Kinect Star Wars teszt

Noha a lézerkardozás mindig is lázba hoz, ekkoriban még nemigen voltam híve az olyan szakrális dolgoknak, mint az Erő, de mihelyst a LucasArts feltöltötte első Kinect Star Wars trailerét a LukeTube-ra, szavamra, magam is úgy éreztem, mintha millióan kiáltottak volna fel rémülten, aztán néma csend... Felháborodottsággal vegyes döbbent csend volt ez, főként a galaktika Jedi-rajongóinak részéről, akiket én találóan a Csillagok Háborgóinak nevezek. Mindazonáltal valahol érthető volt ez a fajta méltatlankodás, hisz LucasArts-ék éppen egyik gyermekkori álmunkat tették ki a blamázs veszélyének azáltal, hogy egy kiforrottnak semmiképp sem nevezhető technológiára alapozták legújabb terméküket. Mert bizony a Kinect igencsak gyerekcipőben jár még, és vitathatatlan hiányosságai okán sajnos a Kinect Star Warson csattan az ostor, amely így azontúl, hogy néhány nap alatt mintegy három kilóval könnyített rajtam, sajnos nemigen tudott többet nyújtani.

Ejnye, Yoda! Ilyet nem illik mondani egy hölgynek...

Nekem azonban még csak meg sem fordultak ilyen gondolatok a fejemben: fiatal voltam és kellett a pénz, ráadásul úgy lehettem Jedi, hogy közben sem szocializálódnom nem kellett, sem pedig lézerkardra nem kellett költenem azt a pénzt, amit oly fáradtságos munkával könyörögtem ki apámtól. Álmomban sem remélhettem volna jobbat. Fel is kattintottam láthatatlan lézerkardomat, hiszen a Jedi rendnek szüksége volt rám; ide nekem a Coruscant is! - gondoltam nagy lelkesen. Az első pofára esés nem is váratott sokat magára. Alig töltöttem el másfél órát virtuális Jedimet irányítva, máris gyanítani kezdtem, hogy ez a küldetés bizony aligha fog egy-két óránál tovább lekötni - megérzésem pedig nem csapott be. Szavakkal meg sem kísérlem körülírni azt a csalódottságot, amit a "kampánynak" csak kis jóindulattal nevezhető részben éltem meg.

Alig 2-3 órás Jedi Destiny-s kalandjaim során egyszer sem éreztem úgy, hogy magával ragadna a hangulat, feladataim pedig - néhány kivételtől eltekintve - monoton egymásutánban követték egymást. Mindenekelőtt részt vettem egy gyorstalpaló Jedi oktatásban, mely során megtanultam kordában tartani az Erőt, no meg indulataimat, ugyanis az elém táruló látványtól egész egyszerűen elborzadtam. Miért kell minden Kinect terméknek rondának lennie? Miféle berögződés ez? A felvonultatott karakterek közül legfeljebb C3PO-t és R2-t tekinthetjük kidolgozott szereplőnek, a többiek azonban sokszor úgy festenek, mint az öntött műanyag katonák, sok esetben pedig kénytelenek vagyunk megbarátkozni a pixel-moslékos vályúból származó textúrákkal, főleg ami a környezetet illeti. Arról nem is beszélve, hogy egyes jeleneteknél az FPS valahol a mérce 10-es fokánál agonizál, kivált akkor, ha esik az eső. Tudom, hogy réges-régen vagyunk egy messzi-messzi galaxisban, na de azért kérem... Ki gondolta akár csak egy percig is, hogy jó lesz ez ide vidékre?

Jesszus, de randa vagy!

Egy Han Solós manőverrel kanyarodjunk is vissza a kalandokhoz, de ne aggódjanak a mélyen tisztelt Olvasók, nem időzünk itt sokáig. Már csak azért sem, mert ezekről a kalandokról még egy valamirevaló protokoll droid sem igen tudna áradozni, tekintve, hogy küldetéseink másból sem állnak, mint vagdalkozásból, ugrabugrálásokból és... no, igen, olykor légrobogóra is pattanunk, meg űrhajóból gépágyúzunk, de ezek inkább izomlázat, mintsem élvezetet okoznak, a karunkat ugyanis mindvégig magunk előtt kell tartanunk, amolyan "Superman-pózban", egy-egy ilyen küldetés pedig akár negyed óráig is eltarthat. Ám ez talán meg sem kottyan a bejáratott Jedi mestereknek, akik ekkorra már minden bizonnyal szétrúgkapálták a nappalit néhány korábbi misszió során, amelyekben droidok, fejvadászok és Sithek ellen keltek birokra - ez így valójában remekül hangzik, a helyzet azonban az, hogy a roppant korlátolt mozdulatsoroknak hála a harcrendszer is előbb lesz fárasztó, mint szórakoztató... Sőt, egyes esetekben meglehet, kimondottan szánalmasnak fogják találni. De ha valamilyen különös oknál fogva még mindig élveznék a dolgot, hát akkor a "Boss-harcok" (a kampányban maximum 3-4 darab) kétségtelenül elveszik a kedvüket.

#tv#

Ezek a mérkőzések ugyanis, noha saját különbejáratú módot is kaptak, kimondottan lehangolóak és jókora csalódás veszélyének teszik ki a táv-Jediket. A szóban forgó boss-fightok egytől-egyig ugyanazon 3 szakaszból állnak, ezek nevezetesen: védekezés, kard-összeakasztás és támadás, aztán vissza az elejére. És még mielőtt azt képzelnék, hogy a védekezés talán éppen egy Jedihez méltó kihívást fog jelenteni, újfent le kell törnöm lelkesedésüket, minthogy ellenfeleink mozdulatai olyan lassúak, ezáltal olyan kiszámíthatóak - ráadásul a csapások csak 4 irányból érkezhetnek -, hogy épp csak meg nem tárgyalják velünk, honnan üssenek legközelebb. Aki kihívást keres, annak a kardösszeakasztásra hívom fel a figyelmét: ám ez a kihívás, fájdalom, de itt sem finomra hangolandó ügyességünkből, sokkal inkább a Kinect ügyetlenségéből ered, a szenzor ugyanis gyakran nem hajlandó tudomásul venni, hogy éppen lökünk, fejelünk vagy rúgunk, stb.

Ezer bocs, esküszöm, hogy nem szándékos volt!

A helyzet legnagyobb bánatunkra a Duel of Fates-ben sem változik, mi több, ez a szimuláció szakasztott mása a kalandjaim során átélt kardpárbajoknak: semmi újdonság, semmi motiváció, ha csak az nem, hogy megfelelő rangnál akár Dooku gróffal vagy Vaderrel is megvívhatunk.

És ha már a módoknál tartunk, szökelljünk is át a következőre, amelyben az Erőre nem, de tánctehetségre annál nagyobb szükségünk lesz. Bevallom, roppant vegyes érzelmeket ébresztett bennem a Galactic Dance-Off, amely a Dance Central amolyan butított koppintása akar lenni, és nem véletlen biggyesztettem oda azt a "butított" szót, ez a mód ugyanis semmi esetre sem nevezhető kifinomult táncjátéknak. Olykor akkor is kapunk pontot, ha az égegyadta világon semmit sem csinálunk, vagy csak ide-oda mozgatjuk a kezünket. A nem éppen kielégítő játékélmény mellett ráadásul a franchise mintegy megszentségtelenítését is kénytelenek vagyunk időről-időre eltűrni, így például a fagyasztó kamrában vehemensen táncoló Han Solo, és a Jabba fogságában szintúgy átszellemülten ropó Leia hercegnő látványával kell megbarátkoznunk, ami részemről nemigen ment. Amikor pedig a hidegvérű Palpatine is elkezdte rázni, no én akkor fordultam ki ebből a módból.

C3PO ProtoCOOL droid vagyok!

Ráncolt homlokomat és elhűlt grimaszomat egy Rancor Rampage móddal kívántam kisimítani, ami hellyel-közzel sikerült is, mert mint tapasztaltam, Rancornak lenni mulatságos dolog és semmiféle felelősséggel sem jár. Kedvünkre rombolhatunk keresztül a városon/falvon, ami éppen adva vagyon, közben pedig kedvünkre fogyaszthatjuk a népességet, vagy éppen hajigálhatjuk őket, kinek mi tetszik. Az időnként ránk rontó katonák és robotok szinte semmi veszélyt sem jelentenek ránk nézve az első pályákon. Ebben a módban csupán az nem tetszett, hogy a rendelkezésünkre álló hely igen szűkös, és folyvást feladatokat "kell" teljesítenünk: megfelelő távolságra dobni az embereket, robotokat, megenni a megfelelő számú embert/robotot és így tovább... Az élvezet azonban kettős, hisz akármekkora katasztrófát is okozunk az éppen aktuális faluban, biztosak lehetünk benne, hogy kétszer ekkora pusztítás nyomaival kell majd szembesülnünk a nappaliban. Oda se neki! Engem ezért fizetnek - jelentettem ki büszkén.

A fentebbi módokhoz talán egyikük sem fog óráról-órára visszatérni, hanem ami a Pod Racing módot illeti... Azt kell mondjam, ha tehettem volna, alighanem csak ezt vállalom be, minthogy azonban a LucasArts egy egész karrier-hegyet sózott a táv-Jedik nyakába, nos ez a fajta porciózás sajnos szóban forgó elemünkre is rányomta a bélyegét. Ellenben a sokkal később egy messzi-messzi galaxisban kiadott Star Wars Episode One: Racer-rel ez a mód roppant lineárisra sikeredett, az irányítással pedig alaposan meggyűlik majd a bajunk. Bár fogatunk vezérlése önmagában meglepően kielégítő, azonban időnként olyan mozdulatokra kényszerülünk, amik minden további nélkül a falba vezetnek minket. A fogatunkra cuppanó droidokat vagy patkányokat például egy söprő kézmozdulattal vagyunk kénytelenek eltávolítani járművünkről, csakhogy ugyanezen kézmozdulatnál fogva fogatunk sajnos óhatatlanul letér az útról, hogy gellert kapjon valami fatörzsön vagy falon. Mindezek ellenére azonban rendkívül szórakoztatónak találtam a futamokat és a mai napig szívesen űzném.

Jahj, hogy én mennyire utálok hétfő délelőtt kocsikázni a belvárosban!

Epilógus:
Őszintén megvallom, ha tudom, hogy ez a távmunka ilyen gyatrán kivitelezett, talán sosem áhítozom arra, hogy elvállaljam. Márpedig sejthettem volna, hogy ennek a projektnek még nem jött el az ideje, hiszen elég csak a Kinect technológiai korlátaira gondolnunk, és máris gyaníthatjuk, hogy ez a nap még nem az a nap...

Hogy kifejezetten rossz lenne? Azt nem mondanám, de az kétségtelen, hogy még sok önjelölt Jedit fog lelombozni hangzatos címével a LucasArts, köztük bizonyára számos casual Jedit is. Mert 4 meglehetősen kiforratlan mód sajnos kevés ahhoz, hogy maradandó élményt nyújtson, és a Kinect Star Wars-t nemhogy a "Star Wars" cím képtelen volt elvinni a hátán, de még jól oda is sózott annak néhány ízben.

Megéri próbát tenni vele.
Amennyiben tíz éven aluliak vagyunk.
És nincs más.

Száguldás, fogat, szerelem...