Little Nightmares II teszt

2021. február 09.
75.2401
iPet profilja, adatai
iPet
A Little Nightmares első része egy nem várt meglepetés volt. Teljesen radar alatt kúszott be, először azt hittem, hogy itt valami low budget alkotásról lesz szó - aztán persze röpködtek a nyolcasok és nyolcfelek a különféle médiumoktól, én pedig elkönyveltem magamban, hogy egy hihetetlen kalanddal gazdagodott virtuális gyűjteményem. A DLC-k ugye egy új szereplőt, Runaway Kid-et hozta be a sztoriba, látszólag lezárva Six kalandját.


Persze ezt csak addig gondolhattuk így, amíg a készítők listája után felsejlett egy baljós árny, valamint egy TV körvonala. Ez nyilván egy kiskapu volt, belengetve a folytatás eshetőségét. Szerencsére minden plénum előtt kifogástalanul szerepelt az anyag, így a fejlesztők abszolút zöld utat kaptak a következő rész összekalapálásához.

Amit volt szerencsénk megjelenés előtt megvizsgálni, így alaposan bemutatva azt, segítve az esetleges vásárlási dilemma előtt állóknak. Nos, ahogy látjátok, a végeredmény legalább ugyanolyan remekül sikerült, mint az előd. Szerencsére figyeltek a hibák javítására, emellett pedig új dolgokkal gazdagították a játékmenetet. Sajnos most sem lett makulátlan a cucc, de további rizsa helyett adjuk át magunkat ennek a nyomasztó világnak.

Lehet hogy itt nem kéne eltévedni

Lehet hogy itt nem kéne eltévedni


Új játék indításánál egy finoman szólva is sötét erdőben találjuk magunkat. Hősünkről természetesen most sem tudunk semmit azon kívül, hogy egy papírzacskó van a fején és szemmel láthatólag nem hölgy. Aztán ahogy haladunk előre, belebotlunk Six-be, az előző rész protagonistájába, onnantól kezdve pedig ketten együtt próbálunk elmenekülni ebből a megelevenedett rémálomból. A történet annak ellenére, hogy nincs benne se csicsás átvezető, sem pedig párbeszéd, roppant izgalmas és feszültséggel teli.

Kizárólag a másik gesztusaiból értünk, viszont ez is bővel elég ahhoz, hogy élettel töltse meg karaktereinket. Meg persze a közösen átélt nehézségek is szépen összekovácsolnak minket. Beszéljünk a külcsínről, mert újfent hátborzongatóan gyönyörűen fest a játék. Hozzánk a PS4 verzió került, de PS5-ön zajlott a teszt - a rendes nextgen élmény valamikor 2021 utolsó negyedévében lesz elérhető, de a töltési idők már tulajdonképpen így sem léteznek, valamint működik az upscaling, szóval talán kicsit jobban néz ki, mint a natív, lastgenre szánt kiadás.

Egyébként teljesen mindegy, milyen platformon játszunk vele, túl sok gondunk nem lesz a külcsínnel. A nyitó helyszínről már ejtettem pár szót: igazából minden erdő félelmetes sötétben, szóval itt eléggé kényelmetlenül fogjuk érezni magunkat felfedezés közben. Ahh, igen, egy másik újdonság, hogy a Little Nightmares univerzuma "kinyílt" előttünk, így a kaland már több szcenáriót be tud vetni, nem kell végig ugyanott lennünk.

Micsoda családi idill!

Micsoda családi idill!


Ezt ki is fogja használni rendesen, így elkeveredünk majd egy iszonyatosan komor és nyomasztó városba, hogy a továbbiakban annak főbb nevezetességeit fedezzük fel. A grafika nyilván nem úgy penge mint mondjuk egy Godfall esetén, hanem sokkal inkább a stílusával fog elkápráztatni minket. Minden egyes képkocka tulajdonképpen tele van borzalmas eseményekkel, viszont valamennyi rajzfilmszerűen el van túlozva - ettől lesz egyszerre meseszerű és rém nyugtalanító. Jó példa erre mondjuk a kórház: az összes horror klisét el fogják puffogtatni, nem kevés csavarral, amitől a szőr fel fog állni a karunkon. Szóval egyszerre lesz klasszikus és friss.

