki, ahol bántóan szembetűnő volt ez a metódus.
Végezetül pedig megemlíteném a cenzúrázást, ami nevetségesre sikeredett. Nem, engem nem érdekel, hogy van meztelenség egy játékban, ám, ha nem ad semmit hozzá, akkor miért van benne? A Playboy képek ilyenek; de legalább láthatunk majdnem pucér lányokat, fantasztikus. De akkor az utcalány miért fehérneműben fürdik? Miért vannak egy képen pixel-cenzúrázva az ott lévő hölgy mellei?
Minden hibája ellenére azonban továbbra is szórakoztató játék a Mafia II. Aki szerette PC-n, annak most is tetszeni fog, főleg, hogy ingyen szerezheti be az, akinek ott van a klasszikus a Steam könyvtárában. A konzolosoknak meg őszinte részvétem, de a javítások már érkeznek... állítólag. Kitartást.
A többi Definitive Edition tesztet itt éred el:
Mafia: Definitive Edition teszt
Mafia III: Definitive Edition teszt
Az eredeti Mafia teszteket pedig itt találod:
Mafia teszt
Mafia II teszt
Mafia III teszt
Mafia II: Definitive Edition / Tesztplatform: PC
egynek jó...- Stílus: Sandbox
- Megjelenés: 2020. május 19.
- Ár: 11.000 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Klasszikus Mafia élmény feljavított külsővel
- Ha megvan az eredeti, akkor ez ingyen jön
- Rengeteg kicsi, de annál idegesítőbb hiba
- Technikai bajok
- Fura cenzúrázás