Tisztán emlékszem rá, hogy álltam a pavilonban és csak pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy ez mégis micsoda. Aztán rövid internetes kutakodás után rábukkantam néhány információra. Szóval hogy ez egy új, high-fantasy cucc lesz, olyan nagyágyúkkal a fedélzeten, mint a zeneszerző Grant Kirkhope, a lore-ért meg az univerzumért, sztoriért felelős R. A. Salvatore, valamint Todd McFarlane, mint művészeti vezető.
A saját területükön ezek a nevek mind fantasztikusan csengenek és bevallom, én is hype-tól övezve ültem be a prezentációra. Aztán bő fél órával később, kicsit kótyagos fejjel jöttem ki a teremből. Ez annak volt köszönhető, hogy szégyen vagy nem, de annyira unalmas, blőd, semmitmondó, minden fantáziát nélkülöző dolgot láttam, amit az agyam nem bírt feldolgozni és egészen egyszerűen elaludtam rajta.
Ez csak azért volt kínos, mert a mellettem ülő finn srác keltegetett röhögve, hogy hangosan horkolok. És sajnos ez abszolút true story. Persze közben azért reménykedtem, hogy a végleges verzió csak nem lesz ennyire trágya. Kipróbáltam, beleöltem uszkve húsz órát, de csalódottan kellett letennem, pedig nagyon próbáltam szeretni. Egyszerűen sem a teljesen általános fantasy világ, sem a külcsín, sem pedig a tetű unalmas harc nem nyerte el a tetszésem.
Mit ad Isten, bő nyolc évvel a megjelenés után jön az e-mail Marcotól, hogy akkor ezt a nagyon buta nevű Re-Reckoningot nekem kéne tesztelnem. Karma is a bitch, szokta mondani a tanult német. Szóval másodszor is megadatott drága programunknak, hogy valamilyen úton-módon, már felnőttebb fejjel belelássam és megtaláljam azt a sok szépséget, amit a (legtöbb) külföldi ítész már fellelt.
Mivel úgyis megnéztétek már az értékelőben virító számot, ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy most sem sikerült. Sőt, kifejezetten rosszul áll az öregedés neki. Jelenkori változatunk szolgai módon követi az ilyenkor szokásos sémát, azaz grafikai tupír mellett az összes megjelent DLC-t tartalmazza a korong. Vagy letöltőkód.
A sztori Amalur világában játszódik. Mi egy meghalt, de aztán feltámasztott, amnéziában szenvedő alakot alakítunk (sosenem hallottunk még ilyen kezdésről), akiről később persze kiderül, hogy a Well of Souls nevű kút valami furcsaságot művelt (ez is új, nyilván) és becenevünkből kiindulva, ami a Fateless One, ránk bízzák, hogy mit kezdünk a hatalmunkkal.
Persze közben adott egy főgonosz, aki rabigába szeretné hajtani a világot, nekünk meg azért ezt alapvetően meg kéne akadályoznunk. Engedelmetekkel eltekintenék a történet részletes boncolgatásától, már csak azért is, mert szerintem az olvasók 90%-a játszott már ezzel a produktummal. Annyi viszont biztos, hogy Salvatore mestertől kategóriákkal többet vártam már anno is, most meg egyenesen unalmas az egész koncepció.
A grafika ugye immáron a kornak megfelelő felbontásban pompázik, valamint a képfrissítést is ehhez mérten számolhatjuk. Itt most elnézést kérek mindenkitől, akinek bejön ez a kavalkád, de nekem a gyomrom felfordul tőle. Adott ez a félig meseszerű, jó nagy Fable utánérzést generáló látvány megspékelve némi klasszikus fantasy elemmel, meg valósághű(nek ható) környezettel. Sajnos, ahogy említettem, nagyon rosszul öregedett a program és így, 2020-ban ez rettenetesen kevés.
A szereplők nevetségesen festenek, a táj teljesen elnagyolt (hiszen nem nagyon bírt ennél többet az akkori konzol generáció), amin nem segít sem a magas FPS, sem pedig a FullHD ráta. De nézzétek meg a csatolt ingame képernyő mentéseket. Evezzünk át kellemesebb vizekre, mert van olyan pontja a cuccnak, amibe nem lehet belekötni: ez nem lenne más, mint a tartalom, valamint a fejlődési rendszer egy része.
Ahogy mondtam, megtalálható mind a The Legend of Dead Kel, mind pedig a Teeth of Naros kiegészítő, ezzel pedig a csillagos égig rúgja a szavatosságot játékunk. Akció-RPG hibrid lévén kapunk egy szabadon bejárható, eléggé nagy területet, ahol úton-útfélen küldetéseket vehetünk fel, persze a fő vonal mellett. És ezt szó szerint értem, mert amíg a kezdeti kis faluból elérünk az első romig, addig legalább négyen kértek segítséget, hárman meg valami extra feladatot sóztak a nyakamba.
Persze a minőség megint egy másik kérdés, de itt legalább nagy a szórás az egészen szórakoztatóktól kezdve a sima lótifuti izékig bezárólag. Ha mindent összevetünk, száztól kétszáz óráig simán el lehet szórakozni az Amalurral, ami nyilván egészen durva. A másik abszolút pozitívum pedig a fejlesztésben, pontosabban annak nagymértékű szabadságában keresendő.
Új szereplő megalkotásakor ugyan néhány szokásos skatulyát fel kell vennünk, ugyanakkor a későbbiek folyamán olyan irányba visszük el karakterünket, amilyenbe szeretnénk. Mindig az volt az álmod, hogy mágussal legyél, aki amúgy nehézpáncélt hord? Hajrá! Imádod a tolvajokat, akik néha egy kétkezes pallost akasztanak le a hátukról? Csak egy szavadba kerül!
A nagymértékű eldobált felszerelésnek, valamint a szisztéma flexibilitásának köszönhetően tényleg olyan kombinációkat alkothatunk, amilyet szeretnénk. Maga a harcrendszer ennél lényegesen egyszerűbb. Tudunk egy elsődleges és egy másodlagos fegyvert használni, a dedikált gomb lenyomásával pajzsot ránthatunk, valamint akad egy könnyebb illetve nehezebb támadásunk a fő halálosztó eszközhöz. Mindezt feldobhatjuk mágiával, meg persze italok magunkba döntögetésével és slussz.
Már rövid távon is uncsi a négyzet csépelése, két-három óra után meg egyenesen ásítoztam. Persze passzív skilljeink igénybe vételével (alkímia, fegyverkovácsolás, satöbbi) kreálhatunk még érdekes dolgokat, de ez már tényleg ránk van bízva, mivel sem a játékmenet, sem pedig a nehézség nem kívánja meg alapvetően. Az ambient szegmenst sem illetheti túl sok dícséret. Bár a felcsendülő dallamok azért nem rosszak, néha egészen "idegállapotba" hoznak minket, de hazavágja az egészet a szinkronszínészek vérgyenge, lélektelen produkciója.
Ha már a kiadó büszkén hirdeti, hogy mennyi mindent javított az eredeti kiadáshoz képest, akkor lehet hogy a soundot is érdemes lett volna újrakeverni. Ja, igen, mielőtt elfelejtem, persze technikai gondjaink úgyszintén akadnak, amiket valószínűleg patch formájában orvosolnak majd, bár így az 1.04 környékén még nyoma sincs ezeknek.
Szóval irgalmatlan töltési időkre készüljünk fel, valamint az átlógások, tárgyakba beakadások, lebegő hullák szinte mindennaposak lesznek. Van még mit reszelni rajta, na. Így visszaolvasva elég elkeserítő képest fest a Kingdoms of Amalur: Re-Reckoning. A sztori klisés és unalmas, a prezentáció nem méltó 2020-hoz, valamint egyéb gondok is akadnak vele.
Pontosan ezek miatt egyszerűen nem tudom ajánlani azoknak, aki már egyszer végigvitték (direkt nem írom hogy kijátszották, mert vérét venném annak, aki ezt a kifejezést kitalálta), hiszen az égegyadta világon semmi újdonság nem lesz benne. Viszont! Ha valamiért kimaradt az eredeti kiadás és valami jó kis high fantasy csihipuhira vágysz extra tartalommal, akkor a pontszám ellenére tehetsz vele egy óvatos próbát.
Kingdoms of Amalur: Re-Reckoning / Tesztplatform: PlayStation 4
egynek jó...- Stílus: RPG
- Megjelenés: 2020. szeptember 08.
- Ár: 13.490 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Bődületes tartalom
- Érdekes kusztomizációs lehetőségek
- Nem túl szép
- Technikai hibák garmadája
- Fapados harc