Persze ez a megvalósítás nem mindenkinek fog tetszeni, ezt abszolút elfogadom, de egyszerűen tökéletesen passzol az LM világába. Technikailag is meg lehetünk elégedve tesztalanyunkkal. A töltési idők tényleg minimálisak, szépen, stabilan fut még a legnagyobb hirig közepette is. Néha azért bele lehet futni egy-két bugba (főleg a tereptárgyakon való átlógás a jellemző ilyenkor) de semmi komolyabb probléma nem lesz. A játékmenet drasztikusan nem változott, továbbra is az ügyességi részeken, valamint kisebb fejtörőkön lesz a hangsúly.

Az egyik újdonság a harc megjelenése. Hősünk termetéhez képest meglehetősen nagy eszközökkel igyekszik majd megvédeni saját és a társa életét, ami bizony követel majd némi ritmusérzéket. Viszont semmilyen formában sem tolták ezt túl a fejlesztők, tényleg néhányszor kerül majd csak elő, abszolút indokolt helyzetekben.

Na, hova lettek az emberek? Még nincs 8 óra!

Na, hova lettek az emberek? Még nincs 8 óra!


A másik frissnek ható dolog az társunk jelenléte. Bizonyos szituációkban össze kell dolgoznunk vele hogy le tudjunk győzni akadályokat. Az első gondolatom az volt, hogy de jó, hátha tudunk valamilyen offline/online kooperációban is játszani, de sajna ezt a gondolatom nagyon hamar földbe állította a rendszer. Szóval hiába vagyunk ketten, Sixet bizony a gépi intelligenciára kell bíznunk. Egyébként az akadályok áthidalásán kívül is nagyon sokat segít.

Ha esetleg huzamosabban elakadnánk, akkor nagyjából megmutatja, mit kellene csinálnunk, hogy csak egyetlen példát említsek. Ezen kívül maradtak lehetőségeink: sokat fogunk menekülni valamint ugrabugrálni és lopakodni. Ha jól érzékeltem, anyagunk nehézsége szintén változott. Ha nem figyelünk, akkor bizony másodpercek alatt el tudunk halálozni - életerő meg élet, mint olyan, nincs, fűbe harapás után checkpointoknál éledünk újjá.

Nem kell annyira aggódni, mert ezek nagyon sűrűn követik egymást. Itt meg kell említenem az első komolyabb negatívumot, amivel a program engem alaposan fel tudott húzni. Nyugalmi helyzetekben, pontosabban amikor van időnk átgondolni a teendőket, teljesen oké a kezelhetőség, irányítás. Amikor azonban hirtelen kell reagálnunk valamire, akkor sajnos előjönnek a hibák. Karakterünk kissé körülményesen reagál az irányváltásokra, illetve amikor meg kell ragadnunk valamit, az se sikerül sokszor elsőre.

Itt meg mi a jó élet zajlik?

Itt meg mi a jó élet zajlik?


Ezt reszelni kellett volna még, mert nagyon sok felesleges halálhoz vezetett, nekem meg az égbe szökött a vérnyomásom. Az előddel szemben teljesen jogos kritika volt a köbö négy órás menetidő. Nos, a jó hírem az, hogy ez alaposan megugrott. Szerintem most találták el a jó arányt. Nem rövid, hiszen összesen négy nagyobb pályán kell garázdálkodnunk. Cserébe nem is túl hosszú, ezáltal egyetlen pillanatra sem válik unalmassá, erőltetetté.

