Mielőtt bárki azt hinné, hogy túlzottan megsütötte a fejem a nap - a hiba nem az én rendszeremben van, hanem megpróbáltam felvázolni jelenlegi tesztalanyunk, a Hades sztoriját nagy vonalakban. A cím valószínűleg ismerősen cseng nem csak a görög mitológiáért rajongóknak, hanem a játékosoknak is: eredetileg a PC/Switch párosra jelent meg majdnem pontosan egy évvel ezelőtt.
Mind a kritikusok, mind pedig az erre a műfajra fogékony játékosok imádták és ódákat zengtek róla, így nyilván nem maradhatott ki a szórásból sem a Sony, sem pedig a Microsoft otthoni masinája. Szóval befutottak a nextgen (és PS4-es) portok, mi pedig a DualSense támogatottság miatt PS5-ön teszteltük a cuccot. Rougelite zsáner ide, kézzel rajzolt grafika és "diablós" kameranézet oda, bizony marha szórakoztató alkotás a Hades.
A történet trükkösen indul. Mi a már említett Zagreust, az alvilág hercegét irányítjuk, aki fejébe vette, hogy bizony ő megszökik apja birodalmából, ehhez viszont tengernyi ellenségen át vezet az út. Nagyjából ennyit fogunk tudni és azt hihetnénk, hogy a fejlesztők még csak meg sem erőltették magukat, ennyiben hagyták az egészet, hiszen nem ezen van a hangsúly.
Nagyobbat nem is tévedhetnénk! Kicsit hasonló a szituáció, mint a Housemarque által fejlesztett Returnal esetében: minden egyes halállal egyre bővül a lore. Itt azonban még ennél is továbbmentek. Valójában elképesztően mély mind az elbeszélés, mind pedig a szereplők jelleme. Amennyiben fűbe harapunk, a központi hubban térünk magunkhoz, ami nyilván Hades rezidenciája. Itt lehetőségünk van beszélgetni apánkkal, különféle szolgákkal, mostohaanyánkkal, Nyx-szel plusz egy kazalnyi egyéb szereplővel. Többek között így derül majd ki, hogy mi a valódi motivációnk, de csacsoghatunk a későbbiekben legyőzött ex-szeretőnkkel, Megaera-val meg másokkal.
Remekül megírt, szellemes párbeszédek, komoly érdekellentétek és valahol tragédiák bújnak meg az eszmecserék mögött, de, ahogy mondtam, ezeket csak idővel (és sok halállal) tudjuk kideríteni. Adott tehát egy tényleg remek elbeszélés, ami ennél a zsánernél egyáltalán nem megszokott (angolosok nyilván előnyben). Be kell valljam, én alapvetően nem rajongok az ehhez hasonló műfajú alkotásokért, de tesztalanyunk annyira remekül van összepakolva játékmenet szempontjából is, hogy simán játszatja magát.
Nem véletlenül használtam a rougelite és nem "like" kifejezést. Ez ugye azt takarja, hogy procedurálisan generált, azaz nem előre legyártott pályákon haladunk keresztül, ahol le kell vernünk az adott teremben minden szörnyet, felmarkoljuk a kincset (ha van) és megyünk tovább a következő szobába. Láthattuk, hogy a Returnal esetében mindent, de tényleg mindent azonnal és kegyetlenül büntetett a rendszer, ezzel szemben itt sokkal megengedőbb (bizonyos téren).
Fűbe harapás után az emlegetett haciendán tudjuk erősíteni magunkat, nyithatunk meg új fegyvereket, aggathatunk magunkra extra boostot adó karpereceket. Nem veszik el tehát a tapasztalti pont, se az arany, se a többi motyó. Cserébe mondjuk nincs is teleport, szóval tényleg újra kell kezdeni mindig mindent, ami magával hozza a főellenségek újboli leverését is. A játékmechanika nagyban épít a kitérés gomb jó ütemű nyomogatására, mivel dedikált védekezés nincs. Oké, ez sem igaz, mert ha például a pajzsot választjuk fő fegyverül, akkor van, cserébe más nincs. Szóval jó ütemben kell kitérnünk, aztán mehet a válaszcsapás.
Az a legjobb egyébként a rendszerben, hogy ha nem akarsz, akkor nem kell elmélyülnöd benne, nem kell különféle buildeket építened. Mész előre az alap karddal, elsajátítod a harcrendszert és pont, élvezed a csapkodást. Ha viszont előjön a benned élő Daredevil, akkor a rendszer lehetőséget ad arra, hogy brutál részletességgel megalkosd a következő run-hoz szereplődet. Persze ki is próbálhatsz minden egy szerencsétlen, nagyon fura alattvalón, aki a legkomolyabb gengszterfilmekből átemelt hangján, meglehetősen manírosan kommentálja mindezt.
A látószögünk a már emlegetett 2.5 dimenzió, viszont másban nem fog emlékeztetni a Blizzard üdvöskéjére. Természetesen akció közben a többi görög isten is segíteni próbál nekünk, mind a saját stílusán belül - és igen, ezek szintén változnak a futamok alatt. Szóval egyszerre összetett és a végletekig egyszerű a harcrendszer, viszont a külcsín teszi fel a pontot arra a bizonyos betűre.
Ne felejtsük el, egy indie játékról beszélünk, amit egy nagyjából húsz fős fejlesztőcsapat hozott össze! Olyan brutálisan stílusos és hangulatos az egész cucc, amit tényleg nagyon ritkán látni. Felejtsétek el a tripla-A szintű "tökéletességet", itt nem lesz ilyen. Találunk cserébe remekül megrajzolt főhőst és szereplőket, gusztusos környezetet, szórakoztató ellenségeket. Nagyon nehéz szavakkal leírni, ezt tényleg látni kell mozgás közben. Az utolsó animáció is abszolút a helyén van, ráadásul semmiféle bug vagy egyéb dolog nem keseríti meg életünket.
A nextgen masinákra való portolás egyébként ezt a szegmenst dobta meg, ugyanis ha valaminek jól áll a natív 4K 60FPS felbontás/képfrissítés, akkor az a Hades. Szegény Switch, ebben kissé elvérzik a többihez képest, ugye. De ha nem hisztek nekem, nézzétek meg a screenshotokat. Tényleg bődületes a látvány! Persze a különféle szinkronnal és bárgyú zörejekkel még mindig el lehetne rontani az egészet, de gondolom kitaláltátok, hogy ezt a lécet is gyönyörűen megugorja a program.
Ejtsünk néhány szót a hibákról, mert azért akad néhány, de teljesen eltörpülnek az erények mellett. Az egyik ilyen műfaji sajátosság: egyrészt nem mindenki bírja, hogy előröl kell kezdeni állandóan mindent, másrészt hiába járjuk be az összes bugyrot, nem túlzottan változatos a terep ezeken belül, hozzá lehetne adni még néhány skint. Utóbbiból fakad az, hogy ugyan tényleg mindent elkövet a játék, hogy odaláncoljon hosszú órákra a képernyő elé, bizony meg lehet unni, főleg ha mondjuk a felénél patkolsz el.
Ha már PS5 és DualSense. Azért itt is jobban megerőltethették volna magukat a srácok, mert összesen annyi extrát kapunk, hogy szép színekben világít a joy, isteni erő függvényében, illetve néhány fegyvernél erősebben kell meghúznunk az adaptív ravaszt. De őszintén szólva ezeket tudom csak kiemelni, minden másban tényleg abszolút extra. A történet és a karakterek kifejezetten mélyek és szórakoztatóak. A harcrendszer nagyon adja a flow érzetet, ráadásul nem kell a menük és perkek tengerében elveszned, hogy élvezni tudd - persze ha erre gerjedsz, megteheted.
Aztán ott van a tényleg szédületes külcsín, valamint sebesség. Ami pedig végképp szimpatikussá teszi, az az ár. Kérhettek volna ennél jóval többet is érte, de ez így konkrétan kimeríti a steal fogalmát. Persze ha lever a víz ettől a műfajtól, akkor lehetnek gondjaid, de a Hades tényleg megpróbál mindent bevetni, hogy ne érezd rosszul magad. Sokkál inkább valamilyen akció-szerepjáték hibrid, de a rouge zsáner alapelemei kétségtelenül benne vannak, bárhogy is csűröm-csavarom. Egyszóval, vegyétek, szórakozzatok remekül mert nem mindennapos az ennyire kiemelkedű játék! Én szóltam.
Hades / Tesztplatform: PlayStation 5
kihagyhatatlan!- Stílus: Akció
- Megjelenés: 2021. augusztus 13.
- Ár: 10.890 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Elképesztő külcsín
- Remek, ismétlésre ösztönző játékmenet
- Habitustól függő játékmenet
- Nem mindenki szereti a műfajt
- Képes unalomba fulladni
- Kicsit kevés a szobák variációja