Akik ugyan belengették a második részt, de közben bizonyítani akartak, így először a Vampyr-t hozták tető alá, ami ugye teljesen más kávéház. Mi is teszteltük és egy olyan se íze, se bűze alkotás lett, aminek voltak ugyan egészen szórakoztató aspektusai, de relatíve hamar süllyesztőbe került. Bukásnak nem nevezném, de fényévekre volt a LiS-től, minden tekintetben.
A suszter maradjon a kaptafánál elv alapján egészen hirtelen felkerült a virtuális boltok polcaira az Awesome adventures of Captain Spirit, ami egy néhány órás, amolyan extra hosszú felvezetése volt a hivatalos második résznek. Ha olvastátok róla tesztünket (vagy próbáltátok), akkor biztos emlékeztek rá, hogy finoman szólva sem voltunk megelégedve az alkotással. Mármint a LiS 2-vel. Már csak azért sem, mert közben a külsős Deck Nine csapata kreált egy előzményt még az eredeti Strange-hez, ami kategóriákkal jobb lett.
Sőt, olyannyira kiválóan sikeredett, hogy a Square egyből berendelt két újabb részt: egy teljes remastert, valamint jelen tesztünk alanyát, a True Colors-t. Bevallom, kicsit fáztam ettől az epizódtól, mert nem tudtam, hogy mire számítsak. Aztán csak rávettem magam, aminek az eredménye három remekül eltöltött nap, valamint kiemelkedően magas pont lett, de ezt ti is látjátok már. Fontos kiemelni, hogy nálunk a PS5 változat járt teszten, de természetesen majdnem mindenre elérhető, bár azt nem tudom, hogy például Switch-en mennyire kompromisszumos a megvalósítás.
Mindenesetre kipróbáltam a Sony előző generációs masináján is és szerencsére ott közel megegyező az élmény a nagytesóval. Tehát, a TC-nek tulajdonképpen az volt a feladata, hogy a franchise kissé megtépázott renoméját nemcsak hogy helyreállítsa, de új, friss mederbe terelje. Sikerült neki? Mi az hogy! Történetünk hőse Alex Chen, az ázsiai-amerikai tinédzser. Finoman szólva is hányatott sorsa volt - eddigi életének majdnem a felét kiskorúak nevelőintézetben töltötte, mert édesanyja halála után a családjának a többi része tisztességgel magára hagyta.
Előkerült viszont a bátyja, Gabe, aki magához invitálta Haven Springs városába, mondván, hogy itt bizony újra otthonra találhatnak mindketten. Egy tipikus amerikai kisvárost képzeljetek el Colorado-ban, ahol mindenki ismer mindenkit, a közeli bányász konglomerátum, a Typhon melót is biztosít, tehát tényleg minden adott ahhoz, hogy Alex zaklatott élete révbe érjen. Persze ez a zen állapot nem tart sokáig, hiszen egy szornyű tragédia borzolja fel a kedélyeket, ahol meglehetősen gyanúsak a körülmények. Alex személyesen is érintett benne, így nem hagyja annyiban és nekiáll nyomozni, aminek következtében kiderül, hogy a városban szörnyű titkok vannak eltemetve.
Legyen ennyi elég a történetről, nem szeretnék spoilerezni semmit, már csak azért sem, mert ahogy megszokhattátok, most is ez áll központban. Viszonylag sokat változott egyébként a LiS aktuális része, és ez itt is tetten érhető. Az eddigi grandiózusságból igen alaposan visszavettek és az események tulajdonképpen sokal földhözragadtabbak, lényegesen kisebb léptékűek, már-már hétköznapinak számítanak.
Nem kapunk túlzottan sok bejárható területet, mindössze a város főutcáján lévő néhány bolt, egy park, egy kocsma, illetve a közeli bánya néhány járata lesz az, ahol az egész játszódik. Ezzel párhuzamosan viszont sokkal jobban kidolgozottabbak a központi szereplők: mindenkinek megvan a saját, jól rétegelt személyisége, amit az öt fejezet alatt szépen ki is lehet ismerni. Világosak az okok és előre lehet sejteni bizonyos reakciókat a cselekmény hatására.