Összesen négy laza délutánomba telt, amire a végére értem, ez olyan hat - hét órás mulatságot jelentett. A szakaszokon gyűjtögethetünk különféle fejfedőket, amiket cserélgethetünk héroszunkon. Ennél izgalmasabb, hogy "felvehetünk" különféle glithc-eket is. A fejlesztők szerint ha minden ilyet megtalálunk, valami extra jutalomban lesz részünk.

Én ezeknek nagyjából a felét gyűjtöttem be, szóval ha rá akarsz menni a fentiekre, talán még valamennyi időt ki tudsz sajtolni a cuccból. Számomra abszolút egyszer végigjátszható egyébként az anyag, talán majd pár hónap múlva előveszem mégegyszer, de ez alapvetően így van jól. Az árát sikerült jól belőni, valahol az indie és a normál összeg között mozog - ezerszer szívesebben veszem meg ezt, mind a nemrég tesztelt Werewolfot.

Te, Six, tudod mi az a Resident Evil?

Te, Six, tudod mi az a Resident Evil?


Mindent latba vetve remekül sikeredett folytatás lett a Little Nightmares 2. Nem nyúltak bele drasztikusan, de ahol kellett, ahol kritika érte őket, ott változtattak. Így kaptunk korrekt játékidőt, meseszép külcsínt és igazi nyomasztó atmoszférát. Őszintén mondom, hogy néha annyira feszült voltam a képernyőn látottaktól, amennyira nagyon rég voltam már játéktól.

Reméljük kapunk egy korrekt DLC csomagot majd, de jelen pillanatban nagyon elégedett vagyok ezzel. Ha kedvelted az előző epizódot, akkor habozás nélkül pakold a kosaradba, a csalódás kizárt. Úgyszintén érdekes lehet, ha kipróbálnál valami újat - garantálom, hogy remekül fogsz szórakozni, ráadásul még rémálmaid is lesznek. Teljesen jó deal, nem?
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Little Nightmares II (XBOX ONE)12.990 Ft

Little Nightmares II (Nintendo Switch)14.990 Ft

Little Nightmares II (PS4)12.990 Ft

Little Nightmares II / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: Platformer
  • Megjelenés: 2020. február 11.
  • Ár: 12.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Gyönyörű külcsín
  • Remek, horrorisztikus atmoszféra
  • Tanult az előd hibáiból
  • Korrekt ár
  • Kissé nehézkes irányítás
  • Lesz olyan, akinek még így is túl rövid
  • Co-op hiánya
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    9
8
7 hozzászólás

totyak

8 hónapja, 4 napja

Szerettem az első részt, ráadásul nemrég valahonnan ingyen beszereztem így szerintem megint végigjátszom majd és utána jöhet a második rész.

válasz erre

muki

8 hónapja, 6 napja

Sosem tudott beszippantani igazán ez a játék, de ennyiért ilyen ínséges időben ilyen jó pontot kapott játékot nem hagyok ki.

válasz erre

zender

8 hónapja, 6 napja

Az első rész nagyon beszippantott, bár a célt hogy ijesztgessen, nem érte el. Viszont a látvány, a hangulat annyira megfogott hogy egyszerűen imádtam. Így a folytatás beszerzése nem is volt kérdéses. Főleg ilyen teszt után.

válasz erre

fighterlaci

8 hónapja, 6 napja

Zsíííír, nagyon várós ilyen pozitív teszt után!

válasz erre

VaPe

8 hónapja, 1 hete

Kiváló hangulató teszt lett!

A játék nálam kötelező vétel, ritkán rendelek elő, most megtettem.

válasz erre

Patrik94

8 hónapja, 1 hete

Hát ez a teszt alapján sokkal jobban sikerült mint vártam.

válasz erre

Ronalddo

8 hónapja, 1 hete

Ez bizony méltó utódnak tűnik! (y) Ritka és megbecsülendő manapság.

válasz erre
Little Nightmares II
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Gólem profiljaWickedSick profilja