Gran Turismo 5 Prologue teszt

2008. április 24.
79.1141
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Polyphony Digital a PlayStation éra relatív korai életciklusában előállt egy autós játékkal, melynek a Gran Turismo nevet adták a keresztségben. A szorgos csapatot Kazunori Yamauchi vezette, akkor még a Polys Entertainment zászlaja alatt, majd később, a játék elsöprő sikere után váltottak a mai nevükre, Polyphony Digital-ra. A Gran Turismo minden idők legsikeresebb PlayStation címeként vonult be a játéktörténelembe a maga mindössze 11 versenypályájával és nem kevesebb, mint 178 líszenszelt járgányával.


A csapat célja az élethű vezetési élmény konzolokra való, lehető legtökéletesebb implementálása volt. A hatalmas sikereken felbuzdulva 1999-ben érkezett a második felvonás, mely egy jókora tartalom injekcióval próbált ismét hódítani. A Gran Turismo 2 két lemezen terpeszkedett és több mint kétszer annyi helyszínt - szám szerint 28-at - foglalt magába. A virtuális autópark pedig a bámulatos 650 darabot súrolta, ezzel eleget téve a legszélsőségesebb igényeknek is. A PlayStation korszak szép csendben leáldozott és egy új reménység fénye gyúlt fel a konzolok egén. A második PléjStáció megjelenésével egy új dimenzióba lépett a Gran Turismo is.

Gran Turismo 5 Prologue teszt - 2. kép

A harmadik rész minden képzeletet felülmúlva, olyan grafikai színvonalat mutatott fel, hogy csak erős odafigyeléssel voltunk képesek szabályozni a légzési folyamatainkat. Mindez 2001 magasságában történt, jócskán elszaladt az idő. Ezt követte 3 különféle Concept kiadás, melyek nem teljes epizódként kerültek forgalomba, hiszen a pályák száma alaposan meg lett rövidítve és a járműpark is szolidabb volt a megszokottnál, ám a Concept-ek inkább a ritkáságokra és a még tervező asztalon létező autócsodákra fókuszáltak. A Gran Turismo Concept: 2001 Tokyo kizárólag japánban, a 2002 Tokyo-Seul, csak Koreában jelent meg, míg a 2002 Tokyo-Geneva az öreg kontinensen, Ausztráliában és Dél-Kelet Ázsiában élvezett exkluzivitást. Ezeket 2003-ban a Gran Turismo 4 Prologue követte, mely jelen cikkünk tárgyához hasonlatosan egy előétel volt, egy fizetős, alaposan kibővített demó, melyhez egy bónusz DVD is dukált, bevezetve a nagyérdeműt a kulisszatitkok rejtelmeibe.


Gran Turismo 5 Prologue teszt - 3. kép

A borítót Kazunori Yamauchi mester ékes szignója díszítette. Majd következett a teljes epizód az úr 2004. évében, amelyben már az impresszív 728 darabból álló autópark csábította vezetésre a szimulátor kedvelőit. A lemez 50+ helyszínt tartalmazott, melyek között lapultak régebbi és vadonatúj lokációk egyaránt. A Gran Turismo 4-ben debütált első ízben a B-Spec mód. Szép lassan eljutottunk az aktuális alanyunkhoz, a Gran Turismo 5 Prologue-hoz, mely immáron a Sony harmadik eljövetelén készül megreformálni az autós játékokról alkotott eddigi elképzeléseinket. A teljes verzió a dolgok jelen állása szerint egy esztendő múlva ölt végleges formát, addig kell beérnünk ezzel a remekre sikeredett előétellel, melyet letölthető és lemezes formában is forgalomba hozott a Sony Computer Entertainment. Én a Blu-ray-es verziónak estem neki hatalmas lendülettel, ám gyakorlatilag ugyan oda lyukadtam ki, mert szomorúan tapasztaltam, hogy a diszk teljes tartalma felkúszik a merevlemezre, így ugyanannyi helyet csippent le a winchester-ünkről, mintha letöltöttük volna azt a PlayStation Store-ról. Sebaj, ez egy bocsánatos 'hiba', hamar megemésztettem a mínusz 6GB tárhely vesztést.

