Frantics teszt

2018. március 16.
71.1591
adriano profilja, adatai
adriano
A Frantics nem más, mint a legújabb üdvöske a Sony PlayLink partijátékok között. Emlékezhettek rá, hogy teszteltünk már pár ilyet, ezek voltak például a That's You vagy a Hidden Agenda. A mostani tesztalany inkább az előbbire emlékeztet, hangulatában pedig a kicsit régebbi Rayman Raving Rabbids című csoda ugorhat be. Ezekben a stuffokban felesleges bármiféle mélységet is keresnünk, a céljuk pusztán az, hogy ideig-óráig elszórakoztassanak egy kisebb társaságot, és hogy bárki könnyedén, gyors beletanulás után játszhassa őket. Nézzük, hogy teljesíti-e ezeket a követelményeket a Frantics.


A legoptimálisabb felhasználása a dolognak tehát az, ha egy összejövetel alkalmával rántjuk elő, és csoportosan játszuk. Valójában nem másról van szó, mint vicces (vagy annak szánt) minijátékok sorozatáról, melyeket egy kedvesen fura, arisztokrata jegyekkel erősen bíró szerzet, Róka köt össze. Ő amolyan műsorvezető-szerű funkciót tölt be, nevét pedig onnan kapta, hogy egy róka. Nahát.

Mielőtt hozzáfognánk, először is minden játékosnak le kell töltenie okostelefonjára a Frantics alkalmazást, és a PlayLink-címeknél már megszokott módon rá kell csatlakoznia konzol által generált hálózatra. Ha ez megtörtént, készítünk egy szelfit, és a program mindenkihez hozzárendel egy random állatkát, úgymond az avatarunkat. Ez már önmagában okot adhat egy kis röhögésre, hiszen a delikvensek Rókához hasonlóan elég viccesen néznek ki.

A végtelenbe és tovább!

A végtelenbe és tovább!


Az egész procedúra nem tart tovább pár percnél, és már bele is csaphatunk a lecsóba. A meccsek három körből állnak, ami három minijátékot jelent. Minden kör győztese kap egy koronát a kobakjára, amelyek az utolsó, minden eldöntő menetben életekként működnek, így értelemszerűen aki addig többet gyűjtött, annak nagyobb az esélye arra, hogy a végén a legnagyobb királynak nevezhesse magát.

Hogy valami csavart is vigyünk a dolgok menetébe, mindenféle power-upokat gyűjtögethetünk, ezekkel ki-ki a maga vérmérséklete szerint vagy magát segíti, vagy a többiekkel tol ki. Elsősorban a már sok helyen látott lehetőségekre kell gondolnunk, úgy mint gyorsabb futás, az ellenfél lefagyasztása és hasonlók-mindig olyasvalami, ami jól beleillik az adott minijátékba.

Megjött a páratlan páros.

Megjött a páratlan páros.


Róka szerepe, mint már említettük, legfőbbképpen a házigazda feladatainak ellátásában merül ki, de időnként nem átall túllépni ezen. Előfordul, hogy futballhuligán módjára érméket dobál a játéktére, sőt, néha még dinamitot is, amely ha ránk kerül, és nem adjuk gyorsan tovább valakinek, akkor game over, és lemondhatunk a koronáról.

Mielőtt elfelejteném, megemlítem, hogy a letöltendő applikáció teljesen magyar nyelvű, ami nagyon sokat dob az egészen. Emlékszem, hogy a That's You esetében konkrétan kitértem arra, hogy sokaknak az angol nyelvűség még mindig problémát jelent. Nos, a Frantics esetében ezzel nem lesz gond, amiért hatalmas pacsi a készítőknek, és remélem, hogy folytatódik ez a tendencia a PlayLink-stuffoknál.

Kényelem, scotch, szánsájn.

Kényelem, scotch, szánsájn.


A magyar nyelvűséghez -és megint csak Rókához- kapcsolódik a játék legnagyobb poénja is, mégpedig hogy vörös bundás barátunk olykor efektíve felhív minket telefonon. Ezt értsétek nyugodtan szó szerint, megszólal a telefon a kezünkben, és miután felvettük, Róka magyarul szól bele. Nagyot lehet rajta derülni, főleg először, amikor az ember még nem számít rá. (Ööö. hoppá, ezek szerint most lelőttem a poént, remélem nincs harag.)

Persze az ilyen hívások alkalmával nem a meccs állásáról érdeklődik, és még csak nem is arra kér, hogy csendesebben vigadjunk, hanem valamilyen titkos küldetést ad. Ez is egy jó adalék a dologhoz, hiszen így valamilyen taktikát is alkalmunk nyílik vinni a játékunkba.
Előfordult például, hogy a titkos misszióm az volt, hogy ha egy bizonyos vetélytársam nyer, akkor én is kapok koronát-eldönthettem tehát, hogy segítek-e neki, vagy igyekszek inkább a saját győzelmemre koncentrálni, esetleg mindkettő. Jelentem, sikerült a küldetés, vagányul meg is koronázták a zsiráfomat. Persze csak a csirke után.

Királyi elegancia lvl 99.

Királyi elegancia lvl 99.


Jó-jó, de mégis milyen minijátékokra kell gondolni, kérdezhetitek joggal. Itt van például a Friendless Runner, ami talán a legegyszerűbb, csak futni kell és akadályokat átugrálni, majd elsőként beérni a célba. A Jet Pack Nut Job-ban, ahogy sejthető, jet pack-ok segítségével versenyzünk. A Chair Riots már kicsit érdekesebb, irodai székeken ülve kell kilőnünk magunkat úgy, hogy minél közelebb kerüljünk a céltábla középpontjához-gondoljatok csak a curlingre.

A Trappy Field-ben csapdákat kell kikerülnünk, hogy megszerezzünk egy tál levest, amivel aztán vissza kell térnünk a célhoz. Végül pedig említsük meg személyes kedvencemet, ami a Parachuchu: állatkáink szabadesésben zuhannak, ejtőernyővel a hátukon, amiről mi dönthetjük el, hogy mikor nyissák ki. Feladatunk az, hogy mi érjünk földet elsőként, lehetőleg ne kilapított palacsinta formájában.

Nem csak közeleg, de már itt is van a tél.

Nem csak közeleg, de már itt is van a tél.


Ami a külcsínt illeti, nem igazán lehet vele semmi különösebb gondunk. A karakterek kedvesek, viccesek, aranyosak, a környezet színes, jó ránézni, egy ilyen programnál ez a szint szerintem bőven megfelel. Irányítás-téren sincs okunk panaszra, könnyen megszokható, és ami még fontosabb, stabil a kapcsolat a konzol és a telefon között.

Egyszer sem tapasztaltunk szétesést, reakció-késést, és más hasonló problémát sem. A hangok is körülbelül olyanok, mint ami a képeket nézve eszetekbe jut, nyilván mindenki látott már hasonlót. Elmondható, hogy a Frantics többnyire azt hozza, amit várunk tőle, ez pedig napjaink kiadványait ismerve (sajnos) nem is olyan kis szó.

A tojástojó verseny első helyezettje.

A tojástojó verseny első helyezettje.


A végére azért megosztanám veletek a legnagyobb gondomat is az egésszel, ami nem más, mint hogy kihívást akkor sem találunk, ha nagyítóval keressük. A partik hangulatának jót tenne, ha idővel kialakulna egy versengés, mert az egyik játékos ebben jó, a másik abban, de ilyen nem lesz, mivelhogy a győzelem sajos sokkal inkább a szerencsén múlik, semmint az ügyességen.

Ebből következik, hogy a Frantics elsősorban a kisebbek számára lehet ideális szórakozás. Elképzelhető, hogy főleg rájuk is lett kalibrálva, de így nem ajánlható széles körben-még akor sem, ha amúgy tényleg megvannak a maga jó pillanatai. A That's You például ennél véleményem szerint jelentősen jobb, és ott a játékok jellegéből adódóan sokkal inkább elképzelhető, hogy sokadszorra is elő tudjuk majd venni.

Oké, de vajon hogy jutottak fel ide?

Oké, de vajon hogy jutottak fel ide?


Nem mondható rossz próbálkozásnak a Frantics, viszont nem is lett jó, ami elsősorban a hamar lejáró úgymond szavatosságának és a kihívás teljes hiányának tudható be. Mellette szól a magyar nyelvű applikáció és a nagyon egyszerű irányítás, ezek pedig alkalmassá teszik a kicsi gamerek részére. Nekik tényleg merem is ajánlani, ráadásul a szülők pénztárcáját sem fogja megterhelni a relatíve baráti ár. A partyjáték mint stílus újbóli elterjedése viszont örvendetes, várjuk a további darabokat is szeretettel-főleg magyar nyelven!
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Frantics (PS4)5.789 Ft

Frantics teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

egynek jó...
  • Stílus: Party-játék
  • Megjelenés: 2018. március 07.
  • Ár: 5.285 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Aranyos karakterek
  • Egyszerű irányítás
  • Magyar nyelvű app
  • Nincs kihívás
  • Könnyen megunható
  • Változó minőségű minijátékok
  • Hang
    7
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    6
6.5
6 hozzászólás

italianman

9 hónapja, 2 hete és 5 napja

Nekem ezek a playlink játékok úgy, hogy még nem játszottam egyikkel sem, bejönnek, jó kis szórakozásnak tűnnek. Csak pár barátra van szükség és kiváló időtöltésnek tűnik ideig óráig.

válasz erre

Gólem

9 hónapja, 2 hete és 6 napja

Egy próbát fogunk vele tenni itthon, de csak azért mert olcsó és magyarul beszél.

válasz erre

zender

9 hónapja, 2 hete és 6 napja

Sosem szerettem a partyjátékokat, de ha belevágnék eggyel, ez lenne az. Nekem tetszik a megvalósítás.

válasz erre

muki

9 hónapja, 2 hete és 6 napja

Érdekes kis játéknak tűnik, nekem tetszik.

válasz erre

Ronalddo

9 hónapja, 2 hete és 6 napja

Na ezt ki fogom próbálni, ennyiért mindenképp.

válasz erre

totyak

9 hónapja, 2 hete és 6 napja

Igazi buli játék. Azt tudom elképzelni, hogy összejönnek a haverok, esznek, isznak és közben ezzel bohóckodnak. És ahhoz teljesen jó lehet. Nekem tetszik.

válasz erre
Frantics
5.285 Ft-tól
kövesd a játékot!

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljaiPet profiljaiPet profiljaiPet profiljaWarriorAutobot profiljaHellblade profiljaWickedSick profiljamarco profiljaManiac profilja