Far Cry Primal teszt

2016. február 22.
80.0281
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
A Far Cry sorozatnak elég érdekes pályaíve van. Abból a szempontból egy kicsit hasonlít a Just Cause-ra, hogy minden komponense az esetek nagy részében a helyén van, de sokáig hiányzott belőle valami extra, ami a harmadik epizódban végül bele is került. Bevallom, az a rész viszonylag keveset pörgött a gépemben, viszont a Blood Dragon kiegészítőn sírtam a gyönyörűségtől, hogy aztán a negyedik epizódot pár óra után egy meh felkiáltással ki is vegyem a gépemből.


Alapjában véve a Primal alcímre keresztelt rész első körben semmilyen formában sem érdekelt, sőt, kifejezetten bárgyú ötletnek tartottam ezt az egész vissza az őskorba dumát. Az ötletes marketing kampány előtt azért meghajtottam a fejem, de még így se lépte át az ingerküszöbömet. Aztán pár napja megérkezett hozzánk a végleges, bolti változat tesztelésre, amit aztán pár órával később, semleges arckifejezéssel a gépbe tegyek.

Gondolom már kitaláltátok, hogy aznap szinte alig aludtam, olyan durván magával rántott az anyag! Persze messze nem hibátlan, de olyan félelmetesen magával ragadó, hogy az ember a legtöbb dolgot hajlamos megbocsájtani neki, de lássuk a részleteket.

Egyértelmű küzdelem

Egyértelmű küzdelem


Történetünk tényleg az idők hajnalán, i.e 10.000-ben veszi kezdetét. Hősünk, Takkar éppen a társaival készül elejteni egy mamutot. Viszonylag necces a szituáció, mert több napja követték az állatot, közben elfogyott minden élelmük, ezért vagy levadásszák a monstrumot, vagy éhen halnak. Némi szerencsével ugyan, de ez utóbbi következik be, viszont hirtelen egy nyomorult kardfogú tigris terem ott a semmiből, kibelezve a megfáradt vadászokat.

Éppen hogy el tudunk menekülni, de az utolsó megmaradt barátunk már nem ilyen szerencsés, őt mi temetjük el, miután megígérjük neki, hogy megkeressük a Wenja nép többi tagját. Némi közjáték után találkozunk is egy ifjú hölggyel, akivel egy település alapjait tesszük le, majd pedig felkerekedünk, hogy a törzsünk még több tagját csábítsuk ide, mert együttes erővel könnyebben fel tudjuk venni a versenyt Oros kegyetlen faunájával, illetve a környező törzsekkel.

Nagy vonalakban ennyi az alapfelállás. Remélem senki sem számít szerepjáték mélységű sztorira, de a jó hír az, hogy nem is kell, mert nagyon jól passzol az egész körítéshez. Természetesen így is lesz benne bőven elég érdekes momentum, de ezeket azért nem spoilerezném el. Ahogy kikerülünk a nagyvilágba, nézzük meg a térképünket, mert egy csomó dolog ismerős lesz az FC 4-ből.

Első körben be kell gyűjtenünk a sámánunkat, aki fel fog ruházni minket a Beast Master képességgel, azaz innentől kezdve meg tudjuk szelídíteni a legtöbb vadon kóborló jószágot. Második körben össze kell szednünk a nevesített szereplőket, hogy térjenek vissza velünk a falunkba, így egy csomó új képességet nyitnak meg nekünk, de erről egy picit később.

Akkoriban ilyenek voltak a cicák

Akkoriban ilyenek voltak a cicák


Elsődleges feladataink amúgy nem annyira változatosak, mert az esetek nagyobb részében össze kell gyűjtenünk valamit, esetleg kinyírni valakit, kísérgetni a törzsünk többi tagját, vadállatoktól kell megmenteni őket, ellenséges őrjáratokat likvidálni meg hasonlók.

Persze lesz egy vagon mellékküldetés is, ami állhat barlangok felkutatásából, ellenséges őrposztok és erődök elfoglalásából, különböző, nagyon ritka vadállatok megszelídítéséből meg egy kazal más dologból. Ha még ehhez hozzávesszük azt, hogy a bejárható terület brutálisan nagy, akkor láthatjuk, hogy a tartalomra bizony semmi okunk nincs panaszkodni. Ha mindent szeretnénk felderíteni, az olyan 50-60 órás elfoglaltságot biztosít. Időmilliomosok előnyben.

A játékmechanikát nagyon jól eltalálták a készítők, mert egyrészt brutál sok dolgot tudunk fejleszteni, másrészt ezzel párhuzamosan figyelnünk kell a kis falunkra, hogy ott is minden rendben menjen. Először csak néhányan lézengenek a barlangunknál, ahogy aztán egyre több küldetést hajtunk végre, úgy csatlakozik a többi wenja hozzánk.

Tudjuk fejleszteni a főbb szereplők sátrait, akik így plusz dolgokkal ruháznak fel majd minket. Horror mennyiségű extra képességgel tudjuk felvértezni Takkart, amik közül ráadásul a legtöbb durván hasznos, így alaposan rá leszünk kényszerítve, hogy gyűjtögessük a tapasztalati pontokat.

Növelhetjük a túlélési esélyünket extra életerővel, gyorsabb regenerálódással. Lehetünk jobb vadászok esetleg harcosok. Extra dolgokat gyűjtögethetünk, esetleg nagyobb szeletét látjuk a térképnek. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, mert több mint 40 skillt fejleszthetünk majd.

Helyi gasztronómia

Helyi gasztronómia


A harc is nagyon élvezetes lett. Variálnunk kell az íjat, a lándzsát/dárdát meg a bunkós botunkat, illetve ha igazán tetűk vagyunk, tele is rakhatjuk csapdákkal a környéket, dobálhatunk bőrbe zárt darazsakat, esetleg egymás ellen fordíthatjuk ellenségeinket különböző mérgezett késekkel.

Persze ha olyanunk van, fel is gyújthatunk mindenkit, hiszen a tűz hatalmas úr ebben a korban, aztán egy lángoló nyílvessző meg az égő bunda jobb belátásra tudja bírni a legtöbb dögöt.

Ami szintén fontos lesz, az bizony a gyűjtögetés. Minden használati tárgyunkat (fegyverek, kunyhók, italok, sebtapaszok, felszerelés, estébé) magunknak kell előállítani. Ehhez különböző fákat, köveket, növényeket, leveleket kell beszereznünk, hogy a prémekről már ne is beszéljek.

Nem csak a különleges témaválasztás miatt lóg ki a Primal a sorból. Az utóbbi időben nagyon kevés olyan anyaggal játszottam, aminek ilyen rettenetesen erős hangulata legyen. Állok a gyönyörű őserdő közepén a lándzsámmal. Előttem sosem látott fák tornyosulnak, miközben hallom a távolban egy nagyobb patak csobogását.

Körülöttem él az erdő: mindenhol madarak csiripelnek, kecskék és őzek lépkednek óvatosan. A távolról egy oroszlán bömbölését hallom, gyorsan be is húzódok egy nagyobb bokor alá. Messzebb hófödte hegycsúcsokat látok, ahol épp vihar készülődik, nem is merek elindulni arra.

Újabb hangokat sodor felém a szél: egy ellenséges őrjárat! Kettőt kibelezek hátulról, a harmadikat fejbe lövöm az íjjal, a negyediket és ötödiket pedig arcon szúrom a dárdámmal, hogy aztán elvegyem a náluk lévő prémeket, amik pont jók lesznek az én falumba. Fél perccel később egy hatalmas barnamedve ront rám, ami elől DiCapriot meghazudtoló gyorsasággal pucolok el, mert esélyem sincs ellene, két ütéssel darabokra tép.

Éppen metált tolnak a srácok

Éppen metált tolnak a srácok


Egészen döbbenetes az, hogy milyen szimbiózisban kell lennünk a környezetünkkel! Időben fel kell ismerni a veszélyt, mikor pucoljunk el és mikor harcoljunk. El kell fogadnunk, hogy itt bizony nem mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán és egy sima farkas falka is darabokra tud tépni minket másodpercek alatt. Alaposan megnövelhetjük a túlélési esélyeinket, ha egy megszelídített vadállat kísér minket.

Ez szintén iszonyú jó lett, mert a játékban előforduló (szinte összes) dögöt beidomíthatjuk. A metódus egyszerű: dobjuk le egy kis nyers húst, majd sunnyogva közelítsük meg az áldozatot. Ez a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy megpróbáljuk becserkészni, aztán rálépünk valami gallyra, ránk ront egy másik állat, esetleg túl hirtelenek vagyunk, aztán kereshetünk egy újabb delikvenst.

Néhány nagyobb termetű befogott lényre rá is ülhetünk, ami meg aztán tényleg non plus ultra élményt biztosít. Ki a jó élet merne szembeszállni velünk, amikor egy 200 kilós kardfogú tigrisen rohamozunk előre szegezett lándzsával, esetleg folyamatosan nyilazva? És igen, mamutot is befoghatunk valamint meg is lovagolhatjuk. Ezeken kívül is nagyon sok apró, de annál hangulatosabb élményfokozót raktak bele a játékba a fejlesztők.

Például ha begyújtunk egy állatot, akkor elkezd hempergőzni, hogy eloltsa a bundáját. Minden befogott jószág más-más képességekkel rendelkezik: a barna medve magára vonja az ellenség figyelmét, a farkas morogva figyelmeztet minket a közelgő veszélyre, a jaguár meg bárkinek átharapja a torkát. Sajnos nem tudok mindent felsorolni, mert kifutnék a helyből, de tényleg beleadtak anyait-apait az Ubisok.

Hesteg nofilter

Hesteg nofilter


Van azonban néhány furcsaság is. A grafika, noha durván változatos és stílusos, azért küzd némi gyerekbetegséggel. Ha közelebbről is megvizsgáljuk például az aljnövényzetet, akkor azért mérsékelten lesz pofás az összkép. Ha már ennyire rámentek a kőkorszaki vonalra, akkor néhány felszerelésünket nem teljesen értem, például használhatunk majd egy viszonylag high-tech csáklyát.

A kezelés alapjában véve logikus és jól kézre is áll, viszont ahogy nyílnak majd az új képességeink, úgy lesz egyre kaotikusabb. Továbbá sajnálom, hogy pont ide nem raktak multit, mert itt elég nagy császárság lett volna, ha mamutokkal rohamozó törzsek egymásnak esnek, mondjuk.

Oké, nem vagyok telhetetlen, a Far Cry Primal így is egy nagyon jó cucc lett. A teljes érdektelenségből átfordítottak engem úgy, hogy még egy szabadnapot is kivettem, csak elmerülhessek Oros dzsungeleiben és vízmosásaiban.

Napokat lehet úgy eltölteni, hogy a fő küldetésekkel nem is foglalkozunk, csak halászunk, gyűjtögetünk és vadászunk, esetleg gyönyörködünk a felkelő napban, vagy kilopózunk éjszaka, hogy hallgassuk a természetet. Aztán persze tölthetjük be az állásunkat újra, mert mondjuk négy farkas darabokra tépett minket.

Ezt ha lehet, ne próbáljuk ki élőben

Ezt ha lehet, ne próbáljuk ki élőben


A kisebb korosztálynak viszont nem ajánlom a programot, mert elég durván naturalista lett, azaz vér és bél bőven lesz benne, hogy egyéb kemény dolgokról már ne is beszéljek - de ez ilyen, sokat vesztett volna a hitelességéből az anyag, ha családbarátnak készül.

Kisebb hibák előfordulhatnak, de én mindenkinek ajánlom a beszerzését, mert ilyen hangulatos, magába szippantó alkotás nem jön szembe velünk minden nap. Ebben az évben nem lesz Assassin's Creed, kijött a Far Cry Primal - jó az irány, Ubisoft!

Far Cry Primal / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: FPS
  • Megjelenés: 2016. február 23.
  • Ár: 13.999 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Magával ragadó hangulat
  • Brutális tartalom
  • Ősembernek lenni jó nagy kihívás
  • Állatok megszelídítése
  • Sablonos küldetések
  • A grafika a stílusosság ellenére sokszor érdekes
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    10
8.5
14 hozzászólás

Gólem

8 éve, 10 hónapja és 10 napja

De vártam!!! mosolygó smiley Rohadt jó játéknak tűnt eddig is, de ilyen jó kritikára nem is számítottam.

Az hogy 50-60 óra beleölhető, nekem az egyik legfontosabb dolog, imádom ha egy játék tartalmas. És hogy a környezetet ennyire meg tudták csinálni az uhh. Holnap remélem kezemben lesz!!!! mosolygó smiley

válasz erre

Santonio

8 éve, 10 hónapja és 10 napja

Uhhhhhhhh de egjött hozzá a kedvem!!! Szerintem nem fogok hétvégén aludni! röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Far Cry Primal
13.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja