Terroristákkal nem tárgyalunk. A szlogen mindenkinek ismerős lehet, azonban mint tudjuk, a nehéz idők nehéz döntéseket szülnek. Amikor egy vérbeli bűnöző elbarikádozza magát egy raktárban, s azzal fenyegetőzik, hogy hamarosan elkezdi kivégezni a túszait, csak egy ember hozhatja el a megváltást a város számára. Mint a filmekből azt már tudhatjuk, az igai hősök nem pizsamában mentik meg a világot, hanem vagány beszólások keretében saját kezűleg, szuperképességek nélkül hárítják el a fenyegetést. Pont úgy, mint a rendőrőrs legtökösebb legénye, Hector. Következzék egy kis ismertető egy nem mindennapi játék nem mindennapi hőséről, akinek a feladata nem kisebb dolog lesz lefekvés előtt, mint visszaállítani a városba rendet- vagy legalábbis azt, ami a terrorista megjelenése előtt uralta az utcákat.
Hector: Badge of Carnage - Episode 1: We Negotiate with Terrorists teszt következik!
Hector nagydarab. Nem izmos, szimplán kövér. Hector büdös. Nem (csak) dohányfüsttől és alkoholtól bűzlik, hanem a zuhanyzás gyakori elbliccelése miatt is. Hector bunkó. Nem "jófejségből" szólogat be az embereknek, hanem azért, mert szimplán tahó. Van azonban Hectornak egy pozitív tulajdonsága is: roppant szemfüles, így bármilyen ügyet könnyűszerrel meg tud oldani. Legújabb (számunkra legelső) kalandja a bekezdésben említett mesterlövész körül forog. Miután a nagy nehezen a helyszínre érkezik, főhősünk ultimátumot kap a gaztevőtől: vagy teljesíti a követeléseit, vagy az ő lelkén fog száradni a túszok sorsa. Ugyan csak a lelkiismeret szikrája dolgozik a hősünkben, de az mégiscsak több mint a semmi, így a listával a kezében megindul a nagy "teljesítő hadművelet". Óratorony, park, szexshop, gatya, sokkoló - és mindez még csak a kezdet.
A nagyon friss játékosok talán nem emlékeznek rá, de körülbelül négy-öt évvel ezelőtt elég sok embernél kicsapta a biztosítékot az, hogy a játékfejlesztők egy része megpróbálta az epizodikus tartalmak elterjesztését, azaz a nagy játékokat apró darabokra szabdalva, lassan csepegtetve adagolni a virtuális élményekre váróknak. Ugyan maradt egy két készítő, akik továbbra is ebben a formátumban látták a jövőt, a kísérlet összességében megbukott. Szerencsére, ugyanis gondoljunk bele abba, hogy mi lenne akkor, hogyha nem csak a Half-Life 2 harmadik epizódjára kellene hosszú hónapokat, éveket várnunk, hanem például az Assassin's Creed 2 következő városrészére, vagy a Crysis 2 új utcáira. Nem beszélve arról, hogy mennyire felháborító lenne az, hogyha egy játéksorozat, s ezáltal a története is félbeszakadna, lévén a kiadó úgy döntött, nem éri meg nekik finanszírozni az új rész elkészítését. Akik jártasak a sorozatok világában, azoknak talán ismerős lehet a "kasza", azaz egy széria befejeztetése a tévécsatorna részéről (ők a televíziós világ kiadói), amely sajnos néha olyan váratlanul csap le készítőkre, hogy sokszor nem hogy normális befejezést nem bírnak írni a "gyermeküknek", hanem egyáltalán az nem is kap hivatalos lezárást. Rajongóként átélni ezt (máig összeszorul a szívem a Tru Callingra gondolva) olyan érzés, mintha a könyvünknek valaki kitépte volna az utolsó tíz oldalát. Azzal a különbséggel, hogy míg új kötetet vehetünk, addig egy be nem fejezett sorozat végébe sokszor sehogyan sem nyerhetünk bepillantást.
Köszönhetően azonban a Telltale Games munkásságának, egy stílus sikeresen teljesít ebben a formában, s úgy tűnik, a rajongóknak nem kell félniük attól, hogy a kedvenc szériáik hirtelen véget érnek, hiszen az említett készítők égisze alatt erre még nem nagyon volt példa. Akárcsak a Sam&Max, vagy a Back to the Future széria, a Hector: Badge of Carnage is egy point&click kalandsorozat (lesz), melynek az első tagja végre megérkezett hőn szeretett személyi számítógépeinkre, bő egy-két óra kikapcsolódást biztosítva az agytekervényeiket mozgatni vágyóknak.
Játékmenet szempontjából nem sok újdonságot kapunk, a stílus klasszikus elemei köszönnek vissza itt is. Jelen van a jól megszokott inventory, ahova a felvett tárgyakat pakolhatjuk. Ezen felül bárkivel interakcióba léphetünk, azaz beszélhetünk vele, illetve ha úgy hozza a helyzet, tettlegesség is lehet a dologból. Újdonságot tehát ilyen téren nem sokat tapasztalhatunk, de lássuk be, nem is nagyon van rá szükségünk. A stílus már régen kiforrott, s a jól működő rendszeren botorság lenne változtatni, hiszen nincs is rosszabb annál, mint amikor egy innovatív(nak szánt) ötletből katasztrofikus végeredmény születik.
Az előbb említetteken kívül akad még egy elem, amely szerves részét képezi szinte az összes kalandjátéknak. Ez nem más, mint a humor. Vannak olyan programok, amelyek egyértelműen a viccre vannak kiélezve, de ha egy drámai pillanatoktól hemzsegő epikus történetről van szó, a főhős akkor is mosolyt csalhat az arcunkra, elég csak megeresztenie pár fanyar viccet, esetleg morbid beszólást. Előbbi típusra tökéletes példa a The Next BIG Thing, míg az utóbbira a The Longest Journey (igen, már megint April kalandjával jövök), vagy esetleg a Syberia. A Hector: Badge of Carnage az előbbi csoportba tartozik, erről már az első másodpercekben megbizonyosodhatunk, annál röhejesebb intrót ugyanis még nem sokat láttam, mint amit a játék indítása után szemlélhettem. Poén poént követ, majd hirtelen kezünkbe kapjuk az irányítást, s megkezdődik az első feladatunk: jussunk ki a cellából, ahova poénból lettünk bezárva (vigyázni kell az alkohollal), majd szerezzük vissza a gatyánkat.
Nem csak a röhejes szituációk és Hector bunkó beszólásai miatt mosolyogtam, hanem a játékban jelenlévő popkulturális utalások is. Ugyan én magam el vagyok maradva a kötelezőnek kikiáltott alkotásokkal, azért néhány olyat sikerült felfedeznem, amelytől csak vigyorogni tudtam. A játék első perceiben például a cellánk falán lévő posztert letépve egy lyukat találhatunk, amin keresztül meglépett az előző bentlakó, de többek között, mint az is kiderült később, az óratorony azért nem üzemel, mert harminc évvel azelőtt belecsapott egy villám. Nem beszélve arról, hogy szó szerint a könnyemet kellett törölgetni, amikor főszereplőnk Horatio Caine-t utánozva egy csattanóval záródó beszólás után feltolta a fekete napszemüvegét, mialatt a háttérben beindult egy, a CSI: Miami főcímzenéjére hajazó szólam.
A játék "segítség" menüpontja is megér egy misét, az ugyanis próbál a porba alázni minket azért, mert nem jövünk rá magunktól a megoldásra.
Ezeken felül külön kiemelném a játékban található szereplőket. Mindenki megtalálható, akit egy elmebeteg történettől elvárhatunk, így balkáni örömlánytól kezdve, kisstílű gengszteren és idióta munkatárson át az elmebeteg veteránig tényleg minden "kötelező" karakter képviselteti magát. Blind Ali és Hector csevegésein szakadtam a röhögéstől (mint neve is mutatja, az öreg vak, és ezzel rengeteget vicceltek a készítők), de az sem volt semmi, amikor a parkban kezdett el beszélgetni nyomozónk a helyi banda fejével.
Ami a játék technikai oldalát illeti, abszolút nincs okunk panaszra. A zenék jók, bár kissé több is lehetett volna belőlük, a szinkron azonban tökéletes lett. A grafika szintén megállja a helyét, s ugyan rajzolt kalandjátékról van szó, nem igen lehet egy kalap alá venni a The Next BIG Thinggel, amit nem véletlen illettek azért a "HD-adventure" jelzővel. A kinézetről még csak annyit, hogy a játék iPhone-ról lett átültetve, ennek fényében pedig még szebbnek tűnik az összkép: a portolásnak ugyanis nyoma sincs, ezúttal igényes átültetést kaptunk.
Mint azt tudjuk, semmi sem tökéletes, s ez sajnos a Hector: Badge of Carnage esetében is igaz. A játék igazán élvezetes, vicces, egyszóval kalandjáték-fanatikusoknak ajánlott. Az üröm az örömben nem más, mint az epizodikus felépítés. Pillanatok alatt eltelik az az egykét óra, s még fájdalmasabb a tény, hogy a következő rész eljöveteléig egészen őszig kell várnunk. Akinek azonban ennyi kikapcsolódás is elég egy félévben, annak bátran ajánlom a bunkó zsaru történetét, ugyanis nem mindennapi eseményekbe nyerhetünk bepillantást akkor, ha most az egyszer tárgyalunk a terroristákkal.
Hector a leírás alapján tényleg tiszta Torrente!
