Gravity Rush 2 teszt

2017. január 19.
71.6921
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
A Gravity Rush első része szerintem mindenkit meglepett, kivételesen abszolút pozitív értelemben véve. Ez volt talán az első olyan, akkor még Vita exkluzív cím, ami bemutatta a szépreményű handheld technikai erejét. Persze nem is olyan régen át kellett portolniuk a nagytesóra, ahol újfent megfutotta a maga kellemes köreit, ugyanakkor érződött rajta, hogy eredetileg nem Ps4-re szánták. A GR világa, játékmechanikája, valamint bájos főhőse, Kat, természetesen folytatásért kiáltott, ami szerencsésen meg is érkezett hozzánk.
Advertisement


Kivételesen könnyű helyzetben vagyok az értékelésnél, mivel nem lebegett más cél a fejlesztők előtt, csupán annyi, hogy nagyobb, szebb, jobb legyen, mint az előd. Ha ránéztek a pontszámra, akkor már láthatjátok is, ez maximálisan sikerült, sőt, talán egy kicsit túl is teljesítették az elvárásokat - az enyémeket mindenképp. Egy egyszerű, minden sallangtól mentesen induló kaland ez, ami később legalább annyira fordulatos, illetve kalandos lesz, mint maga a gravitáció.

Pontosan egy ilyen játék kell ahhoz, hogy 2017-et kellemesen indítsuk.Ahogy említettem, érdekesen indulnak a dolgok, hiszen hősnőnk elég messzire keveredett Hekseville városától, képességeitől megfosztva segít valamilyen nomádoknak egy kis bányászatban. Később természetesen visszakapja azokat, de még így sem kerek minden.

Nem egyszerű a hősök élete, lakástámogatás nuku

Nem egyszerű a hősök élete, lakástámogatás nuku


A küldetések felépítése sokkal inkább epizodikus jellegű lett, mint az előzmények esetében, ráadásul érthetetlen módon szinte csak a bányász kolónia köré építve azokat. Mondjuk ez kiváló arra, hogy megszokjuk, avagy belerázódjunk az irányításba újfent, hiszen a tér manipulálása adja kalandunk savát-borsát, így próbáljunk megbarátkozni azzal, hogy a fent és a lent elég hamar értelmezhetetlen fogalommá válik.

Persze amint végzünk ezzel a résszel, kiderül, hogy tulajdonképp egy relatíve hosszú bevezető volt csak. A nyitó kreditek megtekintése után megérkezünk a valódi, új helyszínre, Jirga Para Lhao városába. Úgy képzeljük el, mint Hekseville-t szteroidokon: sokkal nagyobb, szebb, látványosabb minden. A szegények romokból tákolt lebegő hajókon tengődnek, míg a tehetősek felhők feletti kastélyokban iszogatják a tízórai teájukat.

Kategóriákkal nagyobb a lokáció, mint elsőre látszik. A szűk utcák, illetve az ezekből kiinduló nagyobb terek itt is megtalálhatóak, csakúgy, mint a hatalmas, lebegő erődök, több szakaszra osztott külvárosok, természetesen a mesterséges határvonalak eltörlése mellett, amire ugye a Vita hardware-es korlátai miatt volt szükség.

Nagyon adná magát, hogy Jirga Para Lhao-t (innentől JPL) amolyan manga Columbiának aposztrofáljunk, ugyanakkor ez kicsit igazságtalan is lenne. Nem rendelkezik olyan mélységgel, populációval mint egy klasszikus open world térkép, de ettől függetlenül nagyon kellemes itt lógni, valamint felfedezni a sajátságos dolgait. Tevékenységekből, feladatokból természetesen semmilyen hiányt nem szenvedünk, bőven akad majd dolgunk a végigjátszás során.