Gran Turismo 5 Prologue teszt - 4. kép

Én köztudottan nagy árkád fanatikus hírében állok, bár a korábbi epizódokkal számtalan boldog órát töltöttem el, mégis úgy éreztem, hogy a végleges konzekvencia levonásához egy vezetési 'szakértő' segítségét fogom igénybe venni, egy nagyon kedves barátom személyében. Meginvitáltam a tesztelésre és nekiláttunk a lehető legmélyebb feltárásnak. A szakértői segítségem azért is volt nagy hasznomra, mert a konzolok világában szűz a keze, de a valódi életben egy elismert, profi, sokat tapasztalt sofőr és gépjármű perfekt, így mindennemű befolyásoltságtól mentesen vehette a kezébe a kontrollert, hogy a realitással mérkőztesse meg a Polyphony Digital újabb szimulátorát. Első dolgunk a vezetési élmény kielemzése volt. Arra voltam leginkább kíváncsi, hogy valójában mekkora fejlődés érhető tetten az utolsó epizód és Gran Turismo 5 Prologue között. Közel száz kör megtétele után kezdett összeállni a kép. Körülbelül 10, azonos szinten álló, azonos márkájú és típusú autó volánja mögé pattantunk, hogy leszűrjük, javult-e az a híresen élethű vezetési élmény a Gran Turismo 4-hez képes.


Gran Turismo 5 Prologue teszt - 5. kép

A tesztelési fázis alatt először minden vezetési segítséget igénybe vettünk, tehát bekapcsolt menet stabilizátor, kipörgés gátló és ideális ív felfestés jelenléte mellett róttuk a köröket, majd ezután fokozatosan megváltunk minden technikától és natúrban próbáltuk a pályán tartani az erőtől duzzadó járműveket. Egyre nehezebb dolgunk volt, kiiktatott segítségek mellett néha komoly erőfeszítésbe került a lóerők betörése, megzabolázása. Végül csak sikerült dobogóra állnunk, a la natur-ban is, néha ez hatalmas siker, higgyétek el nekem. Annyit megjegyeznék, hogy bizonyos versenyeken kizárólag így tudunk értékelhető helyezéseket elérni. A segítségek oly mértékben fojtják vissza a teljesítményt, hogy képtelenség némely eseményeken nyerni, ha aktívan asszisztálnak, ez nem véletlen, ne átalkodjatok nélkülük is boldogulni, sokat dob az élményen, ha kikapcsoljuk őket.

Gran Turismo 5 Prologue teszt - 6. kép

Amire talán a legtöbben kíváncsiak, az hamarosan megválaszolásra kerül. Amikor a negyedik epizód berobbant, minden riválisát a sárba tiporta és valóban úgy éreztük, hogy ennél már nem igen van tovább, ám ékes bizonyítékot tartunk a kezünkben. A Gran Turismo 5 Prologue köröket képes verni a negyedik rész irányítására és a komplett fizikai modelljére, ezt bármiféle túlzás nélkül, bátran és felelősségtudóan kijelentjük a tisztelt, egybegyűlt publikum színe előtt. Visszaülni a Gran Turismo 4 virtuális volánja mögé megdöbbentően fapados érzést nyújtott számunkra, ez hidegzuhanyként ért, magam sem tagadom. Az igazi élményt egy, a Logitech által gyártott speciális, erő visszacsatolásos (Force Feedback) GT kormány szolgáltatná, de ez a kiegészítő sajnálatos módon jelenleg nem állt a rendelkezésünkre, talán majd legközelebb. Hogy a realitás érzése mindezek mellett minden korábbinál erősebben legyen jelen, végre megjelent a műszerfalas nézet. Nem kétséges, hogy nagyon sokan vártak erre a kamera pozícióra, ez a Gran Turismo 5-ben legtöbbünk örömére testet öltött.


