Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt

2008. szeptember 21.
81.2731
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Yu Suzuki maestro és a legendás AM2 csapat, 1986-ban előrukkolt egy akkoriban technikai csúcsnak számító játékkal, a sprite alapú, kétdimenziós Out Run-nal. Ekkor pattanhattak a virtuális pilóták egy Ferrari volánja mögé első ízben. Nem volt hivatalos liszenszük az olasz autógyártól, mégis becsempésztek egy klasszikus Testarossa modellt a játékba, amely az akkori Super Scaler eljárásnak hála, valami elképesztő tér és sebességérzetet nyújtottak a gyorsaság mániások számára.


Yu Suzuki uraság 1999-ben ismét elővette az ágaskodó paripák témáját és újfent az AM2-vel karöltve elkészítették a Ferrari F355 Challenge-et, amely kizárólag ezen egyetlen autómodellt vonultatta fel, immáron a szükséges jogokkal a kezükben. Ezt követően, 17 esztendővel az első Out Run megjelenése után, életre hívták a folytatást, amely modernkori, 3 dimenziós grafikai körítéssel, több híres Ferrari modellel és hivatalos liszenszekkel volt felruházva. Ezzel, a teljesség igénye nélkül sikeresen kimerítettük az olasz paripának dedikált, ismertebb játékok tárházát. Illetve csak majdnem, hiszen van egy friss jövevény is a csapatban, az Eutechnyx és a System 3 Ferrari Challenge Trofeo Pirelli-je. Ezt a friss darabot dobtuk be a masinába, hogy alaposan a körmére nézzünk.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 2. kép

Minden, de minimum durva sok férfiember féltve őrzött álma, hogy Hawaii mintás ingben, Armani (a márka szabadon helyettesíthető) napszemüveggel az arcon, egy tűzpiros Ferrari (ez már nem, a vasból nem engedünk) verdában falja a kilométereket. Keveseknek adatik meg eme kiváltság az életben, ám a csúcskonzoloknak és a részlet gazdag, tű éles megjelenítőknek köszönhetően, minden korábbinál közelebb kerülhetünk a leírhatatlan érzéshez, amikor csak a dübörgő lovak a motortérben, és a végtelennek tetsző aszfaltcsík számítanak, minden más eltörpül, jelentéktelenné válik, az adrenalin az egyetlen, ami ilyenkor vezérli az embert. A mámoros érzéssel elárasztó anyag pedig cselekvésre késztet. Az agyunk kiadja a parancsot, taposs a pedálra, visítson a moci. Hol máshol tehetnénk ezt meg következmények nélkül, mint otthon a TV előtt, egy kényelmes fotelben helyet foglalva, a kedvenc konzolunk társaságában.

Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 3. kép

Az Eutechnyx stúdió nem kis fába mélyesztette a szintén méretes fejszét, amikor úgy döntöttek, hogy egy méltó emlékművet állítanak a világ egyik legismertebb sportautó márkájának, a patinás Ferrari-nak. Az olasz gyár története egy külön misét érdemelne, hiszen rendkívül hosszú út vezetett oda, ahol jelenleg állnak. Az első, utakra tervezett modell az 1947-es, 125 S típus volt, a többi pedig már valóban történelem. A maranellói székhelyű gyár csodajárgányai több autós játékban is szerepeltek, viszont még egyetlen komolyabb, kimondottan az ágaskodó paripának szánt, méretesebb tartalommal megtöltött anyag sem látott korábban napvilágot. Ezen az áldatlan állapoton változtatott a brit illetőségű Eutechnyx stúdió. A Ferrari Challenge a nevét egy a valóságban is létező, 1993-ban alapított versenysorozatról kapta, amelyen mindenkor, csak adott típusú vasak nevezhettek.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 4. kép

A játékot elindítva egy idegtépő üzenet fogadja a forróvérű driver-eket, mely szerint elérhető egy kötelezően letöltendő update, az 1.10-es verzió, enélkül nem léphetünk be a Ferrari-k virtuális paradicsomába. Ha ezzel az 5-10 perces művelettel végeztünk, indulhat a móka. A főmenü valami káprázatosan megkomponált zenei aláfestéssel fogadja a vezetni vágyókat, drámai mélységet kölcsönözve ezzel a témának. A képernyőn egy Ferrari F430 Challenge modell körül forog a kamera, látványos, hatásvadász nyitány, zseniális audio díszítéssel. A minőség és a szenvedély itt már némileg tükröződni látszik. Az üdvözlő modell választása tudatos volt, ez a típus lesz a játék alap autója, minden továbbiért nekünk kell majd megküzdenünk. Amennyiben már égető vágyat érzünk arra, hogy a pályákon hasítsuk a levegőt, akkor irány a két fő módozat egyike. Az egyszemélyes single player, valamint a maximum 16 fővel bonyolítható, onlne multiplayer szekciókon keresztül kerülhetünk versenybe, vagy harmadik opcióként akár a LAN is kiválasztható.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 5. kép

