Get Even teszt

2017. június 28.
69.0671
iPet profilja, adatai
iPet
Nem tudom, mennyire emlékeztek a Condemned című játékra? Még anno az Xbox 360 egyik launch címe volt, egy finoman szólva is sötétre hangszerelt, belső nézetes, eléggé nyomasztó hangulatú, horror/thriller elemekkel bőségesen megpakolt nyomozós FPS, aminél már csak a folytatása sikeredett durvábbra. Nem tagadom, rajongtam ezért a két játékért, pontosan emiatt remegve vártam a Get Even-t, mert a bemutatókból abszolút valami hasonló stílusra lehetett következtetni.
 


Viszonylag hányatott sorsú ez a projekt, ráadásul a tragikus manchesteri merénylet miatt további egy hónappal el is tolták a megjelenést. Ez amúgy egyrészt teljesen érthető, hiszen itt egy fiatal lányt igyekszünk megmenteni terroristáktól, másrészt azért lehetett olyan hangokat is hallani, hogy ez tulajdonképp nem más, mint ügyesen becsomagolt időhúzás, amivel kicsit ki akarták tolni a fejlesztésnek az idejét.

Gyanítom, hogy az igazság valahol a kettő között van, már csak azért is, mert a korong behelyezése után egy diszkrét 12 gigás Day1 patch-et szipkázik le a játék, amit hagyjunk is szépen végigcsorogni, ellenkező esetben ugyanis a hajunkat fogjuk tépni a technikai malőrök miatt. Mondjuk a folt letöltése után sem sokkal rózsásabb a helyzet, de erre egy kicsit később részletesen kitérek.

Jólvan na, mindjárt leveszem, úgyis tudom a kódot.

Jólvan na, mindjárt leveszem, úgyis tudom a kódot.


Tagadhatatlan, hogy a sztori, illetve annak felépítése a GE legerősebb pontja. Hősünk, Cole Black egy általunk ismeretlen okból kifolyólag szeretné megmenteni főnöke elrabolt lányát, ami finoman szólva is balul sül el. Kicsit később egy egészen elhagyatottnak tűnő elmegyógyintézetben térünk magunkhoz, fejünkön egy érdekesen kialakított VR sisakkal.

Bemutatkozik Red, a sztori másik főszereplője, aki hivatását tekintve doktor és elmagyarázza, hogy mi itt most tulajdonképp egy terápián veszünk részt, aminek lényege, hogy összerakjuk kissé hiányos emlékeinket a túszmentésről. Ehhez szervesen kapcsolódik a nyomozás is: különféle újságkivágásokból, hangfelvételekből, jegyzetekből meg tucatnyi más dologból kell idővel összeraknunk, hogy mi is történt, hogyan jutottunk el a kvázi introként szolgáló mentőakcióig.

Egy valamit a teszt elején le kell szögeznem. Bár horrorként aposztrofálják, semmi ijesztő vagy nyomasztó dolog nincs a játékban. Sokkal inkább egy modern detektív történet, ahol a kirakós pici darabkáit nekünk kell összeszedni. Lesz egy központi helység a gyógyólaboron belül, ahol az egyes pályákon megtalált nyomokat rögzítik nekünk, így láthatjuk, ha esetleg kihagytunk valamit. A teljes sztori abszolválásához nyilván érdemes ezt a szegmenst kimaxolni, mivel ténylegesen egy nagyon jó és izgalmas elbeszélést kapunk. Persze akkor, ha a közepesnél kicsit jobban beszélünk angolul.

Ehhez a legnagyobb segítséget mobiltelefonunktól kapjuk, ami rengeteg hasznos funkcióval bír. Ha valamit be tudunk scannelni, akkor zöld pöttyök világítanak a kijelző mellett. Akad egy hőkamera illetve UV lámpa funkció is, kiegészítve különféle szövegek elolvasásához szükséges applikációval.

Hinnye, de erős a vaku a telcsimen

Hinnye, de erős a vaku a telcsimen


Sajnos nagyon kevés logikai feladat található, szóval a legtöbb képesség szinte teljesen kihasználatlanul marad. Az infrát mindössze háromszor használtam, akkor is csak különféle csövek hőmérsékletének megállapításához kellett. Időnk sokkal nagyobb részében kommandózni fogunk, egészen pontosan sunnyogni, mivel a gép nem feltétlenül kultiválja, ha túl sokszor összecsapunk az emlékeinket betöltő zsoldosokkal. Ezt legnagyobb bánatunkra végtelenül egyszerűen és bután valósították meg.

Nézzük a térképünket, ott látjuk az őröket, meg azt is, hogy meddig néznek, így rendkívül egyszerű dolgunk van. Arról meg már nem is beszélve, hogy mindig pontosan ugyanúgy helyezkednek el, ugyanarra sétálnak, tehát pár nekifutás és át is tudunk szlalomozni közöttük. Az egyetlen érdekesebb momentum itt az úgynevezett corner gun, ami tulajdonképpen egy jobbra vagy balra fordítható cső, a végén valamilyen pisztollyal vagy puskával.

Odaállunk a sarokhoz, beforgatjuk balra, megnézzük, ki-hol áll és paff, mehetünk tovább. Joggal mondhatjátok, hogy oké, nem ez a világ legeredetibb alkotása, de eddig nem tűnik olyan vészesnek. Persze, mivel nem ejtettem szót a technikai oldalról, ami elképesztően gyengére sikeredett. Már a 12 gigás foltocskánál is lehetett sejteni, hogy lesz baj dögivel, de ez még így is túl sokszor súrolja a szinte vállalhatatlan kategóriát.

Ha csak a nyers prezentációt vizsgáljuk, már az sem fest túlzottan lenyűgözően, noha talán hozza a minimálisan elvárt szintet. A pályák túlzottan hasonlítanak egymáshoz, ráadásul irgalmatlanul sok az alacsony felbontású textúra, ami nagyon rombolja az összhatást. Ennél sokkal frusztrálóbb, hogy simán bele tudunk akadni úgy tereptárgyakba, hogy vissza kell töltenünk a legutolsó checkpointot, mert nem tudunk megmozdulni.

Csendélet gyerekverssel

Csendélet gyerekverssel


A mesterséges intelligencia sincs a helyzet magaslatán, túlzottan inkonzisztens. Egyszer akkor sem vesznek észre minket, amikor közvetlenül mellettük nyomjuk a Gangnam Style ikonikus táncát, máskor meg hat doboz és három szekrény mögött is kiszúrnak és bedarálnak.

A játszható szakaszok közül sajnos a félelemkeltésre, nyomasztó légkör megteremtésére "szakosodott" mentális betegeknek fenntartott, széthullott intézetben lenne egyedül fantázia, de az pedig tulajdonképp egy egyirányú cső, néhány elágazással. A hangok, zajok, zörejek viszont szerencsére segítenek az atmoszféra minimális megteremtésében. Főleg a különféle talajon való haladás audio része lett erős.

Összességében tehát sajnos bőven elmaradt a várakozásoktól a Get Even. A sztori, valamint a nyomozás egészen kiválóan sikeredett, csupán azt felejtették el derék fejlesztőink, hogy egy jól funkcionáló körítést is fel kellett volna húzni köré.

Ez van, amikor energia italra eszem fasírtot

Ez van, amikor energia italra eszem fasírtot


Technikailag finoman szólva is ingatag lábon áll az egész, amit tetézik az unalmas, trial&error mechanikára épülő "harc" is (mint például az Outlast 2 esetében is). Ettől függetlenül van még egy hatalmas pozitívuma a játéknak, ami nem más, mint az ára. Jóval a budget kategória alatt van, szóval emiatt simán megér egy próbát, főleg akkor, ha kedveljük az ilyesfajta műveket.

Get Even teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

egynek jó...
  • Stílus: FPS
  • Megjelenés: 2017. június 23.
  • Ár: 7.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Nagyon jó nyomozás
  • Kifejezetten erős sztori
  • Kellemes audio rész
  • Meglepően olcsó
  • Technikailag nem túlzottan acélos
  • Unalmas, egyszerű harcok
  • Túlzottan repetitív pályák
  • Hang
    7
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    6
  • Hangulat
    7
6.5
4 hozzászólás

totyak

3 hete és 4 napja

Amikor odáig jutottam, hogy ez a horror nem is horror, mert nem ijesztő, vagy félelmetes én igazán megörültem. A történet érdekelne, de köztudott, hogy nem szeretek megijedni. Aztán továbbolvastam, kevés fejtörő, béna AI, hibáktól hemzsegő pályák, ezek azért elveszik az ember kedvét, rendesen. Pedig ebből a játékból is sokkal többet ki lehetett volna hozni, még úgy is, ha nem erőltetik a horror jelleget.

válasz erre

Tommy

3 hete és 5 napja

Hátöööööö... Ennél jobbra számítottam.

válasz erre

Direktor

3 hete és 5 napja

Várható volt, hogy túl nagy a mesterséges hype. Nem is számítottam jobbra.

válasz erre

VaPe

3 hete és 5 napja

Furcsálltam is hogy sokan nagyon istenítik. Sejtettem hogy nem fenékig tejfel a dolog.

válasz erre
Get Even
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljagery1113 profiljaSunyi78 profilja