Kicsit mondjuk sztereotípek, mert van itt dögös rádiós lányka, kemény de érzékeny parkőr, jófej, pótapuka szerepben tetszelgő kocsmáros meg sokan mások - ők mind ismerősek valahonnan, de bevallom, egyáltalán nem bántam és sokkal jobban tetszik ez a megközelítés (Alex ugye otthonra vágyik, ezért nem is ugrál a cselekmény nagyon) mint mondjuk a második rész túltolt és kissé esetlen menekülése. Nagyjából a második fejezet közepére azért azt lehet sejteni, hogy ki lesz a kvázi főgonosz, valamint a példás építkezéshez képest a végjáték sajnos eléggé összecsapottnak érződik, de összesen ennyi baj van az elbeszéléssel. Egyszerűen jó érzés elmerülni egy álmos kisváros hétköznapjaiban.
Természetesen Alex is rendelkezik egy különleges képességgel: ha koncentrál, láthatja a körülötte lévők érzelmi állapotát. Sőt, nem csak látja, hanem bele is tudja magát képzelni a helyükbe ami egyszerre áldás és átok. Teszem azt, ha valaki végtelenül ingerült, akkor ez hősnőnkön is kijön, csak még sokkal durvábban és ilyenkor agyát eldobva képes törni-zúzni maga körül. Ugyanakkor belépve a világukba meg tudja érteni, hogy mitől frusztráltak/zavartak esetleg félnek, így pedig képes segíteni rajtuk. Persze ez csak akkor tudatosul benne, amikor megpróbál asszimilálódni és rájön, hogy az itteniek szó nélkül befogadták minden különcsége ellenére.
A játékmenet nyelvére lefordítva mit is jelent pontosan mindez? Túl sok dolgot alapvetően nem tudunk csinálni. Mászkálhatunk a lokációkon, beszélgethetünk az emberekkel, illetve tárgyakat vizsgálgatunk. Ha valaki neve mellett fehéren pulzáló kört látunk, akkor az L2 benyomásával megnézhetjük az auráját, majd pedig a dedikált gomb megnyomásával pár gondolatát szintén halljuk a témában. Ez a szegmens egyáltalán nincs túlgondolva, ami jó is így, hiszen ezzel eddig sem volt semmi baj. Ahogy korábban, úgy most is számtalan választási lehetőségünk van a szituációkban, ami befolyásolja az emberi kapcsolatainkat, valamint a sztori menetét is.
Úgy vettem észre, hogy itt most sok, apró dologban dönthetünk, viszont olyan igazán nagy horderejű lehetőségből nem lesz túl nagy mennyiség. Talán ezzel is azt akarták érzékeltetni, hogy itt a dolgos mindennapokba csöppentünk bele. Mindenesetre ez jót tesz az egésznek, hiszen így többször is neki lehet futni az anyagnak, ami mindenképpen örvendetes. Az egyes fejezetek között természetesen láthatjuk a barátaink, a saját illetve a többi játékos statisztikáit, ki mit választott az eltérő helyzetekben.
Hála a jó égnek teljesen kijavították az elődök egyik nagy rákfenéjét, a kezelhetőséget. Sokkal reszponzívabb, lényegesen egyszerűbb terelgetni így lánykánkat. Külcsín szempontjából is jelentős upgrade történt. A körítés eddig ugye félig rajzfilmszerű, félig pedig valóságos volt - nos, itt inkább a realizmus felé tolták el a csúszkát, ami meglepően jóll áll anyagunknak. Sokkal részletesebbek a területek és végre valahára kapunk értelmezhető mimikákat.
Imádtam azt a hangulatot, ami árad a programból: egyszerre békés és pihentető, ami a kidolgozottság mellett a színeknek köszönhető. Gyönyörűek, vibrálóak, tényleg élmény ilyen tekintetben végiggrasszálni a fő utcán. Ami azonban érdekes, hogy akadnak technikai gondok és a teszt pillanatáig sem javították még őket. Szerencsére ezek nem komoly bugok, viszont egy aspektus elég idegesítő. Amikor mozgatjuk a kamerát hogy körbenézzünk, képes egészen durván ledobni az FPS számot és konkrétan beszaggat, elég keményen. Ez sajnos végigkísért a tesztelés folyamán és ja, eléggé idegesítő tud lenni.
Egy kalandjátéknál kiemelt szerepe van a hangoknak illetve a zenéknek, hiszen ha idegesítő a hérosz orgánuma, akkor azért ott tudnak bajok lenni. Szerencsére ebből jelesre vizsgásik a True Colors, mert kivétel nélkül mindenki remek szinkront kapott, a zenék pedig több, mint rendben vannak, de mondjuk ez (is) a széria egyik ismertetőjegye. A Kings of Leon betétdal különösen nagy örömmel töltött el. Ha esetleg attól félnél, vagy azért nem csapnál bele a lecsóba, mert nem próbáltad az elődöket, akkor van egy jó hírem. Semmilyen formában nem szükséges ismerned azokat, mert tesztünk alanya egy önálló, külön sztori (lesz vajon sorszámozott folytatás is?). A kontinuitást itt Steph, a végtelenül dögös és menő rádiós lány jelenti, aki ugye szerepelt már a Calm before the Storm-ban is. Fontos kiemelni, hogy mindenféle fura kommentet meg sztorikat lehetett olvasni arról, hogy itt majd akkor ránk lesz erőszakolva a világot átjáró PC meg szivárványos mozgalom és a játék majd eldönti helyettünk, mit akarunk.
Nos, ez szerencsére badarság: semmiféle ilyesmi nincs a cuccban. Románcra természetesen van lehetőségünk, de azzal, akit mi választunk. És nem, a fejünket sem tömik propagandával, egyik irányból sem, tehát tessenek megnyugodni. Első nekifutásra olyan 10-12 órányi időt biztosít a cucc, ami szerintem teljesen korrekt, pláne úgy, ha meg akarunk nézni benne mindent, akkor többször is neki tudunk futni. Ezen kívül gyűjthetünk különféle emléktárgyakat, amik bizonyos emlékeket őriznek. Nincs belőlük sok, viszonylag könnyű megtalálni őket. Mint ahogy platinázni már tulajdonképpen elsőre is lehet, szóval a trófeahuszároknak nagyon könnyű zsákmány
Összességében tehát remek szórakozás a Life is Strange: True Colors. Maximálisan visszaállítja a franchise renoméját, olyannyira, hogy szinte kijelenthető, ez a legjobb rész az egész sorozatban. Szinte. A sztori kellően izgalmas, nagyon jól és mélyen kidolgozottak a karakterek, valamint pont korrekt a méret. Kicsit földhözragadtabb ugyan, kicsit kevésbé grandiózus, valamint az antagonistákról is ordít, hogy rosszban sántikálnak, de ettől még szórakoztató.
A külcsín abszolút előnyére változott és ha a fránya kamerát javítják, szavunk nem lehet. Persze angolul tudni kell hozzá, mert nincs benne magyar nyelv (a Sony szépen elkényeztet minket ebből a szempontból) de ha kedveled a zsánert, akkor habozás nélkül csapj le egy példányra, garantáltan remekül fogsz szórakozni Alex kalandjával.
Life is Strange: True Colors / Tesztplatform: PlayStation 5
a polcon a helye- Stílus: Kaland
- Megjelenés: 2021. szeptember 10.
- Ár: 18.490 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Remek történet
- Jól megírt, mély karakterek
- Többször is végigjátszható
- Kiváló audio rész
- Kamerakezelési gondok
- A vége kicsit összecsapott