Final Fantasy VII Remake teszt

2020. április 24.
76.6501
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Amióta bejelentették, hogy érkezik a Final Fantasy VII, a múlt egyik, ha nem a legkultikusabb szerepjátékának aktualizálása, azóta a rajongók, az örök álmodozók és tulajdonképpen mindenki, aki egy kicsit is ismeri a címet, imádkozott. Imádkozott azért, hogy ne rontsák el. Imádkozott azért, hogy ne kelljen túl sok dolgot feláldozni 2020 oltárán, ahol lassan már bűn, ha egy fehér, heteró férfi a főszereplő bármiben. Mindenki a Jóisten segedelmét kérte, hogy szóljon akkorát, mint tette azt 1997 januárjában.
 


Aztán jöttek a trailerek, csöpögtek az infók és kezdtek kisimulni a ráncba gyűrődött arcok. Ez bizony jó lesz. Ezt nem rontják el. Annyi év várakozás után végre megérkezett teljes valójában, végig játszható formában, még ha kompromisszumokkal megtámogatva. Engedelmetekkel tekintsünk el attól, hogy mindenféle sztorikat gurítsak az eredetiről, mert azt hiszem, sosem tudnék akkor belekezdeni a tesztbe.

Egyet mégis elmesélnék: én annyira vártam anno ezt a játékot, hogy képes voltam németül is megvenni, mivel máshogy nem volt kapható. Persze nem beszéltem ezt a wunderschön nyelvet, ezért a legjobb barátom anyukáját kértük meg, hogy jöjjön át hozzánk és fordítson nekünk. Még így is imádtam az egészet.

Keményen sétálok előre

Keményen sétálok előre


A bevezetőben kompromisszumokat emlegettem, de mik is ezek? Az gondolom mindenkinek egyértelmű, hogy ami működött 97-ben, az most teljességgel kicsapná a biztosítékot. Elsősorban a harcra gondolok, ami ugye körökre osztva zajlott, láthatatlan ellenfelekkel a térképen, random módon. Aztán ott van a stuff hosszúsága.

Összesen három darab lemezen terpeszkedett a kaland és az biztos volt az előzetes infók alapján is, hogy ez a felújítás csak és kizárólag Midgarban játszódik. Adódott a kérdés, hogyan oldják meg a város kibővítését, hiszen az eredeti alkotásban ez a hely mindössze a bevezető volt, azaz 5-7 óra a teljes szeletből. Természetesen választ kapunk ezekre: az esetek nagyobbik felében kiválóan működik a recept, viszont sajnos a negatívumok egyik csoportja is ide kapcsolódik.

A történet viszont továbbra is zseniális. Egy nagyon komor, sötét univerzumba csöppenünk, ahol megfér egymás mellett az abszolút high tech a fantasy-val, illetve némi steam punkkal keverve. Hősünk Cloud Strife, a szófukar, de kőkemény zsoldos, rendkívül zaklatott múlttal. Egy AVALNCHE nevű ökoterrorista brigád szerződteti, akik feltett szándéka, hogy a bolygót kiszipolyozó gigavállalatot, a Shinrát két vállra fektesse. Ezt értsétek szó szerint, mivel a planétát éltető energiát, a makót tárják fel, ezzel biztosítják az életet a bolygón.

Micsoda épületek!

Micsoda épületek!


Tulajdonképpen mindenhol ezt az energiaforrást használják, az egyszerű lámpától kezdve a hatalmas gépek üzemanyagán keresztül gyógyításra és még ki tudja, mi mindenre. A kezdő jelenetben éppen egy makó reaktort "ostromolnak" meg, Cloud segítségével. Engedelmetekkel a sztoriról többet nem mondanék, már csak azért sem, mert bűn lenne elvennem tőletek a felfedezés örömét.

Nyilván azok előnyben lesznek, akik ismerik az eredetit, de jó hír, hogy még őket is várja nem kevés meglepetés, mivel egy picit belenyúltak a fősodorba. Erre mondjuk szükség is volt, hiszen valahogy ki kellett bővíteni a nyúlfarknyi bevezetőt, ha már egyszer itt játszódik az egész kaland. Le a kalappal a fejlesztők előtt, ahogy élettel töltötték meg Midgart. Képzeljetek el egy olyan várost, ahol tulajdonképpen a szélsőség az úr. A Shinra főhadiszállás van mindennek a központjában, míg a lakók tulajdonképpen két kasztba sorolhatóak.

