Hidden Agenda teszt

2017. november 25.
68.9322
adriano profilja, adatai
adriano
Emlékeztek még, milyen volt a zseniális Heavy Rain, vagy a szintén egész jól sikerült Until Dawn? Utóbbi játék készítője, a Supermassive Games csapata most ismét az interaktív filmek vizére evez, és ezúttal még jobban elmossa a két műfaj közti határt. Ha még hozzáadjuk azt is, hogy a Sony új PlayLink rendszerének köszönhetően kontroller helyett már az okostelefonunkkal irányítunk, valamint hogy barátaink is aktívan bekapcsolódhatnak, akkor egyre érdekesebbé válik a dolog. Bemutatkozik a Hidden Agenda.


Tehát miről is beszélünk? A Hidden Agenda egy bűnügyi thriller, ahol a főhőst (vagy főhősöket) ugyan közvetlenül nem mi irányítjuk, de fontosabb döntéseik fölött már miénk a kontroll. Választásainknak aztán természetesen a későbbiekben következményei lesznek, amelyek lehetnek kisebbek, jelentéktelenebbek, de akár egészen sorsfordítóak is. A pillangó-effektust bizonyára már a legtöbben ismeritek, itt is pontosan erről van szó.

Az alapfelvetést tehát már nem újdonság, de itt egy csavart is vittek a dologba, mégpedig a közösségi játék lehetőségét. Természetesen egyedül is tolhatjuk, ekkor minden döntés ránk marad, de akár plusz négyen is beszállhatnak, ekkor az a választás győz, amelyikre többen húzták a kurzort a telójukon, ebből kifolyólag maga a sztori is a többség akarata szerint halad. Demokrácia, kérem szépen.

Én a nyomkereső vagyok, nem a Batman.

Én a nyomkereső vagyok, nem a Batman.


Annyira nem lehet szerteágazó a sztori, mint mondjuk a már emlegetett Heavy Rain esetében, itt némileg még passzívabb szereplők vagyunk, mint ott, de a beleéléssel nincs probléma arra a két órára, ameddig tart a sztori. Igen, jól olvastátok, csak egy filmnyi hosszúságú az egész, én ennek előtte nem néztem utána, és eléggé pofon ütött, mikor megindult a stáblista. Csak néztem magam elé, hogy ez tényleg csak ennyi volt?

Éppen a rövidség miatt viszont tényleg érdemes többször is végigjátszani a játékot, és megfigyelni, hogy tényleg milyen drámaian is megváltozhatnak az események, új döntéshelyezetek, sőt, új szereplők is felbukkanhatnak, akikről addig lemaradtunk. Legalább kétszer tehát mindenképp érdemes nekiülni, én is ennyinél tartok, de egy harmadikat még beterveztem-így talán mondhatjuk, hogy négy-hat óra azért van benne, persze még az sem túl sok.

Ha ezt látod az erkélyről, akkor valószínűleg túltoltátok a házibulit.

Ha ezt látod az erkélyről, akkor valószínűleg túltoltátok a házibulit.


Nem csak döntéshelyzetek elé állítanak azonban bennünket, vannak itt akciójelenetek is, úgymond quick-time eventek, amiket viszont kontroller hiányában szintén nem a klasszikus módon kell elképzelni. Miközben üldöznek minket, vagy mi üldözünk, vagy lőni kell, vagy bármi hasonló történik, akkor tévé képernyőjén megjelenik egy kis ikon, a feladatunk pedig az, hogy a kurzort a telefonunkkal pillanatokon belül ezen az ikonon belülre irányítsuk.

Fontos megjegyezni, hogy nyilván ezek az akciójelenetek sem csak dísznek vannak itt, kimenetelük nem szükségszerűen ugyan, de változtathat a történet menetén. Van köztük olyan, amit ha elrontunk, akkor kb. nem történik semmi, de van olyan is, amelyen minden addigitől függetlenül áll vagy bukik a játék pozitív befejezése. Igazságtalan? Talán. Egy kicsit.

A lehetséges opciók, mikor a csapatod veszít a nyeretlen utolsó ellen.

A lehetséges opciók, mikor a csapatod veszít a nyeretlen utolsó ellen.


Ha már az igazságtalanságnál tartunk, akkor beszélek egy kicsit a harmadik feladattípusról is, ami a nyomozás, vagy inkább nyomkeresés. Hősünk bemegy valamilyen szobába, ami egyszer csak kimerevedik, nekünk pedig szintén a telefonos kurzor segítségével át kell pásztáznunk, mint egy nagyítóval, és meg kell találnunk három nyomot. Ezek közül némelyik nagyon nagy hatással van a nyomozás egészére, ennélfogva a teljes sztorira is.

