God of War III Remastered teszt

2015. július 28.
72.0931
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Nagydarab, tele van forradással, Vin Diesel féle körmondatokban kommunikál, folyton haragszik mindenkire, a szakálla sosem nő meg, a legkeményebb hidegben is csak egy ágyékkötő van rajta. Felismeritek, kiről lehet szó? Így van, ő nem más, mint Kratos, a PlayStation franchise egyik csillogó ékköve, következő tesztünk alanya pedig a God of War 3 Remastered lesz, ahol a fentebb említett nagyfiú FullHD felbontásban belez ki mindenkit.


Ugye maga a sorozat még a kettes sorszámot viselő Playstation gépen startolt el olyan eredménnyel, ami instant klasszikussá tette. A grafika, a határt nem ismerő brutalitás, a háznyi méretű szörnyek a quick time eventekkel egyetemben mind egy új szintre emelte a hack and slash műfajt.

Hősünknek először csak Árésszal, a görög mitológia hadistenével gyűlik meg a baja, ám a többi részben egészen konkrétan ledarál mindenkit, aki csak egy picit is keresztezi az útját. Ilyen szempontból a harmadik epizód volt a non plus ultra, mert itt egyszerre akarja eltenni láb alól a titánokat, meg persze Zeuszt.

Kapufa, kedves Poseidon

Kapufa, kedves Poseidon


Pontosabban nem csak a fentebb említetteket, hanem úgy kollektíven minden istent, aki az Olümposzt hívja otthonául. A Remasterednek talán ez az első negatív pontja, mivel (ahogy a címe is sugallja) csak a harmadik részt találjuk a korongon, de a friss játékosoknak szüksége lett volna arra, hogy értsék, mitől válik Kratos kvázi főgonosszá, mert így csak vakargatni fogják a fejüket, ugyanis a sztori ott folytatódik, ahol a második epizód véget ért. Igen, tudom, hogy PS3-ra volt már több egybegyúrt kollekció, ezáltal így az újrakiadás újrakiadása lenne, de akkor is.

Essünk túl az ilyenkor szinte kötelező fanyalgáson, azaz nézzük meg, mit kínál az újrakevert változat: természetesen a 1080p/60 FPS grafikai tuningot, egy fotó módot, valamint megkapjuk a megjelent DLC-ket is hozzá (különböző skinek, challange mód és az aréna). Igen, ez így elég karcsúnak tűnik, nagy szerencsénk, hogy az alapjáték bizony elég közel állt a zseniálishoz. Már rögtön a nyitó jelent és harc olyan léptékű, amit nem nagyon láthattunk még.

Athéna, ne szólj be

Athéna, ne szólj be


Arról van szó, hogy a titán, Gaia hátán csimpaszkodva próbálunk meg valahogy túlélni, miközben ő a tengeristennel hadakozik és mássza meg a hegyet. Ez még most is valami olyan elképesztően dinamikus és látványos, hogy szem nem marad szárazon!

Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy az optikai fejlődés bizony nagyon jól áll a játéknak. Nyilván senki se számítson olyan letaglózó látványra, mint egy alapból PS4-re fejlesztett cucc esetében, viszont szégyenkeznie sem kell. Kratost elég szépen felturbózták, valamint a dinamikus fény-árnyék hatások is kellően meggyőzőek, ugyanakkor a kis nyikhaj ellenfelek ölég gyengén festenek.

Az egész stuff tempója még mindig nagyon kellemes, noha itt nem annyira érezhető a fejlődés, mert a PS3-as változat esetén is 40 körül volt az FPS. De teljesen mindegy, mert a bunyó egyáltalán nem bonyolult, viszont nagyon látványos és a játék végéig élvezni fogjuk a küzdelmeket.

Sajnos azonban ennél több változtatás nem történt. Mondjuk az is igaz, hogy egy-egy plusz fegyverrel semmit sem érnénk, nem adna túl sok pluszt a kiforrott játékmenethez, de azért néhány extra fejtörő, esetleg új főellenség bizony jól jött volna, arról nem is beszélve, hogy a trófeákon sem változtattak semmit.

Mindjárt bekopogtatunk Hádész mellkasán a csajával

Mindjárt bekopogtatunk Hádész mellkasán a csajával


A tartalom még azért így is teljesen rendben van, mert olyan 10-15 óra kell, hogy végigvigyük a játékot, a különböző megnyitható kihívásokról és Chaos nehézségi fokról már nem is szólva. A fotó mód is jópofa amúgy, mert különböző filterekkel láthatjuk el a képeinket, ami aztán mehet is fel a közösségi oldalakra.

A hangok és zenék viszont nem változtak, ami nagyon jó, mivel Kratos mogorva baritonja, valamint summás egymondatosai még mindig zseniálisak, csakúgy, mint a nagyzenekari aláfestések. Ahogy említettem, a stuff rendkívül brutális (és naturális), szóval simán van olyan benne, hogy premier plánban letépjük valakinek a fejét, esetleg kiszúrjuk a szemét, de ahogy a sima közkatonákat elintézzük, pontosabban kettétépjük, az is elég baráti.

A főellenség harcok, valamint az ehhez kapcsolódó QTE eventek még 2015-ben is kellően jók, lesz nem kevés egész képernyőt betöltő dög is, akiket csak módszeresen tudunk elpusztítani, viszont a haláluk legalább olyan ocsmány is lesz. Az az igazság, hogy sokkal többet nem is lehet írni a God of War 3 Remastered-ről, mert ez nem akar többnek látszódni annál, ami: egy rendkívül véres bosszúhadjárat utolsó (?) felvonása, ahol felnégyelünk mindenkit, aki az utunkba mer állni.

Fujj, nemviszedinnen???

Fujj, nemviszedinnen???


A grafika felhúzásán és néhány extrától eltekintve viszont mindenben egyezik az eredetivel, szóval, ha segítettél Kratosnak bosszúja beteljesítésében, akkor nem tudok olyan indokot mondani, amiért újra meg kellene venned.

Ha viszont valamiért kimaradt az életedből, akkor mindenképp szerezd be, mert egy iszonyatosan látványos, kegyetlen és szórakoztató játék.

Az értékelőben látható magas pontszámot is így nézzétek, mert ha először találkozol a kopasz göröggel, akkor bizony pontosan azt kapod, mint amit a képeken láthatsz!

God of War III Remastered / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2015. július 15.
  • Ár: 12.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Jól sikerült grafikai tuning
  • Rendkívül szórakoztató még mindig
  • Nulla tartalmi fejlesztés
  • A sztori az elődök hiányában kissé érthetetlen
  • Hang
    8
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    9
8
8 hozzászólás

ColeCollins

8 éve, 10 hónapja és 3 napja

Most őszintén: a Sony-nak ennyire nincs önbizalma, hogy most már nem csak a PS2-ről, hanem PS3-ról is áthoz játékokat? Ráadásul olyanokat is most már, amik talán 2-3 évesek?

Jó játék, de adjanak inkább valami újat most már!

válasz erre

muki

9 éve, 4 hónapja és 26 napja

Kéne egy PS4. Ez az istenharc nagyon tetszik!

válasz erre

movi

9 éve, 5 hónapja és 1 napja

Gólem írta:
Jó lehet. Egyszer léphetne egy nagyot a Sony és kidobhatná PC-re! mosolygó smiley
Az soha nem fog megtörténni, hatalmas öngól lenne, ha ilyet csinálna! Ezek arról szólnak, hogy "tessék venni PS4-et"!

válasz erre

Gólem

9 éve, 5 hónapja és 1 napja

Jó lehet. Egyszer léphetne egy nagyot a Sony és kidobhatná PC-re! mosolygó smiley

válasz erre

movi

9 éve, 5 hónapja és 1 napja

Nekem PS3-on kimaradt, így most pótoltam, nagyon jó!!!!!

válasz erre

movi

9 éve, 5 hónapja és 1 napja

Nekem PS3-on kimaradt, így most pótoltam, nagyon jó!!!!!

válasz erre

RyutheStaR

9 éve, 5 hónapja és 2 napja

Ha az első 3 részt adták volna ki újra egy packban PS4-re, akkor instant buy lett volna. De így, részemről felejtős, mert ps2-n és p3-n is végigtoltam mind.

válasz erre

Tommy

9 éve, 5 hónapja és 2 napja

Egy újabb tuningjáték ami nem hiányozhat a gyűjteményemből! mosolygó smiley Mivel az eredeti nincs meg, így számomra kötelező darab!

válasz erre
God of War III Remastered
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Xelosz profiljamarco profiljaBotyi profiljaKisember001 profilja