Kingdom Hearts: Birth By Sleep teszt

/>A játék története érdekes módon a múltba repít vissza minket, méghozzá egészen pontosan 10 esztendővel az első Kingdom Hearts cselekményei elé. A program három főszereplőt, Terrát, Aquát és Ventust állítja a középpontba - majd választhatunk, hogy kivel göngyölítsük fel a sztorit -, akik éppen azért küzdenek, hogy Keyblade mesterekké váljanak. Amikor vizsgáik véget érnek, valami furcsa történik világukban, tanítójuk, avagy Xehanort mester ugyanis eltűnik, és rejtélyes teremtmények hordája szállja meg az univerzumot. A három főhős ezután azt a feladatot kapja, hogy nagyon gyorsan keressék meg mesterüket, és járjanak a végére a történteknek. Ha sikerült kiválasztanunk a három karakter közül a nekünk tetszőt, el is indulhatunk a nagy kalandra, ami néhány igazán izgalmas világot mutat be nekünk a nagy univerzumból. Megismerjük például Csipkerózsika, Hamupipőke, vagy éppen Hófehérke meséjét, és nem csak átéljük a velük történteket, ha a cselekmény megköveteli, bele is avatkozunk a dolgokba, hogy így derítsünk fényt, néhány a valódi meséből homályos részletre.

Utunk során számtalan ismert és kevésbé ismert Disney karakter keresztezi majd utunkat, így például a nagyszerű Mickey egérrel is összefuthatunk, és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ha kellő angoltudással rendelkezünk és ismerjük az eredeti történeteket, akkor bizony jókat derülhetünk néhány történésen és fordulaton, hiszen míg a könyvek és a rajzfilmek mondjuk nem misztifikálják túl az adott sztori minden egyes részletét, addig választott hősünkkel itt olyan kérdéseket is megválaszolhatunk, amilyenek alapesetben fel sem merültek volna bennünk. A történet kellően változatos, nem összecsapott, nem erőltetett, vicces, ebből a szempontból egyértelműen ötösre vizsgázott a program, de lássuk, hogy sikerült-e a fejlesztőknek a játék menetével is hozniuk ezt a szintet, lévén akcióközpontú szerepjátékot gyártani PSP-re egy elég merész próbálkozás. Persze nem a Square Enix-nek, akik a japán játékipar egyik jeles alakjai ebben a műfajban, ehhez nem is férhet kétség. Nem is végeztek kontármunkát!

A Kingdom Hearts: Birth By Sleep stílusát leginkább a lineáris úton haladó hátsónézetes akciójátékok kategóriájába lehetne helyezni, amihez egy árnyalatnyi szerepjátékos elemet is hozzávarrtak a fejlesztők alapként. Adott karakterünket hátulról láthatjuk, néhol kissé nehézkes irányítással és átlátható harcrendszerrel terelgethetjük a rövidke pályákon. Az univerzumon belül különböző világokat látogathatunk meg, amelyek mind-mind egy ismert Disney történetre építkeznek - persze akadnak kivételek is -, és a legtöbb ilyen világon belül van egy alapkonfliktus, amit ha megoldottunk, jön a fő-gonosz, ha azt is legyőztük, máris indulhatunk a következő világ felé. A mechanika tulajdonképpen ennyire egyszerű, túl tehát nem bonyolították a fejlesztők, ami persze nem is baj, inkább lássuk át és értsük a játékot, élvezzük jól felépített történetét, várjuk a fordulatokat, semmint belezavarodjunk a kezelhetetlen harc- és fejlődési rendszer útvesztőibe, miközben a program értékei elhúznak mellettünk, mint a vadludak.

Egy adott világon belül a legtöbb esetben néhány pályarészlet áll majd a rendelkezésünkre, ezek teljesen változók, így példálózni felesleges, a linearitást, és a láthatatlan falakat azonban érdemes megjegyezni, mert mindkettővel találkozunk elég gyakran. A helyzet az, hogy bármerre is lépünk majd a játékban, ott a legtöbb esetben szörny terem, hol kisebb, hol érdekesebb, hol veszélyesebb, de legyőzésre váró ellenfelek próbálják megakadályozni továbbjutásunkat, amelyekkel kötelezően harcba kell szállni. A harcrendszer alatt hagyatkozhatunk nyers erőnkre, vagy különböző varázslatainkra is, de érdemes megtanulni - pontosabban megvásárolni - a jó mozdulatokat és a speciális támadásokat is, amelyekkel komolyabb eredményekre is szert tehetünk. Hogy pontosan milyen harci technológiák állnak majd rendelkezésünkre, arra külön most nem térünk ki, számtalan lehetőség közül választhatunk, amelyeket vagy a pályán elrejtett varázsládikákból, vagy a mentési pontok közelében elhelyezett boltokból vásárolhatunk meg magunknak.

#tv#

Érdemes kiemelni, hogy támadásainkat amolyan kártyapakli módjára saját magunk állíthatjuk össze. Választhatunk, hogy a csatában milyen mozdulatokat, varázslatokat vagy különleges italokat használhatunk fel villámgyorsan, tehát különböző kutakodás nélkül, lévén a harcok alatt nem tudunk az inventory-ban kotorászni, ott csak azt használhatjuk, amit korábban kijelöltünk magunknak. Egy különleges képességünknek hála - D-Links - lehetőségünk lesz más karakterek - például legyőzött ellenfelek - képességeit is felvenni egy rövid időre, amit elég gyakran érdemes lesz használni. Persze a harcokat lebonyolíthatjuk különböző speciális mozdulatok nélkül is, csak a szimpla bunyóval - ilyenkor is több kombó előhívható -, de az hosszútávon elég unalmassá tud válni, a főellenfelekkel szemben pedig remélem mondanom sem kell, semmit sem ér. A lekaszabolt kihívókból egyébiránt különböző színes egységek potyognak majd, amelyek színüktől függően életerőt töltenek fel, vagy fejlődéshez szükséges pontokat adnak, hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki az apróságok közül.

Apropó fejlődés! Milyen szerepjáték az, amiben nem tudunk szintet lépni? Nyilván semmilyen, szerencsére a Kingdom Hearts: Birth By Sleep betöltését követően lehetőségünk lesz a fejlődésre, azonban nem pont úgy, ahogyan azt megszokhattuk. Bár a keletről származó szerepjátékokban megszokott, felénk talán kevésbé, hogy a szintlépés itt nem jelent mást, mint az életerő megnövekedését, az újabb támadások feloldását, és azok hatékonyságának növekedését, tehát nincsen kijelölt irányban történő karakterfejlesztés, itt minden automatikusan történik, ami bár nyilván nem a legjobb megoldás, egyértelműen azért van így, mert a teljes koncepció és a játék menete sem követeli meg azt, hogy túlontúl részletes fejlődési rendszer kerüljön bele. A PSP-s Kingdom Hearts ugyanis nem erre épít, hanem sokkal inkább a változatos harcokra, valamint a történetre, és bár lineáris az egész játék, a bejárható pályarészletek sem túl nagyok, unalomba így sem fullad, a "hajts és jobb leszel" szemlélet pedig leegyszerűsítve is működik, nem kell ahhoz bonyolult szisztéma.

A játék menetéről ennél többet nehezen lehetne írni, hacsak bele nem megyünk az idegesítő részletekbe, ám ezt inkább hanyagolnánk, és elmondanánk, hogy mik a kötelező rossz momentumai a programnak. Az egyik ilyen a kissé bonyolult kezelőfelület lenne. Magával az irányítással nem lennének gondok, ha csak az alap harci mozdulatokat kellene használnunk. Ellenben amint megjelennek a speciális támadások, máris kezdünk belezavarodni a dologba, ugyanis egyik kezünkkel mozgunk, figyelünk az ellenfelekre, míg a másik kezünkkel eközben váltogatunk a különleges ütések és varázslatok között, amelyekből magasabb szinteken akár nyolcat is kipakolhatunk magunknak a bal alsó sarokba, és ha éppen keressük valamelyiket, akkor az biztosan elvesz pár másodpercet a harcokból, és mivel minden valós időben zajlik, ezért a legtöbb esetben inkább nem is használjuk ezeket. Ha körökre osztott harc lenne, vagy mint például a Witcher esetében, megállítható lenne a csata, akkor ez a rendszer tökéletesen működne, egy szavunk nem lenne, így azonban paff a bűvös sárkány.

Ugyanakkor nem csak ezt nem sikerült jól kiviteleznie a Square Enix társaságának. Főleg a főellenfelekkel megvívott csaták alatt vehetünk ugyanis észre két orbitális hiányosságot. Az egyik, hogy az ilyen nagy dögök legyőzése általában mindig brutálisan nehéz, és bár túlvilágra küldésük néhány egészséget regeneráló ital mellett nem lenne azért annyira nehéz, a rossz kamerakezelésnek köszönhetően gyakran olyan gyorsan képesek elföldelni minket, hogy még arra sincs időnk, hogy kimondjuk: fluxuskondenzátor. Gyakran ugyanis a kamera olyan érdekes dolgokat művel, hogy a legnagyobb küzdelemben megfordul körülöttünk, így az ellenfél helyett a mi tökfejünket láthatjuk, amire egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak, ellenben az ellen támadásait nagyobb érdeklődéssel néznénk, pláne, ha életerőnk sincs a helyzet magaslatán. Ezek értelmében kicsit értetlenül állok a külföldi magazinok - szerintem - túlértékelt pontszámai előtt, ilyen óriási hibák mellett ugyanis egyértelműen nem érdemel a program tökéleteshez közeli pontszámokat, legyen bármennyi más erénye.

Viszont, hogy ne egy negatív gondolatmenettel térjünk rá a summázásra, érdemes megemlíteni a kinézetet, és a hanghatásokat, amelyek bizony akárhogyan is nézzük, erősségei lettek a Birth By Sleep-nek. A fejlesztők mesterien ötvözték nekünk a Final Fantasy-ból ismert keleties motívumokat a Disney maximálisan nyugatias vonásaival, ebből az egyvelegből pedig egy nagyon érdekes és látványos kinézet lesz a végeredmény, amire csak és kizárólag elismerően bólinthatunk. Szintén hatásosak a harcok közben használt effektek, és maga az egész környezet - bár kicsit silány a felhozatal - színes megvalósítása. Szerény véleményem szerint sikerült jó munkát végezniük a szinkronszínészeknek is, gyakran egy PlayStation 3-as cím esetében nem hallunk ilyen kiváló munkát, mint amit itt végzett néhány színész, egyedül a zenék kicsit idióta jellegével nem tudtam mit kezdeni, az lehetett volna azért jobb is. Összességében tehát egy hibáktól nem mentes, de jó és pörgős sztorival, látványos harcrendszerrel, valamint egy érdekes koncepcióval megáldott videojáték született a Sony hordozható masinájára, aminek nem sikerült ugyan az idei felhozatal élére állnia, de a vezető mezőnyben van, ehhez nem is férhet kétség. Kár, hogy azokat az ökörhibákat elkövették a fejlesztők...