Deadlight: Director's Cut teszt

2016. július 24.
72.2161
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sophiaso profilja, adatai
Sophiaso
Az emberiséget már évezredek óta foglalkoztatja a vég eljövetele. A poszt-apokaliptikus világképek témája pár éve tetőzött, amikor nem lehetett úgy moziba, könyvesboltba vagy játékszaküzletbe menni, hogy ne meredtek volna ránk mindenhonnan zombik (ami persze a várható apokalipszisen kívül a bolti eladók alacsony bérezésének is köszönhető volt).
Advertisement


Bár idén már nem az élőhalottak a legdivatosabbak, 2012-ben még mindenki azon filózott, hogy melyik sorozatból vagy játékból öltözzön zombinak farsangra. A Deadlight is jött, látott és győzött: a '12-es Microsoft Summer of Arcade alkalmából bemutatott indie játék hamar közönségkedvenc lett, olyannyira, hogy 2016-ban Director's cut változatban újra kiadták, immár PS4-re és Xbox One-ra is.

A Deadlight: Director's Cut nem sokkal emeli a négy éves játék fényét, vagyis, ha szó szerint vesszük, pontosan és kizárólag azt csinálja: az egyébként is hangulatos és szép, főként 2D-s látványvilágon grafikailag csiszoltak (helló, 1080p!), de a rendezői változat nagyon kevésben különbözik az alapjátéktól. A cím inkább csak marketingfogásnak tekinthető, mert a négy-öt óra alatt végigjátszható Deadlight egy az egyben ugyanaz, mint korábban volt, megspékelve egy Survival és egy Nightmare móddal, amikkel őszintén szólva nem sok ember fog játszani. Hogy miért nem? Mindjárt kiderül.

A játék főhőse Randall Wayne egykori vadőr, aki a világ pusztulása közben elszakadt családjától, és eltökélt célja, hogy Seattle zombiittas utcáin megtalálja feleségét és gyermekét, reménykedve, hogy az emberiség nagy részétől eltérően ők még nem változtak "shadow'-vá. Randall már a történet legelején elválik túlélőtársaitól is, így a játékos is egyedül vág útnak az egyetlen reménysugár, a városi Biztonságos Zóna felé.

Hogy követ a kis sunnyogó...

Hogy követ a kis sunnyogó...


Hősünket végig 2D-ben, oldalnézetből látjuk, és bár találunk bizonyos eszközöket, amikkel meg tudjuk védeni magunkat, Randall fáradt és kiszáradt szervezete nem igazán alkalmas arra, hogy hack 'n' slash módon végigszántsuk a chocapicos zombimezőket vele. Szerencsére a játék sem ezt kéri tőlünk: csupán nagyon kevés eset van, amikor ténylegesen harcolnunk kell, és nem tudjuk kikerülni a konfrontációt.

Félreértés ne essék, a zombik folyamatosan a nyomunkban vannak, a játékmenet pedig nagyjából egy végtelen futás-ugrás-titok felvétele-futás-ismétlés kombóból áll, de az egész inkább hasonlít egy "zombi run"-ra, mint a viccesen hentelős Dead Risingra. Az atmoszféra is távol áll a humorostól: már az első pillanattól a Telltale-féle Walking Dead-játék melankóliáját idézi a (nagyon) sötét képfilter, ami egyszerűen tényleg annyira darkos, hogy még soha nem vettem ilyen magasra a gammát egy játékban.

Hangulatilag hatásos, játékmenetileg kevésbé szórakoztató, amikor azért kapunk zombit az arcunkba vagy vétünk el egy ugrást, mert a képernyő fele átláthatatlanul fekete - a gammaállítás némileg megoldja a dolgot, de mondjuk úgy, hogy a tereptervezés nem segít maximálisan az egyébként teljesen lineáris Deadlight-ban.

Tiszta Nagykörút...

Tiszta Nagykörút...


Éppen ennek a linearitásnak köszönhető, hogy nem tudunk igazán szabadon mozogni a játékban: pár "utunkba eső" felvehető apróságon kívül nincs semmi lehetőségünk felfedezni, eltévedni, ne adj' isten gondolkodni egy fejtörőn, mert mindig csak egyfelé lehet szaladni. Ezt jóhiszeműen nevezhetnénk metaforának is a világ pusztulása miatt - tessék, itt a nagy nihil, mit akartok még - , de azért ez mégiscsak egy játék, úgyhogy valamilyen élvezeti faktornak kell benne lennie.

Hogy pótolja-e a Deadlight a linearitás oltárán feláldozott szórakozást? Nem igazán. A történet már 2012-ben is divatjamúlt, ezerszer ismételgetett poszt-apokaliptikus rókabőrnek számított. Dacára annak, hogy az oldalnézetes játékmenetből néha jól kinéző képregényes átvezető képernyők ugranak elő, a sztori nem lesz jobb, és mivel nagyjából minden videóban egy random túlélő hal meg, akit akkor veszítettünk el, amikor megismertünk, a karakterek nem hagynak nyomot bennünk. Itt nincsen "Clementine will remember this", a Deadlightot egy és csakis egy dolog miatt akarjuk és szeretjük játszani: a hangulata miatt. Mert azt tényleg odatették.

Mi csak 2D-ben, de a játék zombijai félelmetes módon 3D-ben mozognak. Amikor befutunk egy új helyiségbe, észrevesznek és elkezdenek mocorogni. Felállnak, majd a képernyő hátsó részéből elindulnak előre, dacolva a játék által felállított szabályokkal. Nem állunk le velük harolni, hanem megkeressük az egyetlen lehetséges, egyértelművé tett fogódzkodót, ahol szó szerint helyzeti magasságba kerülhetünk, és a zombiknak füttyentve (az ún. 'taunt' az egyetlen, amit a fegyverhasználaton kívül tudunk csinálni) csapdát állítunk.

Már megint elvesztetted a fejed...

Már megint elvesztetted a fejed...


Néha ez ténylegesen egy csapda, mert egy gombbal rájuk ereszthetünk például egy autót, máskor viszont át tudjuk őket ugrani, kikerülve az értelmetlen csatát, amit amúgy is elvesztenénk. Randallnek egy idő után lesz baltája, de azzal csak pár másodpercre üti ki a zombikat, a talált fegyverében pedig nagyon kevés golyó van, amiket csak végszükség esetén érdemes pazarolni. A tehetetlenség érzete és a folyamatos lineáris rohanás (nem beszélve a sötét filterről) különleges atmoszférát kölcsönöz a játéknak, ami miatt tényleg érdemes belevágni, mert minden hibája ellenére elég egyedi és magába húzó élményt nyújt.

A történeti hiányosságokat azért egy dolog tudja feledtetni, ez pedig szintén az atmoszférához ad hozzá: a néhány felvehető apróság mind-mind egykori lakosok igazolványai, poszterek és kiáltványok, olyan eszközök, amelyekkel többet megtudhatunk a körülményekről, ráadásul a sima rohangáláson kívül ad egy plusz tennivalót a játékosnak. Némely "titok" zombiktól túlcsorduló helyen található, de szerencsére gyakorlatilag minden sarkon van egy checkpoint, így bármikor, bárhol meghalhatunk, ugyanis amit felszedtünk (kivéve, ha élettöltés), az már örökre a miénk, akkor is, ha rögtön utána ér minket a vég.

Kell is egyébként a sok mentés, főleg a játék elején, mert emberünk tényleg nem egy Nathan Drake, hanem valóságos fizikumú, fáradt férfi, aki egy-egy elvétett ugrásba bizony belehal. Itt érdemes megemlíteni a Nightmare módot, amit az alapjáték végigjátszása után kapunk: a ténylegesen rémálomszerű kiegészítés ugyanaz, mint a sima Deadlight, viszont a mentések kizárólag fejezetek között történnek, ami mondjuk úgy, hogy nem túl szórakoztató dolog. Az önkínzás némileg megtérül, mert más a történet befejezése - de az interneten szerencsére vér, könnyek és verejték nélkül meg lehet nézni azt az utolsó cutscene-t...

Akkor most bevezetlek a baseball rejtelmeibe!

Akkor most bevezetlek a baseball rejtelmeibe!


A Nightmare mellett a Director's Cut újdonsága a Survival mód, ami szintén kissé haszontalannak érződik. Itt egy még zártabb (helló, linearitás!) pályán kell túlélősdit játszanunk, ezúttal zombikat felnégyelve a terepen elhelyezett eszközök segítségével. Gondolom azért került bele ez a mód, mert a készítők úgy vélték, frusztráltak leszünk, hogy az alapjátékban nem apríthatunk zombifejet láncfűrésszel, úgyhogy megszületett a szegény ember Call of Duty zombi módja, a Deadlight: Survival mode. És pontosan ennyit és nem többet érdemes mesélni erről.

A Deadlight: Director's Cut kiváló hangulatú, négy órás szórakozás. Egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, bár az új verzió szinte semmi érdemlegeset nem ad hozzá az alapjátékhoz, mindössze egy grafikai tuningot, két semmilyen módot és egy next-gen támogatást kapunk tőle. A zombisztorik szerelmesei (vagy bárki, aki látott már legalább másfél zombis filmet) nem fognak elájulni a történettől, de a játék atmoszférája miatt egy körre el lehet vinni, úgyis hamar véget ér.

Deadlight: Director's Cut / Tesztplatform: XBOX ONE

egynek jó...
  • Stílus: Platformer
  • Megjelenés: 2016. június 21.
  • Ár: 6.090 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Kiváló hangulat
  • Nem a hentelésen van a hangsúly
  • A főhős nem szuperhős fizikumú
  • Túl lineáris
  • Ezerszer látott történet
  • Rövid
  • Hang
    6
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    4
  • Hangulat
    8
6
8 hozzászólás

zender

8 éve, 3 hónapja és 21 napja

Különösen olvasmányos teszt egy nagyon jó lehetőségeket elszalasztó játékról. Grafikát illett volna felhúzni, pofátlanság ugyanazt kiadni ugyanúgy, teljesen új konzolokra...

válasz erre

totyak

8 éve, 3 hónapja és 21 napja

Ha nem lenne már herótom a sok zombi cucctól, talán rá is mozdulnék. A tesztet mindenesetre szívesen olvastam.

válasz erre

muki

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

Sajnos nem tesz annyit hozzá az eredeti verzióhoz hogy rászánjam magam. Kár érte.

válasz erre

petrovicsz

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

Nekem üde színfolt lesz, mert nem volt meg az eredeti játék. Nem is drága és bár a rövidsége picit ijesztő, de a sok játékmód miatt azért ezt ki lehet tolni...

válasz erre

Santonio

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

Nem lett elkapkodva a teszt! röhögő smiley Ellenben nagyon olvasmányos lett, sokkal jobb mint amit a játék érdemel. Undorító rókabőr, Xbox One-on szipmlán csak backward compatibility-be kellett volna tenni, PS4-en meg kiadhatták volna az eredetit ennyi erővel.

válasz erre

Sophiaso

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

Terminator írta:
Nagyon jó teszt lett, a relatíve kevés pontszám ellenére annyira megtetszett, hogy be is szerzem! mosolygó smiley
Jó szórakozást hozzá! mosolygó smiley

válasz erre

Tommy

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

A két új mód miatt megéri szerintem, de mivel az elsőt kijátszottam, így én kihagyom.

válasz erre

Terminator

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

Nagyon jó teszt lett, a relatíve kevés pontszám ellenére annyira megtetszett, hogy be is szerzem! mosolygó smiley

válasz erre
Deadlight: Director's Cut
6.090 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja