Kezeim közé kaparintottam hát a Lionhead RPG-jének harmadik részét. Trilógiáról van ugyan szó, de PC-re csak az első és a harmadik epizód jelent meg. Az eddigi történet több száz éven ívelt keresztül, hiszen az első rész középkori világához képest a másodikban az 1600-1800-as éveknek megfelelő környezetben találtuk magunkat. Ezúttal nem ugrunk ennyit az időben: 50 év telt az előző fejezet óta, Albionban beköszöntött az ipari forradalom, mindenhol gőzgépeket, gyárakat, ipari negyedeket láthatunk. A királlyá koronázott Hős időközben elhunyt, idősebb fiára, Logan-re hagyva a trónt. Egy ideig rendben is mentek a dolgok, de az utóbbi időben Logan furcsán viselkedik. Szigorú elnyomás alatt tartja a népet, az utolsó aranyat is kisajtolva belőlük. Itt jövünk a képbe mi, ifjú hercegként, vagy hercegnőként. Az események úgy hozzák, hogy egy lázadás közepette kénytelenek vagyunk elhagyni a királyi várat, és mi fogjuk vezetni a forradalmat (és személyes bosszúhadjáratunkat) gonosz bátyánk ellen.
A rövid idő, amit a palotában töltünk, majd az onnan való menekülés nagyrészt lefedi a játék tutorial részét. Kitapasztaljuk a mozgást, a fegyverforgatást és a varázslást. Látszik, hogy a Black & White után a Fable első része volt a Lionhead következő projektje, hiszen itt is központi szerepet kap a Jó és Rossz közötti választás. Már az első néhány percben olyan döntéseket kell hoznunk, amik meghatározzák későbbi irányultságunkat. Megszerezve atyai örökségünket, a mágikus céhpecsétet, Ködbérc hegyei között találjuk magunkat, ahol a Tanyázóknak nevezett hegyi emberek támogatását kell elnyernünk. Természetesen különböző küldetésekkel bizonyíthatjuk rátermettségünket, ami aztán újabb helyszíneket nyit meg előttünk. A játék fő történeti szála arra épül, hogy a fontosabb helyszíneken el kell nyernünk az emberek bizalmát, így a játék végére elég követőt toborzunk az uralkodó megdöntéséhez. A feladatok között akadnak ötletesek, de a barátkozással előhozható mini-quest-ek sokszor egyformák. Vagy ki kell ásni egy kincset és elhozni a haverunknak, vagy kézbesíteni egy levelet, lényegében csak a nevek változnak, a feladat teljesen ugyanaz.
Mivel az előző két rész kimaradt az életemből, kissé meglepődtem a játék kezelőfelületén. Hagyományos RPG-re számítottam, különböző menükkel, inventory-val, pontok elosztogatásával stb. Ehelyett itt van a Menedék, amit a céhpecsétünk (és az Escape lenyomása) segítségével bárhonnan elérhetünk. Itt található a fegyvertár, a ruhatár, a kincseskamránk, a hálózati játékos opciók. Mindenféle trófeákat, ajándékokat is ide gyűjt a játék, meg egy csomó hasznos és haszontalan statisztikát. Találunk itt egy térképasztalt is, ahonnan a már meglátogatott helyekre pár kattintással el tudunk jutni, és az elérhető küldetéseket is átfuthatjuk. Megvannak hát nagyrészt a szerepjátékokra jellemző funkciók, csak nem a hagyományos formában tálalva. Jasper, a családi komornyik is itt tartózkodik, és részletesen felvilágosít minket a különböző dolgok használatáról.
Mint azt a ruhatárból feltételezni lehet, hősünket nem kicsit igazíthatjuk saját ízlésünkhöz. Ehhez rendelkezésünkre állnak ruhák, tetoválások, arcszőrzetek, hajstílusok és sminkek. Néhány küldetésben szerepe lesz a külsőnknek, de nagyrészt csak mókázásra szolgál a dolog. Ha valakinek bejön az ilyesmi, biztos jól ellesz vele, nekem kicsit sok volt a jóból. Hősünk külsején egyébként is nyomot hagy a karrier. Ha zsírosat eszünk, elhízunk, ha egészségeset, lefogyunk. Tetteink következményeképpen igazi csillogó páncélos, mesebeli herceg, vagy éppen undorító, ördögi alak is lehetünk. Ha közelharcban jeleskedünk, izmosak leszünk, ha lövöldözésben, akkor magasabbak, ha a mágiában akkor egy idő után némi derengés vesz körül minket.
Hűséges társunk lesz a játék során a kutyánk (aminek fajtáját is váltogathatjuk DLC-k segítségével). Ugatással figyelmeztet a közelünkben levő kincsekre, morgással az ellenfelekre, és a földre került ellenfeleket ő is megtámadja. Vásárolhatunk kutyaidomító könyveket, amivel még erősebbé tehetjük házikedvencünket.
Persze hogyan is lehetnénk igazi hősök kellő mennyiségű ellenfél lekaszabolása után? Három alapvető harci szakértelmünk a közelharc, a lőfegyverek és a mágia. Közelharci fegyverünk lehet kard, vagy pöröly, lőfegyverből puska, vagy pisztoly a választék. A sztori elején atyai örökségként megkapjuk ezeknek a hősi változatát, amik maguktól fejlődnek és változtatják külsejüket a használatuktól és jellemünktől függően. Vásárolhatunk további legendás fegyvereket is, ezekhez három-három miniküldetés tartozik, (pl. össze kell törni 100 ládát, megölni 150 élőhalottat stb.) ezek teljesítésekor mágikus képességeket kap a gyilkolóeszközünk. A varázslatokat kesztyűk segítségével hozhatjuk létre, eleinte egyféle lehet rajtunk, később kombinálhatunk kétféle támadó mágiát (pl. tűzlabda + forgószél, villám + jégvihar).
A harcrendszer egyszerű és átlátható, az egérgombokkal használjuk a fegyverünket és a mágiánkat, lehetőségünk van még elvetődni a támadások elől, vagy kivédeni a csapásokat. Lőfegyvereknél jobb gombbal tudunk FPS néztre váltva pontosabban célozni, varázslatoknál pedig megválaszthatjuk, hogy egy célpontra, vagy területre sütjük el a mágiát. Ha súlyosabb sérüléseket szereztünk és van nálunk gyógyital, vagy étel, akkor az megjelenik a használható tárgyak között és a segítségükkel visszanyerhetjük életpontjainkat. Akad még időlassító és lényidéző főzet, ami szintén kapóra jöhet a kemény csatákban.
A játékban előforduló összes emberrel interakcióba léphetünk. Ezek különböző tevékenységek lehetnek, a kedveskedéstől kezdve a bunkó viselkedésen keresztül a csoportszexig. A kezdeti néhány cselekvést később kibővíthetjük, a fárasztó csak az, hogy az adott típusból véletlenszerűen kínál fel egyet a játék. Nem biztos, hogy én úgy akarok összebarátkozni a kereskedővel (aki mellesleg férfi), hogy szenvedélyes táncot lejtek vele a boltban. Mondanom sem kell, van még pár hasonlóan furán kinéző megnyilvánulás. Az viszont ötletes, hogy egyaránt profitálhatunk abból is, ha imádnak és abból is ha utálnak minket. Ha valaki jóbarátunk, apró küldetéseket, vagy épp árengedményeket ad, és időnként megajándékoz minket. Ha valaki retteg tőlünk, akkor félelmében ad kedvezményt és megvesztegetésként ajándékot. Ha valakivel sikerül komolyabban összegabalyodnunk, családot alapíthatunk vele, gyerekeink is születhetnek. Az emberek reakciója tükrözi tetteinket: ahogy hírnevünk egyre nagyobb lesz, mindenfelé dicsőítenek minket, vagy éppen sikoltozva menekülnek előlünk.
A szokásos kinccsel és tárggyal való seftelésen kívül számos módját választhatjuk a meggazdagodásnak. Lehetőségünk van minijátékokkal pénzt keresni (lanthős, pitesütés, kovácsolás), vásárolhatunk házakat, amiket aztán bérbe adunk, későbbiekben pedig egész vállakozásokat is megszerezhetünk. Kereskedhetünk árukkal, kihasználva a kereslet-kínálat viszonyát. Ha sikeres üzletemberek vagyunk, egy idő után hátradőlhetünk, magától csordogál a bevétel a zsebünkbe. A vásárolt házakat lakóhelyként is használhatjuk, tetszés szerint berendezve azokat.
A karakterfejlődés metaforikusan, "Az uralkodáshoz vezető út" nevű helyszínen történik. Hősi (gaz)tetteinkért céhpecséteket kapunk (az XP megfelelője a fable-ben), amikért cserébe ládákat nyitogathatunk az ösvény mentén. Ezek tartalmazzák az újabb képességeket, vagy az eddigiek erősebb változatát.
A játék grafikája RPG-k között szépnek mondható, a Witcher 2-t mondjuk meg sem közelíti részletességben, de megvan a maga stílusa (és azért az eredeti konzolváltozat már egy éve jelent meg). Ötletes megoldás, hogy nem is próbálták teljesen realisztikusan megalkotni a környezetet, inkább meseszerű, kicsit rajzfilmes hatása van az épületeknek, tárgyaknak és élőlényeknek is. Nagyon szépek néhol a kockakövek, falak és egyéb textúrák, a nagyobb barlangok is igen látványosak esetenként.
A hangok és a zene terén nem alkotott szerintem kiemelkedőt a játék, a szinkronhangok azért elég jól sikerültek, a hangeffektek már kevésbé, a zene pedig korrekt, filmszerű, de nem mondanám túl atmoszférikusnak.
Irányítás szempontjából érződik leginkább a konzolról való portolás. Szerencsére a harcon nem sokat ront a kontroller hiánya, de a menürendszerekben néha kicsit macerás tájékozódni. A számbillentyűk, az ü,ó,ő,ú és egyéb gombok használata nem túl kényelmes és nem is túl logikus billentyűzeten.
Az első néhány alkalommal, mikor leültem játszani, nem igazán jött be a
Fable III, de azt kell mondjam egészen összebarátkoztunk a későbbiekben. Aki a (PC-n) megszokott RPG-t vár, az valószínűleg hozzám hasonlóan idegenkedni fog elsőre a játéktól. Szokatlannak találja majd az irányítást, a menüket, a hátizsák hiánya és a Menedékbe való állandó belépegetés néha fárasztó tud lenni. A minimalista kommunikáció is furcsa volt nekem (nagyon kevés feleletválasztós párbeszéd, inkább a Sims-re hajazó cselekvések). A játékmenet néha ellaposodik, de azért számtalan dologra pazarolhatjuk el az időnket :D, ezen kívül dicséretes, hogy megadják a lehetőséget a rosszalkodásra is (még a befejezésnél is lesz szerepe a dolognak). A
Fable III szerencsére nem is akarja annyira komolyan venni magát, tele van idióta poénokkal, vicces küldetésekkel, mint fentebb említettem a grafika sem a sötét, komor hangulatnak kedvez. Idegenkedésem ellenére a végére egész sok munkát öltem abba, hogy összehozzak egy gonosz, dagadt, mindenkivel bunkó, boxert sétáltató antihőst :D. Peter Molyneux valószínűleg azt szerette volna, hogy jót szórakozzanak az újdonsült hősjelöltek. Erre a célra a Fable harmadik része pont meg is felel.