A single player további egységekre tagolódik, úgy, mint Arcade, Quick Race, Challenge, Trophy, Time Trial és Tutorial. Mindegyik módozat önmagát magyarázza, különösebben nem szükségszerű egyenként bemutatni őket. A betanulás folyamatához Tiff Needell, a híres brit autóversenyző asszisztál, a Ferrari hivatalos tesztpályáján, a Fiorano Circuit-en. Kezdetben csupán az említett autó áll a rendelkezésünkre, minden további klasszikus, illetve modernkori modellt nekünk megnyitunk, amivel bizonyára elleszünk egy ideig, tekintve, hogy csaknem az összes, nevesebb, ismertebb Ferrari modell szerephez jut a játékban, számszerűsítve több mint 50 darab vasról beszélgetünk. A járgányok tetszés szerint festhetők, matricázhatók, ezáltal egyedileg személyre szabhatók. Ez pénzünkbe sem kerül, minden ilyen jellegű módosítás ingyen végezhető el, így bátran teret adhatunk a fantáziának. A kasztnin nem végezhetünk tuning jellegű módosításokat, minden marad a gyári állapotában. Az alkatrészek finomhangolására bizonyos játékmódokban lehetőséget kapunk. Beállíthatjuk a felfüggesztések keménységét, magasságát, ehhez hasonlók.

Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 6. kép

A megfelelő konfigurációk használatához először tapasztalatgyűjtés szükségeltetik, így célszerű első ízben a mélyvízbe kerülni, majd később pepecselni a finomhangolásokkal. A Ferrari Challenge nem kimondottan szimulátor, sokkal inkább árkád jellegű élményt kínál fel. A hangsúly az élvezetes játékmeneten van, nem pedig a tökéletes szimuláción, bárki is állítja ennek ellenkezőjét, az nem felel meg a valóságnak. A nem túlzottan telitalálatnak minősülő műszerfalas nézet mellett igazán látványos megoldás a hátsó spoiler mögé helyezett kameraállás, ahonnan ráláthatunk az egész paripa hátára, a fél képet kitakarva ezzel. Nem mindenki fogja preferálni hosszú ideig, de baromi látványos nézőszög, csak sok esetben kényelmetlennek bizonyulhat. Alap állapotban a vezetést könnyítő funkciók bekapcsolt pozícióban találhatók. Ha már érzünk magunkban kellő tapasztalatot, akkor lépésről-lépésre megválhatunk tőlük, nehezítve ezzel a pályán maradásért való folytonos küzdelmet.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 7. kép

Ugyan komolyabb eltérések mutatkoznak a ki és bekapcsolt állapotok között, ennek ellenére ebben a műben asszisztok nélkül is sikerült az aszfalton maradnom, amit például a Gran Turismo esetében nem mondhatok el, de a SEGA-s Ferrari F355 Challenge-ben is csak véres verejték izzadása árán sikerült a bravúr, azaz, hogy fatális hibák nélkül, a la natur száguldozni, uram bocsá? versenyt nyerni inaktív segítségekkel. Ily módon érezhetően közelebb kerül a realitáshoz a játék, ám szimulációról még így sem beszélhetünk. Tovább nehezedik a művelet, amikor szakadó esőben, nedves aszfalton manőverezgetünk, mert szárazon ezt a játékot sem sikerült megúsznunk. Az ideális ív felfestés sokat segíthet rajtunk, főleg akkor, ha még nem ismertük ki egy-egy pálya vonalvezetését. A lokációkból 16 darabot számolhatunk össze, amelyek többé, kevésbé élethű rekreációi a létező versenypályáknak. Monza, Mugello, Silverstone, Paul Ricard, Infineon, Hockenheim mind-mind megtalálhatók a felhozatalban. Ezek megnyitása is a ránk háruló feladatok egyike.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 8. kép

Az autók kidolgozása több mint korrekt, bár vizuális bravúrról nem nagyon beszélhetünk. Tisztességgel lemodellezett járgányokban gyönyörködhetünk, amelyek viselkedése korántsem élethű, viszont cserébe bárki elvezetgetheti őket becsülettel. A fizika, valamint a vezetési élmény a játéktermi stílus és a szimuláció között van valahol, érzésem szerint az árkád műfajjal mutat közelebbi rokonságot, súlyozottan igaz abban az esetben, ha kipörgés gátlót, ABS-t és TC-t (traction control) veszünk igénybe a vezetésnél. A csodaszép négykerekűek sérülnek, törnek, de csak minimális szinten és ez is csak a látványt hivatott szolgálni, a műszaki állapotukra a sérülések nem lesznek kihatással, így bátran ütközhetünk, megússzuk néhány karcolással, komolyabb következmények nélkül. A doboz hátulján az áll, hogy élethű törésmodell kapott helyet a játékban. Én ezt ezennel maximálisan megcáfolom, mert egy az egyben valótlan állítás, hiteltelen, PR szöveg, semmi több. A pályát elhagyni viszont nem tanácsos, a gép kényszerű sebesség korlátozásokkal bünteti a csalási kísérleteinket, amelyek időtartama minden esetben a kihágás mértékének függvénye.

Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 9. kép

A Ferrari Challenge nem csak szokványos vezérlőkkel fogható szolgálatba, az élmény fokozása érdekében erő visszacsatolásos kormánykereket is igénybe vehetünk, a játék kompatibilis a perifériával. Ennek finomhangolására is van lehetőségünk, tetszés szerint kalibrálhatunk néhány dolgot. A megvalósítás egyik fontos eleme az atmoszféra, amely kényes dolog, hiszen nem láthatjuk, kézzel nem tapinthatjuk, sőt, nem is hallhatjuk, csupán érezhetjük. Ettől sok függhet, ez adja egy adott játék hangulatát, kellemes, szórakoztató, vagy éppen unott utánérzetét. Jelentem, hogy ezen a téren is mindent rendben találtam. Valami nekem mégis hiányzott belőle, de megnevezni aligha tudnám pontosan, hogy mi az. A zenék vegyes tálalásban csendülnek fel, az altertól, az elektronikus zörejeken át, a tele rapp-elt muzikális művekig mindenből kapunk többet-kevesebbet. A hangeffektusok nem nevezhetők kiemelkedőnek. Vannak, halljuk őket, de az extázis elmarad, ítélhető akár középszerűnek is.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 10. kép

Kíváncsi voltam arra, hogy miként boldogul a grafikus engine a 16, egyszerre pályán tartózkodó, kellemesen megrajzolt masinával, a komolyabb sebesség megterhelő állapota mellett. Említésre méltó, gyakoribb szaggatásokra számítottam, ehelyett kaptam egy általában stabil képkocka számmal operáló látványvilágot. Alapjáraton sem fut 60 közeli fps-el, de azt a 30-40 körülit legtöbbször tudja stabilan hozni, bár néhány kisebb belassulás foltot hagyott az összképen. Nem vészes jelenség, sokan érzékelni sem nagyon fogják, jól muzsikál összességében a grafikáért felelős motor. Érdekes, hogy az említett lassulások a csont üres pályákon is jelen voltak. A helyszínek kidolgozottsága sem végletekig részletes, szintén a közepes szint környékére illendő pozícionálni őket. A növényzet lágyan ringadozik a szélben, a napfény megcsillan az aszfalton, az autók magukra rántják az út porát, vízfüggönyt emelnek maguk mögé az elázott versenyeken, tükrözik a körülöttük lévő tájat? Az összkép egy rendkívül színdús látványt eredményez, nekem ez tetszett, ám nem maradandó emlékekkel lettem gazdagabb, őszintén be kell vallanom. A játékot 720p-s felbontásban teszteltem, de akinek Full HD modellje pihen a nappaliban, az is kihasználhatja, az 1080p-s üzemmód szintén támogatott.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 11. kép

A versenyzésen kívül adatik egyéb elfoglaltság is, például nekiülhetünk autós kártyázni a gép ellen. A klasszikus kártyajáték digitális változatával állunk szemben, ahol adott 33-33 autós kártya majd egy kategóriára bökve összemérhetjük az éppen sorra kerülő lapot a riváliséval. Nem mindig a nagyobb natív szám a nyerő. Az autó életkoránál és a mérlegelt súlyánál az nyer lapot, akinek kisebb szám áll a kártyáján, tehát legyen minél öregebb a verda és könnyebb a másiknál. Jópofa dolog, remek hangulatú, electro stílusú zenei kísérettel, kár, hogy ostoba módon csal a gép, hogy lealázzon minket. A Ferrari fanok sok-sok értékes információval gazdagodhatnak a kártyák segítségével, ez is egy kövérke piros pont. Időnként újabb lapokat is előhozhatunk a versenyeken nyújtott teljesítményeink után. Az online játékmód semmi különlegeset nem mutat fel, a jól ismert rendszer köszön vissza a Ferrari Challenge esetében is. Csatlakozhatunk már folyó játékhoz, vagy kreálhatunk újat, saját feltételekkel. Sajnos a kommunikáció minden formája mellőzve lett, chat-elni a többiekkel nem áll módunkban, így unalmas percek következnek a lobby-ban.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 12. kép

