Fable II teszt

2008. november 04.
75.8781
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
A jó és a rossz harca nem csak a filmiparban, hanem a játékok világában is visszatérő téma. Általánosságban azonban elmondható, hogy mindig csak az egyik oldal részesei lehettünk. Peter Molyneux eddigi munkássága során megpróbálta ezeket a korlátokat ledönteni. Nevéhez többek között olyan játékok fűződnek, mint az ősklasszikus Populus sorozat, a Black and White, vagy éppen a Fable. Az utóbbi szerepjáték egy egészen egyéni stílusban jelenítette meg az emberi hősiesség, illetve gyarlóság jellemzőit. A világ reagált ránk: ha hősökhöz méltóan segítettük az elesetteket, és a gonosz elleni küzdelem volt a fő erényünk, akkor az emberek körülrajongtak minket, és istenként tiszteltek. De nem csak ez volt az egyetlen járható út. Amennyiben döntéseinket inkább a gonoszság, a becsvágy és az uralkodási hajlam határozta meg, akkor Albion lakossága félve merte csak a nevünket kiejteni, és terror uralta azt a vidéket, amerre jártunk. A Fable annak ellenére volt sikerjáték, hogy az előzetes ígéreteknek csak töredékét tudták megvalósítani. A második rész több mint négy évig készült, de a várakozás nem volt hiábavaló. A Fable II grandiózusabb, szebb és tartalmasabb, mint legendás elődje.



Fable II teszt - 2. kép

A kis Sparrow és nővére az utcagyerekek életét élik. Lakóhelyük egy fából összetákolt bodega, ételt pedig csak akkor tudnak enni, ha nagy nehezen sikerül aranyhoz jutniuk. Arról álmodoznak, hogy egyszer majd egy palotában fognak élni, anyagi problémájuk nem lesz, és egész Albion hősként fogja tisztelni őket. Egy nap egy furcsa árus érkezik a városba, aki azt állítja, hogy egy varázslatos zenedoboz van a birtokában. Ez a szerkezet teljesíti a tulajdonosának egy kívánságát, és mindössze öt aranyért az árus bárkinek hajlandó odaadni. A gyerekek persze hisznek a mesékben, ezért mindent megtesznek azért, hogy az övék legyen a doboz. Miután összegyűjtötték a pénzt és megvették a csodagépet, rögtön ki is próbálják. Látszólag azonban nem történik semmi: a kívánság nem teljesült rögtön. Sparrow és nővére szomorúan hajtják álomra a fejüket, ám másnap mégis megtörténik a csoda. Emberek érkeznek hozzájuk, akik azt állítják, hogy Lucien, Albion egyik leggazdagabb és leghatalmasabb embere már vár rájuk a palotában.

Fable II teszt - 3. kép

A Fable II előtörténete során megismerkedhetünk a játék alapvető irányításával, ami ha lehet, még egyszerűbbé vált, mint az elődjében. A gyermekkort feldolgozó rövid tutorial rész során már kaphatunk egy kis ízelítőt a játék sajátos stílusából. Majdnem minden küldetésnek két oldala van, így csak rajtunk fog múlni, hogy karakterünk a jó vagy a rossz útját járja-e a későbbiekben. Cselekedeteink nem csak a történetre vannak hatással, hanem hősünk kinézetére is. Segítsünk mindenkinek, legyünk kedvesek az emberekkel, és nemsokára szentjánosbogarak fognak körülöttünk szállni, valamint glória lesz a fejünk fölött. Vagy legyünk aljasak, hajtson minket a kapzsiság, és hamarosan azt vesszük majd észre, hogy két hatalmas szarv nő a homlokunkra. Hogy még látványosabb legyen az átalakulás, nem csak mi, hanem hű követőnk külsején is megjelennek a változások. Ez a hű követő nem más, mint a kutyánk, aki a játék elején csapódik hozzánk.


Fable II teszt - 4. kép

A kutya nem csak hűséges, hanem hasznos állat is. Mivel a játékban nincsen minimap, ezért ezt a szerepet ő fogja betölteni. Ha kincset lát, ugatással jelzi nekünk, ha valahol el van temetve valami kiásható tárgy, akkor szintén a tudomásunkra fogja hozni. Ebünket közvetlenül nem tudjuk irányítani, de pont ettől lesz igazán megszerethető a négylábú társunk. Minden tekintetben úgy viselkedik, mint egy élő kutya: ha unatkozik, kergeti a farkát, hempereg a fűben, vagy éppen a lábunk körül futkározik. Nem csak a kincskereső reflexeit fejleszthetjük a játék során, hanem különböző trükköket is taníthatunk neki, például, hogy halottnak tettesse magát, eltakarja az orrát a mancsaival, vagy dobjon egy hátraszaltót. Ezeket a trükköket akkor fogja csinálni, ha a megfelelő kifejezést használjuk. A kifejezések használata a Fable világában fontos, hiszen így tudunk társalogni a különböző emberekkel.


Fable II teszt - 5. kép

A ?beszélgetés? hasznos dolog Albion világában, hiszen minden ember más véleménnyel van rólunk. A különböző kifejezések csoportokra vannak osztva, így megannyi lehetőség közül választhatunk. Lehetünk udvariatlanok, illetve kedvesek az emberekkel, flörtölhetünk, viccelődhetünk és félelmet is kelthetünk, ha úgy akarjuk. Minden ember máshogy reagál a viselkedésünkre.Van aki viccesnek találja, ha odadurrantunk egyet az orra alá, míg mások ezt megbotránkoztatónak tartják. Ha fegyvert akarunk venni valamelyik kovácsnál, aki nem szeret minket, akkor akár két-háromszoros árat is elkérhet a portékájáért. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk megszerettetni magunkat az illetővel, amihez csak a számára kedves kifejezést kell használnunk. Adjunk neki pár üveg sört, és nevettessük meg, így máris olcsóbban tudjuk beszerezni tőle a kívánt termékeket. Azonban arra is figyelnünk kell, hogy gyakran a kifejezések nem csak baráti érzelmeket fognak kiváltani az emberekből, hanem egyéb érzelmeket is.

Fable II teszt - 6. kép

Ha elegáns ruhákban járunk, valamint hírnevünk és pénztárcánk is elég nagy, akkor valószínű, hogy a városban élő emberek nagy százaléka belénk fog szeretni, nemtől függetlenül. Ezt egy nagy szív jelzi a fejük fölött. Hogy hetero-, vagy homoszexuális beállítottságú lesz a hősünk, az csak rajtunk múlik. Albion világa kissé romlott, így bárhogy is gondolkozunk a szexualitásról, itt majdnem mindent megvalósíthatunk (a gyerekek érthetően ebben a világban is tabuk). Ha megtetszik valamelyik fehérnép az utcán, vagy éppen a kovács izzadt homloka az, ami lázba hoz minket, akkor a megfelelő hozzáállással megszerezhetjük magunknak. Fejezzük ki érzelmeinket iránta, vigyük el a kedvenc helyére, vagy adjunk neki ajándékokat, és máris értünk fog dobogni a szíve. Ilyenkor lehetőségünk van arra, hogy házasságot kössünk az illetővel, amihez csupán egy gyűrű és egy ház szükséges. Albion összes házát meg lehet venni megfelelő mennyiségű aranyért - ami szintén attól függ, hogy a tulajdonos mennyire kedvel minket -, és ha ez megvan, akkor bele is kezdhetünk a családalapításba. Miután kiválasztottunk hozzánk jött, nem csak hírnevet, hanem aranyat is kapunk, attól függően, hogy kiválasztottunk milyen családból származik. Innentől kezdve érdemes gyakran hazalátogatni, hiszen ha úgy hozza a sors (és a védelem hiánya) akkor nem csak hitvesünk, hanem apró-cseprő kölykünk is vissza fog várni minket. Természetesen egy család fenntartása költséges, így ne lepődjünk meg, ha pénzünk rohamos fogyásnak indul a későbbiekben.


Fable II teszt - 7. kép

Pénzt a küldetések elvégzéséért nem nagyon kapunk, így az arany gyűjtéséhez más eszközökhöz kell folyamodnunk. Lehetőségünk van dolgozni, ahol egy egyszerű ritmusjáték keretein belül kell kardot kovácsolni, vagy éppen sört csapolni a helyi kocsmában. Olykor-olykor találunk aranyat a világban szétszórt ládákban, de ha úgy tartja kedvünk, akár be is törhetünk bizonyos helyekre, hogy mások vagyonát eltulajdonítva jussunk közelebb a leggazdagabb ember címéhez. További lehetőség az ?olcsón veszek, drágán eladok? című tőzsdejáték is. Ez annyit jelent, hogy vannak olyan árusok, akiknél fillérekért lehet beszerezni különböző dolgokat, míg pár várossal odébb akár két-háromszoros áron is hajlandóak megvenni a dolgokat áruhiány miatt. Ha ez még nem lenne elég lehetőség, akkor a kocsmákban illetve néhány vándorkereskedőnél belekóstolhatunk a szerencsejátékok világába is, ahol vagy nagyot kaszálhatunk, vagy még nagyobbat bukhatunk. Összesen három fajta egészen ötletes játék van a Fable II-ben, de ezeknek vannak különböző verzióik, így a változatosságra csak minimális panasz lehet.


Fable II teszt - 8. kép

Hoppá, annyira belementem a szociális dolgokba, hogy a játékról és a harcról még nem is beszéltem. A harcrendszer talán a legegyszerűbb, amit szerepjátékokban eddig láttam. Az ütés, lövés és varázslat mind egy gombnyomással hozható elő. Bár az irányítás így viszonylag egyszerű, azért elég változatos kombókat tudunk előhozni a harcok során. Az X gombbal például a közelharci fegyverünkkel suhintunk, azonban ha elég fejlett a harcképességünk, akkor az X különböző hosszúságú lenyomásával illetve a bal analógkar megfelelő irányba tolásával már egészen sok variációt használhatunk a küzdelmekben. Ugyanez igaz a lövésre is, amit az Y gombbal érhetünk el. Míg alacsony szinten majdhogynem vakon lövöldözünk, addig a magasabb fejlettségű lövő képességgel már célozni is fogunk tudni, a későbbiekben pedig ellenfeleink bizonyos testrészeit is be tudjuk mérni. A varázslat már kicsit bonyolultabb, de itt sem olyan vészes a helyzet. Minden varázslatnak öt szintje van. Minél tovább tartjuk lenyomva a B gombot, annál nagyobb szintű varázslatot fogunk elsütni (ha a megtanultuk a megfelelő szintet, természetesen). Varázsláshoz nem használunk manát, mint az előző részben, így annyiszor használhatjuk mágikus képességeinket, amennyiszer akarjuk. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt döntsétek el ti, nekem az elején kifejezetten szokatlan volt, de összességében nem hiányzott a játékból a manacsík és az azzal való bajlódás.

Fable II teszt - 9. kép

A Fable II művészileg körülbelül azt hozza 2008-ban, amit az elődje hozott 2004-ben. A meseszép jelző lenne rá a legtalálóbb. A fák lombjai suhognak a szélben, az időjárás folyamatosan változik, hajnalban szinte alig látni valamit a nap fénye miatt. Az egész világnak olyan kinézete van, mintha egy igazi mese részesei lennénk. Hősünk hihetetlenül kidolgozott, így szinte minimális jellemrajzi változásokat is azonnal észre lehet venni rajta. A kutyánkkal hasonló a helyzet, olyan aranyos és jól lemodellezett, hogy néha komolyan megsimogattam volna, amikor kincset talált. Az egyetlen, néha sajnos igen látványos hiba talán az, hogy az emberek olykor-olykor átmennek egymáson, valamint ha kameradobás van, azaz egy jelenetben a kamera a terep egyik feléből a másikba mozog nagy sebességgel, akkor a tereptárgyak késve rajzolódnak ki, de ez annyira nem zavaró. A hangok viszont olyan minőségiek, amilyenek az előző részben is voltak. Állítólag közel 38 órányi hanganyag van a játékban, ami nem kis teljesítmény. Ismétlődések még így is vannak, de nagyon ritkán. Az emberek középkori brit akcentussal beszélnek, a zenék mindig tökéletesen illenek a helyszínekhez, illetve az eseményekhez. Kedvencem a Temple of Shadows-ban szóló enyhén ördögi hangvételű férfikórus, ami számomra megunhatatlan volt.


Fable II teszt - 10. kép

Nem fogok kertelni, hiszen aki ismer, az tudja, hogy annakidején a Fable első része (és mind a mai napig) az egyik kedvenc játékom volt. Olyan hangulata és stílusa van, amit kevés játék tudhat magáénak. Elismerem a hibáit, mint például a történet rövidségét és egyszerűségét, vagy azt, hogy nem lehet benne meghalni, de ha a pozitív és a negatív dolgait egymás mellé állítva a Fable II-nek nincs szégyenkeznivalója. Ha csak a fő küldetéseket teljesítjük, és minimális időt töltünk el Albion világának megismerésével, akkor a közepesnél éppen jobb játék lenne. Mivel azonban a sorozat nem erről szól, hanem arról, hogy ténylegesen éljünk a világban, és mindezt hatalmas szabadsággal és rengeteg aljátékkal támogatja meg, ezért kötelező darab bárkinek, aki nyitott egy kicsit is a szerepjátékokra. Külön öröm, hogy a játékhoz mellékeltek magyar feliratot is, így angoltudás sem szükséges az élvezetéhez. A világ, aminek részesei lehetünk, humoros, gyönyörű, változatos, és meglepetésekkel teli. Az, hogy szép vagy ocsmány lesz a játék végére, csak rajtunk múlik. Adtam már sokkal magasabb értékelést játékoknak, de mindettől függetlenül számomra az év játéka a Fable II.

Fable II / Tesztplatform: XBOX360

kihagyhatatlan!
  • Stílus: Akció RPG
  • Megjelenés: 2008. október 24.
  • Ár: 15.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • elképszető szabadság
  • rengeteg lehetőség
  • angolos humor
  • butított co-op
  • rövid és gyenge főtörténet
  • apróbb-nagyobb bugok
  • Hang
    10
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    10
9.3
Fable II grandiózusabb, szebb és tartalmasabb, mint legendás elődje. '>
Fable II grandiózusabb, szebb és tartalmasabb, mint legendás elődje. '>
14 hozzászólás

Vendég

16 éve, 8 hónapja és 22 napja

Nem merek belevágni, mert félő hogy rengeteg időmet emészti fel. Pedig itt figyel az asztalon...

válasz erre

Rambo

16 éve, 8 hónapja és 22 napja

Remek teszt, a játék meg ISTENI. Imádtam a Fable első része nekem is a kedvenc játékaim közé tartozik, imádtam, hogy ártatlan gyermekként kezdtem, aztán egyre idősebb lettem, a végkifejletre meg már olyan voltam, amilyen akartam lenni (végigvittem jó- és gonosz harcossal, jó- és gonosz varázslóval és jó- és gonosz ranger-rel is, sőt, egyszer megcsináltam, hogy minden képességet kimaxoltam). Imádtam udvarolni az asszonyoknak, imádtam, amikor bementem a városba, a gyerekek meg futottak ki az iskolából, hogy üdvözöljenek, tehát hatalmas hangulata volt a játéknak. Ráadásul úgy hallottam, hogy a 2-es rész szinte mindenben túltesz az első részén. mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Fable II
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja