Guerrilla Bob teszt

/>A játék stílusát nem könnyű meghatározni, hiszen személy szerint évek óta nem találkoztam hasonlóval. Az alkotásban ugyanis a címmel megegyező nevű főhősünket egy döntött felső nézetből láthatjuk, irányítását azonban a józan ész diktálásával ellentétben nem egérrel, hanem billentyűzettel tehetjük meg, ergo a nyilakkal. Így mozoghatunk tehát az előttünk álló virtuális területen, de ne higgyük azt, hogy rágcsálónk nem jut szerephez, egerünkkel ugyanis a célzásért felelünk, hiszen Guerrilla Bob egy igazi akcióhős, mondhatjuk bátran Rambo ikertestvérének is, aki nem csak a mázsa feletti fegyverek, hanem még a szivar szerelmese is. Bob olyannyira szereti az ízletes dohányt, hogy egy másodpercre sem hajlandó megválni tőle, állandóan a szájában lóg egy méretes szivar, ha pedig mindez nem volna elég, még a hősünk életerejét jelző csík sem a megszokott klisével párosul, lévén azt is egy kubaival ábrázolták a dizájnerek. Jópofa döntés volt!

A Guerrilla Bob egyébiránt nem rendelkezik különösebb történettel, hősünk maga a szuperkatona, akinek feltett szándéka, hogy megszabadítja a világot az arab terroristáktól, akik az előttünk álló pályákon tucatszám özönlenek felénk. Tudni kell, hogy a csataterek rendkívül lineárisak, tulajdonképpen folyamatosan csak előre haladhatunk rajtuk, ha egy kis elágazást találunk, akkor az minden bizonnyal valamiféle rejtett zughoz vezet, ahol kitüntetéseket, netán gyorsabb mozgást vagy páncélt adó plecsniket, szerencsésebb esetben egy újabb fegyvert vagy egészségügyi csomagot találunk. A pályák tehát nem lesznek túl változatosak, a legtöbb esetben városok utcáin osztjuk majd az ólmot, néha betévedünk egy-egy kanyon magasló falai közé, de ennél lényegesen változatosabb terepekre ne számítsunk. Ez annak ellenére is sajnálatos, hogy mindössze hét szint áll a rendelkezésünkre a játék elejétől a végéig, ami pedig azért baj, mert ezáltal cirka két-három óra alatt kijátszhatjuk az egész kampányt.

Szerencsére ekkor sem kell kétségbe esni, hiszen ezután vár ránk a játék legjobb része, ami nem az uninstall, sokkal inkább a többjátékos mód. Első ízben ott van rögtön a split screen, vagyis az osztott képernyős móka, amit nem kell külön ecsetelnem, hogy miért is olyan nagyon jó, de ha esetleg problémánk lenne az egyetlen monitoron történő játékkal, akkor választhatjuk a WiFi LAN lehetőségét, ami hasonlóan jó dolog, mint az imént említett lehetőség. Jól szórakozhatunk mindemellett a Guerrilla Bob egyszemélyes kampányát választva is, hiszen habár rövid élményben lesz részünk, ami rövid távon is képes lesz unalmassá válni, de legalább a változatosságra nem lesz panasz. A lineáris pályák ugyanis nem csak ellenfelekkel vannak tele, hanem különböző objektumokkal, így például úttorlaszokkal, rögzített gépágyúkkal, fedezékekkel, nem mellesleg pedig olyan sátrakkal, amelyek csak úgy okádják magukból a katonákat, így érdemes lebontani őket, mihelyst lőtávon belülre kerülünk hozzájuk.

A szemben álló katonák egyébiránt a klónhadsereg képét festik le előttünk, bár többféle változatuk van, variánsokon belül azonban kiköpött ugyanúgy néznek ki. Akadnak például sima, AK-t szorongató terroristák zöld ruhában, de vannak, akik pirosba öltöztek, tőlük nem árt jobban megijedni, mert mindjárt kettőt lőnek a géppuskával. Ezeken kívül akadnak olyan karakterek, amelyek bombákkal dobálóznak, de vannak lángszórós egységek is, sőt, a kedvencem a kamikaze-típusú volt, mely ellen arról ismerszik meg, hogy egy óriási robbanásveszélyes hordóval rohan felénk, és nem árt, ha biztos távolságból sikerül elintéznünk, közelünkbe érve ugyanis kirobbanó élményben lehet részünk. A Guerrilla Bob pályái általában egy kaptafára készültek, ami annyit jelent, hogy folyamatosan nehezedő ellenfelek rontanak ránk, majd az adott szint közepe tájékán bemutatásra kerül egy újfajta karakter, míg a pálya végén egy boss harc következik, ami rendre semmi extra kihívással nem szolgál.

A bossok egyébiránt később már gyakran a pályák közben is feltűnnek majd és a lánctalpassal közlekedő elmebetegtől kezdve az őrült mészároson keresztül a golyószóróval feszítő agyoniskolázott hadibaromig mindent megtalálhatunk köztük. Hangsúlyoznám, hogy semmiféle turpisságra vagy egyéb leleményességre nem lesz szükségünk ezek leküzdéséhez, csak a masszív tűzerőnkre, ami tulajdonképpen egy három tagot számláló fegyverarzenálra támaszkodik. Fegyvereinkhez nem lesz szükségünk munícióra, az illetékesek úgy gondolták, hogy jobb, ha végtelenítik ezt az opciót, így mind a rakétavetővel, mind a golyószóróval, mind a lángszóróval annyit tüzelünk, amennyit csak akarunk, határt egyedül a fegyverek felhevülése szabhat, mert bár utánpótlásra nincs szükségünk hozzájuk, azért - irónia következik - teljesen logikusan mégis felmelegednek, hadd legyen egy kis realizmusban is része Guerrilla Bob irányítójának.

A játék további részein amúgy sem találkozunk majd a realista fogalommal, hiszen küllemét tekintve az alkotás egy igencsak rajzfilmes, ezáltal aranyos és vicces hatást keltő darab lesz, ami alapból azt sugallja a játékosnak, hogy nem kell komolyan venni az egészet, így nem érhet minket különösebb csalódás. Őszintén színt vallva minket nem is ért különösebb csalódás a Guerrilla Bob végigjátszása közben, ennek ellenére azonban természetesen akad néhány hibája a programnak. Az első ilyen az irányítás, ami elsőre ugyan letisztult, azonnal érthető, de később, főleg nagyobb számú ellenféllel harcolva már kissé frusztráló. Nem tudtam beletörődni továbbá, hogy rendkívül rövid, valóban mindössze 2-3 órás játékidővel szolgál a program, de a kihívás hiányával sem tudtam mit kezdeni, a hét szintet ugyanis én személy szerint gyakran kissé ásítozva, kissé elkalandozva, inkább a magam által betett háttérzenére összpontosítva teljesítettem, ami nem a legszerencsésebb egy PC-s játéktól, annak ellenére sem, hogy egy érezhetően kis költségvetésű indie alkotásról beszélünk.

Mert az, ami működött, illetve működik Androidon vagy az Apple készülékein, az korántsem biztos, hogy be fog válni PC-n is, ahol nyilvánvalóan komolyabbak az elvárások. Míg mobilkészülékekkel ugyanis leginkább rövidtávú szórakozást keres a legtöbb játékos, addig PC-n leginkább a hosszútávú kikapcsolódást, legyen szó akár csak a legegyszerűbb casual alkotásról, akár egy AAA kategóriás FPS játékról. Természetesen nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, hogy a Guerrilla Bob egy rendkívül nyomott áron forgalmazott videojáték - cirka öt dollár az ára -, ahhoz képest pedig kellemes szórakozást képes nyújtani kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mi megszerettük, megcsodáltuk, de térdre borulva nem imádtuk, és azt tanácsolnánk az Angry Mob Games-nek, hogy ha legközelebb PC-s átiratokra adják a fejüket, akkor legalább duplázzák meg a mobilkészülékekre érkezett alapjátékoknak a tartalmát, így tulajdonképpen kiküszöbölik majd a Guerrilla Bob által generált legkomolyabb negatívumot is. A felrótt hibák ellenére azonban ajánlott alkotás minden kikapcsolódásra vagy könnyed szórakozásra vágyónak!