A tehetősebbek a város felső szeletében élnek: arcukat természetes napfény és szellő cirógatja, rendezett utcák, parkok, terek és otthonok várják őket, egyszóval kényelmes az életük. A nem annyira szerencsések szó szerint alattuk élnek úgynevezett slumokban, amire talán a favela a jó szinonima. Tudjátok, főleg Brazíliára jellemző szegénynegyedet hívják így, ahol a nyomor tulajdonképpen mindennapos.

Te most tényleg nekem támadtál? Láttad a kardom?

Te most tényleg nekem támadtál? Láttad a kardom?


Az itt tengődők kénytelenek beérni mesterséges fényekkel, a vállalat által szabályozott napszakokkal, illetve a mocsokkal, szegénységgel. Ráadásul mindenfelé szörnyek bukkantak fel, így már a biztonságnak is lőttek. Szóval ebbe a fantasztikus univerzumba látogatunk el, ehhez kellett hozzányúlniuk az alkotóknak. Gyorsan hozzáteszem, hogy sikerrel, mert még a legelvakultabb FF rajongó is elégedetten csettint attól, hogy milyen eszeveszettül jól sikerült az elmélyítés.

Olyan területeket járhatunk be, amiket soha, ezáltal magunkénak érezhetjük ezt a kettősséggel teletűzdelt helyet. Új szereplőket is kapunk a lokációk, események mellett, valamint az eddig papírvékonyságú karakterek (Jessie, Wedge, Biggs) remekül kidolgozott személyiséget kaptak. A problémák viszont itt kezdődnek, mert a dúsítás nem minden eleme sült el jól.

Például kapunk néhány teljesen felesleges új karaktert, akiket elkezdenek felépíteni, hogy aztán csak úgy a levegőben lógva eltüntessék őket. Ennél jóval komolyabb gond az iszonyatos mennyiségű backtrack, azaz egy lokáció többszöri bejárása. Elsőre persze minden új lesz és élvezzük a bóklászást, viszont amikor negyedszer-ötödször küldenek vissza minket valamiért, már a fenébe kívánjuk az egészet a teljesen egyértelmű időhúzás miatt.

Hú, mennyi fémhulladék!

Hú, mennyi fémhulladék!


És ebből sajnos rengeteg lesz, erre jobb, ha már most felkészülünk. A játék alapvetően "csőszimulátor", azaz nem mehetünk arra, amerre szeretnénk (ebben a tekintetben nagyon hasonlít az FF XIII-ra), meglehetősen korlátozottak lehetőségeink. Egyedül a központi szektorokban kapunk valamivel nagyobb mozgásteret, de ez csak pár utcát jelent. Ezt amúgy nagyon sajnálom, mert rendkívül szívesen felfedeztem volna az egész várost amolyan open world jelleggel, de valószínűleg sosem végeztek volna a fejlesztéssel, ha ezt beleintegrálják, így pedig marad a fanyalgás a kicsit kevés, ráadásul önismétlő területek miatt.

A külcsín megint egy olyan pont, ami picit felemásan sikeredett. Ahogy kezdődik az egész, ahogy visszarepít a múltba az egyszerűen imádnivaló. Majdhogynem lépésről lépésre megegyezik a 97-es változattal, csak modern köntösben. Tátott szájjal figyeled az ismerős-ismeretlen területet és imádod, ahogy ilyen gusztustalanul gyönyörű minden.

A reaktorban szinte a szádban érzed a makó ízét. Aztán ahogy haladsz előre, tényleg tátott szájjal figyeled a környezetet - itt bizony simán tripla A kategóriájú a külcsín. Egy idő múlva azonban elkezd feltűnni, hogy oké, mi ez a gusztustalan, alacsony felbontású, "térhatású" jpg kiterjesztésű izé a háttérben?

Atakké, atakké!

Atakké, atakké!


Aztán ezek sajnos elkezdenek sokasodni, miközben például hőseink bombasztikusan festenek (főleg Tifa). A részletekben való elveszés nélkül úgy tudnám összefoglalni, hogy elég hullámzó a grafika minősége. Az egyik pillanatban tényleg kiakasztott állkapoccsal bámészkodunk és nem hisszük el, hogy ez a PS4-ből jön ki, hogy utána megpróbáljuk a teljesen low-budget megoldásokat kipislogni a szemünkből.

Megmondom őszintén, hogy én itt csalódtam egy kicsit, mert azt vártam, hogy ez a szegmens ugyanakkorát szóljon, mint az eredeti. Technikailag viszont abszolút rendben vagyunk, nem találkoztam bugokkal, betonstabilan fut minden. Ahogy már említettem, a harcrendszert teljesen új alapokra helyezték, noha csomó minden megmaradt a "régiből". Alapvetően a négyzet nyomogatásával tudunk kombózni. Eközben töltődik az úgynevezett ATB csíkunk.

Ha a két szegmensből betelik egy, onnantól kezdve használhatunk tárgyakat, varázslatokat, valamint a fegyvereinkhez rendelt különféle speckó támadásokat. Szerencsére amikor ezek között válogatunk, belassul az idő (de nem áll meg, ez nagyon fontos), így annyira nem kell kapkodnunk válogatás közben. Mivel a bunyó real time-ban zajlik, ezért kiemelten fontos szerephez jut a védekezés, valamint kitérés.

Na, házasság, gyerek, CSOK? Babaváró?

Na, házasság, gyerek, CSOK? Babaváró?


Előbbi esetén magunk elé kapjuk kardunk/öklünk/botunk és csak minimálisan sebződünk, valamint kivédhetjük a státuszmódosításokat is. Utóbbi igazából egy jól időzített gurulás, amit, ha ügyesen használunk, elkerülhetjük a legtöbb sebzéssel járó dolgot. Ugyan az elején könnyűnek tűnik a játék, de a közepe táján előkerülnek sima ellenfelek meg bossok, akik pillanatok alatt megfektetnek, ha nem fókuszálunk a védelemre, szóval igyekezzünk már az elejétől igénybe venni ezeket, bármennyire furcsa is.

Természetesen a matériák is központi szerephez jutnak. Ezek lesznek a fentebb már emlegetett varázslatok és alapvetően gömb formában találjuk/vásárolhatjuk meg őket. Innentől kezdve ránk van bízva, hogy éppen mit akarunk használni, de ne felejtsük el, hogy ehhez vagy a páncélunk vagy pedig a kardunk egy szabadon lévő slotjába kell behelyezni. Ez azt jelenti, hogy karaktereink készletét szabadon állíthatjuk össze. A csihipuhi végeztével kapunk egy csomó tapasztalati pontot és így fejlődnek maguktól ezek a kicsi varázsgombócok.

Ezt ne bagatelizáljuk el, mert ha trehány módon válogatjuk össze őket, akkor saját magunkat szivatjuk meg, főleg Hard nehézségen, ahol nem lehet tárgyakat használni. Az úgynevezett Limit Break támadások nyilván megmaradtak: ha feltöltődnek, akkor egy nagyon látványos dolog mellett ordenáré sebzéseket tudunk kiosztani, nem egyszer megfordítva a csata menetét.

Ez oszt mán igen!

Ez oszt mán igen!


A ki nem mondott rajongói kérdésre válaszolva: igen, természetesen a Summonok úgyszintén megmaradtak. Viszont sokkal kisebb lesz a szerepük, amit egy kicsit sajnálok. Csak akkor tudjuk megidézni őket (nyilván miután befogtunk egyet-kettőt), ha valami nagyobb dög állja utunkat. Persze miután elszabadultak, gyönyörű, látványos pusztítást rendeznek, de a szerepük lényegesen kisebb, mint volt. Ha a fenti harcrendszer valakinek nem fekszik, lehetősége van az úgynevezett Classic módot beállítani.

Ilyenkor a gép intézi a csépelést, mi pedig osztogathatjuk az ATB feltöltődése után a parancsokat. Összességében elmondható, hogy pörgős és gyors lett a csihipuhi, de itt is akad két nagyobbacska negatívum. Az első a kamera. Nem sűrűn, de néha előfordul, hogy az operatőr olyannyira belezavarodik az eseményekbe, ami miatt konkrétan nem fogunk semmit látni és hiába fogtunk be valakit, simán elkezdjük a levegőt csapkodni. A másik a mesterséges intelligencia.

Egyszerre hárman vehetünk részt a küzdelmekben, de társaink maguktól semmire sem képesek, mindent nekünk kell a szájukba rágni, azaz Command formájában beadni. A hullámzó nehézség is érdekes: egyik pillanatban úgy megyünk át mindenkin, mint kés a vajon, hogy aztán pár pillanattal később belefussunk egy olyan pofozkodásba, ahol két másodperc alatt megfektetnek minket, aztán pislogunk, mint hal a szatyorban, hogy ez meg mi volt.

Bemegyünk az elvarázsolt ajtón?

Bemegyünk az elvarázsolt ajtón?


Ejtsünk pár szót a tartalomról, mert sokan rettegtek ettől. Első végigjátszásra nekem kereken 45 óra jött ki. Ebben már benne van az elérhető összes másodlagos küldetés abszolválása, valamint néhány küzdelem a kolosszeumban. Pár dolgot kihagytam, szóval, ha mindent, de tényleg mindent be akarunk gyűjteni, akkor 50 óra van benne.

A farmolást leszámítva. Végigjátszás után kapunk egy fejezet választós lehetőséget, ahol az esetlegesen kihagyott dolgokat összeszedhetjük, valamint Hard módban is nekiugorhatunk az egésznek. Ezt a csomagot kicsit kevésnek érzem, főleg a már emlegetett backtrack miatt, ugyanakkor mondjuk az is csoda, hogy Midgarból ennyit ki tudtak hozni.

A zenék viszont kivétel nélkül csodálatosak! Ahogy meghallottam egy-egy ismerős dallamot, szinte azonnal beugrottak a régi emlékek. Persze egy kicsit hozzájuk nyúltak, de Úristen, amikor felcsendült Sephiroth melódiája, először csak finoman, a háttérben susmogva, egyből libabőrös lettem. Ez a szegmens abszolút non plus ultra, a szereplők hangjával egyetemben. Most, a cikkírás pillanatában is ezt a tracket hallgatom.

Ház az erdő mélyén. Ez vagy pornó lesz, vagy horror.

Ház az erdő mélyén. Ez vagy pornó lesz, vagy horror.


Számtalan dolgot kihagytam a tesztből, szándékosan, mert vétek lenne a még a legapróbb spoilereket is ellőni. A végső, roppant magas pontszám nem lehet kérdés, hiszen alapvetően egy remek újrakeveréssel van dolgunk, amibe ugyan pár hiba belerondít, de garantálom, hogy a régi és új rajongók is megtalálják benne számításaikat.

Az egymillió Forintos kérdés viszont a hogyan tovább. Persze az FFVII Remake önálló alkotásként is megállja a helyét, de a folytatást már mindenhol belengették, így az biztosra vehető. A mikor és hogy már jóval érdekesebb. Három lemez tartalmát kéne valahogy átültetni a modern korba. Őszintén remélem, hogy nem kell 3-4 évet várnunk a Part 2-ra, minthogy abban is bizakodom, hogy nem PS6-on kell befejezni a kalandot. Mindenesetre vegyétek-vigyétek kérdés nélkül, mert abszolút méltó remasterrel van dolgunk!
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Final Fantasy VII Remake (PS4)16.799 Ft

Final Fantasy VII Remake / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: RPG
  • Megjelenés: 2020. április 10.
  • Ár: 19.799 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Csodálatos zenék
  • Pergős harcrendszer
  • Zseniális sztori
  • Kiváló karakterek
  • Abszolút méltó a régi nevére
  • Túl sok backtrack
  • Érezhetően, szándékosan elnyújtott tartalom
  • Hullámzó grafika
  • Hang
    10
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    9
8.8
15 hozzászólás

muki

1 éve, 8 hónapja és 25 napja

Nagyjából 10 órát öltem bele, nálam ez eddig az év játéka. Egyszerűen lenyűgöző!

válasz erre

Tommy

1 éve, 8 hónapja és 25 napja

Öröm volt végigolvasni ezt - az egyébként rohadt hosszú - a tesztet. Egyelőre nem vettem meg, de baszki, most nagyon meg lettem győzve.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 8 hónapja és 25 napja

Ejj de masszív teszt lett ez! Jó látni hogy sikerült megint egy nagyon minőségi felújítást csinálni.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Final Fantasy VII Remake
19.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljaWickedSick profiljaiPet profilja