Jumanji: The Video Game teszt

2019. november 28.
49.2112
iPet profilja, adatai
iPet
Vannak olyan játékok, amikről egyszerűen érzed, hogy rosszak lesznek. Persze ennek kategóriáját nem tudod azonnal belőni, hiszen simán benne van egy Korda Gyuri bácsi féle cuki bénázás, amin azért lehet szórakozni. Ugyanakkor ott a másik oldal, amikor sikítva tépnéd ki a saját szemedet, annyira elviselhetetlenül tragikus az összkép. Na, a Jumanji: The Video Game még ezt is képes volt alul/felülmúlni.


Nem is olyan túl régen adott volt az árukapcsolt programok műfaja. Ide azok az anyagok tartoztak, amiket egy bizonyos film/képregény mellé szántak némi extra profit reményében. Ezek a játékok a legtöbbször még az átlagos szintet sem ütötték meg, de az esetek nagyobbik részében inkább a fércmunka jelzővel illettük őket.

Biztos mindannyian találkoztatok már e jeles osztály képviselőivel (főleg ha kisgyermekesek vagytok). No, a Jumanji úgyszintén ide váltott jegyet és büszkén, dagadó mellkassal hozza, amit a kategóriától elvárunk, sőt, még rá is tesz egy lapáttal.

Nézek előre, okosan

Nézek előre, okosan


Természetesen a megegyező című filmből készült ez a csoda. Pontosítok: a 2017-es Jumanji: Vár a dzsungel című eposz kivonata, nem pedig az 1995-ös, Robin Williams-féle változaté. Valamiért megnéztem moziban a dolgot és összesen kettő dolog maradt meg bennem róla. Az egyik, hogy mennyire gyűlölöm Kevin Hartot, a másik pedig Karen Gillan haspólója. Tudom, felszínes vagyok, na. Azt viszont semmilyen formában sem értem, hogy a Funsolve/Outright Games milyen apropóból készítette el ennek digitális változatát.

Vajon mit láthattak ebben? Vagy ők is olyan túrára vonultak el, mint Erlich Bachman a Silicon Valley vonatkozó részében (ha nem ismered ezt a sorozatot, azonnal kezd el nézni)? Mindegy is, a lényeg, hogy ide álmodták nekünk a világ nyolcadik csodáját. Már az indításnál megcsodálhattam azt a minőséget, amit a későbbiek folyamán állandósult, de itt még csak játszadozott velem, mint egy makrancos dáma, aki először bokáját villantja meg kérőinek.

Mivel volt külön tutorial rész, ezért gondoltam nem árt, ha megismerkedem jobban az alapokkal. Kezdjük a tényekkel: tesztalanyunk egy külső nézetet használó, erősen csapat orientált akciójáték, ahol a filmből/filmekből megismert négy hőssel kell kommandózni.

A játék egyetlen pozitívuma

A játék egyetlen pozitívuma


Ezt megtehetjük lokális coop segítségével, de tolhatjuk online is. Azaz utóbbi nem egészen igaz, mert a lehetőség adott, de valamiért nem indult el, gondolom elfelejtettek szervereket dedikálni az ügynek. A játékmenet abból fog állni, hogy választott hősünket terelgetve először összeszedünk négy darab Jumanji ereklyét, majd megoldjuk a csapdákkal teli folyosót, aztán aktiválunk egy nagy követ. Ezt megtesszük nagyjából négyszer egy pályán, majd hirtelen véget is ért az adott szekvencia, mi meg a menüben találjuk magunkat.

Összesen négy darab eltérő szint van, ami olyan másfél-két órás elfoglaltságot nyújt, aztán tulajdonképpen ki is pörgettük a címet. Igen, tényleg ennyiből áll az egész, ráadásul abszolút vérlázító, hogy mindenhol pontosan ugyanazt kell csinálnunk. Minden szereplőnek eltérő lőfegyvere van, kapunk karakterenként egy darab különleges képességet és csókolom.

Nincs benne se fejlődési rendszer, se extra skillek, semmi. A pályáknak csak a témája változik, amúgy ugyanaz a három darab ellenfél fog életünkre törni. Meg az orrszarvúak, amik instant halált okoznak, mert kemények. Ja, igen, összesen három életünk van, ha elfogynak, kampec Dolóresz, kezdhetjük újra az egészet.

Ezaz, fuss bele a kaszába, jó dolog az

Ezaz, fuss bele a kaszába, jó dolog az


Ez eddig csak simán végtelenül unalmas és bárgyú. Amitől igazán pusztító lesz, az a külcsín. Nálunk a Switch verzió járt tesztelésen, simán lehet, hogy a többi konzolon/PC-n szebb a történet, de itt, húha. Nem nagyon tudom, hogyan adhatnám vissza azt a szennyet, amit a "fejlesztők" nyakunkba öntenek. Szerintem valami PSP-s motort használhattak, annak is a hőskorából.

Igyekeztek rajzfilmszerűen cukivá tenni a látványt, de ebből torz alakok, kétezres éveket idéző animációk, álkapocs szaggató pályák gurultak ki végül. Nem is nagyon tudom, milyen jelzőket használjak még, de inkább nézzétek meg a csatolt screenshotokat, beszéljenek azok helyettem. A grafikus csapást képesek voltak még tetézni technikai bakikkal (remélem patch érkezik majd!), valamint a szereplőktől kölcsönzött, humorosnak szánt egysorosokkal.

Jól áll az éjszaka

Jól áll az éjszaka


Amikor Jack Black karaktere elsüti milliomodjára is a sad face kommentjét, akkor már szét akartam verni szegény Switch-et a kanapén. Hirtelen nem tudom, mit kellene mesélnem még erről a förmedvényről, hogy garantáltan senki se nyúljon hozzá, még sokkos állapotban se. Szerintem mindent elmond róla, hogy egyetlen kibővített mondatban össze lehetett foglalni a lényeget.

Pontozásnál talán még sosem voltam ennyire egyszerű helyzetben. Ha nem lenne elég a fenti ötezer karakterben tálalt halom, akkor vessetek még egy pillantást az árára. Szűk két órányi szórakozásért elég borsos felárat kérnek el. Ugye, hogy mennyivel jobban néznek már ki a Black Friday-es vízforralós akciók? Viccen kívül, kerüljétek el ezt, nagyon messziről.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Jumanji: The Video Game (XBOX ONE)11.799 Ft

Jumanji: The Video Game (Nintendo Switch)11.799 Ft

Jumanji: The Video Game (PS4)11.799 Ft

Jumanji: The Video Game teszt / Tesztplatform: Nintendo Switch

messze kerüld el!
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2019. november 08.
  • Ár: 11.799 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Letörölhettem a Switch-ről
  • Mindenben is gyenge
  • Viccen kívül, nincs elég hely felsorolni mindent
  • Ne vedd meg
  • Tényleg ne vedd meg
  • Még ha a gyermeked sír, akkor se vedd meg
  • Hang
    2
  • Grafika
    2
  • Játszhatóság
    3
  • Hangulat
    2
2.3
9 hozzászólás

Direktor

1 hete

Legalább röhögtem egy jót!

válasz erre

Tommy

1 hete

Az...... Komooooly... Ez még mobilon is csúnya lenne.

válasz erre

totyak

1 hete és 1 napja

Ha van egy felesleges példányotok pc-re, vagy ps-re, dobjátok át nekem nyugodtan. Ez annyira shitnek látszik, hogy engem már ezért érdekelne (csak nem 12k-ért)

válasz erre

petrovicsz

1 hete és 2 napja

Volt már ilyen kevés pont... VALAHA?

válasz erre

Gólem

1 hete és 3 napja

Gondoltam hogy **** lesz, de nem hogy ennyire!

válasz erre

Mordorer

1 hete és 3 napja

Imádtam ezt a tesztet, hihetetlenül jól szórakoztam!

válasz erre

VaPe

1 hete és 3 napja

Nagyon kemény az értékelés bazdmeeeeeeg!!!!!!!!!

válasz erre

Patrik94

1 hete és 3 napja

Korrekt teszt. Már a videókon is szégyen volt.

válasz erre

muki

1 hete és 3 napja

Az a grafika geeeeeecccc sírok!!!!

válasz erre
Jumanji: The Video Game
11.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljagery1113 profiljaWickedSick profilja5t3v3nk3 profilja