Haver, ha ezt kivéded, kikapcsolom a gépet

Haver, ha ezt kivéded, kikapcsolom a gépet


Az egyik részről sikeresen belekeveredünk a helyiek rangokon alapuló harcába, így leszünk oknyomozó riporterek, valami gazdag fruska testőrei, önkéntes tűzoltók, szabadság harcosok, énekesek, meg persze önálló jelképek.

Ahogy az elődnél, úgy itt is elérhető egy kazal másodlagos küldetés, ahol csillogtathatjuk újságkihordó skilljeinket, bányászhatunk, meg ha olyanunk van, segíthetünk egy fura idős embernek csinos fiatal lányokról képeket készíteni, egészségügyi okok miatt. Ezekhez adjunk még hozzá különféle harci kihívásokat, mindenféle scavanger huntokat meg egy csomó minden mást, szóval unatkozni egy pillanatig sem fogunk, korrekt tartalmat pakoltak a játék alá, kellően jó kihívással párosítva.

Ami különlegessé teszi a játékot az az, hogy mindig tud meglepetést okozni, még több óra nyüstölés után is. Jó példa erre a harcrendszer: amikor már azt hinnénk, hogy mesteri szinten űzzük az egészet, keményen odacsapunk a különféle gravitációs rúgásokkal, különféle erőterek segítségével köveket, törmelékeket hajigálunk ellenfeleinkre - na, ekkor kapjuk meg az egymástól teljesen eltérő stílusú, alternatív küzdési formákat, amiknek természetesen mind más és más az erőssége, gyengéje.

A Hold stílussal sokkal nagyobbakat tudunk ugrani, valamint lövedékeinkkel durva negatív hatások alá vonjuk ellenségeinket, de a közelharci sebzésünk meg ezzel egyenes arányban csökken. Lesz olyan, amikor durva pofonokat akarunk kiosztani tempónk rovására, ilyenkor jöhet jól a Jupiter. Igen, kicsit a Sailormoon-ra hajaz, de ettől még nagyon élvezetes.

Na, itt vajon mi történhetett?

Na, itt vajon mi történhetett?


Egyre furcsább helyzetekbe kerget ezek közben minket a gép, de itt lesz lehetőségünk teljesen kiaknázni az eltérő műfajokat. Aztán megint elérkezik az a pillanat, hogy igen, mindenét megmutatta már a stuff, de nem, pár perccel később vakarjuk fejecskénket, hogy ez megint mi.

Már a könnyedebb hangvételű szekvenciákon is jókat derülünk, aztán hirtelen bevág két lehetetlenül epikus boss harcot meg néhány eléggé katartikus pillanatot okozó momentumot, mi meg ott ülünk és fogjuk a fejünket, hogy ez mennyire király volt már. Ez a tézis egyébként a sztorira is igaz, mert épp elkezdünk morgolódni, hogy miért ilyen egyenes meg viszonylagosan rövid, aztán megint érkezik a csicskalángos, mi meg ott állunk letolt gatyával, hogy tulajdonképp csak a bevezetőt láttuk eddig.

Ez eddig mind szép és jó, de sajnos akad a programban néhány olyan hiba, ami miatt viszonylag nagyobb pontszámot kellett levonnom. Az első ilyen egy totálisan mellélőtt elem, a lopakodás. Ezek a viszonylagosan rövid részek olyan szinten elbaltázottak, hogy néha már üvöltöttem fájdalmamban, meg kérdezgettem a fejlesztőket: mégis miért kellett ilyeneket belerakni?

Egy olyan játék esetében, ahol az irányok egyfolytában változnak, sajnos elkerülhetetlen, hogy a kamerakezelés problémás legyen. Amikor csak mászkálunk, rohangálunk, akkor egyébként nagyjából rendben van, az igazi problémák a főellenségeknél jönnek elő. Ezen szintén nem segít az eléggé kiszámíthatatlan auto lock, valamint a teljesen értelmetlen gyűjtögetéssé degradálódott fejlődési rendszer sem.

Odacsapok. Ez oké, de merre is van az oda?

Odacsapok. Ez oké, de merre is van az oda?


Hajlandó vagyok azonban nem kevés dolgot megbocsájtani az anyagnak, mert a fenti pozitívumok mellett elképesztően stílusos lett újfent a külcsín. Már az előd is teljesen rendben volt ezen a téren, de ugye a második részt Ps4-re írták, így kategóriákat lépett előre. Persze ez a félig rajzfilmes, félig komoly művészeti ábrázolás valószínűleg nem mindenkinek nyeri el a tetszését, de szerintem inkább ilyen legyen, mint valami realisztikusabb, de sablonos megoldás. Technikai oldalról is jók vagyunk, stabil a képfrissítés, egy-egy főellenségnél kicsit megdöccen, de semmi komoly.

Általában véve a hurrá-optimizmustól le szokott verni a jeges víz, azonban a Gravity Rush 2-nek valamiért hihetetlen jól áll. Minden küldetést, Kat minden egyes megmozdulását körüllengi ez, de valamiért borzalmasan jól áll neki. Természetesen a képregényekből átemelt, szövegbuborékos átvezetők is jelen vannak, ami ugye védjeggyé vált.

A fentiek alapján Ti is láthatjátok, hogy egyáltalán nincs nehéz dolgom, amikor értékelnem kell ezt a játékot. Alapból sokan örültek, hogy folytatást kap, mert egy méltatlanul elfeledett gyöngyszemről beszélünk, amiben rengeteg potenciál lakozik. Sosem akart versenyezni a tripla A kategóriás blockbusterekkel, ugyanakkor szép csöndben azoknak az előszobájába verekedte fel magát.

Kat mint bárénekesnő. Mint a lopott biciklit.

Kat mint bárénekesnő. Mint a lopott biciklit.


Szerencsére a fejlesztők sem akarták túltolni a dolgokat, így pontosan annyi újdonságot raktak bele, ami garantálja a felhőtlen szórakozásunkat. Egy tartalmas, jól átgondolt, roppant stílusos kalandot kapunk pénzünkért cserébe, ami ugyan nem mentes a kissé érthetetlen, néha bosszantó hibáktól, de még ezek sem tudják levakarni a gyermeki mosolyt arcunkról, miközben rakétaként vágódunk be az ellenfelek közé. Ájlávit!

Gravity Rush 2 / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2017. január 18.
  • Ár: 17.579 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Roppant stílusos külsőségek
  • Változatos feladatok
  • Folyamatosan újdonságokat mutat
  • Lopakodós részek
  • Néha megőrülő kamera
  • Felesleges grindolás a képességek fejlesztéséhez
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    9
8
7 hozzászólás

wegh

7 éve, 9 hónapja és 9 napja

Az elképzelés nagyon tetszik, de egyszerűen annyira keleti az egész kinézet, hogy nekem már sok szomorú smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 9 hónapja és 9 napja

Már rég fennvan mindkét rész a "kell, ha lesz PS4-em" listámon. Ennél többet nem is kell mondanom, imádom.

válasz erre

William

7 éve, 9 hónapja és 10 napja

Megjött a kedvem játszani röhögő smiley

válasz erre

Tommy

7 éve, 9 hónapja és 11 napja

NAgyon meghozta a kedvem a teszt hozzá, pedig nem akartam megvenni! Eddig. röhögő smiley

válasz erre

muki

7 éve, 9 hónapja és 11 napja

Na oké én ezt most irigylem. szomorú smiley

(Xbox One-ról)

válasz erre

rDAVE

7 éve, 9 hónapja és 11 napja

Tommy írta:
Na erre nem számítottam. Azt hittem tök **** játék lesz! röhögő smiley
meglepett smileymeglepett smiley Te nyilván sose próbáltad az elsőt... röhögő smiley

válasz erre

Tommy

7 éve, 9 hónapja és 11 napja

Na erre nem számítottam. Azt hittem tök **** játék lesz! röhögő smiley

válasz erre
Gravity Rush 2
17.579 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja