Van azonban ebben a sztoriban némi csavar: nem a megszokott környezetében próbál szerencsét, hanem fejlődése érdekében integrálta magába egy másik lehetetlenül sikeres stuff, a Minecraft elemeit, azaz előtérbe helyezte a folyamatos gyűjtögetést és építkezést, lásd még a Builders alcímet. Ez egy durván bátor vállalás egyébként, mert szó nélkül arcra zuhanhatott volna, hiszen a lopás, korrektebb nevén kölcsönzés, annyira szembeötlő, hogy ahhoz azért rinocérosz vastagságú arcbőr kell.
Nyilván nem véletlenül írok feltételes módban, mert nemhogy elkerülte az arcvesztést, hanem olyan szinten olvasztotta egybe a két műfajt, ami már-már őrülten zseniálisnak mondható. Pontosan ott javít például az építgetős részen ahol kell, azaz valamilyen keretbe foglalja az egészet, célt ad neki, ez pedig nem más, mint a jól megszokott, ultracuki Dragon Quest környezet, meg persze a hozzá tartozó történet, mert bizony olyan is van.
Alefgard világában járunk, ami a legelső DQ epizódnak is otthont adott. Érdekes módon kiderül, hogy hősünk nem tudta legyőzni a gonosz Dragonlord-ot, ezért a világon végigsöpör a káosz, valamint a pusztulás, romba döntve mindent, amiért a lakók eddig dolgoztak. Persze ez nem tarthat örökké, egy új hős eljövetelét várják, így kerülünk mi a képbe. Persze ez nem teljesen igaz, mert nem mi vagyunk a mesék főszereplői - tájékoztat bennünket mérsékelten kedvesen egy idegen hang, miután magunkhoz térünk sírunkban.
Sokkal többek leszünk, ugyanis megkapjuk az Építők erejét, amivel meg tudjuk változtatni a Sors kerekét, rendbe tudjuk hozni Alefgard földjét. Eddig bírja a narrátor komolyan, itt konkrétan bealszik, bemutatván, hogy mennyire lesz komor a hangulat. Nyilván nem ez lesz minden idők legjobban kivitelezett sztorija, ugyanakkor pontosan annyival tolja meg motivációnk szekerét, amennyivel kell.
Be kell vallanom, eléggé távol állnak tőlem ezek az építgetős cuccok, különféle okok miatt. Az viszont biztos, hogy a DQB annyira jól lett összelegózva, olyan mesterien játszik a határokkal, hogy még én is el tudtam veszni benne, egy pillanatig sem érezvén azt a végtelent, ami például a Minecraftban kifejezetten frusztrált. Visszakanyarodván a cikkhez: láthatatlan barátunk kézen fogva vezet bennünket egy elhagyatott, üres városkáig, ahol egy tornyot felállítván a közeli, elveszett és elkeseredett emberek megtalálnak minket, egyfajta szentéllyé alakítván tanyánkat.
Így derül ki az is, hogy mindenki elvesztette az építés képességét, sőt, még ezt a kifejezést sem tudják szájukra venni. Pont ezért át is adnak nekünk minden nyersanyagot, hátha mi tudunk vele kezdeni valamit. Egyszerű a metodika: lakosaink különféle kérésekkel bombáznak minket, mi pedig igyekszünk teljesíteni azokat. Van, akinek ágyat kell kreálnunk hálószobával, a szomszédja ólakat szeretne és így tovább.
Természetesen ehhez a művelethez nyersanyagok tömkelegére lesz szükségünk, így ki kell merészkednünk a nyílt színre, ami tulajdonképp még hatalmasnak is mondható. Összesen négy fejezetre oszlik az anyag, így négy teljesen eltérő szigetet tudunk felfedezni, amelyeken a begyűjthető matériák is jelentősen eltérnek. A látkép eléggé rendben van, mert ha valami magaslati ponton körbenézünk, akkor a messzeségben érdekes alakzatokat fedezhetünk fel, távoli földrészeket figyelhetünk.
Ezeket alapból nem tudjuk elérni, szükségünk lesz az egyes fejezetek végein található teleport kapukra a mozgolódáshoz. Első blikkre innen fentről teljesen kihaltnak tűnik minden, aztán rájövünk, hogy pont az ellenkezője van érvényben: mindenhol szörnyeket, csontvázakat, óriás skorpiókat meg egyéb randaságokat találunk, ami be is hozza a sztori mellett a második DQ elemet, magát a harcot.
Felszerelésünket magunknak kell kovácsolnunk a fellelhető receptek alapján, majd pedig rendet kell vágnunk szörnyellák hadán, hogy a kívánt anyagokat megtalálhassuk, esetleg tőlük elvehessük. A küzdelmek amúgy nincsenek túlbonyolítva, egyszerű akció-rpg kontextusban zajlik minden: üssük a dögöket amíg meg nem halnak, kerüljük el az ő támadásaikat nehogy meghaljunk, valamint néha töltsük fel az extra nagyot sebző támadásunkat, hogy még gyorsabban patkoljanak el.
Fura módon kimaradt az ilyenkor szokásos grind, ugyanis tapasztalati pontokat csak és kizárólag az építések befejezésével, városkánk fejlesztésével kaphatunk. Itt amúgy kiütközik a program abszolút gyermekbarát mivolta, ugyanis a harcok semmilyen formában sem nehezek, ha pedig mégis elhalálozunk, akkor elveszítünk valamennyi építőanyagot, de ezeket vissza is szerezhetjük, Dark Souls módon.
Figyeljünk rá, hogy ne harácsoljunk össze túl sok mindent, mert ahogy haladunk előre a sztoriban, kvázi fejezetet váltunk, eltűnik mindenünk és kezdhetjük élőről az építkezést, csak más környezetben. Ezt mondjuk elsőre nem feltétlenül értettem, hiszen temérdek játékórát bele lehet ölni egy ilyenbe, amit aztán szó nélkül annulál a rendszer. Aztán persze később minden a helyére került, mert a játék így tanít meg minket az eltérő technikákra.
Egyszer fémekkel dolgozunk, amiket aztán beolvasztunk, bányászatban hasznosítva az így nyert dolgokat. Máskor inkább arra figyelünk, hogy növényeket ültessünk, gyógyszereket és élelmiszert készítsünk lakosaink számára. Azonos nyersanyagok természetesen lesznek, de az eltérő fejezetekben sokkal inkább a sokrétű felhasználási módra hívják fel figyelmünket. Az első ilyen teljesítése után kapunk amúgy egy egészen nyitott módot, ahol semmi és senki nem köt minket, azt tervezünk és építünk, amit szeretnénk, valamint meg is oszthatjuk ezeket online, természetesen.
Minden egyes szekvencia végén kapunk egy főellenséget is, amik sokkal nagyobb volumenűek, mint a mezei csatározások, mindegyikhez egy-egy speciális dolgot kell létrehoznunk, építéssel ofkorsz - a lehető legritkább fémekből készült páncélokat és fegyvereket kell felhasználni ellenük. Itt fogunk egyedül szívni, mert bizony mérsékelten egyszerűek, nem kevésszer fogunk elhalálozni, amire rájövünk a helyes taktikára, amivel térdre kényszeríthetjük őket.
Oké, azt hiszem értitek már, miért lelkesedem a játékmenetért, de nézzük, technikai oldalról hogyan sikerült az anyag. Egyrészt maradt a lehetetlenül cuki, tipikus DQ világ, amit összekevertek egyfajta retro voxel megoldással. Szereplőink zabálnivalóan édesek, lemásznak a képernyőről, de még az ellenségeinket is elfogadnám plüssállat formájában.
A környezet hasonlóan hatalmas pixelekből épül fel, mint egy ismerős játék esetében. A kettő együtt egy kifejezetten bájos látványt generál, nyilván messze elmaradva a realizmustól. Eddig minden szép és jó, de rendelkezik kettő darab negatívummal is, amik azért egy kicsit bele tudnak rondítani az összképbe, noha az egyik áthidalható. A kamerakezelés nyitott terek esetén teljesen rendben van (építkezés, harc, mondjuk), de amit szűkebb területen művel, az eléggé durva.
Borzalmasan nehézkessé válik ilyenkor a forgatása, de van ennél rosszabb is. Amikor már tényleg nagyon szorosak körülöttünk a falak, akkor átvált FPS nézetbe, ami annyira szédítően zavaró, hogy szinte lehetetlen normálisan tájékozódni. Volt olyan, hogy 20 percen keresztül egy magam ásta lukban dekkoltam, mert egészen egyszerűen nem tudtam, mi zajlik körülöttem, merre kell mennem és hol vagyok.
Egy másik negatívum sajnos a zene, ami dettó fura, főleg itt. Ez a széria lenyűgöző dallamairól is ismert volt, ezért különösen sajnálatos az itt felfedezhető monoton megoldás. Kezdetekkor, valamint az első pár órában még nem tűnik fel, de utána már falat lehet kaparni tőle. Én csináltam egy saját válogatást, ami illik a játék kissé bolondos hangulatához, azt hallgatván inkább.
Hála a jó égnek csak az a két pont, amin fogást lehet találni, minden másban borzasztóan komoly nívót képvisel a spinoff. Tartalomról még nem ejtettem szót, de gondolom sejtitek, hogy a fentiek tükrében magáért beszél. A szabadon építkezést nyilván bármeddig lehet folytatni, de amire a sztorival végzünk, simán bele tudunk tenni 50-60 órát is, szóval nem egyhamar unjuk meg.
És igazából ez itt a kulcs: kifejezetten olyan embereknek készült, akiket szívesen kipróbálnák a hasonló stuffokat, de mondjuk elriasztotta őket a szinte végtelen szabadság és lehetőség. Itt tulajdonképp a sztori az, ami keretbe foglalja nekünk az egészet, így nem kell attól rettegnünk, hogy fél életünket beleöljük.
Nem is tudok, de őszintén szólva nem is akarok negatívan nyilatkozni a Dragon Quest Buildersről, mert lehetetlenül cuki lett. Kiválóan ötvöz két műfajt, aminek következtében garantált a remek szórakozásunk. Ja, PC és Xbox-os kollégák, számotokra van egy rossz hírem. Tudom, gonosz dolog így a cikk végén megemlíteni, de ez bizony PS Only stuff, így ha ki szeretnétek próbálni, vennetek kell valamilyen masinát. Higgyétek el, megéri, mert én minden egyes percét élveztem a tesztelésnek.
Dragon Quest Builders / Tesztplatform: PlayStation 4
a polcon a helye- Stílus: Ügyességi
- Megjelenés: 2016. október 14.
- Ár: 13.990 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Zabálnivaló látványvilág
- Van célja az építésnek
- Sok tíz órára le fog kötni
- Szűk helyen rettenetes a kamera
- Monoton, unalmas dallamok