F1 2015 teszt

2015. augusztus 11.
73.1191
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Érdekes dolog ez a Forma 1 iránti rajongás. Nagyon sokan szerintem ezt tartják a technikai sportok egyik csúcsának, ugyanakkor az egyszerű, laikus embereket is hétről-hétre odaszegezi a tv elé. Ezt amúgy saját magamon is tapasztaltam: noha nem folyik benzin az ereimben, mégis örömmel drukkoltam Schumachernek, vagy izgultam egy-egy szép és jól kivitelezett előzés közben, meg persze jókat derültem Kimi interjúin meg azon, hogy konkrétan olyanokat ásítozik beszélgetések közben, hogy a tegnap esti vacsoráját is lehet látni.


Ugyanakkor valamiért pár éve már egyáltalán nem foglalkoztat a dolog. Talán a rendkívül sok szabályváltoztatás az oka, talán Bernie bácsi ámokfutásai (meg hogy a lányait nem ismerem), nem tudom, viszont az tény, hogy a baráti társaságommal inkább a virtuális versenyzés felé fordultunk, ahol valljuk be, ebből a műfajból (F1) nincs olyan túl nagy választék, sőt, ha emlékem nem csal, akkor csak a Codemasters által fejlesztett hivatalos játék fedi le a palettát. Nem fogok zsákbamacskát árulni: nagyot csalódtam ebben a produktumban!

Majdnem sikerült bevennem

Majdnem sikerült bevennem


Hirtelen nem is tudom, hogy hol kezdjem a zavaró tényezők és a negatívumok hadának sorba rendezését. Nagyjából megszoktuk, hogy a fejlesztők évről-évre szépen építik fel az anyagot, egyre több és jobb dolgot pakolva bele a végtermékbe. No, az F1 2015 esetében ezeket nyugodtan felejtsük el! Konkrétan az történt, hogy valamiért kivettek majdnem minden opciót és egy lecsupaszított, barebone játékot toltak az orrunk alá horrorisztikus áron. Kedves Codemasters, sok volt a kábszi?

A legnagyobb probléma természetesen a tartalommal van. Nincs karrier mód. Nincsenek kihívások. Nincsen kooperatív szezon. Nincs safety car. Ezek csupán egy töredéke azoknak, amiket kivettek a fejlesztők a játékból, ráadásul az a kevés, ami megmaradt, szintén necces. Ha körbenézünk a főmenüben, akkor a következőket láthatjuk: van sima gyorsverseny, mehetünk amolyan Time Trial fokozatban, azaz a saját és barátaink legjobb körideje ellen versenyezhetünk. Itt lesz még a Championship, ami egy sima bajnokságot takar, valamint a Pro Season mód, ami nagyon jól hangzik, ugyanakkor egy hatalmas vakítás csak.

Mindjárt posztolom, hogy esik az eső

Mindjárt posztolom, hogy esik az eső


Annyiban különbözik ugyanis a sima bajnokságtól, hogy vezetési segítségek és HUD nélkül, cockpit nézetből kell végigmennünk az egészen. Mivel nagyon sok fotelsofőr is van, nekik alap elvárásuk lenne, hogy szépen bele tudjanak nyúlni a teljesítménytől kezdve a versenyhétvégék megszervezéséig, a stratégia kidolgozásáig mindenbe. No, nekik is van egy rossz hírem, mert egyedül a vezetési modell finom hangolható, az összes többi lehetőség pedig csak minimálisan variálható. A legjobban ezt talán az mutatja be, hogy egy új bajnokság indításakor három opció közül kell választanunk, ahol a versenyhétvégék hosszát állíthatjuk be, változtatási lehetőség pedig nuku, nyista, nada.

Ami viszont egy kicsit megmenti az egészet, az a külcsín, a hangulat és a vezetési élmény. A külcsín és a hangulat jelen esetben összefügg, hiszen itt mindenki az atomdurva előzésekre, a vonyító motorhangokra és a szépen modellezett autókra kíváncsi. Kihangsúlyoznám, hogy a teszt a PS4-es játékot veszi alapul, ezért kéretik a PC-t nem ide keverni. Tenkjú. Szóval, ha csak a nyers teljesítményt nézem, egészen korrekt a dolog, mert az autók eszméletlen jól néznek ki, a versenypályák természetesen a valóságnak megfelelnek, sőt, mintha még a közönség is fejlődött volna valamennyit. A legnagyobb királyság természetesen most is a szakadó esőben való vezetés, ahogy a fények megtörnek az aszfalton, az egészen parádés.

Jönnek az ufók! Meg a Pataki Attila!

Jönnek az ufók! Meg a Pataki Attila!


Ezzel együtt a hangulat is teljesen rendben van, sőt, kifejezetten jó, mivel az egész körítés pont olyan, mint egy rendes verseny esetében. Persze senki ne várjon egy Project CARS, vagy esetleg egy Forza grafikai szintet, mert attól azért messze van a dolog, ugyanakkor a szemnek egészen kellemes. A nap végén azonban ez mégis egy autóversenyzős játék, így talán a legfontosabb kritérium a már sokat emlegetett vezetési élmény, amiből majdhogynem jelesre vizsgázik a program.

Érdekes azt látni, hogy a pilóták szavai hogy köszönnek vissza a versenyek alatt. Ugyan az új turbók bevezetésével a gyönyörűséges visító hangnak lőttek, viszont ahogy a való életben, úgy itt is visszaköszön az új erőforrások adta lehetőség, miszerint a V6-os dolgokkal sokkal, de sokkal finomabban kell bánni, főleg a kigyorsításoknál. Persze ez csak akkor fog előjönni, ha kikapcsolsz mindenféle vezetési segítséget, viszont gondolom, ha beruháztál a játékra, akkor ezzel tisztában is vagy.

Szerencsére a mesterséges intelligencia is elősegíti ezt a jó élményt. Néha hajlamos a túlzott keménységre és vakmerőségre, amit akár diszkvalifikálás címszó alatt a te versenyed is bánhat, ugyanakkor a legtöbb esetben irgalmatlan kemény, de férfias és profi élményben van részünk.

Egy hangyányi önreklám

Egy hangyányi önreklám


Hála a jó égnek a versenyek alatt lévő csevejt nem vették ki a programból, ráadásul itt érdemes a mérnökünkre is hallgatni, aki valóban hasznos tanácsokkal lát el minket real time. Egy kis humort mondjuk belecsempészhettek volna, mert néha olyan idegesítő volt a főnökünk, hogy csípőből mondtam volna neki valamit, amit ezen opció híján jó hangosan meg is tettem a tv előtt. Egy furcsaság azért itt is lesz, mert a képernyőre kiírt legfontosabb adatok elég buta helyre kerültek, amiknek a leolvasása (köridő, gumik állapota) néha a versenyembe került, mert nagyon le kellett venni a szemem a képernyőről.

Természetesen akad online multiplayer szegmens is, amiről egyetlen dolgot tudok elmondani jelen állapotban: olyan szinten van alfa alatti fázisban, hogy azt el nem mondhatom. A tesztelés időszaka alatt egyetlen egy épkézláb futamot sem tudtam összehozni, mert vagy már a menüből kivágott, vagy pedig megvárta, amíg betöltődik és utána fagyott szét. Egy nagy pozitívumot majdnem ki is hagytam így a nagy fröcsögés közepette: a tavalyi, hivatalos pályák, versenyek és csapatok is elérhetőek a korongon! Persze moroghatnék azon, hogy ez azért így elég vicces, de inkább értékeljük. Az arany szívem, az.

Meg mégegy

Meg mégegy


Egy versenyjáték esetén természetesen a hangok is nagyon fontosak. Ez a szegmens szerintem átlagos lett, bár azt tapasztaltam, hogyha egy jobb minőségű fejhallgatóval játszunk, akkor sokkal jobb és dinamikusabb a keverés. A versenyautók egészen szépen brunnyognak, sikítanak a kerekek, hullámoznak az emberek, viszont azért ezen még van bőven mit javítani.

Szóval egy elég felemás játék lett az F1 2015, de sajnos inkább a rossz felé van közelebb. A vezetési élményt nagyon eltalálták, a kétévnyi lefedettség dicséretes, nem rossz a grafika sem, ugyanakkor ennyire lecsupaszított belsőséggel odaállni a gémerek elé, az elég necces, ráadásul még az ár is több mint borsos.

Ha visszahoznák a legutóbbi epizód tartalmát, kicsit csinosítanának a grafikán, akkor még egy hatalmas durranás is lehet jövőre, így viszont inkább lehúzás szaga van. Ha éled a stílust, tegyél vele egy óvatos próbát, de mindenki másnak inkább azt tanácsolom, hogy várják meg a következő részt.

F1 2015 / Tesztplatform: PlayStation 4

jó lesz ez!
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2015. július 10.
  • Ár: 12.999 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Kellemes grafika
  • Két év egybegyúrva
  • Kemény AI
  • Jó vezetési élmény
  • Az elődökhöz képest nulla tartalom
  • A multi jelenleg használhatatlan
  • Elég közepes hangok
  • Hang
    6
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    7
7
10 hozzászólás

zender

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

Nem rossz ez, csak nem kell tőle sokat várni! röhögő smiley

válasz erre

muki

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

Na az ilyen játékok nem érdekeltek soha. Szerintem ez csak úgy jó ha van hozzá kormány, amúgy nem sok értelme van. Inkább akkor az árkád vagy a robbantgatós autóversenyek. mosolygó smiley

válasz erre

kpal

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

Az első Codemsters F1 óta nem sok változás van , én a bokszutca élettelisségét hiányolom és ne legyen az autó olyan gépi mozgású a boxban.

válasz erre

Santonio

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

Nem vagyok nagy F1 rajongó, így nincsenek is nagy elvárásaim a dologgal, de ahogy látom, a probléma nem is a pályákkal vagy az autókkal van. Én mindenesetre kihagyom.

válasz erre

petrovicsz

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

Bvektor írta:
Nem rossz nem rossz, de nem jobb mint az előzők...
Nem játszottam vele túl sokat, akkor is csak billentyűzettel mert nálam kiverte a biztosítékot, hogy csak a listán megtalálható kormányoknál elérhetőek a speciális beállítások, azok nélkül meg használhatatlan a kormány.
Mondjuk az úgy durva epic fail! röhögő smiley

válasz erre

Bvektor

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

Nem rossz nem rossz, de nem jobb mint az előzők...
Nem játszottam vele túl sokat, akkor is csak billentyűzettel mert nálam kiverte a biztosítékot, hogy csak a listán megtalálható kormányoknál elérhetőek a speciális beállítások, azok nélkül meg használhatatlan a kormány.

válasz erre

Gólem

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

Illene már összeszedniük magukat és nem ezerszer lerántani a rókabőrt. Ha jövőre is ilyen munkát csinálnak, ez a banda is megy a levesbe, mint az EA meg a Ubi.

válasz erre

1000feri

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

lesz majd jobb mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

Tényleg felemás lett. Nálam sokkal rosszabb pontot kapott volna, mert annyi minden hiányzik belőle, hogy ezt bűn Forma1 játéknak nevezni.

válasz erre

Tommy

9 éve, 4 hónapja és 16 napja

De jó hogy nem vettem meg! röhögő smiley

válasz erre
F1 2015
12.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja