Egy kicsit lehet, hogy értetlenül álltok egy olyan anyag tesztjénél, ami hivatalosan tavaly augusztusban került fel a digitális polcokra. Akkor a komplett szerkesztőség oda meg vissza volt ettől a stufftól, de hivatalos magyar forgalmazás nem volt a digitális piacon kívül, így el kellett engednünk a dolgot. A Hellblade viszont pár nappal ezelőtt megjelent fizikai hordozón is, ennek örömére pedig azonnal bezsákoltunk egyet és kicsit megkésve, de elétek tárjuk Senua (ön)feláldozását.
Rettentően nehéz épkézláb tesztet írni a kalandról, mert olyan elemeket használ fel, ami az emberi psziché mélyére hatol. Olyan érzéseket, képeket, hangulatokat idéz meg, amit szerintem a legtöbben igyekszünk valahova jó mélyre eltemetni magunkban. Nos, hősünknek, Senuának erre nincs lehetősége, ugyanis születése óta meg van bélyegezve. Magában hordoz egy olyan elemet, amit csak sötétségként aposztrofál narrátorunk. Viszonylag ép elmével nagyon nehéz feldolgoznunk, hogy milyen lehet teljesen másképp látni a dimenziókat, az egész univerzumot. Felfogni sem tudjuk, milyen lehet törött mentális képességekkel élni az életünket.
Ugrunk jó pár évet az időben és egy szálkás, karcsú harcos nőt látunk, ahogy éppen megérkezik egy számára teljesen tiltott zóna kezdetére. Brutálisan meggyilkolt szerelme elveszett lelkéért száll síkra, ha kell, az istenekkel is. Innentől miénk az irányítás Senua fölött, akivel be kell hatolnunk a holtak birodalmába, Helheim-ba, le kell győznünk Helát és ki kell szabadítanunk az itt raboskodó, a valósághoz láncoló egyetlen pontunkat, Dilliont. Elnézést kérek a kicsit kusza összefoglalóért, de a stuff több ponton szakít az eddig megszokott sémákkal, így a teljes történetet visszautaló párbeszédek és videók formájában kapjuk meg, aminek felfedezését senkitől sem szeretném elvenni.
Mivel nem bábáskodott egyetlen kiadó sem a játék fejlesztésénél, így a Ninja Theory teljesen szabad kezet adott saját magának a megvalósítást tekintve, sehol sem kellett kompromisszumot kötniük, ami bizony meg is látszik az eredményen - mondom ezt abszolút dicséretként. A fejlesztés bizonyos szakaszaiba bevontak pszichológusokat és pszichiátereket, sőt, még különféle mentális betegségben szenvedő alanyok véleményét is kikérték. A végeredmény pedig mind látványban, mind pedig mondanivalóban abszolút ki fog mozgatni bennünket a komfortzónánkból.
A Hellblade nem gyerekeknek készült. 18 pluszos, amit ebben az esetben kéretik nagyon komolyan venni, hiszen olyan lelki és fizikai traumákat fogunk átélni, amit nem minden korosztály bír el. Mivel hősnőnk pszichéje nem ép, ezért állandóan sutyorgó hangokat hallunk magunk körül. Hol halkabban, hol pedig hangosabban, néha egymással vitázva, néha kommentelvén tevékenységünket, néha pedig veszélyre figyelmeztetvén, de mindig ott ólálkodnak a tudatunk peremén. Rajtuk kívül azonban érzékelünk még egy sokkal veszélyesebb dolgot, az illékony, de végig nyomunkban loholó, megfoghatatlan, de nagyon szilárd őrületet.
A nyomasztó, túlvilági érzés olyannyira ránk telepszik már az első perctől kezdve, hogy a kontrollert letéve mi is keresni fogjuk szobánk sötét sarkaiban a néma sikolyokat. Az igazi átéléshez mindenképp szükségünk lesz egy fejhallgatóra és az sem baj, ha sötétben, teljesen egyedül játszunk vele. Már csak azért is érdemes így kipróbálni, mert a hangkeverés minden idők legjobbjai között van, garantálva a teljes beleélést. A képi világ legalább ennyire durva. Az elbeszélés alapját az északi mitológia adja, amibe a fejlesztők elég keményen beleásták magukat. A kifejezetten változatos helyszínek tele lesznek brutálisan meggyilkolt emberekkel (a karóba húzás olyan sűrű, mint nálunk a tüntetés). Kalandozunk félelmetes erdőben, tengerparton, különféle erődökben és sok más helyen, ahol tényleg mindig a tudatunk peremén egyensúlyozik a lecsapni kész őrület.
Technikailag az abszolút élmezőnybe tartozik tesztünk alanya. A végletekig módosított UE4 dübörög alatta. Senua kis túlzással tökéletesen van megalkotva, de nem érheti panasz az ellenfeleket, a fény-árnyék hatásokat, meg úgy igazából semmit sem. Egy kivétellel: valamiért az erdők, illetve növényzet nem sikerült túl jól, itt sokszor bele lehet futni érdekesen kockásodó fűbe, görényül festő fákba. De ez tényleg csak egy apróság, a többi szegmens hihetetlen nagy odafigyeléssel lett megalkotva. Imádtam, amikor egy nagyon nyomasztó jelenet után napfényben fürödtünk, elűzve a sötétségben keringő démonokat, hogy utána a narráció páros lábbal taszítson egy sokkal rosszabb helyzetbe.
És hogy mit is fogunk csinálni a játék folyamán? Érdekes fejtörőket oldunk meg, valamint harcolunk, nem is keveset. Az első pont túlzás nélkül zseniálisan van megalkotva. Sokszor hallottuk már, hogy a megbomlott mentális egyensúllyal rendelkező emberek teljesen máshogy látják a világot. Nekünk is ezt kell kihasználnunk és rúnákat kell keresgélnünk, amiben főszereplőnk belső látása nyújt elengedhetetlen segítséget. Néhány még úgy is meg fog izzasztani minket, hogy a stuff jelzi, merrefele kell nézelődnünk. A másik összetevő, a harc szintén remekül sikeredett, noha itt azért találhatunk gyengébb pontokat. Fogalmazzunk úgy, hogy az a stúdió, aki a tető alá hozta a rebootolt Devil May Cry-t, a Heavenly Sword-ot, illetve a Disney Infinity anyagokat, rendelkezik némi tapasztalattal ezen a téren.
Rendelkezünk egy gyengébb és erősebb csapással, kitéréssel, védekezéssel illetve az úgynevezett fókusz móddal. A bunyó alapból a megfelelő időben való védekezés, majd könyörtelen ellencsapásra épül, kiegészülvén az elején védhetetlen támadások ellen való kitéréssel, majd az így védtelenül maradt barbárok felszecskázásával. Mindez pofonegyszerű, cserébe durván folyékony, sima és nagyon látványos. Az egyedüli gondot a kamera okozza. Amikor egyszerre kettőnél több lénnyel küzdünk, akkor sokszor gondban leszünk, mert az automata befogásnak köszönhetően simán körbeállnak minket és bedarálnak. Ezért állandóan úgy kell manővereznünk, hogy mindenki a látóterünkben legyen. Ezt talán meg lehetett volna oldani jobban is.
Ahogy haladunk előre a stuffban, úgy bővül ellenfeleink listája. Először csak sima kardot lóbáló, nagydarab állatok jönnek, utána feltűnnek a még sokkal brutálisabb buzogányosok, akik néha pajzsot is kapnak, majd jönnek az embernyi méretű alabárdot lóbálók és társaik. Nagyon látványos, ahogy vágásaink, csapásaink meglátszanak a meztelen felsőtesteken. Érdemes még a jobb karunkra vetni majd egy pillantást. Ott egyre feljebb kúszik majd az úgynevezett sötétség. Ha túl sokszor halunk meg és eléri Senua nyakát, arcát, akkor beáll a végleges halál, bukjuk az addigi mentést. Igen, ez még tovább fokozza az amúgy sem túlzottan békés légkört.
A fentiek ellenére a Hellblade amúgy egy csőjáték. Mindig egyetlen irányba tudunk haladni, kitérők nélkül. Az egyetlen, amit gyűjtögetni tudunk azok a különféle történetek, amiket világító köveknél aktiválhatunk. Nekem nagyjából nyolc órába telt, amíg az utazás végére értem. Sajnálatos módon ez egy tipikusan egyszer végigjátszandó dolog. Nem kínál fel extra játékmódokat, se nehezített harcot vagy fejtörőket, semmit. Másodszor már egyáltalán nem képes azt a kegyetlenül sokkoló hatást hozni, amit elsőre. Cserébe nevetségesen olcsó, ráadásul a normál tok fölött egy gyönyörű papír borítást kapott - sok másik program negyed ilyen minőséget nem tud hozni háromszor ennyiért.
Amennyiben bírod a nagyon sötét cuccokat, a Hellblade: Senua's Sacrifice bizony a te játékod. Nagyon komoly, éjsötét élményt kínál egy megtört elme legmélyebb bugyraiba. Ugyan egyszeri élmény, viszont azt a kimagasló audiovizuális körítés, a lendületes, nagyon durva harcok és a fejtörők miatt roppant módon fogod élvezni. Viszonylag erős nyelvtudást igényel, de ha ezzel rendelkezel, akkor már mehet is a fa alá, mint ajándék, magadnak. Utána viszont ne csodálkozz, ha néha verejtékben úszva riadsz fel álmodból.
Hellblade: Senua's Sacrifice / Tesztplatform: PlayStation 4
a polcon a helye- Stílus: Akció
- Megjelenés: 2017. augusztus 08.
- Ár: 7.799 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Igazi felnőtt szórakozás
- Remek audiovizuláis körítés
- Lendületes harcok
- Durván beteg
- Egyszer végigjátszható
- A harcoknál sokszor nehézkes kamera