Gran Turismo 5 Prologue teszt - 7. kép

Ha megvizsgáljuk a lehetőségeinket, három módozattal fogunk összefutni a főmenüben. Van nekünk itt rögtön egy árkád versenymódunk, ahol mindenféle megkötések nélkül startkockára állhatunk, mindezt tét nélkül tehetjük meg a garázsunkban parkoló járgányunkba pattanva. De mi van akkor, ha még üres a garázsunk, nem laktuk be négykerekűekkel? Akkor irány az autókereskedés, majd a rendelkezésünkre álló csekélyke összegből, körültekintően vegyünk tulajdonba egyet, és irány az Events menüpont ahol különféle versenyfajták, események vannak, három (C, B, A) kategóriára osztva. Itt már nem babra megy a játék, a helyezéseinket pénzmaggal jutalmazzák, amiből újabb gépcsodákkal tudjuk gazdagítani a garázsunk még szerény állományát. Ha már kellő erőt és tapasztalatot érzel a kezeidben, akkor akár benevezhetsz egy online multi versengésre is, ami még láthatóan gyerekcipőben jár, hiszen szobák, vagy host-ok létrehozására nincs módunk, így véletlenszerűen kerülünk mindig versenybe. Ennek nagy hátulütője, hogy nem tudunk barátokat invitálni, hisz nincs hová csoportosulni, remélhetőleg ez nem marad így, kidolgozzák a végső verzióban, vagy egy esetleges javító patch-el akár már a Prologue-ot is megfejelhetik majd vele.

Gran Turismo 5 Prologue teszt - 8. kép

A pályák számától nem estem extázisba, mindösszesen hat darab áll a rendelkezésünkre, plusz ezek visszafelé, valamint három lokációnak, van egy-egy további variánsa. A lokációk a következők: High Speed Ring, Daytona, Fuji Raceway, Eiger Nordwand (Gran Turismo HD), Suzuka (Gran Turismo 5 Prologue Demo) és London. Ezek közül értelemszerűen a London-i helyszín a leglátványosabb és egyben a legkeményebb kihívás is. Szűk utcák, éles, sokszor derékszögű kanyarok, nem kis buli hibátlanul végigsuhanni rajta. Az ellenfelek olybá tűnik, hogy változatos vezetési stílusokkal vannak megáldva és olykor-olykor ők is hibáznak, kisodródnak, de amikor mi veszélyeztetjük őket, arra nem képesek, hajlandóak szemmel láthatóan reagálni. Az autók nem borulnak, és nem sérülnek?, még. Korábban Kazunori Yamauchi mester ígérte, hogy ez az öreg hiba hamarosan orvoslásra kerül, örömmel fogadnánk, mert így még mindig nagy pofonként ég a játék arcán ez a hiányosság. Ha már szimulátor, ha már valós fizikai modell dübörög a polygon szörnyek alatt, akkor tessék szépen törni, sérülni és deformálódni is. A magas grafikai színvonal azt hiszem nem okozott meglepetést, elvártuk ezt a szintet, de voltak pillanatok, amikor tágra nyílt szemekkel csodálkoztunk rá az előttünk pörgő képkockákra.


Gran Turismo 5 Prologue teszt - 9. kép

Terveimmel ellentétben egy fejezetet mégis szánok a vizuális elemzésnek. Első körben itt vannak ezek a csodálatosan és a végletekig kidolgozott autómodellek. Egyetlen szavunk sem lehet, ilyen pontosan rekreált négykerekűekkel eddig még nem volt szerencsém találkozni konzolokon. Gyönyörű formák, részletes kidolgozottság jellemzi őket, megszólalásig hasonlatosak a fém-olaj társaikhoz. Egyszerűen pompás kivitelezés, ebbe a legkritikusabb szemű, szőrszálhasogatók sem tudnak belekötni, pedig próbáltak, nem egyszer. A pályák illetve a tereptárgyak kidolgozottsága már itt-ott egy csöppet elnagyolt hatást kelthet, de hangsúlyozom, hogy ez is csak akadékoskodás szintjén tűnik elő, ha a betonon száguldozunk, az összkép több mint kifogástalan. Megcsillan a nap az aszfalton, az autók fényezése valós időben tükrözi a tájat, és még sorolhatnám, de ezek az effektek már a korábbi PlayStation 2-es epizódban is aktívan jelen voltak, persze nem ilyen kiváló minőségben. Továbbra is szerkesztőségi kedvenc a svájci lapok (Eiger Nordwand), a lélegzetelállító, hófödte csúcsaival és füves-virágos, lejtős lankáival.


Gran Turismo 5 Prologue teszt - 10. kép

Minden verseny után megtekinthetjük a visszajátszásokat, és ha kívánjuk, meg is örökíthetjük őket, nem sok helyet foglalnak el, bátran mentsük őket, ha elégedettek vagyunk egy-egy futamunkkal. Érdekes volt tapasztalni, hogy a játék közben viszonylag stabil 60 frame/secundum-os képfrissítés volt jellemző, alig észrevehető belassulásokkal és egy sóhajnyi V-sync problémával megtűzdelve, de ez még belefér, viszont a Replay-ek alatt ez az érték a felére csökken. Ez bizony észrevehető, az én szememnek eléggé feltűnő volt. Szaksegítségemet ez a rész nem tudta mélyen érinteni, ehhez nincs elég jó szeme, he egyszer a valóság szaggatna be, azt minden bizonnyal már Ő is érzékelné, de ez ilyen formában elkerülte a figyelmét, ezen részletek hidegen hagyták, ahogy a legtöbb gamer-t is fogják majd. Valószínűsítem, hogy a visszajátszáskor használt kamera effektek (szűrők, elmosások) miatt következik be, vélhetően szándékosan veszik vissza a fejlesztők ilyenkor a frame rate-et, mintegy, az esetleges beszaggatásokat elkerülendő. Ez már technikai oldal, mi nem ezzel foglalkozunk, sokkal inkább azzal, hogy milyen hatást gyakorolt ránk ittléte alatt az újgenerációs autóverseny szimulátorok leendő királya, pontosabban annak tartalmas előzménye. Kedves szakértő barátom számtalan kör lerovása és egy tucat járgány vezetgetése után felém fordult és megosztotta velem a szerzett benyomásait.


Gran Turismo 5 Prologue teszt - 11. kép

Meglepődve hallgattam igen kritikus személyiségének elismerő szavait. Mélyrehatóan belemerült az elemzésbe, már-már nekem kellett 'rendre' intenem, hogy ember, azért ne vidd már túlzásba, ez mégiscsak egy játék, még akkor is, ha valóban egy izzig-vérig szimulátornak született a drága. A végső konzekvencia a részéről maximálisan pozitív volt. Abban nem volt köztünk vita, hogy nagy odafigyelést igényel a vezetés, főképp, ha ezt már profi szinten vállaljuk fel, minden elektronikai rásegítés nélkül, pusztán a fizika alaptörvényeire hagyatkozunk. "A Gran Turismo 5 Prologue-ot egy paraszthajszál választja el a kemény valóságtól" - mondá tapasztalt szaksegítségem és elismerően bólogat. Láthatóan szkeptikusként ült le a játék elé, de a végén meggyőzve állt fel mellőlem, elégedett ábrázattal az arcán. "Ez nagyon megfogott, komoly élménnyel gazdagodtam." Túlzás nélkül állíthatom, hogy ezt még én magam is meghökkenve hallgattam, mert valahol élt bennem a gyanú, hogy nem fogja elismerni az anyagot, mégis ennek a radikális ellentettje realizálódott. Ezzel önként vállalt feladatát maradéktalanul teljesítette, ismét nálam a SIXAXIS, hogy néhány további benyomást is szerezzünk a Prologue alcímmel ellátott előjátékról.

Gran Turismo 5 Prologue teszt - 12. kép

Az anyag azután kezd igazán érdekessé válni, miután hozzávetőlegesen 2-3 nap alatt teljesítjük mindhárom Events versenyosztályt, mert ha ezzel végeztünk, leperegnek előttünk a záró képsorok, felcsendül a jól ismert Gran Turismo himnusz, majd ezt követően megnyílik előttünk a Quick tuning lehetőség, ahol végre belepiszkálhatunk a motorháztető alatt lapuló technikákba, sajnos a Prologue-ban nem a szó szoros értelmében, tuning szinten, csupán a meglévő alkatrészeink finomhangolására ad lehetőséget. Visszatérve az Events módba, találhatunk egy újabb versenyosztályt (S), de ezt már érezhetően a kemény magnak, a vér profiknak szánták a készítők, meggyűlhet vele a bajunk, ha nem vagyunk eléggé felkészültek, gyakorlottak az itt található kihívások teljesítéséhez. Gyakorlatilag ezzel mi is a végére értünk, mindent alaposan próbára tettünk és a Prologue gond nélkül vett valamennyi akadályt, átment a legszigorúbb vizsgán, megfelelt az általunk támasztott, roppantul magas elvárásoknak. A fejlesztőknek tehát van még durván egy egész esztendejük, hogy tovább csiszolják eme fényesen ragyogó gyémántot és hozzáadják a még hiányzó, alkotási fázisban leledző tartalmakat, járműveket, versenypályákat, tuning alkatrészeket és minden szépet s jót.


Gran Turismo 5 Prologue teszt - 13. kép

Kazunori Yamauchi és lelkes, elismerésre méltó tehetséggel, valamint szorgalommal megáldott csapata nagyon jó úton jár afelé, hogy valóra váltsa egyik nedves álmunkat, és életre hívja életünk vezetését, immáron ötödik, áldott alkalommal. Ámen. Summázni volna illendő a látottakat, hallottakat néhány mondatban, meg is tesszük tüstént. Amiről a cikkben külön nem tértem ki, azok a zajok, hangok, zörejek, muzsikák és motordorombolások. Dolby Digital 5.1-ben minden nagyon korrektül duruzsolt, a zenék adják az emelkedett hangulatot, a járgányok hangjai, tekintve, hogy mikrofonnal lettek rögzítve az eredeti gazdáik közreműködésével, nem is lehetnének ennél élet hűbbek. Hangszekció kipipálva. A grafika a csúcson, néhány apróbb nüanszot leszámítva, állkoppantós, bár érthetetlen számunkra, hogy a satufékkel blokkolt kerekek miért nem hagynak féknyomot maguk után. Ezt remélhetőleg javítani fogják.

Gran Turismo 5 Prologue teszt - 14. kép

A verdák kívül-belül döglesztően csinosak és álomszépen vannak virtuális formába öntve. A körülöttünk elterülő tájat pedig nem érheti negatív kritika. Bár a statikus lapfák már enyhén szólva is divatjamúltak, nem fogunk ezen fennakadni. Az irányítás végletekig finomra hangolva, már-már hiper realisztikus magasságokba csap, erről szóltunk is korábban. Reméltem, hogy legalább egyetlen rally pályával megkínálnak minket, de sajnos ez a rész ezúttal távol maradt, így arról nem tudtunk tapasztalatokat gyűjteni, viszont a brand életében most első ízben ülhetünk Ferrari volánjai mögé, nagy hézag lett ezzel befoltozva. Hogy érdemes-e kiadni rá 10-12 ezer jó magyar Forintot? Ha az mondom nem, akkor saját magam fogom meghazudtolni, de részemről felvállalom. Itthon ez nagyon sok pénz ahhoz, hogy 'csak' egy Prologue-ra kilapátoljuk. Kezedben a döntés. Ha betegesen nagy fanja vagy, úgysem hagyod ki. Mi istenien szórakoztunk. Találkozunk jövőre, ugyanitt, bővebben.


Gran Turismo 5 Prologue teszt - 15. kép

A végére hagytam egy kis ízelítőt a Prologue-ban fellelhető autóparkról. Mazsolázzatok kedvetekre.

1. Lexus IS F '07
2. Nissan Skyline GT-R V-spec II Nur '02
3. Nissan Fairlady Z Version S '07
4. Nissan Skyline Sedan 350GT Type SP '06
5. Nissan Skyline Coupe Concept '07
6. Nissan Skyline Coupe 370GT Type SP '07
7. Nissan Skyline Coupe (V36) Tuned Car
8. Nissan GT-R Proto '05
9. Nissan GT-R '07
10. Honda Integra TYPE R '04
11. Honda NSX Type R '02
12. Acura NSX '91
13. Mazda Atenza Sport (2007 Tokyo Motor Show reference exhibit)
14. Mazda RX-8 Type S '03
15. Mazda RX-7 Spirit R Type A (FD)
16. Mazda RX-7 (FD) Special Tuned Car
17. Subaru Impreza WRX STI (18inch BBS Wheel Option) '07
18. Subaru Impreza Sedan WRX STI spec C Type RA '05
19. Mitsubishi Lancer Evolution IX GSR '05
20. Mitsubishi Lancer Evolution X GSR Premium Package '07
21. Mitsubishi Lancer Evolution IX GSR Tuned Car
22. Mitsubishi Lancer Evolution X GSR Tuned Car
23. Suzuki Cappuccino '95
24. Suzuki Swift Sport '07
25. Suzuki Cervo SR '07
26. Suzuki Cappuccino Tuned Car
27. Suzuki Swift Sport Tuned Car
28. Daihatsu Copen Active Top '02
29. Daihatsu OFC-1 '07
30. Chevrolet Corvette Z06 '06
31. Chevrolet Corvette Z06 (C6) Tuned Car
32. Dodge Viper GTS '02
33. Dodge Viper SRT10 Coupe '06
34. Dodge Viper SRT10 Coupe Tuned Car
35. Ford Mustang V8 GT Coupe Premium '07
36. Ford GT '05
37. Ford Focus ST '06
38. Ford GT Tuned Car
39. Audi R8 4.2 FSI R tronic '07
40. Audi TT Coupe 3.2 quattro '07
41. BMW Z4 '03
42. BMW 135i Coupe '07
43. BMW M3 Coupe '07
44. BMW 135tii '08
45. Mini Cooper-S '06
46. Mercedes-Benz SL 55 AMG '02
47. Volkswagen Golf GTI '01
48. Volkswagen Golf V GTI '05
49. Alfa Romeo 147 TI 2.0 TWIN SPARK '06
50. Alfa Romeo Brera Sky Window 3.2 JTS Q4 '06
51. Ferrari 599 '06
52. Ferrari F430 '06
53. Ferrari 512BB '76
54. Ferrari F40 '92
55. Lancia Delta HF Integrale Evoluzione '91
56. Citroen C4 Coupe 2.0VTS '06
57. Renault Clio Renault Sport V6 24V '00
58. Renault Clio Sport V6 24V Tuned Car
59. Aston Martin DB9 Coupe '06
60. Jaguar XK Coupe '06
61. Lotus Elise 111R '04
62. Lotus Elise '96
63. Lotus Elise 111R Tuned Car
64. Lotus Elise Tuned Car
65. TVR Tuscan Speed 6 '00
66. TVR Tamora '02
67. Art Morrison Corvette '60
68. Amuse/Opera Performance Gran Turismo 350Z RS
69. Amuse S2000 GT1 Turbo
70. Mine's BNR34 Skyline GT-R N1 base '06
71. Blitz Dunlop ER34 '07

Gran Turismo 5 Prologue teszt - 16. kép

Ezúton szeretném megköszönni nagyon kedves barátomnak, Kapócs Zsoltnak a szakmai segítségét és kommentárját. Nagy figura vagy, profin csináltad, ügyes voltál.

Gran Turismo 5 Prologue / Tesztplatform: PlayStation 3

jó lesz ez!
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2009. október 01.
  • Ár: 7.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Grandiózus tartalom
  • Erős küllem
  • Vérbeli szimuláció
  • Példás átirat
  • Kevés játékmód
  • Csak három ellenfelet kezel az M.I.
  • Nincs karieer mód
  • Semmi újdonság
  • Hang
    7
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    7
7.5
Gran Turismo nevet adták a keresztségben. A szorgos csapatot Kazunori Yamauchi vezette, akkor még a Polys Entertainment zászlaja alatt, majd később, a játék elsöprő sikere után váltottak a mai nevükre, Polyphony Digital-ra. A Gran Turismo minden idők legsikeresebb PlayStation címeként vonult be a játéktörténelembe a maga mindössze 11 versenypályájával és nem kevesebb, mint 178 líszenszelt járgányával. '>
Gran Turismo nevet adták a keresztségben. A szorgos csapatot Kazunori Yamauchi vezette, akkor még a Polys Entertainment zászlaja alatt, majd később, a játék elsöprő sikere után váltottak a mai nevükre, Polyphony Digital-ra. A Gran Turismo minden idők legsikeresebb PlayStation címeként vonult be a játéktörténelembe a maga mindössze 11 versenypályájával és nem kevesebb, mint 178 líszenszelt járgányával. '>
4 hozzászólás

tommygarros

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

A 4-et rojtosra játszottam és ezt is röhögő smiley

válasz erre

feriferiferi

17 éve, 4 hónapja és 7 napja

Jó, de egy kisebb hiba: ha már egyszer a virtuális játékok legnagyobb ágyújáról beszélünk , márpedig arról , szóval akkor nem lehetne szebb, élesebb nagyobb képet felrakni belőle?röhögő smiley
röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 4 hónapja és 11 napja

Egy hete használom a GT5P-t, de nagyon sok hasznos információt hámoztam ki a tesztből. Köszi!
UI: én javaslom a letöltős verziót, mert nem kell 10-12 ezret kifizetni csak azért, hogy dobozban legyen. 6900 magyar forintnak megfelelő dollár, kártyával fizetve, s már használhatjuk is.
üdv:
Bubo35

válasz erre

Dj.Skyline

17 éve, 4 hónapja és 11 napja

Gyönyörű teszt, gyönyörű game, mikell még?röhögő smiley

válasz erre
Gran Turismo
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Dav2377 profiljamarco profiljaManiac profilja