Ez is rendben is lenne, jó ötlet, meg minden, de hogy mi a búbánatért kell ezt is quck-time event módjára, sietve, megadott rövidke idő alatt véghezvinnünk, az számomra érthetetlen. Képzeljük el, ha a valóságban is így helyszínelnének. "Lajos, kutasd át a házat, de ha öt percen belül nem vagy itt valami használhatóval, akkor elmegyünk és lezárjuk az ügyet, tudod az ebédidő, meg a postára is be kell ugrani!" Sok ügyet nem oldanának meg, annyi szent. A játékmechanika többi eleme jól működik, és ez is jól működne, kár érte, hogy a siettetéssel így elrontották. Gondoljatok bele, milyen rossz azért lemaradni fontos sztorielemekről, mert nem találtatok meg valami apróságot, ami tíz-húsz másodperc múlva már tuti meglett volna.

A francba, ez volt az utolsó gyors.

A francba, ez volt az utolsó gyors.


A sztori maga egyébként rendben van, a Hetedik c. film óta meglévő klisékre is épít ugyan, de ez szinte műfaji sajátosság, és ha jól használják őket, akkor nincs baj, itt pedig elég jól sáfárkodnak velük. Helyet kapnak az ilyen filmekben és játékokban sokszor felmerülő kérdések: A főhős, Becky Marney nyomozó talán végig téved? Esetleg a kollégái rejtegetnek valamit? Mi történhetett a múltban, ami idáig vezetett? A játék tehát tulajdoképpen a mostanság a mozikban is újraéledő thriller-műfaj egyik korrekt darabja, interaktív formában.

Az írás minőségével sok modern thrillerhez hasonlóan néha gondok a vannak. Itt is előfordul, hogy a szereplők helyenként életszerűtlenül viselkednek, vagy gyengék a motivációik, de ez tényleg sokkal inkább a zsanra hiányossága, mintsem a játék hibája. Sokkal nagyobb baj -főleg egy ilyen "választásos"- játéknál, hogy ha nem érjük el az írók által megálmodott végkifejletet, akkor csak egy hihetetlenül összecsapott, félbevágott valamit kapunk. Úgy lett volna tökéletes ez a dolog, ha minden konklúzió rendesen ki van találva, főleg, ha már ilyen rövid a történet.

A hirdetésben szebbnek tűnt a ház.

A hirdetésben szebbnek tűnt a ház.


A sztori mellett van egy úgynevezett kompetitív játékmódunk is, amelyet csak többen játszhatunk, és amely módból a játék címe is származik. Itt minden játékos "Hidden Agenda"-kat, modjuk úgy titkos feladatkártyákat kap, és úgy kell terelnie a beszélgetéseket, irányítania a többiek játékát, hogy az ő feladatai teljesülhessenek. Ha van megfelelő számú angolul kiválóan beszélő barátunk, akkor egész jó kis fun lehet ebből.

Beszéljünk pár szót a technikai oldalról is. Egy interaktív filmnél nagyon fontos a grafika, ami egy kicsit kétarcú lett a Hidden Agenda esetében. A szereplők arca, és úgy az emberi modellek egésze nagyon szépen kidolgozott, a mimika, a reakciók ábrázolása szinte teljesen életszerű, viszont a környezet már jóval kopottasabb.

Pókerarc level 99.

Pókerarc level 99.


Ezzel valószínűleg maguk a készítők is tisztában vannak, hiszen nagyon sok az olyan snitt, ahol a kamera az arcokra közelít. A grafika két arca közül az egyik tehát az arc (bocs), a másik pedig a környezet, amelyben szerepelnek. Egészében véve szépnek mondható, szerintem a grafika pontszáma hűen tökrözi a valóságot, csekkoljátok.

A szinkronhangokkal szerencsére szintén nincsen probléma. A szereplőknek profi színészek kölcsönözték a hangjukat, Becky nyomozónak például Katie Cassidy, aki néhány ismertebb címben, például a Supernaturalban vagy a Taken-ben is szerepelt. Becky szimpatikus és könnyű vele együtt érezni, de a többi karakter is teljesen jól kidolgozott, hasonló thrillerekben sem látunk sokkal jobbakat, gond nélkül viszik a hátukon a történetet.

És most kijelölöm a holnapi fánkfelelőst.

És most kijelölöm a holnapi fánkfelelőst.


Jó kis program lett a Hidden Agenda, ráadásul mint láthatjátok, az ára is baráti. Aki hozzám hasonlóan rajong ezért a stílusért, az semmiképpen ne hagyja ki, de néhány bosszantó, főleg írásbeli hiányosság miatt nem lesz olyan klasszikus, mint a például a Heavy Rain. A Supermassive Games csapatára miendenesetre érdemes lesz odafigyelni, az Until Dawn óta jó irányba haladtak -például elhagyták az ottani gagyi irányítást-, és ha így megy tovább, akkor a műfaj etalonja, a Quantic Dream még komoly kihívóra is találhat. Mi, az interaktív mozi rajongói pedig ennek csak örülhetünk.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

PlayLink bundle: Hidden Agenda, Knowledge is Power, SingStar Celebration, That´s You (PS4)13.157 Ft

Hidden Agenda (PS4)5.289 Ft

Hidden Agenda teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

jó lesz ez!
  • Stílus: Kaland
  • Megjelenés: 2017. december 19.
  • Ár: 5.289 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Filmszerű élmény
  • Jó karakterek
  • Többen is játszható a történet
  • Újszerű irányítás
  • Meglehetősen rövid
  • A nyomkeresés miért quick-time?
  • Néhol hiányos, összecsapott írás
  • Hang
    8
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    8
7.5
13 hozzászólás

Ronalddo

2 hete és 2 napja

Jalapeno írta:
Akinek gond az angol, annak jo hirem van: van benne magyar felirat es szinkron is.
https://www.youtube.com/watch?v=4rAwDQgsVjw
Fura hogy Marco ezt a hsz-t még nem törölte!

válasz erre

WarriorAutobot

2 hete és 2 napja

Jalapeno írta:
Akinek gond az angol, annak jo hirem van: van benne magyar felirat es szinkron is.
https://www.youtube.com/watch?v=4rAwDQgsVjw
Ez be****ás!
Én meg most játszottam végig az Until Dawn-t, akkor ez is kell és ide becsatlakozhatnak a tesóim is.

válasz erre

Jalapeno

2 hete és 3 napja

totyak írta:
Ne szivass, de király Mondjuk nem tudom, hogy kvázi konkurencia videóját linkelni mennyire jó ötlet.
Hoppla, erre nem gondoltam. Bocsesz csak gondoltam megmutatom, hogy van benne magyar. De akkor toroljetek nyugodtam.

válasz erre

totyak

2 hete és 3 napja

Jalapeno írta:
Akinek gond az angol, annak jo hirem van: van benne magyar felirat es szinkron is.
https://www.youtube.com/watch?v=4rAwDQgsVjw
Ne szivass, de király Mondjuk nem tudom, hogy kvázi konkurencia videóját linkelni mennyire jó ötlet.

válasz erre

Jalapeno

2 hete és 3 napja

Akinek gond az angol, annak jo hirem van: van benne magyar felirat es szinkron is.
https://www.youtube.com/watch?v=4rAwDQgsVjw

válasz erre

adriano

2 hete és 4 napja

totyak írta:
Szerintem ez nagyon jól néz ki, nekem biztos, hogy tetszene. Fel is írom a listámra. Bár nem tudom, hogy mennyire érteném, gyenge az angolom.
Háát az angol nagyon kell ezeknél szerintem, de ha szoktál mondjuk angol feliratokkal filmezni, akkor itt sem lesz gond

válasz erre

adriano

2 hete és 4 napja

Vidoros írta:
Ránézésre nekem a graf bejön de ezek szerint élesben más.
Az emberek kidolgozása kiváló, azon kívül olyan semmi extra meglátszik rajta a három éves motor. De végképp nem csúnya

válasz erre

totyak

3 hete

Szerintem ez nagyon jól néz ki, nekem biztos, hogy tetszene. Fel is írom a listámra. Bár nem tudom, hogy mennyire érteném, gyenge az angolom.

válasz erre

Direktor

3 hete

Mondjuk ha ilyen rövid akkor még olcsóbbnak kéne lennie. Oké egy átlagos PS4 árhoz ez nem sok de akkor is.

válasz erre

zender

3 hete és 1 napja

Régen imádtam ezt a stílust, de már nem szeretem. Gyorsan lemegy, alig lehet beleszólni... Nem olyan jó.

válasz erre

Vidoros

3 hete és 1 napja

Ránézésre nekem a graf bejön de ezek szerint élesben más.

válasz erre

Tommy

3 hete és 1 napja

Teljesen abban a tudatban voltam hogy ez horror lesz! Még jó hogy nem vettem meg!

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Hidden Agenda
5.289 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljaLaci721 profiljagery1113 profilja