Doom III: Resurrection Of Evil teszt

2005. május 16.
82.5511
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Methas profilja, adatai
Methas
Kb. fél év telt el a Doom 3 megjelenése óta. Azóta talán csak az emlékekben élnek a sötét folyosók rettegései. Azonban most folytatódik a rémálom. Bár aki látogatta a játék honlapját, láthatta, hogy készül egy folytatás, de őszintén megvallva én kimondottan nem igazán vártam tőle túl sokat. Azonban mikor kezembe került a cd (igen, csak egyetlen cd az egész), izgalommal kezdtem el kutatni az alapjátékot. Az egy lemez igazából nem meglepő, hiszen a játék alapja ugyan az, mint az eddigiekben.



Doom III: Resurrection Of Evil teszt - 2. kép

Nem tartalmaz sok újítást, csak néhány új pályát, ellenfelet és fegyvert, de úgy hiszem ez minden, ami egy kiegészítő-lemezhez kell. Az első érdekesség a játékban talán a fejlesztőknél fedezhető fel. Ezt nem az ID Software készítette, hanem egy Nerve elnevezésű társaság, akik az ID grafikai motorjait felhasználva szoktak játékokat készíteni. Bár az ID nem is igazán szokott kiegészítések csinálni. Amint megjelenik egy programjuk, már a következő dobáson törik a kis agyacskáikat.
A játék története már eleve érdekesen kezdődik. A Marsot az UAC továbbra is figyelemmel tartja különféle űrszondákkal, és hasonló ketyerékkel. A felszínen történt baleset után két évvel, egy már az alaptörténet folyamán is elfeledett állomáson működésbe lép egy jeladó. Ezen jeladó mibenlétét felkutatandó csapatot küldenek a Marsra. Főhősünk ekkor kerül a képbe, mint a kutatócsoport egy tagja. A bolygóra érve főhősünk elé tárul egy hatalmas kapu, ami, miért is maradna zárva!? A kapun túl pedig egy érdekes tárgy, amit persze főhősünk rögtön felkap. A katasztrófa ekkor következik be igazán.


Doom III: Resurrection Of Evil teszt - 3. kép

Ismét megnyílnak azok a kapuk, amiken keresztül a pokol teremtményei átszállingóznak a mi világunkba. Innentől kezdve a játékmenet ugyan olyan, mint az alapjátékban. Menni előre és lőni, folyamatosan parázni, hogy mikor és honnan ugrik ki valami szörnyecske. Bár talán kicsit több logikai elemet raktak bele a játékba. Az elején legalábbis akad pár. Ez ugyan változtat kicsit a játékmeneten, de
a későbbiek folyamán ezek lassan elmaradnak. Ami igazán fel tudja dobni az eseményeket, és egyben nagyon meg tudja hosszabbítani a játékmenetet, az a különféle helyeken fellelhető három különböző játékgép. Ezek azonban már lényegesen komolyabb játékok, mint az alapjátékban, itt nem csak egy csirkét kell püfölni sorra, hanem 3 különféle játékról beszélhetünk, melyekben vannak szintek, így egyre nehezebbé válik a játék. Azonban ha elbuknánk a játékot akkor sem kell megijedni, a valós játék automatákhoz hasonlóan kiírja hogy INSERT COIN és elkezd 10-ről visszaszámolni, így onnan folytathatjuk a játékot ahol elszálltunk. Őszintén megvallva, nekem annyira megtetszett ez a része, hogy mindegyik automatánál csináltam egy külön mentést, hogy később folytathassam az abbahagyott játékokat.


Doom III: Resurrection Of Evil teszt - 4. kép

Ezeken az apróságokon kívül még rengeteg újítás került a játékba ami sokkal észrevehetőbb. Az egyik a fegyverek terén lelhető fel. A régi fegyvereken túl itt kapunk 2 teljesen újat és egy olyat, ami más tulajdonságokkal bír. Legelőször is az Artifact-ot szerezhetjük meg. Ez az, ami lényegesen eltér az alapjátékban használttól. Bár eleinte semmi funkcióját nem tapasztalhatjuk, de amint kivégezzük az első főellenséget, egyből minden megvilágosodik. Ugyanis a főellenségek lelkét felhasználva különleges képességek birtokába juthatunk. Ezek sorrendben a következők:


Időlassítás: Talán mindenki emlékszik még a Max Payne bullet time-jára. Nos lényegében itt is erről van szó. Az artifact használatát követően egy ideig minden körülöttünk zajló esemény lelassul, csak a főhős cselekvési sebessége marad a normális sebességnél. Haszna, hogy könnyedén kikerülhetőek a lövedékek, ugyan azon idő alatt több ellenfél megölhető.

Megnövelt sebzés: A második lélek begyűjtését követően még egy speciális tulajdonsággal ruházódunk fel az artifact használatakor. Az időlassítás mellé még megnövelt sebzés is társul. Az értelmét úgy érzem, nem igazán kell taglalnom.

Sebezhetetlenség: A harmadik főellenség megölését követően ideiglenes sebezhetetlenséget ad az artifact használatát követően. A hasznát ennek sem igazán hinném, hogy magyaráznom kellene.
Működését tekintve az artifact három töltetet tartalmaz. A "fegyvert" az artifactokból tudjuk újratölteni, azok elé állni.


Doom III: Resurrection Of Evil teszt - 5. kép

A másik újdonság meglátásom szerint egy kicsit a Half-Life 2 gravity gunjához hasonlít. Egy sugárnyaláb segítségével, rakhatunk odébb kicsi és közepes méretű tárgyakat. Valamint hasznos tulajdonsága még, hogy az energia labdákat dobáló ellenfeleknek visszaküldhetjük az energialabdát, valamint a kis repkedő koponyák is lekapkodhatóak vele.
Az alapjátékban a kedvenc fegyverem a shotgun volt. Itt ez módosult a duplacsövű sörétesre. Hatását tekintve igen erős, közelről akár egy lövésre is leteríti a rakétás csontvázakat, amik pedig nem kimondottan a gyenge ellenfelek közé tartoznak. Cserébe ezért két lőszert levesz és minden lövés után tölteni kell, de nagy tömegek kivételével hasznos társ a csatában.
Az ellenfeleket tekintve is történtek változások. Az alapellenfelek is már eleve fel lettek kicsit turbózva, de van pár kedves új is. Elsőként talán a tűzdobálós démonocska párja, ami hasonlít ugyan elődjére, de a hosszú farkával és a mozgáskultúrájával kicsit már az alien-ekre is üt. A változatosság kedvéért ez már kék energialabdákat dobál hozzánk.
A másik ellenfél a védőöltözékbe bújtatott zombi. Ez leginkább a láncfűrészes zombi helyett van, de korántsem olyan acélos.


Doom III: Resurrection Of Evil teszt - 6. kép

A harmadik és egyben utolsó ellenfél egy hatalmas démon, ami energia labdákat lövöldöz, de igen nagy sebességgel. A tűzvonalában állva két sorozattal képes megölni, ha full életen vagyunk. A szája helyén egy kis monitor van, amibe hatalmas fogsora látszik. Ez kissé poénossá teszi a megjelenését.
Ezeken kívül még négy főellenség van a játékban, melyeket mindig valami más módszerrel kell megölni, de mindegyiknél szükség van vagy a gravity-gunra, vagy az artifactra. A legutolsó ellenfélnél derül ki lényegében, hogy neki is erre az artifactra fáj a foga. Egyébként ő ismerős lehet az alapjáték befejező videójából, a hatalmas sárkányszerű démon.
A grafikáról nincs értelme írnom, ugyanis abban nem történt módosítás. Akit esetleg érdekelne részletesebben olvassa el a Doom 3 cikkemet.


Doom III: Resurrection Of Evil teszt - 7. kép

Érdemes még újításként megemlíteni a Multiplayer részét a játéknak. Itt rengeteg fejlődés tapasztalható. Mindenekelőtt kiküszöbölték a netkódok okozta kezdeti nehézségeket, így már az interneten keresztül is élvezhető a játék teljes egészében. Valamint már alapbeállításként elérhető, hogy egy pályán akár nyolcan is összemérhessük tudásunkat. Erre szükség is van, mert beépítettek egy eszméletlen hangulatos multiplayer modot a Capture The Flag-et. Ezt a modot egy külsős csapat, a Threewave készítette. Ez az a játékmód, ami a legfigyelemreméltóbb a játékban. Ezen kívül még sok új pálya került a Deathmatch kategóriába, valamint bővült a választható karakterek száma is. Ezen utóbbi kettő közül viszont nem sikerült mind olyan jól, mint kellett volna.
Összességében tehát elég jóra sikerült ez a kis egy CD-s kiegészítés, bár ugyan azon a síkon mozog, mint az alapjáték. Azért javaslom minden rajongónak, hogy próbálja ki, aki pedig annyira nem szerette az előző részt, az inkább csak a többjátékos mód miatt telepítse fel.

Doom III: Resurrection Of Evil / Tesztplatform: PC

jó lesz ez!
  • Stílus: FPS
  • Megjelenés: 2005. március 25.
  • Ár: 7.999 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • még mindig szép grafika
  • ötletes újítások
  • kevés új hangi és grafikai elemTovábbi képek a játékból:#kepjobb8# #kep9# #kepjobb10##kep11# #kepjobb12#
  • Hang
    8
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    7
7.8
25 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 7 hónapja és 8 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 7 napja

Vendég írta:
ha valaki tudja honnan lehet letölteeni könyi irja meg az E-mailomra faller@freemail.hu
beload

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 26 napja

csá mindenki quake 4 telepítő kódot valaki tudna nekem mondani röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 1 napja

sziasztok!!! nem tud valamelyikötök DOOOM3 resurrection of evil-hez használható cd-key-t???Előre is kössz

válasz erre

Vendég

16 éve, 17 napja

én nem nagyon szeretem csak apám
:-/

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 21 napja

hogy kell feltelepiteni????????????

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 23 napja

nagyon jónyelvnyújtó smileymeglepett smileymenő smileyröhögő smiley

válasz erre

bega

17 éve, 10 napja

hogyan lehet a neten játszani?

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 26 napja

kacsintó smileykitűnő

válasz erre

Vendég

17 éve, 6 hónapja és 5 napja

bocsesz fallerv@freemail.hu

válasz erre

Vendég

17 éve, 6 hónapja és 5 napja

ha valaki tudja honnan lehet letölteeni könyi irja meg az E-mailomra faller@freemail.hu

válasz erre

Vendég

17 éve, 6 hónapja és 5 napja

ÁÁÁHHH valaki nem tuja honna lehet letölteni?meglepett smiley szomorú smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Doom III: Resurrection Of Evil
7.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja