FIFA 10 teszt

2009. október 26.
78.2661
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
A focirajongóknak igazi csemege volt ez az év, hiszen a DVSC megmutatta, hogy van esélye magyar egyesületnek is bejutni a Bajnokok Ligájába, továbbá a húsz éven aluliak bajnokságán kis hazánk csapata az előkelő harmadik helyre focizta be magát, amivel új reményt adott a sportág szerelmeseinek. Az utóbbi csapat bravúros meccsei után mi, azaz a játékőrültek még nagyobb lelkesedéssel vesszük kezünkbe a FIFA aktuális epizódját, hogy ha máshogy nem is, legalább egy hosszú játék keretein belül mi magunk vezessük a magyar válogatottat a győzelem kapujáig.

/>
FIFA 10 teszt - 2. kép

A FIFA sorozat új része minden évben óramű pontossággal érkezik, apró, de annál lényegesebb újításokkal. A tavaly megjelent FIFA 09-el kapcsolatban azt gondoltuk, hogy ennél tovább már nehezen fejlődetne a játék, ám az EA emberei mindig meg tudnak lepni minket tucatnyi ötlettel, amivel játékuk még kiforrottabbá válik. Nincs ez másképp a FIFA 10 esetén sem: akik nyomon követik a sorozatot, azoknak nyomban feltűnik, hogy mennyivel folyékonyabb a játékmenet, és realisztikusabb is. Persze nem a grafikáról van ez esetben szó, hisz az vajmi keveset változott, a realisztikusság ezúttal a fizikára, a labdára, és az emberek közötti interakcióra értendő.


FIFA 10 teszt - 3. kép

Az első, és legfontosabb változás a 360 fokos labdairányítás, ami elsősorban konzolokon, vagy PC-n egy kontrollerrel érezhető igazán. Végre búcsút vehetünk a nyolc irányú mozgástól, játékosaink pontosan arra mozdulnak el, amerre az analóg karokat tekerjük. Így a labdavezetés precízebb, a teret jobban ki lehet használni, két védő játékos között kis gyakorlással jóval egyszerűbb átjuttatni a bőrt. A labda, ha minimálisan is, de életszerűbben pattog, mint eddig. Nincs olyan érzésünk játék közben, hogy a játékosokhoz hozzáragadt a bogyó, éppen ezért sokkal könnyebb elveszíteni azt. A mesterséges intelligencián is érezhető a változás, embereink kevesebbet ügyetlenkednek, ha feléjük repül a labda, és végre nincs olyan érzésünk, hogy a gép kaparintja meg mindig a labdát a kirúgásokkor. Ezek az apró változások elsőre talán fel sem tűnnek, ám néhány meccs után nyilvánvalóvá válik a jelenlétük, és az is, hogy mennyi pluszt adnak a tényleges játékhoz.

FIFA 10 teszt - 4. kép

A jóval feltűnőbb változások közé leginkább a játékmódok tartoznak, hiszen legtöbbjük alapos ráncfelvarráson esett át. A Be a pro játékmód tavalyelőtt debütált, és ebben a részben szintén jelen van, azonban egy újításnak köszönhetően akár saját magunkat is viszontláthatjuk a pályán. Teendőnk mindössze annyi, hogy feltöltünk egy önarcképet a játékba, s némi fejigazítás után máris egy csapatban játszhatunk Del Pierro-val, vagy éppen C.Ronaldo-val. Az így létrehozott játékos innentől kezdve minden játékmódban megjelenik, kivétel az online játékokat. Ami kissé szúrhatja a szemünket, az annyi, hogy a virtuális másunkat ugyan fejleszthetjük, de ha bizonyos összeget befizetünk az EA-nek, akkor sztárjátékos szintre húzhatjuk fel emberünket. Sajnos nem ez az egyetlen része a játéknak, ahol érzékelhetővé válik az, mennyire pénzorientálttá kezd válni az amúgy is fejőstehénként funkcionáló franchise.


FIFA 10 teszt - 5. kép

A Virtual Pro a manager mode mellett az egyik legszórakoztatóbb része a játéknak. Itt egy ember, jó esetben saját magunk karrierjét egyengetjük egy egész bajnokságon keresztül. Miután elhelyeztük egy csapat valamelyik posztján, már indulhat is a meccs, ahol csak az általunk választott embert irányítjuk. Itt érezhetővé válik az, mennyire reménytelen egy emberrel lenni a játékban, hiszen ha nagyon kimozdulunk a posztunkról, akkor nyílt teret hagyhatunk az ellenfélnek, amiből könnyen gól születhet. Nem érdemes önzőzni a labdával, a gépi játékosok ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint mi. A program számon tart minden apró statisztikát, hogy mennyit passzoltunk, meddig volt nálunk a labda, hányszor szedték azt el tőlünk.

FIFA 10 teszt - 6. kép

A gyakorló mód is kiforrottabb lett, a szabad gyakorlás mellett most is lehetőségünk van rengeteg, előre beállított szituáció begyakorlására, ám ezúttal lehetőségünk van a mi magunk, vagy egyéb felhasználók által készített helyzeteket kipróbálni. Ez által olyan szintre fejleszthetjük taktikánkat, amire eddig nem volt példa a FIFA történetében. Mondanom se kell, mennyire számít az, ha felállítunk olyan helyzeteket, amikből rendre gólt kapunk, hiszen némi gyakorlással a következő éles helyzetnél pontosan tudjuk majd, mi a teendő. Mielőtt nekilátunk a legnehezebb fokozatnak, valamint az online megmérettetésnek, mindenképpen érdemes pár órát a gyakorlással eltölteni, hiszen a csapattaktikák mellett itt van igazán lehetőségünk arra, hogy a különféle cseleket és passzokat mesteri szinten megtanuljuk.


FIFA 10 teszt - 7. kép

A FIFA 10 legösszetettebb játékmódja ezúttal is a menedzser mód, ahol egy általunk választott vagy összerakott klub életét kell levezényelni. Anyagi keretünkhöz mérten vásárolhatunk játékosokat, vagy éppen megszabadulhatunk attól a focistától, aki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Vannak bizonyos feladataink, amiket a szezon alatt teljesíteni kell ahhoz, hogy szponzoraink elégedettek legyenek velünk. A focisták egyfolytában rotálódnak az ellenséges csapatban, így előfordulhat, hogy egy teljesen más formációval kerülünk össze ugyanazon csapatnál, de egy másik játék során. A menedzser mód közel ötven apró újítással rendelkezik, mindegyik apró, de a játék élvezhetőségének szempontjából nélkülözhetetlen. Egy apró példa, hogy a nem létező játékosok az országuknak megfelelő hangzású névvel rendelkeznek, így elkerülendő az előző részekben látott francia John Smith és a spanyol Mao Chen-hez hasonló elnevezéseket.

FIFA 10 teszt - 8. kép

Nem lehet elégszer kihangsúlyozni, pedig már megszokhattunk az utóbbi időben, hogy a program teljesen magyar nyelven kommunikál. Bár néhány fordítás kifejezetten szúrta a szememet, valamint kissé nyakatekerten van megfogalmazva, azért azt el kell ismerni, hogy az EA remek munkát végzett a szinkronnal. Külön öröm a két állandó szakkommentátor, Hajdú B. István és Faragó Richard jelenléte, akik, bár néha elég unottan kommentálják a történéseket, összességében rengeteget adnak a hangulathoz. Bár nem mindig a legmegfelelőbb pillanatban szólalnak meg, apró kis szurkálódásaik, vagy az unalmas percekben lejátszódó beszélgetéseik (?Te Pisti, tisztában vagy vele hogy mennyire jó munka a mienk??) mindig megmosolyogtatnak. A szurkolók énekei, tombolása miatt igazi arénában érezhetjük magunkat, pláne ha van hozzá megfelelő hangrendszerünk. A zenék tipikus Fifa számok, különböző országok ritmusos dallamai, így a kínálatra nem lehet panasz.


FIFA 10 teszt - 9. kép

A grafika is hozza az elmúlt években megszokott minőséget: a focisták kidolgozottsága ismertségtől függően hiper-realisztikus, vagy éppen egy karikatúra. A mozgási animációk fenomenálisak, egy-két apró bugtól eltekinte olyan érzésünk van, mintha valódi focimeccset néznénk. Az egyetlen gond, amit konzolon felfedeztem, az ingadozó frame-rate, bár ez csak akkor jelentkezik, amikor visszajátszáskor sok teljes alakos modell van közel a kamerához.

FIFA 10 teszt - 10. kép

A FIFA 10 az eddigi legkiforrottabb focijáték, s bár az idei Pro Evolution Soccer-hez még nem volt szerencsém, azt bátran kijelentem, hogy nagyon jónak kell lennie, ha el akarja érni a FIFA 10 színvonalát. Egyetlen apró gondom van, mégpedig az rengeteg dolog, amiknek benne kéne lennie alapból a játékban, mégis fizetős tartalom lett belőle. Nagyon szomorú voltam, hogy a magyar verzióban a szakkommentátorok közül csak hármat, a magyart, a szlovákot és egy harmadikat lehetett választani, de angolt például nem. Azonban az összes kommentátor letölthető némi pénzért a FIFA boltból. Szintén furcsa, hogy az Élő Szezon 2.0 is fizetős, ráadásul nem is kevés pénzbe kerül. Ez egy kicsit vérlázító, hiszen minden évben jön ki egy újabb rész, amit milliók vesznek meg, nem kellene még jobban lehúzni a törzsközönséget. Ettől függetlenül az alap tartalommal nincsen semmi gond, lehetőségeink száma így is majdnem határtalan. A sorozat szerelmesei ezt se hagyják ki, én meg megyek vissza focizni, mert tartanom kell a 2:1-et a második félidőben ahhoz, hogy a csapatom bajnok legyen idén is.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

FIFA 10 teszt / Tesztplatform: XBOX360

kihagyhatatlan!
  • Stílus: Sport
  • Megjelenés: 2009. október 02.
  • Ár: 12.900 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • tartalmas
  • 360 fokos labdavezetés
  • licencelt játékosok
  • fejleszett AI
  • sok mindenért kell külön fizetni
  • frame-rate problémák
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
9
22 hozzászólás

lajk0

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

fabre írta:
Hááát pedig már anyázn.....DEHOGY IS.

válasz erre

fabre

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

lajk0 írta:
Jó hát persze.
Sok szemszögből lehet nézni, ez csak 1 a sok közül

De örülök hogy nem haraptad le a fejem.
Hááát pedig már anyázn.....DEHOGY IS.

válasz erre

lajk0

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

fabre írta:
Azért ez nem teljesen igy van.
Jó hát persze.
Sok szemszögből lehet nézni, ez csak 1 a sok közül

De örülök hogy nem haraptad le a fejem.

válasz erre

fabre

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

lajk0 írta:
Hmmm, sport játékok.

Mivel fegyertartási engedélyt nehéz szerezni, inkább lövöldözök FPS játékokban.

De ha néhanapján rám jönne a focizhatnék, akkor kimegyek és focizok
Jó, persze más példával jobb lenne, mert a foci sose izgatott fel

( Ezek szigorúan magánvélemények, szóval ha valaki szereti a focis játékokat akkor hajrá )

De a gyermekkor kedvéért a Tsubasa kapitány nézést bevállalom
Azért ez nem teljesen igy van.

válasz erre

Vendég

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

lajk0 írta:
Hmmm, sport játékok.

Mivel fegyertartási engedélyt nehéz szerezni, inkább lövöldözök FPS játékokban.

De ha néhanapján rám jönne a focizhatnék, akkor kimegyek és focizok
Jó, persze más példával jobb lenne, mert a foci sose izgatott fel

( Ezek szigorúan magánvélemények, szóval ha valaki szereti a focis játékokat akkor hajrá )

De a gyermekkor kedvéért a Tsubasa kapitány nézést bevállalom
Totál egyetértek. Sport játékokat sosem tudtam felfogni...

válasz erre

lajk0

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

Hmmm, sport játékok.

Mivel fegyertartási engedélyt nehéz szerezni, inkább lövöldözök FPS játékokban.

De ha néhanapján rám jönne a focizhatnék, akkor kimegyek és focizok
Jó, persze más példával jobb lenne, mert a foci sose izgatott fel

( Ezek szigorúan magánvélemények, szóval ha valaki szereti a focis játékokat akkor hajrá )

De a gyermekkor kedvéért a Tsubasa kapitány nézést bevállalom

válasz erre

Vendég

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

fabre írta:
Engem speciel ma nagyon felcseszett a Fifa 12. Tisztán látszott, hogy csal ellenem az MI. Ezt megcsinálhatnák benne normálisan is. Amúgy tett a szivedre a kezed és mond azt, hogy a Fifa 11 és 12 között nincs különbség, csak az átigazolások. Persze PC-s Fifáról beszélek.
Én konzolosról. Vannak különbségek persze, ahogy írtam is, grafika terén is, de olyan minimálisak, hogy ezért nem venném meg egyébként. Az átigazolások miatt azonban kénytelen vagyok, ha olyan csapatokkal akarok játszani, amik az aktuálisak.

De ezek jöhetnének dlc-ben. Nagy lehúzás az egész.

válasz erre

fabre

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
Én speciel nagyon rühellem hogy évente kiadják. Simán DLC-ben lehetne frissíteni a csapatokat. Felháborító, hogy minden évben 17 ezreket kell kiadnom csak azért mert változtak a csapatok. Nevetséges.
Engem speciel ma nagyon felcseszett a Fifa 12. Tisztán látszott, hogy csal ellenem az MI. Ezt megcsinálhatnák benne normálisan is. Amúgy tett a szivedre a kezed és mond azt, hogy a Fifa 11 és 12 között nincs különbség, csak az átigazolások. Persze PC-s Fifáról beszélek.

válasz erre

Vendég

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
Én speciel nagyon rühellem hogy évente kiadják. Simán DLC-ben lehetne frissíteni a csapatokat. Felháborító, hogy minden évben 17 ezreket kell kiadnom csak azért mert változtak a csapatok. Nevetséges.
+1. Lehúzás minden rész.

válasz erre

Vendég

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

Én speciel nagyon rühellem hogy évente kiadják. Simán DLC-ben lehetne frissíteni a csapatokat. Felháborító, hogy minden évben 17 ezreket kell kiadnom csak azért mert változtak a csapatok. Nevetséges.

válasz erre

marco

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

fabre írta:
Igazából azt, hogy mennyit változik évente a Fifa azok lássák át akik szeretik a focit. Ugye télen, nyáron nyitva az átigazolási piac és rengeteg sztár vált klubbot nagypénzekért, szóval már eleve csak ezért érdemes megvenni a legújabb részt. Azokat a dolgokat megsem emlitem, hogy azért minden évben szebb a grafikája és belecsempésznek sok újdonságot. Nem véletlenül van a top5-ben egész évben. Én megértem, hogy nem nagyon van olyan szerkesztő itt aki szivesen Fifázik (kövezzetek meg ha nem igy van). Én megértelek azért. Aki nem szeret valami azt nem fogja erőltetni.
Félreértettél. Nem mondtam, hogy nincs aki Fifázna, természetesen van.

De az átigazolások és a grafikai újítások miatt nem érdemes évről évre újratesztelni ugyanazt. Ez nem azt jelenti hogy szerintem nem érdemes megvenni, hanem nincs új érdemi információ, amiért megint neki kéne ülnie valakinek napokra tesztelni.

Ettől függetlenül minden hírt lehozunk róla, semmilyen negatív megítélésben nem részesül a játék. A hírekből minden új és érdemi infót megtudtok, az átigazolások benne vannak a sportmagazinokban, aki meg meg akarja venni, meg fogja akkor is, ha írunk róla, ha nem.

Ugyanezen elven nem tesztelünk például Androidos tucattelefonokat.

válasz erre

fabre

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

marco írta:
Nem a szerkesztők, hanem én.

Komolyra fordítva amúgy az az ok, hogy évről évre ugyanaz jön ki. Szó szerint ugyanaz. Ami újítás benne, azt úgyis lehírezzük rögtön.

Kár elvenni érdekesebb játéktesztektől a helyet. Akkor már inkább valami indie projekt menjen ki.
Igazából azt, hogy mennyit változik évente a Fifa azok lássák át akik szeretik a focit. Ugye télen, nyáron nyitva az átigazolási piac és rengeteg sztár vált klubbot nagypénzekért, szóval már eleve csak ezért érdemes megvenni a legújabb részt. Azokat a dolgokat megsem emlitem, hogy azért minden évben szebb a grafikája és belecsempésznek sok újdonságot. Nem véletlenül van a top5-ben egész évben. Én megértem, hogy nem nagyon van olyan szerkesztő itt aki szivesen Fifázik (kövezzetek meg ha nem igy van). Én megértelek azért. Aki nem szeret valami azt nem fogja erőltetni.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
FIFA 10
12.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljaNemValaki14 profiljaWarriorAutobot profiljarDAVE profiljagery1113 profiljaSándorkolbász profiljaMonyo profilja