Fire Emblem Warriors teszt

Jelen esetben az előbbi két állítás volt az igaz, de szerencsénkre a már fent említett év elején megjelenő Super Smash Bros. Melee két szereplő bemutatásával (Marth, Roy) elhozta ezt a nagyszerű sorozatot az európai és amerikai játékos társadalomnak is. Végül egy évre rá meg is jelent az USA-ban az első Fire Emblem, melyben ironikus módon egyik fent említett karakter sem szerepelt.

Már a legelső játék óta, mely 1990-ben látta meg a napvilágot, a stratégiai RPG recept nagyszerűen tartotta magát, még 2003-ban is és a rá következő években sem változott túlságosan ez a tendencia, viszont az új cím, mai játékunk, felborítja a már bejáratott formulát.

Nem Easy-n játszom, neeeem, az a kurzor alaphelyzete.

A Fire Emblem Warriors nem egy körökre osztott stratégia, hanem egy valós idejű "hack-and-slash" melyben megtalálható még a régi szép rendszer, de csak nyomokban. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindent kivágtak az ablakon, hisz a taktikai elemek továbbra is ott vannak, egyszerűen csak eltávolodtak a komoly gondolkodtató tartalomtól, és a könnyedebb, lazítósabb játékmenet került előtérbe.

A történetben egy királyi ikerpár, Lianna és Rowan kalandjait követjük végig, akik királyságukat, édesanyjukat, és barátjukat próbálják megmenteni a semmiből megjelenő szörnyhordáktól. Útjaik során ismerős szereplőkbe botlanak, akiket csipet csapatuk tagjává avanzsálnak, hogy végül együtt, a barátság erejével szivárvánnyá pukkantsák szét a főgonoszt.

Hallelujah, it's raining men. And money. BEST DAY EVER!

Szemfüleseknek talán feltűnt, hogy bizony eléggé klisésre sikeredett a sztori, de nem kell megijedni, hisz a játékélményt ez nem rontja (annyira), az akció nem változik ettől semennyit, és még a szereplőket is könnyebb megkedvelni így, amin nagy a hangsúly, mivel a játék egy nagyon fontos részét maguk a szereplők sokasága alkotja.

Aki játszott az ezt megelőző játékokkal, illetve volt szerencséje a japán exkluzív Famicom kazettákhoz, vagy "remake"-ekhez, annak majdhogynem mindenki ismerős lesz. Visszaköszönnek a klasszikus hősök Marth, Caeda és Tiki, a frissebbek is, mint Hoshido és Nohr uralkodó családjai, kiegészülve Chrommal, Lucinával, és Lissával többek között, de persze nem csak a barátok lesznek ismerősek, hanem a rosszfiúk is. Illetve hozzá kell tenni, hogy csak két túlszexualizált karakter van a játékban, abból is az egyik jól álcázza magát; öröm számomra, hogy ezen a trenden nem változtattak a készítők.

Fel van állítva hát egy nagyszerű szereplőgárda, ez már félsiker, és egy történet, ami nem karcolja az egeket ugyan, mégis megfelelő ennek ellenére. Ezt a kettőt hogyan köti össze a pergős akció és a stratégia keverése? Bonyolultan, az biztos. A játékot egyszerűen úgy lehetne jellemezni, hogy narratív szünetekkel elválasztott csaták, melyek egy jókora, mezőkre felosztott téren történnek.

A pónis kislány tehetséges léghajlító.

Ezek megkezdése előtt, de közben is fel lehet mérni a térképet, és parancsokat kiosztani szövetségeseinknek, melyek kimerülnek annyiban, hogy menjenek ide-oda, harcoljanak, vagy védekezzenek. Nincs túlbonyolítva, valóban, de szerencsére ennyi bőven elég.

Az ilyen csaták célja erődök elfoglalása és kulcsellenségek leverése. Ez a főküldetés mindenhol, de harc közben feljön elég sok mellékfeladat is, melyek nem szükségesek a győzelemhez, de meg tudják azt könnyíteni. Ilyen küldetés lehet például a beérkező erősítés elverése (amit egyébként is tennénk), összes erőd elfoglalása, hogy az ellenfél morálja (elvileg van olyan is) lezuhanjon és hasonlók.

A játék szerint nem ölünk meg senki, csak kiütjük őket (KO). Persze, a mázsás fejszével csakis.

Sajnos nem játszható mindegyik szövetséges karakter, és néhányan csak ímmel-ámmal jelennek meg egy-egy pályán, így jelenlétük a játékban inkább csak "fanservice", semmint igazán hasznos kiegészítő. Az ember azt hinné, hogy a Story mód miatt van ez, mert ott érthető, ha a főhősök vannak szem előtt, de nem.

Van egy "History" mód is, ahol a korábbi játékokból játszhatunk újra konfliktusokat, mely egy nagyszerű ötlet, azzal az egyetlen szépséghibával, hogy továbbra is ugyanazokkal a karakterekkel kell harcolnunk. Így nem csoda, ha alkalomadtán megjelenik egy szövetséges karakter a csatamezőn, akkor eléggé gyenge értékei lesznek alacsony szintje miatt.

Viszont a harcrendszer kárpótol a hiányosságokért. Kétféle támadás lehetséges; Y-al gyorsakat, X-el erőseket csapunk, illetve lehet kombózni a kettőt, ha bizonyos számú gyors támadás után egy erőset használunk. Ilyenkor egy látványos befejező mozdulatot produkál emberünk, de a kombómóka ennyivel nem ér véget.

Juliska megint lovastul megy az ajtófélfának.

A már megszokott fegyverháromszög továbbra is jelen van: lándzsa üti a kardot, kard a fejszét, fejsze a lándzsát. Ezen kívül megjelenik pár kaszt, akik semlegesek, mint például az íjászok, vagy a mágusok. Bár kívül állnak a háromszögön, azt vettem észre, hogy a főbb íjász ellenfelek nevetséges gyorsasággal tudják lekapni a repülő hátas egységeink életét. Valószínű, a szárnyas állatkák allergiásak a nyilakra, ami egyébként teljesen érthető.

A fegyver típusok egymást ütése a kritikus támadásokban jelenik meg. Bizonyos befejező kombó mozdulat, vagy megfelelő mennyiségű egyszerű csapás után megjelenik egy kör az ellenség feje felett. Az ezt követő támadások fogyasztani kezdik a kör tartalmát, és mikor az kiürül, akkor egy kritikus találat következik be. Ha fegyverünk üti az ellenségét, akkor ez a kör narancs lesz, és gyorsan kiürül, a kritikus meg területi lesz. Ha nem üti, akkor szürke lesz a kör, nagyjából holnapig náspángolhatjuk célpontunk, ha ki akarjuk üríteni a karikáját, és még a kritikus sem fog mindenkit megmurdálni körülöttünk, de legalább az erejéből nem veszít.

Az Aytolis-i speciális sokoldalú röpi lecsapás. Labda híján az ellenségeket építjük bele a betonba.

Ezen mechanika teszi roppant vonzóvá a karakterek cserélgetését egy csatában, hogy mindig a megfelelő fegyver típussal menjünk a rosszfiúknak, de akár párba is lehet állni valakivel, hogy azonnal elérhető lehessen a megfelelő fegyvertípus, nem beszélve a páros támadásokról, illetve, néha párunk meg is véd egy-egy ellenséges ütéstől. De, ha mindez túl bonyolult volna, van két könnyebb és egyszerűbb metódus is, ha kellemetlen ellenfeleket akarunk letörölni a pályáról: az egyik a "Warrior Special" képesség, a másik az "Awakening" mód.

A "Warrior Special" normálisan töltődik harc közben, ha kiütünk ellenfeleket. Miután feltöltődött, az "A" lenyomásával egy pusztító területi támadást hajtunk végre, mely elég sokat sebez még a legkeményebb rosszaságokon is. Az "Awakening" csík akkor töltődik, ha olyan fegyveresek ellen küzdünk, akiknek a fegyverét üti a mienk. Miután eléggé megtelt, az "R" gombra nyomva elindul az "Awakening" mód, ami ugyan limitált ideig tart, viszont addig minden fegyvert üti a mienk, gyakori kritikus támadásokat kiváltva így, és mikor lejár, még egy "Warrior Special"-hoz hasonló erejű finálét produkálunk. Ezt a kettő csíkot lehet ellenfelekből kieső kék és sárga italokkal is növelni.

Ezek mellett gyógyitalok, és szivárvány italok is kieshetnek, mint zsákmány; az utóbbi minden fent említett csíkot feltölti, cserébe viszont elég ritka (mily meglepő). Szerencsére gyógyításra nem csak ez az egyetlen módszer; találunk állandó üvegcséket, vagy pálcákat ellenségekből kiesve, melyek egy bizonyos tár-, vagy töltésmennyiséggel rendelkeznek, és csata után újratöltődnek. Ezekkel magunk és szövetségeseink életét is fel tudjuk tölteni.

Az informatív minimap épp most közli, hogy néhányan lefeküdtek piszkafánk suhintására.

Találhatóak, ezeken felül, ládák is elszórva a pályákon, értékes dolgokkal bennük, melyekhez kulcsokat kell szereznünk bizonyos semleges ellenfelektől (Tolvajoktól), illetve megjelenik Anna is, egy újabb ismerős arc, aki mementókat árul nekünk. Ezek képszeletek, amikből illusztrációk állnak össze, melyek megnyitnak újabb történelmi szcenáriókat.

Amikor nem harcolunk, van lehetőségünk áttekinteni a konvojunkat vagy a táborhelyünket. Az előbbi a csapatmenü, ahol felvértezhetjük a karaktereket jobbnál jobb fegyverekkel, vagy képzettségeiket, kosztümeiket állíthatjuk be. Az utóbbiban lehet "Crest"-eket csinálni, melyek permanens bónuszok embereinknek (kár, hogy mindenkinek külön kell csinálni), áldásokat venni, feléleszteni elhullott barátaink, fegyverekre speciális képességeket rátenni, vagy egyszerűen eladni őket. Ezeken kívül van lehetőség pénzért magasabb szintre léptetni a lemaradt harcosokat. Minél több szintet akarunk így venni, annál drágább lesz, és mivel fent említettem, hogy egyes karakterek milyen ritkán jelennek meg egy csatában, ne lepődjünk meg, ha néha húsz szintes lemaradást kell bepótolnunk.

A Tűz Emblémája. Egyszerű deszkahátlappal, mert többre már nem futotta.

Összességében kielégítő, pergős, és szórakoztató lett a harcrendszer. Három, plusz egy, nehézségi fok vár ránk, így rengeteg újrajátszási lehetőség van, és bár túl nehézzé sosem válnak a pályák, az igazán nagy kihívás Anna bónusz mementóinak összeszedése, melyek a megnyíló Lunatic nehézségi fokkal együtt jelennek meg. Ezekhez hozzájönnek még a rengeteg "Historical Scenario"-k, és azt fogjuk észrevenni, hogy alaposan meg van töltve a játék tartalommal. A historikus kampányokra értékelést is kapunk, tipikus japán rendszer keretei között (E-S-ig), ahol, ha sikerül S-re teljesíteni egy küldetést, akkor nagyon speciális bónuszokkal lehetünk gazdagabbak.

A prezentáció nagyszerű, gyönyörű grafikával, optimalizált motorral, így a legnagyobb tömegben sem fogunk akadozást észlelni, habár a tömeg itt a futószalagon gyártott ellenségek hadseregét jelenti, akik olyan szinten részlethiányosak, hogy néha nagy fekete emberi formákat kapunk legyakásul és kész. Megértem, hogy a küldetések ezen rendszer köré vannak felépítve, de ettől még nem nyújtanak valami szívderítő látványt.

Ne félj rosszfiú, biztos lesz DLC, ami megmagyarázza.

A zene ugyancsak remekre sikeredett, annak ellenére, hogy olyan érzésünk lesz majd, mintha a harc alatti pergős számokat, és a menük, vagy átvezetők során hallható melódiákat már több ezerszer hallottuk volna. Ámbátor ettől nem fog rosszá válni az összhatás, sőt, nagyon hangulatos lesz a játék így, viszont sajnálatos módon nagyon szegényes a zenei felhozatal, gyakran fogjuk ugyanazokat a felvételeket hallani pályáról pályára.

Multiplayer lehetőség is van, legyen szó bármelyik játékmódról, így, ha túl nehézzé válna egy-két pálya a magasabb fokozatokon, akkor nyugodtan hívjunk valakit, akire aztán rá tudjuk fogni a kudarcot. De még, ha egyedül is tervezzük magunkat rávetni a játékra egy biztos, hogy be fog ütni a tipikus Fire Emblem mizéria: ha egyszer kezükbe vesszük, nehezen fogjuk tudni letenni.