Csak egy, úgyhogy ez egy debütáló cím, nemrég jelent meg, ráadásul az Unreal Engine 4 közreműködésével, így minden esély megvan arra, hogy nagyot szóljon a dolog. Szerencsére mi tudjuk, hogy a látványvilág, főleg, ha egy szerepjátékról van szó, igencsak másodlagos szerepet tölt be, viszont alapos vizsgálat után kiderül, hogy szóban forgó játékunk, a Fictorum, nemhogy külsőleg, de még belsőleg sem állja meg a helyét.
Szívem megszakad szegény fejlesztőkért, mind a négyért (!), mert az biztos, hogy apait-anyait beleadtak, hogy egy kellemes játékélménnyel gazdagítsák a játékos társadalmat, és végső soron játszható produktumot sikerült létrehozniuk, mely sajna tele van olyan hibákkal, amik hosszútávon nagyon élvezhetetlenné teszik azt, és agyatlan robbantás szimulátorrá sorvasztják a kalandot.
A történet szerint főhősünk, Yoska, egy Fictorum, ami azért nagy dolog, mert képes az összes mágiaágat problémamentesen használni. A többi normális mágus, akik csak egyfélét tudnak elsajátítani, csináljanak bármit is, irigységgel tekintettek a Fictorum-ok szövetségére, és ez a helyzet annyira elfajult, hogy összefogtak, Inkvizíciónak kiáltották ki maguk, és levadászták őket. Yoska az utolsó Fictorum, aki, miután megszökött az Inkvizíció fogságából elhatározta, hogy kölcsön kenyér visszajár alapon kiirtja a normális mágusok szövetségét.
Kiegészítő mellékvonalként meg lehet azt is említeni, hogy az Inkvizíció és a Fictorum-ok közötti konfliktus eredménye egy miazma, mely nagyjából az egész világot beterítette, de csak felületesen, a hegyekre, magaslatokra nem érnek fel a mérgező gázok, így a túlélők ilyen csúcsokra, vagy ahhoz hasonló helyekre költöztek fel. Emiatt láthatjuk, hogy az egyébként kellemesen csinos Unreal Engine 4 egy lehangolóan kopár vidékkel áldja meg a játékot, csakhogy a készítők átestek a ló túloldalára, és az üresség túlontúl természetellenesnek hat.
Érezzük a komplikált, szerteágazó történetvezetést? Hát én nem érzem, és a játék sem tesz azért, hogy beszívjon minket a sztori, hiába van sok érdekesség eldugva a történetben. Az egyetlen meseszerű dolog karakterünk balról jobbra való haladása, ugyanis ez fejezetekben van megörökítve. Minden fejezetben egy nagytérképen kell eljutnunk balról jobbra, a pirossal megjelölt pályáig. Egyik pályáról a másikra ugrálva tudunk haladni, néha találkozva választási lehetőséggel, és a megfelelő válasz esetén nem kell végigcsinálni a pályát, hanem mehetünk azonnal a következőre. Aztán persze van olyan is, hogy bármit választunk, annak harc lesz a vége...
Ezek a fejezetenként "változó" nagytérképek nagyjából ugyanúgy néznek ki. Itt-ott vannak árusok, akiknél lehet tárgyakat, rúnákat, vagy gyógyítást venni esszenciáért. Névből, és felhasználásából gondolom, hogy ez a nyers mágia ebben a világban, minden esetre több mint egyszerű fizetőeszköz, ugyanis tárgyainkat fejleszteni és megbűvölni is ennek a fogyasztásával tudjuk. Ha nincs "vendor" a környéken, akkor a "Rest" opcióval tudjuk még életünk tölteni és ez az egyik legnagyobb hibája a játéknak. Nagyon ritka az életital a pályákon, "vendor"-ok sem túl gyakoriak, túl sokat meg nem lehet pihenéssel tölteni, mert az Inkvizíció utolér, és azonnal támad. Ez lenne a játék második legnagyobb hibája: az ellenségek.
A pályák három fő elemből állnak: civilek, épületek, és ellenségek. Épületekben vannak tárgyak, italok, a generikus, ismétlődő megjelenésű civilek össze-vissza szaladgálnak, az ellenségek szintúgy, bár nekik mindig van egy célzott irányuk: mifelénk. Karakterünk kocoghat, vagy sprintelhet, melyből az utóbbi a "stamina" mércét eszi, ami azért gond, mert az ellenségek állandóan sprintelnek, mindenféle megkötés nélkül, így könnyedén el tudnak árasztani, főleg, hogy rengetegen vannak, és néha irreálisan messziről is kiszúrnak. Az íjászok felérnek egy külön átokkal; a semmiből lőnek, észrevenni őket majdhogynem képtelenség, mivel tökéletesen beleolvadnak a gyakran barna-fekete háttérbe.
Aztán ott vannak a boss ellenségek is, akik leginkább mágusok, egy rakás emberrel maguk körül. Ezek közül a legidegesítőbbek a miazma által fertőzött zombimágusok. Ők megállás nélkül szórják felénk a hármas energiagömböket, melyek pillanatokon belül megölnek, és kitérni is szinte képtelenség előlük.
Egyetlen fegyverünk a mágiánk, mely ugyancsak kétesre sikeredett. Egyetlen használható taktika az ellenségek ellen a támadás, és az elrohanás keverése. Mivel varázslataink elég tetemes mennyiségű manát fogyasztanak, főleg, ha célozni is szeretnénk velük, ezért általában rohanás közben a manánk töltődik vissza, támadás közben meg állóképességünk mércéje. A baj akkor van, ha olyan varázslatot használunk, ami annyiba kerül, hogy azonnal eltörlődik a manacsíkunk, ugyanis, ha nincs manánk már, de továbbra is tartani akarjuk a varázslatot célzás, vagy rúnázás miatt, akkor mana híján az életünk kezd el fogyni, ami már csak azért is kellemetlen, mert mint ahogy fent említettem, elég ritkán adódik lehetőség annak a visszatöltésére.
Tűz-, jég-, és villámmágia vár ránk, melyek könyvek, vagy tekercsek formájában fordulnak elő. Kiegészítő telekinetikus képességekre is szert tehetünk, de azok ritkán jók sebzésre, és inkább a mozgékonyságot teszik lehetővé. Varázslatainkat egy négycellás téglalap jelzi középen alul, és a számokkal lehet válogatni, hogy épp melyiket lőjük el a bal egérgombra nyomva. Ha a jobbra nyomunk, akkor a kurzort a megfelelő irányba húzva rúnákkal lehet felerősíteni varázslatunk, hogy erősebb vagy gyorsabb legyen, nagyobb területre hasson illetve hasonlók. Ezeknek a rúnáknak a hozzáadása nem kerül extra manába, de mivel végig tartja a varázslatot a procedúra alatt kedves Jóska, így még szép, hogy nem kerül semmi extrába ez az egész.
Az épületekben található tárgyak választéka eléggé szűkös; gyűrűk mellett csak könnyű-, közepes-, és nehézpáncél opcióink vannak, mindegyik a maga előnyével, hátrányával, de nekem nem fájt a nehézpáncélzat miatt elszenvedett negatív hatás, így azokat preferáltam. Ha viszont véletlenül... khm "véletlenül" lerombolnánk egy házat, akkor a benne lévő tárgy elveszik, de szerencsére megkapjuk esszenciaként, bár nem annyiért, mint amennyit a "vendor" adott volna érte.
Ez az épület-, és természetromboló aspektusa a játéknak is gyengére sikeredett. Jó ötletnek tűnik, hogy házakat, falakat, vagy hidakat robbanthatunk szét, melyek darabjai simán eltarolják ellenfeleinket, vagy híd esetén megakadályozzák, hogy tovább rajta tartózkodjanak, de ugyanez érvényes ránk is. A félkegyelmű fizikának hála a házak úgy robbannak, ahogyan nekik az jólesik, gyakran teljesen furcsa irányba lövellve ki az építőelemeket. Mintha egy pontos minta szerint lettek volna felosztva az épületek, építőelem tömbökre esnek szét. A fákról nem is beszélve, azok nemhogy gyökerestül fordulnak ki a földből, de a föld is jön velük egy nagy csomóban. De a fa nem esik darabokra, hiába találta el a törzsét egy tűzlabda.
A halál nagyjából elkerülhetetlen a játékban; legyen szó a minket beborító ellenségekről, vagy a nevetségesen sokat sebző épületdarabokról, melyek leginkább ránk esve fájnak, de ha ugrálunk közöttük, akkor is sebeznek (!), így elég gyakran kell majd "újraírnunk a sztorit"... vagyis a legutóbbi "checkpoint"-tól folytatni azt. Ilyen mentés mindig az előző pálya befejezése után történik, ami azért baj, mert, ha netalántán nulla élettel úsztuk volna meg azt, nem fog az újratöltésnél regenerálódni mágikusan az életünk. Ergo, ha nem mentünk taktikusan, akkor hamar egy lehetetlen kihívással találjuk szembe magunk, és kezdhetjük a játékot elölről.
Minimális történet, gyatra, irreálisan nehéz játékmenet, félkegyelmű AI, furcsa fizika, és még a grafika is unalmasnak, üresnek néz ki. A zene az egyetlen tűrhető dolog az egész kaland során, de arra is hamar ráununk, mert sokat nem variáltak ott sem. Nem kerül olyan borzasztóan sokba a játék, de sajnos ez az élmény inkább volt frusztráló semmint szórakoztató. Agybomlasztásnak teljesen jó, lövöldözni esztelenül, rambózni fel s alá, de a repetitív pályaszerkesztés ezt a mókát is hamar lekapcsolja. Emellett "framerate drop"-okkal is találkoztam, illetve néhol textúra villogás is jel volt számomra, így hiába jár már a sokadik verziójában a Fictorum, nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek.