Life is Strange 2 teszt

2019. december 22.
82.5611
iPet profilja, adatai
iPet
Amennyiben kedveled az egyedi hangulatú kalandjátékokat, egészen biztos vagyok benne, hogy Te is nagyon kellemesen csalódtál anno a Life is Strange című darabban. Nem próbálta megváltani a világot, mégis olyannyira sikerült a jól ismert összetevőket finoman adagolni benne, hogy szinte borítékolható volt a közönségsiker. Amire iszonyúan nagy szüksége volt a Dontnod Entertainmentnek, hiszen akkor tulajdonképpen a csőd szélén álltak.


Egy nem túl rég alakult stúdióról beszélünk, akik tulajdonképpen mindent feltettek a 2013-ban debütált Remember Me című játékukra. Noha az anyag egészen egyedi és kellemes akciójáték volt, óriásit hasalt a kasszáknál. Így tehát hiába a remek történetmesélési véna, anyagi források nélkül ebben a világban nem lehet érvényesülni.

Pontosan ezért gondoltak egy merészet és a bevezetőben említett anyagukat crowd funding alapon hozták össze. Ne felejtsük el, 2015-ben járunk, a közösségi finanszírozású játékok itt még gyerekcipőben jártak. Pillanatok alatt összejött a pénz és szerencsére a végeredményben sem csalódtunk.

Tulajdonképpen a Life is Strange emelte meg a brigád ázsóját annyira, hogy több mamut kiadó is fantáziát látott a projektjeikben, noha például a Vampyr úgyszintén megosztó lett. Miközben próbáltak kilépni az "egyslágeres" szerepből, a rajongók addig presszionálták őket, amíg érkezett a LiS kvázi előzménye, a Before The Storm. Ezt ugyan nem ők kalapálták össze, de a nép akarata egyértelművé tette, hogy ezen az úton kell tovább haladniuk, érkeznie kell a második résznek.

Na, ilyen egy igazi kamasz szoba

Na, ilyen egy igazi kamasz szoba


El is kezdődött a projekt, amit egy abszolút pozitív meglepetéssel vezettek fel: felkerült az online polcokra a The Awesome Adventures of Captain Spirit című, mindössze pár órás játék, amiről kiderült, hogy egy ponton szervesen kapcsolódni fog a Life is Strange 2-höz. Aztán nem sokkal később megérkezett az elkészült mű, sajnos epizodikus formában. Mi addig nem akartunk foglalkozni vele, amíg nem látjuk a teljes képet, viszont december harmadikán megjelent az utolsó rész, így nekiálltunk, hogy elétek tárjuk a végeredményt. Gondolom már megnéztétek az értékelőben virító számot.

Nem rohannék előre, de igen, sajnos mi is kisebb csalódásnak éltük meg a második felvonást, ami tulajdonképpen semmilyen formában sem tudott felnőni az elődhöz - igazából még a Life is Strange: Before the Storm is jobb nála, bár még azért így sem lett rossz, egyszerűen csak másra számítottunk.

Történetünk Seattle-ben veszi kezdetét. Hősünk Sean Diaz, egy 16 éves tinédzser, aki apjával és öcsikéjével éli az egészen békésnek mondható életét. Persze mexikói származásuk miatt néha kapják az ívet, de úgy nagyjából rendben vannak. Apuka, Esteban egy nagyon ügyes autószerelő, míg édesanyjuk Daniel születése után egyszerűen kilépett az életükből.

Na, kivesszük a kérót?

Na, kivesszük a kérót?


Sean éppen egy nagy buliba igyekezne, ahol végre összejöhetne szerelmével, de ekkor valami szörnyű tragédia történik: Daniel összekülönbözik a szomszéd redneck arccal, Sean igyekszik megvédeni, miközben kiérkezik egy járőr, aki fegyvert fog rájuk, aminek természetesen nem lesz jó vége. Édesapjuk meghal, miközben a kistesó egy olyan kinetikus lökést produkál, amit bármelyik Bosszúálló megirigyelné.

Sajnos a rendőr életét veszti, meg a fél utca letarolódik, így nem marad más lehetőség, csak a menekülés. Ez lenne tehát a felütés, ami öt nagy fejezeten keresztül meséli el a Diaz tesók kalandjait. Természetesen a történetről nem mondok többet, hiszen az a központi eleme anyagunknak, viszont ez most messze nem lett annyira izgalmas, koherens és érdekes, mint az első rész esetében.

Tulajdonképpen a létező összes klisét ellövik benne, mi meg igazából az egyes fejezetek harmadánál simán kitaláljuk, mi lesz a végén. Oké, meglepetések, csavarok azért vannak, de messze nem olyan átütőek mint a többször megénekelt LiS esetében. Az egyetlen, ami igazán jól működik benne, az a tesók kapcsolata. Simán el tudom képzelni, hogy a legtöbb családban, ahol báty - öcsi a felállás, szinte ugyanez játszódik le (oké, mínusz a szupererő).

Ez akár egy albumborító is lehetne

Ez akár egy albumborító is lehetne


Sokkal nagyobb gond például a történet dinamikája. Az első felvonásban tulajdonképpen nem történik semmi, csak egy nagyon hosszúra nyújtott bevezetés az egész, mi meg alig várjuk, hogy a végére érjünk és végre történjen valami. Nagyon sok kérdés nyitva marad, bár ez meg lehet, hogy a jövőbeli mellékszálak miatt van így. Nem ragozom tovább: ne értsetek félre, egyáltalán nem rossz a sztori, viszont messze elmarad attól, amit vártunk.

Érdekes kérdés a külcsín, valamint az ehhez kapcsolódó technikai háttér. Ugye van egy sajátos stílusa a kalandnak, amiben keveredik a képregényes megvalósítás a "normális" megjelenítéssel. Ezt eddig költséghatákonyság miatt kellett meglépni, hiszen nem volt pénz komolyabb motorra. Ezen azért valamit lehetett volna farigcsálni, mert ugyan nem ronda most sem az összkép, de jóval erősebben látszódnak a hibák.

Szereplőink korrektül kidogozottak, viszont amint közelről mutatják őket, főleg az arcuk fest érdekesen. Arról nem is beszélve, hogy lip sync nagyjából nyomokban fedezhető fel. Lesznek ezzel együtt kifejezetten gyönyörű lokációk, ahol tényleg érdemes elveszni és körbenézni. Összességében átlag feletti a látvány, de éppen csak hogy. A töltési idők (főleg indításkor) meglehetősen hosszúra nyúlnak, illetve kétszer csontra fagyott a játék, de más, klasszikus hibát nem nagyon találtam benne.

Tiszta Mad Max

Tiszta Mad Max


Tulajdonképpen a játékmenet sem változott. Hősünket külső nézetből irányítjuk, mindenféle eszközzel interakcióba léphetünk és igen, maradt a szerteágazóság, azaz nem mindegy, hogy milyen szituációban hogyan, miként reagálunk. Tulajdonképpen ez lenne anyagunk legfőbb erénye, hiszen így párszor nekifuthatunk a kalandnak, megnézzük, más döntésekkel milyen irányba visszük az egész elbeszélést.

Ha valamiért kimaradt az első LiS, akkor úgy képzeld el, mint a Heavy Rain-t, vagy esetleg a Men of Medan-t. Egy kicsit itt is morgolódnom kell, mert ezeknek a reakcióknak pont a kiszámíthatatlanság lenne a lényege, de ahogy a sztorit, úgy ezek legtöbbjét is simán ki lehet találni. Hála a jó égnek az irányításon sokat javítottak, ez volt talán az egyetlen igazán necces pont a korábbiakban.

Nehéz egyébként spoilerek nélkül írni a címről, de a felsoroltakon kívül is van még néhány olyan dolog, ami nem a pozitív irányba billenti a serpenyőt. A zenék, illetve hangok tulajdonképpen rendben vannak. A szinkronszínészek kevéstől eltekintve korrektül hozzák magukat (Daniel néha olyan idegesítő, hogy arcon törölném). Egy furcsaság azért itt is van: viszonylag sokszor elég szaggatottak a párbeszédek, amit igazából nem tudok hova tenni.

Hippi tábor, yaaay

Hippi tábor, yaaay


Összességében azért nem beszélhetünk rossz alkotásról. A történet minden hibájával együtt azért élvezhető, jó a dinamika a tesók között, a különféle választási lehetőségek pedig garantálják a korrekt szavatosságot.

Az már egy másik kérdés, hogy tulajdonképpen mindenben elmarad a Life is Strange-től, de a mellékszáll is jobban sikeredett. Amennyiben kedveled az ilyen alkotások, egy próbát így is tehetsz vele, hiszen egész kedvező az ára, plusz ünnepek alatt lehetőleg lesz egy kazalnyi szabadidőnk, amit akár a Diaz tesók terelgetésével is el lehet tölteni.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden kedves olvasónak Boldog karácsonyt kívánjak! Együnk sokat, játszunk és pihenjünk még többet, hogy aztán januártól dolgozhassunk a beach bodyn!
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

Life is Strange 2 teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

jó lesz ez!
  • Stílus: Kaland
  • Megjelenés: 2019. december 03.
  • Ár: 12.499 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Többször végigjátszható a döntések miatt
  • Helyenként egész pofás
  • Jó a dinamika a tesók között
  • Kéne azért egy új grafikus motor
  • Kiszámítható, klisés sztori
  • Elmarad az elődöktől
  • Hang
    7
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    7
7
8 hozzászólás

fighterlaci

1 éve, 8 napja

Végre hogy megjelent egyben is, márt vártam. Viszont elfelejtettem hogy december elején jön így most bár nem szokásom, de online veszem meg. Kíváncsi vagyok rá.

válasz erre

Gólem

1 éve, 11 napja

Neked, Nektek is Boldog Karit és köszönjük a tesztet, király lett.

válasz erre

Patrik94

1 éve, 11 napja

Korrekt teszt, korrekt pont. Lesz ez féláron is pár hónap múlva, nekem bőven ráér majd akkor.

válasz erre

Direktor

1 éve, 11 napja

Szomorú, hogy egyre rosszabb irányba megy ez a sorozat, a BtS sokkal jobb volt szerintem, igaz ebből csak két epizóddal játszottam (utána meg is untam).

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 11 napja

Az a gond hogy szemlátomást csak húzogatják a rókabőrt...

válasz erre

zender

1 éve, 11 napja

Nah, akkor már kijött? 7 pont annyira nem rossz, adok is neki egy esélyt. Persze majd csak valami akcióban mert ez az ár nagyon nem baráti.

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 11 napja

Bakker ez semmit nem változott az évek alatt! Persze így egyben már jöhet, meg is nézem jól.

válasz erre

totyak

1 éve, 12 napja

Ezek szerint megjelent a teljes 5 részes játék, szuper.

válasz erre
Life is Strange 2
12.499 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljaWickedSick profiljamarco profiljatotyak profilja