Elite: Dangerous - Legendary Edition teszt

2017. július 16.
70.4512
iPet profilja, adatai
iPet
Vannak olyan címek a videojátékok csodás világában, amik egyszerűen nem szorulnak különösebb magyarázatra. Kiváló példa erre az Elite, ami 1986-ban olyat mutatott, amit rettenetesen nehéz volt feldolgozni. Teljesen új dimenziót nyitott a szimulátorok világában, ami megszámlálhatatlanul sok embert vonzott, mint kiderült, hirtelen mindenki kereskedő akart lenni az űrben. A jó hírem az, hogy végre megérkezett a 2015-ös Elite: Dangerous PS-re is, így minden további nélkül indulhatunk felfedezni az ismert galaxist.
 


Ahogy véget ér utazásom a hiperűrben, úgy válik egyre halkabbá Cobra MK 3-as típusú hajóm brutális hajtóműve, miközben egy metánból álló törpebolygó vigyorog vissza rám kajánul. A lilás fények kellemesen megvilágítják repülőm paneljeit, békés, már-már melankolikus hangulatba ringatva engem.

Erőteljesen magamba szívom ezt az érzést, próbálok nem arra gondolni, hogy lassan az utam következő fázisába kell lépnem. Az Elite: Dangerous tele lesz a fentihez hasonló költői pillanatokkal, adrenalin pumpáló légi csatákkal, illetve elképesztően, gyalázatosan unalmas momentumokkal. Noha a játék már több, mint két éve a piacon van, mégis csak most vált elérhetővé a PlayStation tulajok számára.

Hát, veled nincs nagyon az Erő, haver

Hát, veled nincs nagyon az Erő, haver


Sokan azt állítják, hogy ez bizony egy MMO a végtelenben, azonban árnyalnám egy kicsit a képet. Egészen pontosan kettő féle módon is játszható: az egyik a hagyományos szóló formátum, amikor csak mi magunk vagyunk a csillagok ellen. A másik az emlegetett online szegmens, ami Open Play névre hallgat.

Itt természetesen már össze tudunk futni más játékosokkal (Commanderekkel, ha úgy tetszik), de a velük való interakció eléggé limitált. Összeállhatunk nagyobb csoportokba, hogy egyszerűbbek legyenek a küldetések, kereskedhetünk egymás között, de ha egyikhez sincs kedvünk, akkor simán csak felfedezhetünk, esetleg fejvadászkodhatunk, kalózkodhatunk.

Ami viszont ezeknél sokkalta bonyolultabb az nem más, mint maga a gameplay. Pontosabban szólva az a része, hogy egyáltalán miként álljunk neki ennek az egész Elite dolognak. A tanulási folyamat rendkívül macerás és nehéz, főleg hajónk irányítása, vagy hogy mégis mi a jó életet csináljunk következőleg. Persze van tutorial, ami bemutatja az alapvető repülési módokat, különféle harci szituációkat, sőt, még a landolás is kapott egy különálló blokkot (ettől függetlenül finoman szólva sem lesz egyszerű).

Ez tehát mind szép és jó, de amikor bevágnak minket Sidewinder űrhajónkba, ami egy random űrállomáson horgonyoz valamilyen teljesen ismeretlen bolygó körül, na, akkor rájövünk, hogy tulajdonképp gőzünk sincs, mihez nyúljunk először. Az az ijesztő, hogy már az első pillanattól kezdve ránk bízzák a végtelen kozmosz meghódításának kezdeti lépéseit.

Be szípek a lézerek!

Be szípek a lézerek!


Viszonylag sűrűn szoktuk kérdezni az ilyen open world játékok esetében, hogy mi az a szabadság faktor, ami akár el is riaszthatja a playereket. Ezt a kérdést az ED abszolút kimaxolja. Lehetünk profit-orientált kereskedők, különféle drága holmikat szállítva állomástól állomásig, eltérő utakat használva.

Amennyiben a kalózkodást, rablást érezzük magunkénak, akkor már az első pillanattól kezdve elkezdhetünk vadászni mit sem sejtő pilótákra, jól kifosztva őket, majd pedig az így zsákmányolt szajrét egy peremvilágon értékesíthetjük valamilyen kétes hírnevű alaknak, miközben fejvadászok lézereit kockáztatjuk minden egyes megtett méterrel. Ha esetleg a magányt és felfedezést értékeljük minél többre, akkor elmerülhetünk a felfedezetlen területeken, értékes csillagtérképekkel térhetünk vissza, kicsit amolyan Star Trek jelleggel.

Persze nagyon sok múlik rajtunk is. Vannak olyan játékosok, akik beleszeretnek az egyik metódusba és azt fogják erőltetni az elejétől a végéig. Én ezzel szemben arra jöttem rá, hogy hangulatomtól függően változtatom, alakítom azt. Legnagyobb részt kereskedtem, de ha a stuff monotonitása kezdett az agyamra menni, akkor bizony elkezdtem fejvadászkodni, pusztán az adrenalin kedvéért. Hála a jó égnek a rendszer nem gördít akadályokat elénk, amikor ugrálni akarunk a mechanikák között.

Összefüggő sztoriról szintén nem tudok beszámolni, noha azért különféle politikai machinációk és elbeszélés-foszlányok akadnak, állomásonként eltérve egymástól. Csak és kizárólag rajtunk múlik, milyen irányba visszük el ezeket. Ezek rendkívül csábítóak, főleg akkor, ha olyan fókuszált dolgokhoz szoktunk hozzá, mint a No Man's Sky, vagy esetleg a Wing Commander.

Tütűűű, balról kerülök!

Tütűűű, balról kerülök!


Ahogy visszahámozzunk a különféle rétegeket, rájövünk, hogy az Elite Dangerous egy nagyon szórakoztató valami, ahol az utazgatást sem érezzük elvesztegetett időnek. Valamiért roppant kielégítőnek találtam, hogy különféle árucseréről szolgáltassak be logokat, vagy esetleg optimalizáljam az útvonalakat, hogy minél több pénzt tudjak keresni a segítségükkel.

Imádtam tanulmányozni az ismert univerzum térképét is, felmérve azon konfliktusokat, amikbe beszállva esetleg jó kis dolgokkal gazdagodnék. Eddig az egész koncepció kifejezetten érdekesen hangzik, de bizonyos szegmensek sajnos elég nehézkessé válnak, mivel kissé meglepő módon a PS4 verzió meglepően sok technikai hibával rendelkezik még a Day1 patch után is, ami legalább az állandó képtörést eltüntette. Hozzátenném, a teszt PS Pro-n készült, szóval azért reménykedtem, hogy ezek elkerülhetőek lesznek.

A legsűrűbben előforduló gubanc sajnos a drasztikus framerate zuhanás, ami főleg egy mozgalmas rendszerbe érkezéskor, vagy egy nagyobb űrállomás elérésekor jelentkezik. Ez utóbbi már csak azért is kellemetlen, mert alapból eléggé nehéz a dokkolás, hát még akkor, ha lag miatt nem tudjuk pontosan korrigálni a pályánkat. Frusztráló, na. Kicsit elviselhetőbbé teszi, hogy az ED az eddigi leggyönyörűbb ilyen jellegű játék, amivel valaha játszottam.

Kivétel nélkül egészen elképesztően részletes kidolgozást kaptak az űrjárók pilótafülkéi, nagyjából annyira, mintha egy szimulátorral játszanánk. Ki kell még emelnem az effekteket, legyen szó valamilyen különleges megvilágításról, esetleg az egyre növekvő vagy csökkenő látómezőről - pazarul sikerültek. Nagyban növeli még az életszerűséget, hogy mindegyik alkalmatossággal másként kell bánni: az Eagle például kifejezetten fürge és gyors, míg a Hauler hozzá képest egy lomha, masszív teknős.

Nagyjából 3 másodperced van elmormolni egy imát

Nagyjából 3 másodperced van elmormolni egy imát


Térjünk rá a harcra, ami még konzolon is egészen kellemes lett. Maga a küzdelem nem valami leegyszerűsített, rámutatok oszt' lelövöm dolog. Minden egyes összecsapás más és más, plusz nagyon sok döntést azonnal kell meghoznunk, aminek vagy az lesz az eredménye, hogy győzelmi táncot lejtünk, vagy pedig duzzogva várjuk, hogy valaki összeszedjen minket a hideg űrben.

Itt kell viszont megemlítenem még egy faktort, ami sajnos túlzottan sokszor rányomja bélyegét a programra. Ez nem más, mint az utazgatásnál fellépő unalom. Kis túlzással egyenes vonalban haladunk végig: az teljesen mindegy, hogy kikötőtől kikötőig, rendszertől rendszerig vagy planétától planétáig röpködünk. Nagyon könnyű ebbe a rutinba beleszokni, ami így elég hamar monotonná és önismétlővé válik.

Öröm az ürömben, hogy a PS4-es verzió is megkapta az Arena módot, ami tulajdonképpen egy kompetitív multiplayer opció. Persze olyan túl nagy dolgokra ne számítsunk, hiszen tolhatunk egy klasszikus deathmatch-et, illetve CTF-et.

Ami érdekes húzás, hogy hiába van olyan strici gépünk, amitől mindenki retteg a világon, az itt nem fog számítani, ugyanis egy teljesen különálló fejlesztési rendszert kapott ez a szegmens. Érezhették is derék fejlesztőink, hogy ez nem valami korrekt dolog, mert öt-hat meccs után már azért itt is elég kemény dolgokat lehet már megnyitni.

Nocsak, eltaláltam valamit

Nocsak, eltaláltam valamit


Ez lenne tehát az Elite: Dangerous PS4-es, extrákkal megpakolt verziója. Nyilván, ha nem kedveled ezt a szöszmötölős műfajt, akkor írhatnék én ide bármit, úgy sem ruháznál be rá. A pontszám is csalóka kissé.

Igen, tény, hogy vannak hibái, amire azért jobban is lehetett volna figyelni, ugyanakkor, ha beránt, akkor valószínűleg hetekre le tud kötni, főleg hogy megkapunk minden egyes kiegészítőt is, ami megjelent hozzá. Ha ehhez még hozzáteszem azt, hogy nagyon barátságos árcédulát kapott, akkor láthatjátok, akár valami klasszikus best buy dolog is kisülhet belőle. Én szóltam!

Elite: Dangerous - Legendary Edition teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

jó lesz ez!
  • Stílus: űrszimulátor
  • Megjelenés: 2017. június 27.
  • Ár: 11.490 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Egy vérbeli űrszimulátor
  • Impozáns grafika
  • Barátságos ár
  • Szinte végtelen tartalom
  • Durva framerate zuhanások
  • Az utazás túlzottan hamar válik monotonná
  • Kissé nehézkes irányítás
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    7
7.5
7 hozzászólás

5t3v3nk3

2 hónapja, 1 hete és 4 napja

PC- Ocolus rifttel.. Ahhahhhhahnn..

válasz erre

Gólem

2 hónapja, 1 hete és 4 napja

Meggyőző teszt, azt hiszem kipróbálom. Csak menjen picit lejjebb az ára.

válasz erre

VaPe

2 hónapja, 1 hete és 5 napja

De rohadt jó teszt volt, frankón röhögtem időnként. A strici gépet pl lopom.

A játék engem már elvesztett PC-n, nincs az az isten hogy újra előkapjam.

válasz erre

Direktor

2 hónapja, 1 hete és 5 napja

Ez jobbnak tűnik mint a PC verzió!

válasz erre

Eltohn

2 hónapja, 1 hete és 5 napja

Ebből nagyon király gammát faragtak!

válasz erre

Tommy

2 hónapja, 1 hete és 5 napja

Na akkor ezt nem fogom kihagyni. Nyáron úgyis több a szabadidőm!

válasz erre

Moby Dick

2 hónapja, 1 hete és 5 napja

Nagyon tetszik. Komoly látványvilága van.

válasz erre
Elite: Dangerous - Legendary Edition
11.490 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Bvektor profiljamarco profiljagery1113 profiljaturatur profiljaMarduk profilja