A játék finomhangolásában Bruno Senna, az 1994-ben, tragikus versenybaleset következtében elhunyt Ayrton Senna (nyugodjék békében) unokaöccse segédkezett, ami talán kiválóan hangzik kimondva, viszont a gyakorlatban ezt kétlem, hogy bárki is súlyozottan megérezné, valami értékelhető plusz adalék formájában, hiszen az élethűséghez, mint azt már korábban feszegettük, nem túl sok köze van. A farolás szerelmesei időnként elengedhetnek egy-egy diszkrét drift-et is, ha belefér a vezetési stílusukba, a fizikai modell láthatóan vevő erre. A Ferrari Challenge egy tisztességesen összerakott iparos munka annak, aki egy kiváló versenyjátékot remél a képében. Más megközelítésből illik ítélkezni felette abban az esetben, ha valaki elfogult, megrögzött Ferrari fanatikus, hiszen számukra ez a cím az autós anyagok non plusz ultrája, a valóra vált virtuális paradicsom. Ha ajánló levelet kellene intéznem, akkor kötelező vételnek minősíteném benne mindazok számára, akik gyengéd érzelmekkel viseltetnek az ágaskodó paripa logója alá született, presztízs értékű autócsodák iránt, viszont csak mérsékelten ajánlottnak abban az esetben, ha nem különösebben mozgatnak meg az olasz autógyár négykerekű sport járgányai, de kifogytál a minőségi racer-ekből, ellenkező esetben más címet javasolnék. A jóból is megárt a sok.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 13. kép

Mit jelent manapság középszerűnek lenni? Nehéz kérdés. A Ferrari Challenge egy erős közepesre vizsgázott nálam, amely erős vita tárgyát képezné azon külföldi kollégáim és közöttem, akik ódákat zengtek róla. Olyan túlzó megnyilvánulásokkal futottam össze a játék hivatalos weboldalán, hogy nem győztem a fejemhez kapkodni idegemben. Némi megnyugvást hozott a hazai nyomtatott sajtó első teszteredménye, amelynek szerzője és állandó hozzászóló mestere, a posztjáról leköszönőben lévő konzolos atyaúristen, hozzám hasonlóan erős közepesre hozták ki az anyagot. A baj tehát nem velem van, ez levette a stresszt a vállamról, bár az említett teszt tartalmát a befolyásoltság elkerülése okán nem futottam át, a pontozás mégis hasonlóan alakul majd. Én nem érzek benne semmiféle átütő erőt sem. Szép, kellemes, szórakoztató, vagonnyi Ferrari-val, ám ez minden. Kedves vezetési szakértő barátom, állandó segítőm az autós stuff-ok megítélésében is maradéktalanul velem azonos állásponton foglalt helyet, így maximálisan megbízom a játékról kialakított, hiteles képünkben.


Ferrari Challenge Trofeo Pirelli teszt - 14. kép

A legek ezúttal elmaradnak, a játék visszakerül a szponzor üzlet tulajdonosához, anélkül, hogy egy pillanatig is a megvásárlását fontolgattam volna. A vizuális körítés minősége megüti a mércét, de ennél sokkalta csinosabb ruhát öltött magára például a Gran Turismo 5 Prologue, ráadásul stabilabb frame rate produkálása mellett. Közel sem egy kategória a kettő, ez nyilvánvaló tény, de mihez tudnánk mérni egy-egy komolyabb autós anyagot, ha nem a nagybetűs etalonhoz? Az Eutechnyx letölthető tartalmakkal kívánja tovább bővíteni az alap lemez tartalmát, így a szavatosság is annak megfelelően fog majd arányosan növekedni. Én örültem a találkozásnak, kellemes pillanatokkal lettem megajándékozva, de ezzel részemről le is zártam a vele eltöltött időszakot. Méltó ez az emlékmű a legendás autómárkához? Egyrészről igen, másrészről határozottan nem. Az állandó ellentmondást nem tudom levetkőzni, majd egyszer csak kinövöm talán, úgy a negyven derekán. Éljen az ambivalencia.

P.S.: Köszönöm Kapócs Zsolt barátomnak az újabb hasznos asszisztálást, nélküled sohasem lenne teljes egy autós anyag tesztelése.

Ferrari Challenge Trofeo Pirelli / Tesztplatform: PlayStation 3

jó lesz ez!
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2008. július 04.
  • Ár: 15.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Rengeteg Ferrari
  • Könnyen kezelhető
  • Tartalmas
  • Gyengén kivitelezett törésmodell
  • Hosszú töltési idők
  • Buta gépi ellenfelek
  • Hang
    8
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    6
7
13 hozzászólás

Vendég

16 éve, 10 hónapja és 10 napja

jok

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Ferrari Challenge Trofeo Pirelli
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja