Doki Doki Universe teszt

Nagyjából egy hónappal ezelőtt lehetett, hogy hosszú percekig hümmögtem egy festmény előtt, amely az emberi lélek gyarlóságát volt hivatott bemutatni. A barátom, aki elrángatott a kiállításra, minduntalan próbált meggyőzni az alkotó zsenialitásáról, azonban nekem nem jött át a dolog. Értettem, hogy mi a kép üzenete, és megértettem a készítő zsenialitását is, azonban maga a festmény egyszerűen primitív volt, és csöppet sem nézett ki jól. Valahogy így éreztem, amikor a Doki Doki Universe befejeztével letettem a Sony kézikonzolját. Értettem, hogy miről szól a játék, és értettem, hogy milyen üzenetet szeretnének a készítők átadni, de mint játékot, nem tudtam értékelni. De ne szaladjunk ennyire előre!

Csípnek a tyúkok

A Doki Doki Universe a HumaNature kalandjátéka, amely a három fő Sony platformra látogatott el, így nem csak a PlayStation 3 és PlayStation 4 tulajok vethetik magukat bele az univerzumon átívelő kalandba, hanem szerencsés és szimpatikus módon a Vitások is.

A játékban egy QT3 nevű robotot alakítunk, aki több éve töretlenül várja, hogy az emberi családja visszamenjen arra az aszteroidára érte, ahol "véletlenül" otthagyták. A szürke robotnak meg sem fordul a fejében, hogy elhagyja a helyét, egészen addig, amíg meg nem jelenik egy Jeff nevű űrlény. Az idegen közli vele a szomorú tényt, hogy a családja már valószínűleg nem fog visszamenni érte, mivel a robotról időközben kiderült, hogy a szériája nem elég emberi. A zöld lény ahelyett azonban, hogy visszaráncigálná bezúzásra a gyárba, azt a feladatot adja QT3-nak, hogy járja körbe a galaxist, beszéljen az emberekkel, hiszen így ő maga is sokkal emberibbé válhat. Ezzel tehát kezdetét veszi a kis robot epikus kalandja, amely során elképesztő világokat jár be, csak azért, hogy lélekben ő maga is emberré váljon.

Fényes jövőkép

A játékmenet meglehetősen egyszerű elemekből építkezik. A galaxis térképéről kiválasztunk egy egyedi témájú bolygót, amire leszállva interakcióba léphetünk az ott élőkkel. A lakók küldetéseket adnak nekünk, amely kimerül abban, hogy mindenki szeretne valamit, amit nekünk meg kell teremtenünk a számukra. Szerencsére QT3 képes a semmiből dolgokat létrehozni, így ha az objektum a birtokunkban van, egy gyors mozdulattal oda is adhatjuk az illetőnek, teljesítve ezzel a küldetést. A játékban ezen felül... sajnálatos módon nem sokat kell tennünk. A készítők ugyan beledobtak néhány jópofa ötletet, mint amilyen a tárgyak és személyek ujjunkkal való mozgatása, vagy a hátsó érintőfelület piszkálásával való köszönés, de ezek nem sokat javítanak a játék végső megítélésén. Néha egyébként leveleket is kapunk a már meglátogatott emberektől, amelyben megköszönik, hogy segítettünk nekik, és közlik, hogy mennyire emberségesek vagyunk, de mindez édes kevés ahhoz, hogy az érdeklődésünk ne lankadjon.

Vagy a napra gondol, vagy a sárga pókokra

A Doki Doki Universe egyébiránt nem csak egy szimpla játék, hanem afféle önismereti teszt is. Néha válaszolnunk kell bizonyos kérdésekre, amelyek után a program kielemzi, hogy miféle emberek vagyunk, azonban a szokásos sablonválaszok- és analízisek miatt ez bizony nem sokat ér. Adva van tehát egy minimális változatossággal operáló játék, amely felmutat ugyan némi kreativitást, azonban a megvalósításból fakadóan tény, hogy a játékmenet unalmas, és ez erősen csökkenti az élvezeti faktort.

Kiszivárgott az első Mass Effect 4 ingame kép

Ami a játék technikai részét illeti, ismételten nem tudok róla túl sok jót mondani. A hangokkal nincs gond, bár tényleges beszéd nem kapott helyet benne, az effektekkel és zenékkel semmi probléma nincs, még ha nem is tudnék kapásból elhümmögni egy szólamot se.

A grafika nem rossz, és bevallom őszintén, személy szerint nekem nagyon is be jött ez a minimális dizájn, azonban - és ezt most csak a Vitás verzió ismeretében állítom - a játék nem fut simán. Nem tudom, hogy eredetileg is így tervezték-e a futtatását, vagy szimplán valami nagyon félresikerült az optimalizálása során, de a játék őrült módon sokat tölt, illetve sokszor darabos a karakterünk mozgása is.

Ugyan az irányítással alapesetben nincs semmi gond, a hátsó touchpad-del már nem voltam kibékülve. Sokszor azon kaptam magam, hogy az ujjammal már-már erőszakolom az érintőfelületet, és mégsem akarja az adott interakciót véghezvinni, holott elég egyértelmű utasításokat adtam neki. A készülék mozgásérzékelője is sokszor csak olyankor működik, ha a csillagok együttállása kedvező, bár ez utóbbi olyan funkció, amit egyszer-egyszer ha használtam a teljes játékidő alatt, szóval nem annyira zavaró.

A bolygó neve: hal áll

Mindent összevetve a Doki Doki Universe egy olyan játék, aminek a bölcsője egy remek ötlet, az emberi lét vizsgálata volt, azonban a készítők valahogyan elfelejtették valódi tartalommal megtölteni. Látom az erényeit, és látom, hogy mi lehetett volna belőle, azonban mindent összevetve a HumaNature játékára nem tudom azt mondani, hogy remek kikapcsolódást nyújtana, mivel szimplán néhány tíz perc alatt unalomba fullad. Ettől függetlenül nem szeretnék senkit sem eltántorítani tőlem, mivel az alkotás számomra érdektelen volt, nem pedig rossz, így ha valaki a cikkben leírtak alapján mégis a kipróbálásán gondolkodik, nyugodtan tegyen egy kört vele.